Promóciót indít a nyugdíjas élelmiszer-utalványokhoz kapcsolódva a SPAR országszerte. Azok a vásárlók, akik legalább 5.000 forint értékben fizetnek utalvánnyal a SPAR-ban, 500 forintos kupont kapnak, amelyet az év végéig beválthatnak.
Több mint 10 millió forint értékű vágott fogyasztási dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy szabolcsi férfitól.
Forintalapú, beruházási célú vállalati hiteltermékeket kínálhatnak a bankok. Aláírták az első szerződést a jegybank Minősített Vállalati Hitel programjában.
Platánok: aszály, nem kártevő – mit tehetünk most? A többször permetezett platánfáknak is ritkul a lombjuk, hullanak a leveleik. A földre került leveleken nem látom a lisztharmat és a csipkéspoloska károsítását sem (jól sikerült a permetezés), egyértelműen a nyári aszály miatt kopaszodnak a fák. A fotó még 06.10-én készült. A vadgesztenyék talán jo
Charlie Kirk, a Turning Point USA 31 éves alapítója és a Bitcoin elkötelezett támogatója szeptember 10-én életét veszítette, amikor nyaklövés érte, miközben az Utah Valley Egyetemen tartott előadást. A rendőrség közleménye szerint a gyilkosság helyi idő szerint dél után történt. Az első információk még arról szóltak, hogy a helyszínen több gyanúsít
Andrea Mabellini két perc büntetést kapott Walesben tiltott pályabejárásnak minősített szabálysértés miatt. A kedélyek azonban a verseny után sem csillapodnak, ezért az olasz versenyző csapata újabb nyilatkozatott tett közzé.
Megtelt a gyulai könyvtár Simonyi-olvasóterme a Bűnbe esett irodalmi hősök című előadásra. Kiss Anna, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa jelentős részt középiskolásokból álló hallgatósága megismerkedhetett a jog és az irodalom nem magától értetődően összeillő kapcsolatával. Kiss Anna számos példát hozott arra, hogy egyes es
A magyar mezőgazdaságban az egyik legnagyobb kihívás a talaj minőségének megőrzése, miközben a gazdák a terméshozamot és a gazdaság fenntarthatóságát is szeretnék növelni. A Master Good cégcsoport, a BioFer granulált, fermentált baromfitrágya révén olyan megoldást kínál, amely egyszerre szolgálja a talaj egészségét, csökkenti a környezeti terhelést
Az autóhitel ma már jellemzően olyan személyi kölcsön, amit autóvásárlásra használsz fel. Ha személyi kölcsönt veszel fel, akkor érdemes jelezni a hitelcélt a banknak, mert így esetleg jobb kamatot, kedvezőbb feltételeket érhetsz el.
Gulyás Gergely az ATV kérdésére a Kormányinfón elmondta, hogy a nemzeti konzultációban való több mint 2 milliós részvételt óriási sikernek tartja, az átvilágítási törvény sorsáról pedig a Fidesz-frakció fog dönteni. A miniszter szerint a miniszterelnök dublini útja jogszerű volt.
Charles Leclerc már belátja, nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat 2023-ban. A ferrarist lenyűgözte, ahogy a McLaren az elmúlt két évben átvette az uralkodó szerepét a legyőzhetetlennek hitt Red Bulltól.
Szujó Zoltán már nyolcévesen tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, míg Jakupcsek Gabriella gimnazistaként még színésznőnek készült, végül azonban műsorvezető lett. A Reggeliben most arról is szó esett, hogy a mai munkaerőpiacon egyre több különös nevű állás bukkan fel, amelyek első hallásra rejtvénynek tűnhetnek. A "fürtvezető" vagy a "klisémontí
Sokkoló merénylet rázta meg az Egyesült Államokat: a Utah Valley Egyetemen tartott rendezvényén lelőtték Charlie Kirket, a jobboldali influenszert. A támadóról videók is terjednek, miközben a hatóságok hajtóvadászatot indítottak az ismeretlen elkövető után.
Dwayne Johnson alig pár hónap alatt több mint harminc kilót adott le egy filmszerep kedvéért, ami sokakat aggodalommal töltött el. Nem ő az első hollywoodi sztár, aki extrém gyorsasággal változtatja testsúlyát: Channing Tatum, Ralph Fiennes, Robert Pattinson vagy éppen Christian Bale is ismert erről. Katus Attila edző szerint azonban a hirtelen fog
Kétéves csúcsra ugrott Romániában az infláció - számolt be róla a Bloomberg. Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet, amely 2,1 százalékponttal magasabb a júliusi drágulási ütemnél. Az infláció gyorsulásának fő oka a román kormány augusztusi adóemelése volt, így a jegybank véleménye szerin
Ötvenöt évvel ezelőtt, 1970 tavaszán hatalmas katasztrófával nézett szembe az Alföld: a Tisza és mellékfolyói - medrükből kilépve - a 20. század egyik legnagyobb és legsúlyosabb hazai árvízét okozták.
Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt i
A magyar válogatott Portugália elleni veresége után Szoboszlai Dominik könnyei is reflektorfénybe kerültek, amelyek egyszerre jelezték a csalódottságot és a felelősségvállalást. Felmerül a kérdés: lehet-e valaki sikeres vezető akkor is, ha nyíltan vállalja az érzelmeit? F. Takács István pszichológus szerint ma már egyre több férfi fordul szakemberh
Dwayne Johnson alig pár hónap alatt több mint harminc kilót adott le egy filmszerep kedvéért, ami sokakat aggodalommal töltött el. Nem ő az első hollywoodi sztár, aki extrém gyorsasággal változtatja testsúlyát: Channing Tatum, Ralph Fiennes, Robert Pattinson vagy éppen Christian Bale is ismert erről. Katus Attila edző szerint azonban a hirtelen fog
Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
Két hét leforgása alatt három tragikus eset rázta meg Magyarországot: a miskei kislány életét nevelőapja oltotta ki, egy állami gondozott gyermek vonat elé ugrott, és egy volt gyermekvédelmi vezető súlyos állításokat tett politikusokról. Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője szerint a gyermekvédelem számos ponton támaszkodik az oktat
Ha egyszer csak a világ bármely pontján dobnának ki, meg tudnád mondani, hol vagy? A GeoGuessr nevű játék pontosan erre ad lehetőséget. Magyari Marcell profi játékos és streamer Szujó Zoltán vendége volt, és megmutatta neki a játékot: az első feladványt Zoli percek alatt oldotta meg Sao Paolo helyszínével, a második, nehezebb feladvány Silverstone
Egy szívsebész mondta el, hogy szerinte milyen étrendet kellene fogyasztanunk ahhoz, hogy megőrizzük szívünk egészségét. Íme az ételek és a szakorvos javaslata.
A vállalkozói világban sok döntés adatokon, elemzéseken alapul, de az emberi tényezőt nem lehet kizárni. Például egy pénzügyi megoldás, mondjuk a faktorálás, lehet technikailag előnyös, mégis ellenállást válthat ki. Ennek oka sokszor nem a kondíciókban keresendő, hanem pszichológiai háttere van. Egy cégvezető számára a kintlévőségek kezelése a pénz
Az Auchan bejelentette, hogy a nyugdíjas-utalvánnyal fizetők hűségpontokat gyűjthetnek és ha valaki csak egy utalványt használ fel minden vásárlásánál, akkor duplázhatja is a 30 ezer forintot.