Azonnali hatállyal felmentették csütörtökön washingtoni nagyköveti tisztségéből Peter Mandelsont, a kormányzó brit Munkáspárt egyik legbefolyásosabb veterán politikusát, akiről az utóbbi hetekben kiderült, hogy szoros baráti kapcsolatokat ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel és elítélt szexuális bűnözővel.
Megbetegít, allergiát válthat ki, de még súlyos szövődményeket is okozhat, ha penészgombával érintkezel. Bárki, bármikor "összefuthat" vele, ezért mindennél fontosabb, hogy a szervezetedet megvédd tőle. Dr. Balaicza Erika belgyógyász főorvos most el is árulja, miért jelent olyan nagy kockázatot a környezetedben.
Az Ostoros Pincészet lett az első vállalkozás, amelyik a Minősített Vállalati Hitellel valósíthatja meg beruházását, még több és még jobb borokat juttatva a boltok polcaira. Az Erste Banktól felvett hitel részleteiről és céljairól Soltész Gergő, a borászat elnök-vezérigazgatója beszélt az InfoRádióban.
Burgenlandban is megjelent a mutálódott nyúlpestis, amely most már nemcsak a házinyulakat, hanem a mezei nyulakat is veszélyezteti. A betegség gyorsan terjed, és bizonyos esetekben közvetett módon az emberekre is veszélyt jelenthet - írja a volksgruppen.orf.at.
A brazil legfelsőbb bíróság öt bíróból álló tanácsának többsége az alkotmányos rend megdöntésével vádolt Jair Bolsonaro volt brazil elnök elmarasztalására szavazott. Utolsóként Carmen Lucia bíró voksolt a volt elnök elítélésére csütörtökön.
Szeptember 30-ig kell benyújtani külföldi áfa visszatérítési kérelmet azoknak a belföldi adóalanyoknak, akik az Európai Unió másik olyan másik tagállamban szereztek be terméket vagy szolgáltatást, ahol nem végeznek adóköteles gazdasági tevékenységet – hívja fel a figyelmet az Rsm Hungary.
Nagy felháborodást váltott ki csütörtökön, amikor helyi lapok nyilvánosságra hozták, hogy a hét elején Velencében bántalmaztak két külföldi zsidó turistát - egy amerikai állampolgárt és izraeli feleségét.
Kizárták az izraeli hadiipari cégeket a dubaji légi- és űrhajózási kiállításról, a Dubai Air Show-ról – erősítette meg csütörtökön az izraeli védelmi minisztérium szóvivője.
A legmagasabb minőségi kategóriát képviselő masszázsmedencék közé tartozik a Hot Spring család Hot Spot sorozata, mely mégis költséghatékony választást jelent az otthoni wellnessben. A 2-7 személyes modellek tartós befektetési cikknek minősülnek, hiszen élettartamuk évtizedekben mérhető!
A 2025-26-os Nb I szezonban eddig úgy tűnik, hogy nem alakult ki nagy különbség a csapatok között. A Ferencváros továbbra is az egyik legerősebb, de több klub is képes volt pontokat rabolni tőlük.
Az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítélete az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg, Magyarország részéről nem állapított meg jogsértést, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy a Paks2 beruházás folytatódjon - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.