A Jaguar Land Rovert ért nagyszabású kibertámadás miatt továbbra is állnak a gyárak, miközben a brit kormány óvatosan kezeli a támadók kilétét: a vizsgálat lezárultáig sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánja, hogy államilag támogatott akcióról van szó.
Hazánk számos olyan természeti csodával rendelkezik, melyeket érdemes lehet felkeresni túrázás, kikapcsolódás céljából. A természet azonban veszélyeket is rejt, többek között több mérgező növényfajt, melyek gyakoriak a túraösvények mentén, rét és legelőkön. Milyen kihatással lehetnek ezek a veszélyes gyomfajok az emberi szervezetre, és mire használ
Scott Martin, Martijn Wydaeghe és Jonne Halttunen meglátogatta a perui Machu Picchut a Paraguay Rally és Chile Rally között. A kirándulás azonban a finn navigátor számára nem volt a legkönnyebb, miután megbetegedett.
Halálos lövés rázta meg a Utah Valley Egyetem kampuszát: amerikai idő szerint szerda délután lelőtték Charlie Kirk ismert politikai aktivistát. A merénylet után az FBI és a helyi hatóságok hajtóvadászatot indítottak az elkövető után.
Megújult a Miskolc-mindszenti kálvária golgotacsoportja, az alkotást a Miskolci Ars Sacra Fesztivál idején, a vasárnapi búcsún szentelik fel – közölték a fesztivál szervezői az MTI-vel. Azt írták, a felújításra azért volt szükség, mert az alkotások egy része, a golgota pléhfigurái megrongálódtak és a talpkövek is kezdtek szétcsúszni. A restaurálást
Az innovatív magyar vállalkozások termékfejlesztését, valamint a mikro- és kisvállalkozások üzleti folyamatainak innovációját támogató pályázatra lehet jelentkezni az ősszel egy uniós társfinanszírozású program keretében. Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban elmondta: legfőbb céljuk, hogy kerüljenek a piacra minél
Kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az ismert szélsőjobboldali médiaszemélyiség elleni gyilkosság újabb politikai gyújtópont lehet az Egyesült Államokban. Mi történt? Továbbra is keresik a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét, az előzőleg őrizetbe vett személyt elengedték a hatóságok Utah államban – közölte az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója washingtoni idő szerint
Három futam után, egy hosszabb nyári szünetet követően szeptemberben tovább folytatódik a magyar rali, aminek már nyolcadik éve szerves része a Peugeot 208 Rally Cup Hungary. Hatalmas sporthírrel indult a Győr Rally beharangozása, hiszen a Kupasorozatban második szezonjában versenyző Zagyva Dorka, erre a futamra egy igazán tapasztalt navigátort kér
Kora délelőttig még erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, az összefüggő csapadék északkelet felé lassan elhagyja térségünket. Később a középső és nyugati országrészben hosszabb időre kisüt a nap, gomolyfelhős, napos idő várható, míg keleten több felhő marad az égen.
A válaszadók körülbelül fele nyugalomra és anyagi biztonságra vágyik idősebb korában. A nyugdíjcélú megtakarítások még nem jelentenek elsődleges célt a fiataloknak.
Egy hete látjuk a 392-394 közötti sávba ragadva a forint-euró árfolyamot, ma is ennek a tartománynak a közepén kezdi napot a hazai fizetőeszközünk. Mivel a héten megtorpant a dollár gyengülő trendje az euróval szemben, ezért a dollár-forint kurzus is feljebb kúszott. Igaz, a 336-337 közötti jegyzések még így is azt jelentik, hogy a forint szempontj
Az Európai Unió Bírósága hamarosan döntést hoz Ausztria keresetében, amely a paksi atomerőmű bővítésének európai bizottsági engedélyezését támadja. A verdikt jelentős hatással lehet a projekt jövőjére, függetlenül attól, hogy ez még nem az utolsó szó lesz az ügyben.
Tapolcán állítottak meg az egyenruhások egy látványosan siető autót szeptember 7-én éjszaka. A rendőrök azonban igazoltatás és bírság helyett feszített
Unod a zsúfolt nagyvárosokat? A Forbes összeállította a világ 50 legszebb falujának listáját, ahol a mesebeli utcák, idilli tájak és nyugodt életérzés várják az utazókat. Meglepő módon az első három helyezett mind Európában található – köztük egy osztrák kedvenc és egy norvég gyöngyszem!
A Starling Bank brit neobank akár 4 milliárd fontos értékelést is kaphat egy tervezett másodlagos részvényeladás során - írja a Reuters. A bankok és a fintech kihívók közötti versenyről is szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön, regisztráció és !
Ma is megkondulnak a lélekharangok New Yorkban: az al-Kaida által indított szeptember 11-i támadásban csaknem háromezer ember halt meg, és olyan súlyos következményei lettek, amelyek mind a mai napig alakítják a világpolitikát.
Az elmúlt napokban visszatért a lendület a digitális eszközök piacára, melyen már nemcsak az Ethereum, vagy a Bitcoin, hanem a teljes átfogó piac mutat növekedést. A technikai és hálózati jelek mellett a stabilizálódó makrogazdasági környezet pozitív változásai és a jelentős intézményi tőkebeáramlás is hozzájárultak a kriptovaluták erősödéséhez. A
A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.