2025. szeptember 19. péntek

szept. 19
18:45
Figyelem, leállás jön az egyik hazai banknál (Infostart)
Péntek estétől egészen szombaton délig szinte semmit nem lehet majd csinálni.
szept. 19
18:45
Palkovics László: bevezetjük az MI-oktatást az órarendbe (ATV)
Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán bejelentette, hogy idén ősszel 60 szakképző intézményben, köztük 3 külhoni intézményben indul el a tanrendbe épített MI-kurzus, több ezer diák részvételével.
szept. 19
18:48
A fentanilról és a TikTokról beszélgetett Trump a kínai elnökkel (444.hu)
Várhatóan még az ősszel találkoznak.
szept. 19
18:48
Ruszin-Szendi Romulusz üzent Orbán Viktornak: Engem Ön ne kisbarátomozzon, mert sem erkölcsileg, sem szakmailag nem vagyunk egy lapon (SzMo)
A TISZA Párt politikusa a fegyverviselés mellett írt a poloskázásról is. Majd azt javasolta a kormányfőnek, hogy "Sportnyelven: kérjen cserét, mert elfáradt, gyenge, és csak rontja az ország fejlődésének lehetőségét!"
szept. 19
18:48
7 évelő, amik az őszi fagyokig díszítenek (Agrofórum)
Ahogy a nappalok rövidülnek és a hűvös őszi szellő megérkezik, a kertet sem kell a színek nélküli időszakra átengedni! Léteznek olyan évelő növények, amelyek virágpompájukkal még a késő őszi hónapokban is ragyogó színfoltot kínálnak.
szept. 19
18:48
Botrány: Toroczkai László informátora egy felfüggesztett, korrupcióban érintett végrehajtó (Mandiner)
A Mi Hazánk elnöke csütörtökön "döntő bizonyítékként" közzétett hangfelvételei nem tartalmaznak inkrimináló állítást a megnevezett politikusokról.
szept. 19
18:48
Zenga.hu: jó ötletnek tűnik Otthon Starttal minigarzont vásárolni, de van egy buktató (Üzletem)
Bár vételár szerint ezek a piac legolcsóbb lakásai, a négyzetméteráruk jellemzően magasabb, mint az átlag, Budapesten átlagosan 1,8 millió forint, ami viszont gátat szab annak, hogy valaki az Otthon Start kedvezményes hitelét felvehesse hozzá.
szept. 19
18:48
"Visszatértem a halálból és határozottan van túlvilág" – állítja egy férfi (EgészségKalauz)
A tudomány különböző magyarázatokat kínál, de sokan mély meggyőződéssel számolnak be a tapasztalataikról.
szept. 19
18:54
Betegséget is okozhat az air fryer, főleg a lustább tulajok retteghetnek (Femcafe)
A hanyagabb air fryer tulajok ezzel tönkretehetik a gépet vagy meg is betegedhetnek. Nem okos dolog ezzel játszani.
szept. 19
18:54
Eluralkodott a pánik: három orosz MiG-31-es tűnt fel a Nato légterében (Mandiner)
Azonnal válaszolnának az észtek.
szept. 19
18:57
Véget ért a forint hatalmas menetelése (Menedzsment Fórum)
A hetek óta tartó jelentős erősödés után pénteken gyengült a magyar fizetőeszköz.
szept. 19
18:57
Az SZTFH megkezdi a kiberbiztonsági auditban érintett vállalkozások ellenőrzését (Adózóna)
Jelentős előrelépés a kiberbiztonsági megfelelés érdekében – a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) megkezdi a kiberbiztonsági auditban érintett vállalkozások ellenőrzését. Cél, hogy az érintett vállalatok ellenállóbbak legyenek a kiberbiztonsági fenyegetésekkel szemben – olvasható az SZTFH közleményében.
szept. 19
18:57
Itt vannak a hatalmas megtakarítások friss számai – mibe fektetnek most az európaiak? (Portfolio)
Az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (Eiopa) közzétette a legfrissebb adatokat a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézményekről (IORP). 2024 végén az európai IORP-k 74,1 millió tagot számláltak, és összesen 2690 milliárd euró értékű befektetést kezeltek, azaz egy megtakarítóra átlagosan 36 300 euró jutott. A befektetések túlnyo
szept. 19
19:00
11 frizura Jennifer Aniston-tól, ami örökre beírta magát a divattörténelembe (Bien)
Jennifer Aniston ikonikus frizurái a 'Jóbarátok' című sorozatból örökre beírták magukat a divattörténetbe. A különböző hajviseletei ma is inspirációt nyújtanak.
