2025 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint egyaránt 4,9%-kal magasabb volt az egy évvel azelőttinél. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 5,7, az egyéb építményeké 4,7%-kal bővült. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar term
Idén a Gyulai rakott sertés császárszalonna termékcsalád részesült az elismerésben. Az ünnepélyes díjátadásra ma került sor az Országház Főrendiházi üléstermében, a nagydíjat Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője vette át. Idén az Érték és Minőség Nagydíj mellett különdíjjal is gyarapodott a cég, amelyet a Hajnal Húskombinát Kft. tulajdonosa aján
Van valami egészen különleges abban, amikor az ember kinyit egy papír alapú könyvet. Az illatában, a tapintásában, a súlyában. Talán nosztalgikus emlékek ezek – a gyerekkori meseolvasások, a hosszú nyári szünetek, amikor csak én voltam, meg a könyv, és az újonnan felfedezett világok. Akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd ez lesz a módszerem a men
2025 júliusában az ipari termelés volumene 1,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal - erősítette meg pénteken kiadott második becslésével a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár a nyár közepén kissé javított az építőipar a júniusi teljesítményéhez képest, de az összkép nem lett szebb. A rendelési mutatók sem alakultak szépen.
Margot Robbie sosem volt még ilyen bevállalós: a színésznő legújabb filmjének premierjére egy extravagáns meztelenruha mellett tette le a voksát, ami jóformán semmit nem hagyott a képzeletnek.
Az Unicef legfrissebb jelentése szerint világszerte több gyerek küzd elhízással, mint alultápláltsággal. Az 5-19 éves korosztályban az elhízás aránya az ezredforduló óta triplájára nőtt, miközben a soványság csökkent. A gyorséttermi és ultrafeldolgozott ételek terjedése jelentős szerepet játszik ebben a drámai változásban.
Tömeges megfigyelést és az adatvédelem súlyos veszélyeztetése lenne az EU Chat Control nevű, tervezett rendelete? A kritikus hangok egyre élesebbek a kezdeményezéssel szemben, melynek célja egyébként az lenne, hogy fellépjenek a pedopornográf tartalmakkal szemben.
A Ryanair vezérigazgatója további egymillió ülőhely törlésével fenyeget a spanyol járatokon a repülőtéri díjak emelése miatt - számolt be a Financial Times.
Nagy sikerrel futott a Hatalmas kis hazugságok című széria Nicole Kidman főszereplésével. A történetnek most elkészül a 3. évada, melyben az író egyben executive producer is.
Az Európai Bizottság pénteken tartja az év harmadik és egyben utolsó válságtanácskozását az autóipar jövőjéről, miközben az ágazat súlyos kihívásokkal küzd a csökkenő eladások, magas energiaárak és növekvő globális verseny miatt - jelentette az Euronews.
A nagy érdeklődésre tekintettel szeptember 23-án jön A short videók forradalma #2! Az előadásokból a címben feltett kérdésre is fény derül, de Boroznaki Gergő azt is elárulja, hogy mi az a másik négy tényező, ami a rövid videókat a marketing középpontjába helyezte.
