A britek kiterítik a vörös szőnyeget az amerikai elnöknek. Keir Stamer tanácsadói ugyanis abban bíznak, hogy Károly király tud úgy hatni az elnökre, ahogy az európai politikusok nem.
A vásárlóknak kedvez, a kereskedőknek már kevésbé, hogy maximum 15 százalékos árréssel árulhatják a tusfürdőket és samponokat. Az egyik drogériában emiatt hónapok óta áll a bál, a vevők panaszkodnak. Viki évek óta visszatérő vásárló az Yves Rocher üzletekbe, ahol általában párosával tankol fel tusfürdőkből és testápolókból, de sokszor elcsábítják o
Az Európai Unió Törvényszéke Kecsmár Krisztiánt, a törvényszék magyar bíróját választotta tíz tanácsa egyikének elnökévé - közölte a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék.
A kínai internetszabályozó hatóság megtiltotta a vezető technológiai cégeknek az Nvidia mesterséges intelligencia chipjeinek vásárlását, és a meglévő rendelések törlését rendelte el az amerikai technológiától való függőség csökkentése érdekében - tudta meg a Financial Times.
A szeptemberi tanévkezdéssel a bibliaköri foglalkozások is megkezdődtek a katolikus közösségi házban. A keddi alkalmon a félév programjait egyeztették, amely érinti többek között a hazai szerzetesrendek és a híres zarándokhelyek történetét. Kedd este először találkoztak a katolikus közösségi házban a Bibliakör tagjai. A szeptemberben induló progr
Az Ubm sikeresen lezárta a világ egyik legnagyobb takarmánygyártójának számító, Hollandiában 120 éves múltra visszatekintő Royal Agrifirm Group részeként működő Agrifirm Magyarország Zrt. (Agrifirm) felvásárlását. A hazánkban összesen 130 munkatársat foglalkoztató és a 2024-es évben közel 28 milliárd forintos nettó árbevételt produkáló, a baromfita
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) új jelentése szerint a mesterséges intelligencia 2040-re közel 40 százalékkal növelheti az áruk és szolgáltatások kereskedelmének értékét, azonban megfelelő szabályozás nélkül elmélyítheti a gazdasági egyenlőtlenségeket.
A versenyfelügyelet gyanúja szerint a nyelvtanulási szolgáltatásokat nyújtó Duolingo kereskedelmi gyakorlata több okból is tisztességtelen, egyebek között valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat.
Tekintettel arra, hogy a szabadság kiadására kötelező szabályok vonatkoznak, így a nyári szabadságolás után és a téli szabadságolás előtt érdemes a szabályokat áttekinteni. Szükséges tehát megvizsgálni melyek a buktatók, illetve azokat hogyan tudjuk elkerülni.
A helyi rendőrség megerősítetette, hogy az Interpol körözése nyomán letartóztatták Simon Levievet, a 2022-es Netflix-dokumentumfilm által ismertté vált szélhámost. A Tinder-csalót őrizetbe vették, ám a hatóságok a letartóztatás pontos okáról még nem közöltek részleteket.
Pintér Ferenc emlékeztetett rá: Ruszin-Szendi Romolusznak nem jó a látása, már a főiskolában is kontaktlencsét viselt, s akkor sem találta el a céltáblát.
Rafał Trzaskowski szerint az autokrácia nem a végzet, ezt Lengyelország is megmutatta 2023-ban, de könnyen jöhet a visszarendeződés, ha a progresszív erők nem adnak meggyőző válaszokat és nem értik meg, miért van emelkedőben a populizmus.
Az Európai Unió Törvényszéke Kecsmár Krisztiánt, a törvényszék magyar bíróját választotta tíz tanácsa egyikének elnökévé – tájékoztatott a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék szerdán. Kecsmár Krisztián 2021 októberében lépett hivatalba lépett az Európai Unió Törvényszékének magyar bírájaként. A luxembourgi közlemény szerint a törvényszék tagjai
Az adatvédelmi hatóságok rendkívül felelősségteljes feladatkört látnak el - mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán Budapesten, a magyarországi információs jogok intézményrendszere fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián.
Jennifer Lopez teljesen szőke lett és friss fotóján pont úgy néz ki, mintha Gwen Stefanit látnánk. Elsőre fel sem ismertük az 56 éves színész-énekesnőt, többször rá kellett néznünk a képre.
Váratlan vallomás: Harry herceg hazavágyik az Egyesült Királyságba, és gyermekeit is szeretné bemutatni a királyi családnak. Vajon meddig bírja még ezt az önkéntes száműzetést?
A jelzáloghitelek - mint amilyen az Otthon Start, a CSOK Plusz vagy éppen egy piaci lakáshitel is – fontos elvárás, hogy a megvásárolni kívánt ingatlant elfogadja a bank ingatlanfedezetként. Hiszen ez lesz a garancia arra, hogy a bank mindenképpen hozzájut a kihelyezett pénzéhez. A BiztosDöntés.hu szakértőinek tapasztalatai szerint azonban mind töb
A kormány újabb gazdát talált a Józsefvárosi pályaudvar területén 10 éve felépített, de soha meg nem nyitott zsidó múzeumnak, a Sorsok Házának. Az ingatlant, valamint két közeli telket az MTK kapja meg. A törvénymódosítás szövegéből az nem derül ki, hogy a zsidó gyökerű sportegyesület pontosan mit kezd majd a holokausztmúzeum épületével.
Egy átlagos felhasználó évente 229 kg szén-dioxidot bocsát ki az online térbe. De a probléma mértéke úgy is érzékeltethető, hogy csak a digitális marketing karbonlábnyoma nagyobb, mint a globális légi közlekedésé.
Az OpenAI és a Harvard Egyetem kutatói átfogó tanulmányt készítettek a ChatGPT-t érintő felhasználási szokásokról, amely szerint a chatbot egyre inkább a mindennapi élet részévé válik, miközben a nem munkával kapcsolatos használata jelentősen növekedett - tudósított a CNBC.
Oroszország naponta több száz olyan drónnal támadja Ukrajnát, mint amilyenek a lengyel légtérbe repültek be. 19 darab robbanóanyag nélküli drón elég volt ahhoz, hogy az oroszok megmutassák, mennyire sebezhető a NATO.
Létezik egy parfüm, ami minden pillanathoz tökéletesen passzol, az ártatlanság és a szenvedély között lüktet, és minden bőrön elképesztően jól áll. Eláruljuk, miért ez az illat lett minden nő kedvence!
A szeptember 5-én elhunyt volt miniszter arról írt, hogy a magyarságért és a keresztény kultúráért vállalt felelőssége miatt csatlakozott a DPK-hoz. Érdekes magyarázat is érkezett a posztra.