szept. 19
19:03
Vlagyimir Putyin az utódlására utalgatott – mutatjuk a lehetséges befutókat (Infostart)
Időről időre felmerül a kérdés: mi lesz, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök leköszön a posztjáról? Továbbá, hogy kinek adja át a hatalmat? Az orosz elnök most nyíltan megnevezte, kiket akar a helyén látni.
szept. 19
19:03
Megdöbbentő újdonságok (Agroinform)
Erre Te sem számítottál!
szept. 19
19:03
Rosszul járt, aki ma ebbe fektette a pénzét a Budapesti Értéktőzsdén (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 563,8 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel 100 198,56 ponton zárt pénteken. Az aktuális árfolyamon a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhetők.
szept. 19
19:06
Budapesten már minden hetedik ember rendszeresen takarítót fogad (KKV Magazin)
Míg korábban kevesen engedhették meg maguknak, mára egyre inkább a mindennapok részévé vált takarítót hívni a háztartásokba. Az időhiány, a sűrű munkarend és a családi teendők mellett az emberek mindinkább úgy gondolják, hogy a szabadidejük értékesebb, mint a takarításra fordított órák. A Hw Solutions kutatása szerint a fővárosiak közel fele évente
szept. 19
19:06
Magyar Péter szerint a kormány nem engedi a kórházaknak, hogy átvegyék az ajándékait, Takács Péter szerint de (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 19
19:06
"Temus-Rambo, pózőr, hülye, világi balfasz, totál hiteltelen" – kiborultak a tiszás fórumozók Ruszin-Szendi Romuluszra (Mandiner)
A Redditen is nagyot futott Ruszin-Szendi Romulusz legújabb – immár sokadik – botránya. A tiszás fórumozók is kifakadtak a wannabe politikusra, és úgy vélik, hogy ekkora hibával csak árt a volt vezérkari főnök a párt esélyeinek.
szept. 19
19:09
Stílszerűen melegített Orbán Viktor a digitális honfoglalásra (Menedzsment Fórum)
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy a kormányfő által "szerényen" csak az 1130 évvel ezelőtti nagy történelmi eseményünkkel azonos jelentőségűnek titulált szeptember 20-ai rendezvényt a miniszterelnök olyan állítással vezette fel, amely valóságtartalma finoman szólva megkérdőjelezhető. Ezek jutottak eszembe a hét eseményeiről.
szept. 19
19:15
A Sparta Praha lesz a Ferencváros ellenfele az Európa Kupában (Blikk)
A férfiakhoz hasonlóan, a Fradi női labdarúgó-csapata is kiesett a Bajnokok Ligája rájátszásából. A zöld-fehérek női együttese az idén újonnan induló Európa Kupában folytathatja a szereplését. Már azt is tudni, hogy kivel találkozik a következő nemzetközi meccsén a magyar bajnok.
szept. 19
19:15
Ruszin-Szendi Orbánnak: Az én fegyvertartási engedélyemet az Ön alárendeltjei hagyták jóvá (444.hu)
Ruszin-Szendi szerint Orbánnak nem kéne erőszakra utaló retorikát használnia.
szept. 19
19:18
Senkit sem akarok elkeseríteni, de a többsávos adórendszer sem új ötlet (Mandiner)
Magyar Pétert is ugyanazok az erők futtatják, mint akik annak idején a kistérségi messiást.
szept. 19
19:21
A 4iG csoport a Nokiát választotta partnerként hálózatai fejlesztéséhez (ProfitLine)
A 4iG csoport stratégiai megállapodásra lép a Nokiával az IP-hozzáférési és Dwdm átviteli központi gerinchálózatok modernizálása és egységesítése érdekében - közölte a 4iG az MTI-vel pénteken.
