2025. szeptember 15. hétfő

szept. 15
13:33
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nem választ Kelet és Nyugat között (Demokrata)
"A magyar külpolitika nem választ Kelet és Nyugat között, hanem összeköti azokat".
szept. 15
13:33
Alonso megdöbbentette a Ferrari mérnökeit pályafutása legjobb futamán (Racing)
A spanyol veterán felidézte, miért egy olyan versenyt tart a legjobbjának, amelyen nemhogy nem nyert, de célba sem ért.
szept. 15
13:33
Rákay Philip szerint megtapsolni, ünnepelni kellene az olyan beruházásokat, mint Hatvanpuszta (Telex)
A kormányközeli vállalkozó szerint nagyon sok műemlék épület hever kihasználatlanul, óriási költség és beruházás belefogni ezek rendbetételébe.
szept. 15
13:33
Turczi István: Gondoltam egy erőset (Litera)
Lapot indítani olyan, mint kirakni egy történetet a betűlevesben. Megvan, mit akarsz, ha valamelyest ismered az irodalmi mozgásokat, akkor körülbelül azt is látod, miből; de hogy mi lesz belőle, hová fut ki, bírja-e, bírod-e szusszal, az kitudhatatlan. – Ma 30 éves a Parnasszus folyóirat. Az ünnepi alkalomból az alapító főszerkesztővel, Turczi Istv
szept. 15
13:39
Megdrágult az utasbiztosítások átlagdíja nyáron (Menedzsment Fórum)
Az utasbiztosítások átlagdíja 1,5 százalékkal nőtt éves szinten az idei nyári szezonban – közölte saját adatai alapján a Netrisk hétfőn az MTI-vel.
szept. 15
13:39
Nincs gáz, mert van (Infostart)
Az európai föld alatti gáztárolók (UGS) jelenlegi töltöttségi szintje valamivel 80 százalék fölötti az őszi-téli időszakra, az európai gáztárolók szövetsége, a GIE adatai alapján, ami elmarad az egy évvel korábbitól és az elmúlt öt év átlagától.
szept. 15
13:39
Pál Márton a Velux Cégcsoport kelet-közép-európai régiós marketingvezetője (Kreatív Online)
A szakember szeptembertől felel a magyarországi régiós központ, valamint a hozzá tartozó 15 kelet-közép európai piac marketingkommunikációs, vásárlói élmény, termékmenedzsment és PR feladatainak teljes körű irányításáért.
szept. 15
13:39
Most kiderül: ebben a boltban éri meg legjobban a 30 ezres nyugdíjas utalvány (Blikk)
Nyugdíjas kedvezménydömping: Az Auchan, Tesco, Aldi és Lidl is versenybe szállt!
szept. 15
13:39
MNB: már négy banknál elérhető a Minősített Vállalati Hitel (Portfolio)
Már négy bank, az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után a K&H Bank kínálatában is fellelhető a Minősített Vállalati Hitel konstrukció - közölte a jegybank.
szept. 15
13:39
Teljes leleplezés élő adásban, a Harcosok Klubját a és a Digitális Polgári Köröket érinti, végre megtudhatjuk, mi a különbség a kettő között (Promotions)
Nagy volt a zavar a kérdésben, most végre kiderült az igazság.
szept. 15
13:39
A Fehér Lótusz hoppon maradt: ezek voltak az Emmy-gála legnagyobb meglepetései (Hamu és Gyémánt)
Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték az idei Emmy-díjátadót – ahogy az várható volt, az Apple TV+ The Studio című sorozata és a Különválás is tarolt.
szept. 15
13:39
Hiába tiltakozik Magyar Péter alelnöke, a tulajdoni lap nem hazudik (Mandiner)
Az Ellenpont felhívta arra a figyelmet, hogy bár Forsthoffer Ágnes azt sérelmezte, hogy az egyik utcaképen nem a szülei háza látható, kiderült, hogy az ingatlan a földhivatali dokumentumok szerint éppen mellette helyezkedik el.
szept. 15
13:45
Ezt nem láttuk jönni az euróövezetben (Privátbankár)
Júliusban az elemzők által vártnál kissé nagyobb lett az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett első becslése alapján. Az előző havihoz képest nőtt, az egy évvel korábbihoz képest csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete.
szept. 15
13:45
Azahariah és DESH voltak a legtöbbet hallgatott előadók 2024-ben (Kreatív Online)
Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.