A hagyományos ételek újrafelfedezése világszerte meghatározó gasztronómiai trend, Olaszországban pedig különösen látványosan tér vissza a "cucina povera", vagyis a szegények konyhája. A toszkán eredetű acquacotta nevű leves ennek egyik legjobb példája: egykor olcsó alapanyagokból, kenyérből, zöldségekből és tojásból főzték a parasztok, ma pedig Mic
Ahogy országszerte megkezdődik a 2025-ös szüret, egyre több borvidéken rajzolódik ki: a rendkívül száraz nyár ellenére ígéretes évjáratra számíthatunk, különösen a prémium vörösborokra specializálódott pincészeteknél. Eger borászai különösen optimisták, hiszen a borvidék idén minden korábbinál nagyobb nemzetközi elismerést kapott.Magyarország 22 ér
Burgenlandban is megjelent a mutálódott nyúlpestis, amely most már nemcsak a házinyulakat, hanem a mezei nyulakat is veszélyezteti. Az első esetet Kismarton környékén azonosították, és a szakértők a fertőzés további terjedésére számítanak - számolt be a volksgruppen.orf.at. A szakértői előrejelzések szerint a betegség tovább fog terjedni, ezért min
A kapcsolatukról beszélt Lamine Yamal új kedvese: Nicki Nicole elárulta, hogy "nagyon szerelmes" a barcelonai futballsztárba. A pletykák szerint a 18 éves Yamal és a 25 esztendős Nicole a nyár elején kezdtek el egymással járni, amikor a lány júliusban részt vett a férfi 18. születésnapi partiján. Nicki most megosztott részleteket a Barcelona sztárj
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter új törvényjavaslataival a digitális gazdaság eddig “szürke zónáira” céloz. A kriptovaluta-kereskedelem és a gig economy adózása is radikálisan megváltozik, hiszen a NAV 2026-tól nemzetközi adatcsere révén ellenőrizheti a bevételeket. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter két új törvényjavaslattal igyekszik növe
Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai Stoxx 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
A pontverseny élén a májusi Veszprém-ralin és a júniusi Mecsek-ralin győztes Német Gábor, Németh Gergely kettős áll, és a duónak egy győri diadal minden bizonnyal a bajnoki cím megszerzését jelentené egy futammal az ob vége előtt. A hozzájuk hasonlóan Skoda Fabia RS Rally2-vel versenyző Tóth Tibor, Szabó József páros lemaradása az összetettben 21,5
A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után. A kora nyári NFP adatok (a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának havi változása) jelentős lefelé korrekciója azonban rávilágított arra, hogy a vámok ok
Egy friss kormányrendelet értelmében a Terrorelhárítási Központ mostantól külföldi eredetű titkos információkat gyűjthet és határokon túli akciókat hajthat végre. Emellett a költségvetése is emelkedik.
Minden ismert mesterséges intelligencia-alkalmazás betanításához jogvédett tartalmakat használtak fel – derül ki a zeneműkiadók nemzetközi szövetségének (ICMP) két éven át tartó vizsgálatából. A szervezet szerint napi szinten tízmilliós nagyságrendben történik jogsértés, miközben az MI-fejlesztők a saját szellemi tulajdonukra teljesen más szabályok
Az olyan nagy adatvagyonnal rendelkező szereplők megjelenésével, mint az Amazon, a Google vagy a Meta, a statisztikai hivatalok monopol helyzete megszűnt. A mobilcella- vagy kameraadatok, az online pénztárgép és más, akár magánkézben lévő információk egészen új lehetőségeket hoztak el. Felhasználásuk azonban gyakran korlátokba ütközik, mivel ezek a
A Terrorelhárítási Központ feladatköre kibővül: a jövőben külföldi titkos információkat is gyűjthet, és határon túli akciókat hajthat végre Magyarország biztonságának érdekében. A kormány emellett közel 4 milliárd forinttal megemelte a szervezet költségvetését.
A Magyarországon is régóta jelenlévő textildiszkont, a KiK versenyképessége növelése érdekében minden leányvállalatánál bezárja a veszteséges üzleteket. A pontos számot még nem közölték, de sajtóértesülések szerint csak Németországban 400 KiK-egység húzhatja le a rolót.
A One Magyarország az ősszel két új kampánnyal jelentkezett, amelyek alapját a felhasználók valós digitális szokásai és igényei adják – a márka célja, hogy a szolgáltatások igazodjanak az emberekhez, ne fordítva. A kampányok kreatív koncepcióján és vizuális világán a vállalat a Bold stratégiai és kreatívügynökséggel dolgozott együtt. A korlátlans
A hűvösebb reggelek beköszöntével nem áll meg az élet a kertben- sőt: sok szempontból csak most kezdődik igazán! Bőven akad még olyan zöldség, amit vethetünk vagy ültethetünk az ősz első hónapjában, ráadásul ezek között nem egy olyan is akad, melyből még a tél beköszönte előtt csemegézhetünk.
A Nébih húshasznú szarvasmarha-állományban mutatta ki a kéknyelv betegséget. A telepen azonnal megfigyelési zárlatot rendeltek el. Élelmiszerbiztonsági kockázat nem áll fent.