szept. 19
19:21
Itt áll feketén-fehéren: 2025-ben sem lett jobb nőnek lenni Magyarországon (Pénzcentrum)
Bár az oktatásban és az egészségügyben nincs jelentős különbség a nemek között, Magyarország továbbra is az uniós sereghajtók közé tartozik a nemi egyenlőség terén. A politikai és gazdasági döntéshozatalban a nők aránya még mindig elmarad az európai átlagtól. A Global Gender Gap Index 2024-es adatai világosan mutatják: hazánknak bőven van még hova
szept. 19
19:24
Miért nem oldaná meg az Adria-vezeték a magyar kőolajellátás problémáit? (ATV)
A magyar kőolajellátás jövője a geopolitikai feszültségek és az energiaárak növekedésének közepette egyre bonyolultabb kérdéssé válik. Bár Brüsszel számára vonzónak tűnhet az Adria-vezeték egyre nagyobb szerepe, a valóság sokkal bonyolultabb.
szept. 19
19:24
6 korai jel, ami demenciára utal: már 65 éves kor előtt jelentkezhetnek (Glamour)
A demencia világszerte 57 millió embert érint, és az egyik leggyakoribb halálozási ok. Bár a memóriavesztés az állapot egyik legismertebb tünete, sokkal több korai figyelmeztető jele is van, amelyeket nem mindig ismerünk fel olyan könnyen. Mutatjuk, melyek ezek!
szept. 19
19:24
Meggyalázták a Budai Várat, a förtelmes rongálásról most került elő egy hosszabb összefoglaló (Promotions)
A Budai Vár méltósága alatt olyan förtelmes bűntény zajlott le, amelyről képtelenség felfogni a részleteket
szept. 19
19:24
Itt vannak a számok: ennyivel Keresnénk Kevesebbet a Tisza-adóval – Reakció (Mandiner)
Kalkulátort indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Magyar Péterék kiszivárgott, majd letagadott adóemelési tervei nyomán, ami megmutatja: mennyivel csökkenne a magyar dolgozók fizetése, ha bevezetnék a Tisza-adót.
szept. 19
19:24
Váratlan hatása van az aszpirinnek a rák kiújulására (AC News)
Svéd kutatók jelentős felfedezést tettek: az alacsony napi adag aszpirin csökkentheti a vastag- és végbélrák kiújulásának kockázatát azoknál a betegeknek, akiknél bizonyos genetikai mutációk találhatók.
szept. 19
19:24
Taroltak a zebrás tehenek: ők kapták az idei Ig Nobel-díjat (naphire.hu)
Zebramintásra festett tehenek hozták el a 2025-ös Ig Nobel-díjat a japán kutatóknak: a kísérletek szerint a fehér csíkokkal díszített állatokra jóval kevesebb vérszívó száll, így a módszer olcsó és állatbarát alternatívát kínálhat a rovarirtó szerekkel szemben.
szept. 19
19:27
Rogán Antal vezényelte a végrehajtói maffiát? Megszólalt a minisztérium (Menedzsment Fórum)
Nem voltak túl bőbeszédűek.
szept. 19
19:27
Megvan az első magyar érem a zágrábi birkózó-világbajnokságon (Infostart)
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában Fritsch Róbert bronzérmet nyert a zágrábi birkózó-világbajnokság pénteki napján.
szept. 19
19:27
Genderháború Csurgón? Vagy a Fidesz álcázza magát? (444.hu)
A független-fideszes vegyes csapat szerint Csurgón az ősszel felállt testület elnyomta a tapasztalt nőket, a Fideszt tavaly legyőző polgármester viszont a Fidesz mesterkedésének tartja a történteket.
szept. 19
19:30
Csendes barátunk, a halhatatlan ginkgo biloba fa titkai (WMN)
Ősi fa, amely túlélte a dinoszauruszokat, a jégkorszakot, sőt még Hirosimát is: a ginkgo biloba egyszerre gyógyító, tápláló és spirituális társunk. Sellyén Enyedi Ildikó új filmje kapcsán most közelebbről is megismerhetjük a szelíd óriást.
szept. 19
19:30
Erősödik a Fidesz, süllyed a Tisza (Mandiner)
A magyarok mindig azt választják, amelyik oldal a nemzeti érdekeket követi.
szept. 19
19:30
Doppingolt növények, degradált talajok (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Biomassza és talajegészség a jövő szolgálatában címmel hívott tanácskozásra.