szept. 15
13:45
Miért titkolják? Ők kaphatják meg utoljára a nyugdíjas utalványt (Blikk)
Nyugdíjas utalványok kézbesítése: Kik kapják meg először?
szept. 15
13:45
A Mercedes cáfolja a BMW-motorokról szóló pletykákat (autopro)
Hivatalosan is cáfolta a Mercedes-Benz, hogy a jövőben BMW-motorokat építene autóiba.
szept. 15
13:45
Vámos Miklós segélykiáltása: eltűnt az író Facebook-oldala (Könyves Magazin)
Aki próbált már kétségbeesett levelezésbe fogni a Facebookot működtető Metával, teljesen átérzi Vámos Miklós sorait.
szept. 15
13:45
Fekáliaszag, higany, kadmium: Mészáros Lőrinc cége kormányhivatali engedéllyel töltött fel szennyező anyaggal egy védett bányatavat (SzMo)
A helyiek szerint fekáliaszag terjengett, amikor megkezdték a bányató feltöltését. A minták szerint akár 50-szeres szennyezés is lehet a lerakott anyagban.
szept. 15
13:45
Kábítószert fogyasztott a miskei gyermekgyilkosság gyanúsítottja (Magyar Hírlap)
Horváth László újabb lépéseket sürget.
szept. 15
13:45
Már öt Volvo modellhez elérhető a Black Edition (Autószektor)
Nem kell egy galaktikus birodalom legfőbb parancsnokának lennie ahhoz, hogy értékeljen egy stílusos fekete ruhát. Ön is lehet olyan ügyfél, aki új, prémium autót keres, hogy gazdagítsa életét és autóbeállóját. A Volvo Cars-nál pontosan ezt az autót kínálják. Jellegzetes Black Edition változatt az új XC90 plug-in és mild hybrid SUV. Az XC90 hozzáad
szept. 15
13:51
Új ötlettel jön az Európai Bizottság az orosz vagyonért (Infostart)
Ukrajnát finanszíroznák új módon.
szept. 15
13:51
Fát ölelget és elvonulást szervez Rubint Réka (Blikk)
Rubint Réka nemrég tért vissza Baliról, ahol egy spirituális elvonuláson vett részt, ahol számos régi seb szakadt fel benne. A fitneszlady most azt tervezi, ő is szervez hasonló lelki megtisztulásokat.
szept. 15
13:51
Nem tetszik a kínaiaknak, amit az amerikai cég csinált (Piac és Profit)
A kínai állami piacfelügyeleti hatóság (SAMR) hétfőn közölte, hogy egy előzetes vizsgálat megállapításai szerint az amerikai Nvidia megsértette Kína versenyjogi előírásait. A hatóság közleménye szerint a vizsgálat folytatódik, részletes információkat azonban egyelőre nem tettek közzé az állítólagos jogsértés mibenlétéről.
szept. 15
13:51
Hollandia is bojkottálná a 2026-os Eurovíziót Izrael részvétele esetén (Kreatív Online)
A holland közszolgálati műsorszolgáltató, az Avrotros csatlakozott azon országokhoz – Szlovénia, Izland, Spanyolország és Írország –, amelyek jelezték: nem vesznek részt a 2026-os Eurovíziós Dalfesztiválon, amennyiben Izrael továbbra is szerepel a versenyben.
szept. 15
13:51
Az íjak szerepe napjainkban (ProfitLine)
Az íj az emberiség egyik legrégebbi fegyvere, amelynek története évezredekre nyúlik vissza. A vadászatban és a harcokban hosszú ideig nélkülözhetetlen szerepet játszott, ám a tűzfegyverek elterjedésével katonai és gyakorlati jelentősége fokozatosan háttérbe szorult.
szept. 15
13:51
Halálos fenyegetés a rengeteg Illegális sertéshús (Agrárágazat)
A mezőgazdaságot súlyosan fenyegeti az illegális húsimport, állatbetegség-járvány felé sodródik a brit állattenyésztés.
szept. 15
13:51
Brutális átverés a kutakon: víz jön a töltőállomásból benzin helyett (AC News)
A pórul járt sofőr nem jutott messzire, kocsijához autómentőt kellett hívni, és félmilliós kára keletkezett.
