A mesterséges intelligenciát használva írta meg az angol-érettségi fogalmazás feladatát 15 magyarországi diák, és mivel az bizonyítvány osztásig nem buktak le, így kaptak bizonyítványt is, mondta Kolozs Judit, angoltanár, érettségi elnök.
A Texasi Egyetem (Austin) kutatói egy szivacsszerű gélt fejlesztettek ki élelmiszer-maradékokból és természetes anyagokból, amely még száraz körülmények között is képes vizet kivonni a levegőből.
A prémium abroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetőjeként ismert Bridgestone lett a Lamborghini új Fenomeno sportautójának kizárólagos abroncspartnere. Az új modell a Sant’Agata Bolognese-i dizájnközpont első, teljes egészében házon belül tervezett autójának 20. évfordulója alkalmából született, és a Lamborghini ikonikus forma
A poggyász mérete mellett a színe már csak másodlagos szempontnak tűnik, pedig nagyon is sokat számít: a Ryanair most külön figyelmeztetett arra, hogy a fekete, sötétkék és szürke bőröndök nagyon könnyen összekeverednek a reptéren, ez pedig bizony kellemetlen szituációkhoz vezethet.
Az üvegházi gazdálkodás energia- és víztakarékosabb lehet a Cool-Cover nevű átlátszó, többrétegű fóliával – állítja a Kaliforniai Egyetem tanulmánya. A mérnökök szerint a különleges fólia, amivel meglévő szerkezeteket is beburkolhatnak
Váratlan helyen talált lehetséges bioszignatúrát a NASA marsjárója: a Jezero-kráter egyik fiatal kőzetmintája olyan ásványokat rejt, amelyek akár ősi mikrobák működésére is utalhatnak.
A kérdésre általában hangos igen, vagy még hangosabb nem a válasz, de nevelés-oktatás témában már biztosan nem lepődünk meg a szélsőséges véleményeken. Az a szülői meglátás áll a legközelebb az igazsághoz, miszerint van, akivel kell és van, akivel nem szükséges. De mégis mitől függ, hogy kinek van szüksége otthoni segítségre? Varga Mónikát, a hozdk
Ma, 2025. szeptember 17-én Magyarországon leginkább a Zsófia és a hozzá kapcsolódó alakjai ünneplik a névnapjukat, mint például Szófia, Szófi, Zsófi. Ezen a napon emellett több más név is névnapos, többek között Ariadna, Hildegárd, Ildikó, Kolomba, Lambert, Ludmilla, Oriána, Palóma, Róbert, Robertó, Robin, Robinzon, és Galamb.
Tévhit, hogy a tej a legjobb, vagy akár az egyedüli jó kalciumforrás. A tej régóta a kalcium legismertebb forrása: egy deciliter (100 gramm) tejben 125 milligramm kalcium található. Viszont távolról
Itt a mai vegyes kvíz, amelyben különféle kérdések várnak rád. A legtöbb játékosnak nem sikerül hibátlanul teljesítenie. Ha azonban legalább öt helyes választ adsz, máris jobb vagy az átlagnál – vajon neked összejön? A Kvízguru minden nap új kvízekkel vár, hogy próbára tedd tudásodat és közben jól szórakozz!
Egyre több kerttulajdonosban merül fel a kérdés: vajon érdemes-e tyúkot, kacsát vagy más baromfit tartani a kertben? A friss tojás, a természetes trágyázás és a kert életének gazdagodása valóban vonzó szempontok. Ugyanakkor a baromfitartás felelősséggel és kihívásokkal is jár, különösen egy házikertben.
Kiszolgáltatott helyzetben nincs közömbös mondat: a szorongó beteg mindent saját magára vonatkoztat. A szavainkkal hidat építhetünk hozzá, vagy falakat emelhetünk – a hatás a kommunikáció módján múlik Interjú Prof. Dr. Varga Katalinnal a pozitív szuggesztiók hatásáról.
A munkahelyi kiégés a dolgozók 66%-át[1] érinti, évente 322 milliárd dollárnyi termelékenység-kiesést[2] okoz és következményei az egész szervezetre kiterjednek. Egy fáradt, érzelmileg kimerült ügyfélszolgálatos komoly ügyfélélmény-problémát is jelent. A jelenség „láncreakcióként” hat: a munkavállalói jóllét közvetlenül befolyásolja az ügyféleléged
A kínai állami piacfelügyeleti hatóság (SAMR) közölte, hogy egy előzetes vizsgálat megállapításai szerint az amerikai Nvidia megsértette Kína versenyjogi előírásait. A hatóság közleménye szerint a vizsgálat folytatódik, részletes információkat azonban egyelőre nem tettek közzé az állítólagos jogsértés mibenlétéről.
Bár a fogyókúrázás legnépszerűbb időszaka a nyárhoz köthető, az egészségesebb és hosszabb ideig követhető életmódváltás bármikor elkezdhető. Használd ki a még meleg nappalokat, a téli sötét beállta előtt, hogy a kertben készíthesd az egészséges és finom ételeket. Egy kültéri grill ugyanis remek társ a tudatosabb étkezésben. Mondom is miért!
