A magyar miniszterelnök szerint Svédország kijelentkezett a civilizációból. Ulf Kristersson szerint Orbán kétségbeesett a közelgő magyar választások előtt.
Az utóbbi időben egyre többször éreztem, hogy az alvás nem megy úgy, ahogy kellene. Kipróbáltam a sötétben zuhanyzást, és meglepő eredményeket tapasztaltam.
Ha vasárnap este, akkor Sztárbox! A harmadik évad második évadának első mérkőzése Szorcsik Viki és Gáspár Evelin között dőlt el. Mindketten hatalmas lelkesedéssel és elköteleződéssel vágtak bele a műsorra felkészülésbe, és nagy hévvel léptek be a ringbe. Azonban csak egy győztese lehet a mérkőzésnek.
Több mint háromszáz dél-koreai munkavállaló tért haza, miután az amerikai bevándorlási hatóságok egy hétig fogva tartották őket. Trump már mentené a helyzetet, de az eset súlyos diplomáciai feszültséget keltett.
A Vad Angyal sztárja, Natalia Oreiro 25 év után tért vissza Magyarországra, és tegnap este a Sztárban Sztár All Stars műsorában vendégzsűriként láthatta őt a közönség.
Megérkezett az igazi kvízguruk kihívása, amelyben most 8 kérdés vár rád. A hibátlan teljesítmény ritka, de már 6 jó válasz is zseniális eredménynek számít. Vajon neked sikerül bizonyítanod, hogy ott a helyed a legjobbak között? Egy kis szellemi kikapcsolódásra vágysz? A Kvízguru kvízei tökéletes megoldást nyújtanak minden nap.
Júliusban az elemzők által vártnál kissé nagyobb lett az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett első becslése alapján. Az előző havihoz képest nőtt, az egy évvel korábbihoz képest csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke hétfőn bejelentette az Adaptive Hussars 2025 elnevezésű katonai gyakorlat megkezdését. A csapatmozgások a Magyar Honvédség új képességeinek és stratégiai szemléletváltásának tesztelését szolgálják.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban megtartották a televíziós sorozatok legfontosabb gáláját, az Emmy-díjátadót. Könyveket ajánlunk az est legfontosabb győzteseihez!
Glattfelder Gyula püspök és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter sírján helyeztek el koszorúkat a szegedi dóm altemplomában. Kiss-Rigó László püspök mutatott be Szentmisét a Gál Ferenc Egyetem tanévnyitó ünnepségén, vasárnap délután, a szegedi dómban. A főpásztor hangsúlyozta, ha lélekben azonosulunk Jézus Krisztussal, akkor részesei leszünk győzelm
Arany-, ezüst- és bronzérmeket is szereztek a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapatának versenyzői a chicagói Sim Gaming Expo rendezvényen megszervezett nemzetközi versenyen.
Kisgyermekkora óta az autósport szerelmese Mihalik Viktor. A Bikini együttes dobosa azonban már nem csak távolról követi a lóerők és benzingőz varázslatos világát: néhány éve maga is autóba ült, és nagyszerű eredményeket ért el a magyar ralikrossz-bajnokság mezőnyében. A zenész-autóversenyző lapunknak mesélt arról, miként sikerül összehangolni a ké
Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.
Embereket rúgnak ki az Egyesült Államokban, mert ünnepelték a közösségi médiában Charlie Kirk konzervatív influenszer meggyilkolását. Eközben az online térben egyre gyakrabban emlegetnek polgárháborút.
Súlyos agyi és idegrendszeri károsodást okozhat, hosszú távú tüneteként tartós fejfájás, koncentrációs zavarok, dadogás és eszméletvesztés is jelentkezhet.
A majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel. A Tomaj katamarán a fonyódi hajóállomáson márciusban. MTI/Vasvári Tamás A tájékoz
„Egy elváltozást fedeztünk fel a veséjén, amely kezelést igényel” – ezzel a mondattal szembesült egy 44 éves férfi, amikor orvosa közölte vele a diagnózist.
Hétfőn útnak indult az első Mercedes-Benz Citaro K, amely a BKV 65 darabos, tartós bérleti szerződéssel érkező buszflottájának része. Az új járművek fiatalítják az elöregedett állományt. Emellett korszerű felszereltségükkel kényelmesebb és biztonságosabb utazást kínálnak az utasoknak – közölte a BKV.
A válás utáni időszak különösen nehéz lehet a férfiak számára, akik csak ritkán láthatják gyermekeiket. Az alábbiakban néhány férfi osztja meg tapasztalatait és érzéseit ebben a helyzetben.
A Lefkovicsék gyászolnak című filmet választották 2024 legjobbjának az Art-Mozi Egyesület díjátadóján, melyet a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében rendeztek meg.
Utolsó frissítés: 2025-09-15 A reggeli a nap legfontosabb étkezése… Vagy mégsem? Sokszor pont azok az ételek okoznak fáradtságot, amiket egészségesnek hiszünk. Most azonban kiderült melyek azok, amiket jobb, ha elkerülsz reggelente, mert az egészséged a tét. A reggeli az a nap étkezése, amit soha nem szabadna kihagyni. Egész napra el tudja látni a
Kisgyermekkora óta az autósport szerelmese Mihalik Viktor. A Bikini együttes dobosa azonban már nem csak távolról követi a lóerők és benzingőz varázslatos világát: néhány éve maga is autóba ült, és nagyszerű eredményeket ért el a magyar ralikrosszbajnokság mezőnyében. A zenész-autóversenyző lapunknak mesélt arról, miként sikerül összehangolni a két