szept. 15
13:57
Megszólalt a Parlament: rendkívüli nyugdíjkifizetés jöhet sok idős magyarnak? (Blikk)
A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint a ki nem fizetett nyugdíjprémium és az el nem ért élelmiszerutalványok fedezhetnék egy karácsony előtti pénzügyi segítségnyújtást a legalacsonyabb összeggel rendelkező nyugdíjasok számára.
szept. 15
13:57
A szemünk előtt alakítják át a komplett pénzrendszert – hogyan fektessünk be az új szabályok szerint? (Kripto Akadémia)
A globális pénzügyi rendszer jelenleg példátlan átalakuláson megy keresztül. Mark Moss kockázati befektető szerint ez a változás a történelem legnagyobb vagyoni átrendeződését hozza el, amelyet az emberek legnagyobb része észre sem vesz. Aki azonban megérti a logikát, az új szabályok alapján komoly nyertese lehet a következő évtizednek. A csapda: a
szept. 15
13:57
Érzelmileg éretlen szülővel nőttél fel? Ezek lehetnek a párkapcsolati nehézségeid (Glamour)
Nehéz rámutatni valamire, ami nincs – aminek nincs szemmel látható oka és felelőse –, csak te és egy végtelen mély és nehéz érzés: veled van a baj. Ez a gondolat pedig – jó sok szégyennel megspékelve – önbizalmat, önértékelést, kapcsolatokat pusztító keverék. De honnan ered ez a mély és káros hiedelem? Hol kúszott a bőrünk alá? Miért lüktet minden
szept. 15
13:57
Egy őrült házat épített, hogy megvédje otthonát (Magyar Hírlap)
Egy kínai férfi makacsságának imbolygó emlékműve.
szept. 15
13:57
Szeptember végén rajtol Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban (MMonline)
Újabb szereplőket és az új évad rajtját jelentette be az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor kapcsán. Korábban 11 versenyzőt már bejelentettek, most újabb 13 név derült ki. Megjósolhatatlan fordulatok, idegtépő pillanatok és megannyi rejtély mellett vadonatúj játékok és akár 20 millió forintos fődíj várja a krimi-reality idei évadána
szept. 15
13:57
"Drónfalat" építene a NATO Oroszország ellen – de mi is ez? (Mandiner)
A Lengyelországot ért légtérsértés, majd a románok tehetetlenkedése komoly figyelmeztetés volt Európának.
szept. 15
13:57
Ha lehet, kerüld el ezt a forgalmas autópályát mától: brutális dugók várhatók (Helló Magyar)
Bár a kivitelező azt ígéri, hogy az évekig tartó felújítás során az autópályán lehet majd közlekedni, hatalmas dugók várhatók.
szept. 15
13:57
"Rozi, ne sírj!" – Kamerák előtt csuklott el Hirtling István hangja a díjátadón (naphire.hu)
Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Szombat délelőtt az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes keretek között avatták fel a megtisztelő elismerést elnyerő művészek lábnyomát. A rangos díj idei kitüntetettjei megható pillanatokat okoztak a helyszínen lévő közönségnek, valamint az ATV Extra nézőinek. Hirtling István sem
szept. 15
13:57
Emlékszel még a Bravo magazinra? Rengeteget köszönhetünk a 90-es évek tini magazinjainak! (Bien)
A 90-es évek Magyarországának színes világában a tini magazinoknak külön kis univerzumuk volt. Nemcsak divatról és zenéről meséltek, hanem formálták azt is, hogyan látjuk magunkat, és mit gondolunk a világról. Ki ne emlékezne a Bravo, az IM vagy a Popcorn rikító borítóira, amik ott sorakoztak minden újságosnál? Már a címlap ígérte, hogy belül megta
szept. 15
13:57
Azahriah Billie Eilisht is maga mögé utasította – magyar előadóktól hemzseg a hazai Spotify-lista (Médiapiac)
Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé. Egyebek mellett erre mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) zenehallgatási szokásainkat elemző friss kutatása, amely a YouTube és a Spotify 2024-es slágerlistáit vette g
szept. 15
14:03
Ennél a négy banknál igényelhető a Minősített Vállalati Hitel (Menedzsment Fórum)
A mai nappal az új, kedvezményes vállalati hitelek már négy bank fiókjaiban elérhetők: az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után, a K&H Bank kínálatában is fellelhető a konstrukció. A beruházási hitelpiac fellendítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank augusztus 1-jén hirdette meg a Minősített Vállalati Hitelek elindítását, amivel a KKV-k szé
szept. 15
14:03
Van egy közös pont ebben a négy hazai bankban (Privátbankár)
A mai nappal az új, kedvezményes vállalati hitelek már négy bank fiókjaiban elérhetők: az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után, a K&H Bank kínálatában is fellelhető a konstrukció. A beruházási hitelpiac fellendítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank augusztus 1-jén hirdette meg a Minősített Vállalati Hitelek elindítását, amivel a KKV-k szé
szept. 15
14:03
Medvegyev a Nyugat és Oroszország közötti háborúról beszélt, és a konkrét okát is megnevezte (Infostart)
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök szerint ha a NATO repüléstilalmi övezetet hozna létre Ukrajnán belül, az háborút jelentene a nyugati katonai szövetség és Oroszország között.