A szeptember legtöbbeknek a nyári utáni újrakezdésről szól, és ebben előkelő helyen szerepel az egészségesebb életmódra és a sportolásra való áttérés vagy visszatérés. Éppen ezért döntött úgy a BioTechUSA, hogy egy igen fontos, viszonylag kevesek által ismert, ám a tévhitek miatt megosztó terméket, a kreatint állítják reflektorfénybe szeptemberben
Ahogy Joe Biden néhány hónap leforgása alatt vált 81 éves vénemberré, úgy vált a tizenéve házasságtörő Gyurcsányból pillanatok alatt varázstalan szoknyavadász. Kohán Mátyás írása.
Az új lengyel elnök Magyarországra készül; a V4 feltámadhat, ha Babišék győznek Csehországban, és mindig van miért küzdeni; Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a Mandinernek!
A pénzügyi műveltség elsajátításának támogatása az egyik legfontosabb célja annak a megállapodásnak, amelyet a Szegedi Tudományegyetem és az OTP Fáy Alapítvány vezetői 2025. szeptember 16-án írtak alá Szegeden. Az oktatási anyagok fejlesztésével, új képzések létrehozásával a hallgatók és a fiatal felnőttek pénzkezelési, gazdálkodási és gazdasági is
Egyetlen fotó elég volt ahhoz, hogy az egész internet Diane Keaton konyhájáról beszéljen – nem véletlen, hiszen az ikonikus színésznő otthona pontosan olyan stílusos, mint ő maga.
A Balatoni Kör elnöke szerint a várakozásaikat alulmúlta az idei főszezon a Balatonon. Pach Gábor úgy látja, a jövedelemtermelő képességük tovább romlott.
A csillagok állása szerint úgy tűnik, hogy a hét közepén sem fogsz unatkozni, hiszen ma is számos izgalom vár majd, érdemes tehát mindenképp néhány percet a szerdai horoszkópodra szánnod!
A Microsoft véget vet a home office aranykorának: 2026-tól kötelező lesz heti három nap irodai jelenlét. A vezetők szerint az alkalmazottak az irodában „virágoznak”, míg a távmunkában gyengülnek a kapcsolatok és csökken az innováció. A döntés több tízezer dolgozót érint világszerte.
Strukturális problémák és a magyar élelmiszerpiac szabályozása is oda vezethetett, hogy eladósorba került az Alföldi Tej, amely az elmúlt 4 évben tetemes veszteséget termelt. Ezt a tranzakciót az állam most megvétózta nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva és gondolkozik azon, hogy megvegye a vállalatot.
Az elmúlt másfél évtizedben központilag lejáratott vagy ellehetetlenített áldozatok közül sokaknak (évekkel) később – amikor már többnyire minden mindegy volt – a bíróság adott igazat, de nem egyszer még a bocsánatkérést sem volt hajlandó normálisan megtenni a vesztes fél.
A legfrissebb adatok szerint idén az első hét hónapban az előző év azonos időszakához mérten 70 százalékkal magasabb összeg folyt be a költségvetésbe pénzügyi tranzakciós illetékből. A lakosság azonban nem csak ezt szenvedheti meg. A közvetlen elvonások és a fogyasztáshoz kapcsolt egyéb adók is fájhatnak.
Az ősz beköszöntével – és a télre készülve – fontos, hogy feltöltsd a szervezeted vitamin- és ásványianyag-raktárait. Ahhoz, hogy jól bírd ezt az időszakot, szükséged van tápanyagokra, immunerősítőkre és mindenféle hasznos nyomelemre. Magyarul: itt az ideje, hogy a zöldségek kapják a főszerepet.
"Anyaság vagy karrier?" – mintha egy nő életében kizárólag ez a két ösvény létezne: vagy beleáll a GYED után az otthonmaradó "jó anya" szerepébe, vagy karrieristaként visszatér a munka világába, aki a gyerek helyett az önéletrajzát dédelgeti. Mintha a két szerep összeférhetetlen lenne. Pedig igenis jól megfér egymás mellett az anyaság és a munka.
A színek mindennapjaink láthatatlan kísérői. Minden árnyalat üzenetet hordoz, amely visszatükrözi egyéniségünket, tudat alatt formálják hangulatunkat, a másik emberről kialakított benyomásunkat. A stílus így sokkal több, mint ruhák és kiegészítők összessége – a színek révén válik valódi önkifejezéssé. Szeptember 15. és október 31. között az Allee S
Az otthonunk nem csupán a napi pihenésünk színhelye, hanem értékeink, stílusunk és a belőlünk áradó életfilozófia tükre is. A modern, rohanó élet során egyre fontosabbá válik, hogy szűkebb környezetünk a nyugalom és az inspiráció forrása is legyen, ahol szerencsés esetben a természethez való kapcsolódás érzése is átjárhat minket. Ebben a cikkben ké
Hamarosan behúzódunk a lakásba, és a kerti növények helyett a szobanövényekre terelődik a figyelmünk. Érdemes is többet foglalkozni velük, mert díszítőértékükön kívül az egészségünkre és mentális jóllétünkre is jótékony hatást gyakorolnak.
Ma, 2025. szeptember 17-én Magyarországon a pollenhelyzet elsősorban a parlagfű (ragweed) pollen dominanciájáról ismert, amely szeptember második felében még aktív és jelentős allergiás tüneteket válthat ki. Emellett még jelen lehet néhány más pollenfajta, de a parlagfű a legfőbb allergén ezen a napon.
Kína kiszorította Németországot a globális innovációs rangsor élbolyából. A világ tíz leginnovatívabb országából hat európai, de Kína most először bekerült a top 10-be.