szept. 19
19:30
Ilyen vagy a menstruációd előtt, csillagjegyed szerint (Bien)
Puffadás, falási rohamok, lassuló anyagcsere, vízvisszatartás és hangulatingadozások? Ezek azok a tünetek, amiken gyakorlatilag minden nő átesik – havonta egyszer.
szept. 19
19:33
Ebben az országban tízből kilencen nem esznek elég zöldséget (Agroinform)
Komoly közegészségügyi problémát jeleznek a számok.
szept. 19
19:36
Fél Donald Trumptól, ezért nem utazik Amerikába Európa első transznemű minisztere (Mandiner)
Nem akar diplomáciai botrányt.
szept. 19
19:36
Már több mint 2,5 millió fut ebből a típusból (Autószektor)
A RAV4 nem csak a Toyota kínálatában, hanem a világ összes autótípusa közül is a legnépszerűbb modell világszerte, tavaly közel 1,2 millió fogyott belőle. Ez a forradalmi modell 31 évvel ezelőtt megteremtette a kompakt SUV szegmenst, és az innováció minden következő generációban folytatódott. A legfontosabb újítás 2015-ben, a negyedik nemzedékben d
szept. 19
19:36
Ennek az 5 csillagjegynek felfelé fog ívelni az élete vasárnaptól (Táplálékallergia)
Vannak időszakok, amikor hirtelen minden jobb irányba fordul – és most pontosan egy ilyen periódus kezdődik öt kiválasztott csillagjegy számára. Vasárnaptól olyan energiák érkeznek, amelyek fellendítik a karriert, helyrehozhatják a kapcsolatokat vagy akár új lehetőségeket hozhatnak. Ha már régóta vártál egy jó hírre vagy pozitív változásra, most le
szept. 19
19:38
Már több mint 2,5 millió fut ebből a hibridből (Autószektor)
A RAV4 nem csak a Toyota kínálatában, hanem a világ összes autótípusa közül is a legnépszerűbb modell világszerte, tavaly közel 1,2 millió fogyott belőle. Ez a forradalmi modell 31 évvel ezelőtt megteremtette a kompakt SUV szegmenst, és az innováció minden következő generációban folytatódott. A legfontosabb újítás 2015-ben, a negyedik nemzedékben d
szept. 19
19:39
Brillírozott az OTP pénteken (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 563,8 pontos, 0,57 százalékos emelkedéssel 100 198,56 ponton zárt pénteken.
szept. 19
19:39
Eldőlt: pályázatot írnak ki a Videoton értékesítésére – íme, a részletek (Infostart)
Kétlépcsős pályáztatási eljárásról döntött pénteki ülésén Székesfehérvár közgyűlése és egy munkacsoportot is felállított a testület. A cél - ahogy azt a Videoton FCF átvételekor is megfogalmazta a város - az új tulajdonos megtalálása, aki hosszú távon biztosítja a fehérvári labdarúgóklub stabil működését.
szept. 19
19:39
Egy korszak lezárult a pénzügyi szektorban – sikerrel járt az ellenséges felvásárlás (Portfolio)
A Monte dei Paschi di Siena már a felvásárolni kívánt Mediobanca részvényeinek 70,5%-át birtokolja a felvásárlási ajánlat utolsó előtti napján - írja a Reuters.
szept. 19
19:42
Jessica Alba behódolt az ősz legnagyobb trendjének – Mesés ez a szett (Femcafe)
Jessica Alba kivétel nélkül mindig csodálatos öltözékekkel rukkol elő, legutóbbi összeállítása azonban minden eddiginél sikkesebb lett.
szept. 19
19:42
A szurkológyűlölet nem pálya (Mandiner)
Az előítélet, a gyűlölet és a megszégyenítés nem mások fölé emel minket, hanem leránt a sárba.
szept. 19
19:42
„Nők előre” címmel nyit új fejezetet a Bitget Blockchain4Her programja (BitcoinBázis)
A világ legnagyobb univerzális kriptotőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette a nőket támogató blokklánc-kezdeményezésének, a Blockchain4Hernek a legújabb fejezetét, A nők előre elnevezésű programot. A nők aktív támogatásával erősíti programját a Bitget Az új irány nem pusztán résztvevőként, hanem vezetőként, innovátorként és döntéshozóként helyezi

Keresés