szept. 15
14:03
Órákra is leállhat a Magyar Telekom szolgáltatása egyes országrészekben – mutatjuk, hol mikor kell erre számítani (SzMo)
A cég hálózati korszerűsítést végez, ezért lesz időszakosan szünet az internet és telefonszolgáltatásban.
szept. 15
14:03
Radoslaw Sikorski: Ha háborúba akarsz vonulni Oroszország ellen, megteheted (Demokrata)
A lengyel politikus szerint az Ukrajnának tett "biztonsági garanciák" üres ígéreteknek bizonyulhatnak.
szept. 15
14:03
Most vagy provokáltak és teszteltek, vagy célpontokat támadtak, amiket nem értek el, mert lelőtték őket (Mandiner)
A hazudozás egy intellektuális műfaj. Aki hülye, az inkább ne hazudjon!
szept. 15
14:03
Veszélyben a Monero: ismét megváltoztathatják a blokkláncot (BitcoinBázis)
A Monero és annak adatvédelmi stratégiája az elmúlt években számos megpróbáltatással kellett szembenézzen, kezdve a centralizált tőzsdék arculatváltása miatti kivezetésével. Bár az $XMR árfolyama ebből a gödörből mindig kijött, ugyanakkor most szeptemberben új szintre emelkedett a bizonytalanság, melyet minél hamarabb orvosolni kell. A 18-blokkos l
szept. 15
14:03
Az Emmy-díjátadó legszebb sztárjai, akiknek nem tudunk betelni a megjelenésével (in.hu)
Már azelőtt elindultak a találgatások a 2025-ös Emmy-díjátadó legjobb szettjeiről, mielőtt a sztárok megjelentek volna a vörös szőnyegen: vajon ki milyen lélegzetelállító ruhakölteményt mutat fel idén? Aztán a hírességek elárasztották a Los Angeles-i Peacock Theatre bejáratát, és emlékezetesebbnél emlékezetesebb szettek tűntek fel. Nem csak a jelöl
szept. 15
14:03
Trágyaszóró gép végzett egy gazdával Szentgáloskéren (Magro)
A Somogy vármegyei Szentgáloskéren egy tapasztalt gazdálkodó életét vesztette egy trágyaszóró gép javítása közben.
szept. 15
14:09
Szörnyű fordulat a Madeleine McCann-ügyben, ez nem történhet meg! (Blikk)
Szabadulhat Madeleine McCann ügyének fő gyanúsítottja?
szept. 15
14:09
Szabadságról hazafelé tartó rendőr segített életet menteni a fővárosban (Infostart)
A rendőr különös jelenetre lett figyelmes egy vasúti felüljárón. Nem hezitált, azonnal odasietett segítséget nyújtani.
szept. 15
14:09
Botrány Kecskeméten: "Menjetek vissza Jugoszláviába" – üvöltötték az Újpest-drukkerek a játékosoknak a kupakiesés után (Blikk)
Érthető módon teljesen kikészültek a zuhogó esőben Kecskemétre ellátogató Újpest-szurkolók, miután a 11-szeres kupagyőztes élvonalbeli futballcsapatuk már a 64 között kiesett a Magyar Kupából az NB II-es KTE ellen (h. u. 3-2).
szept. 15
14:09
4iG-stratégia a gyakorlatban: így tud valóban pénzt termelni az AI a cégedben (FinTechRadar)
A mesterséges intelligencia ma már olyan stratégiai tényező, amely alapjaiban formálja át a vállalatok működését, versenyképességét és hosszú távú fejlődési lehetőségeit.

Keresés