Új tendencia figyelhető meg a vetőmagpiacon, ami a szakértők szerint veszélyeket rejt magában. A kéretlen vetőmagminták egyelőre Németország néhány tartományát érték el, de feltehető, hogy az EU más országai is célponttá válnak.
Megnyitott az 5. Hungarogreen kertészeti szakkiállítás a szigetszentmiklósi Flora Hungaria Virágpiacon. A megnyitón Nagy István agrárminiszter megköszönte a dísznövény és faiskolai ágazat munkáját, mellyel szebbé, jobbá teszik a mindennapjainkat.
A Donald Trumphoz és családjához köthető World Liberty Financial ismét nagy port kavart, miután elindították a jelenleg hatmilliárd dolláros WLFI kereskedését. Bár a token értékének közel 50%-át elvesztette mindössze néhány nap alatt, a token-vadászoknak most szeptemberben új lehetőségeik lesznek aktivitás útján ingyen kriptovalutákra szert tenni.
Az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerre való átállás miatt augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyfélfogadás a földhivatal két budapesti telephelyén, a Budafoki úton és a Bosnyák téren. A leállás egy kilenc hónapig tartó országosan tervezett fejlesztés része, ez alatt az egy hét alatt a beadványokat csak postai vag
2025 júliusában a magyar munkaerőpiacon közel 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az előző évhez képest, ami a teljes, 4,7 milliós foglalkoztatotti létszámhoz viszonyítva 1%-os visszaesést sem jelent. Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője szerint ez a csökkenés egyelőre nem nevezhető egy rendszerszintű válság kezdeténe
Az Egyesült Államok cseppfolyósított földgáz (LNG) exportja új rekordot döntött augusztusban: a karbantartások befejeződése és a Plaquemines üzem felfutó termelése révén a kivitel meghaladta a 9,3 millió tonnát. Európa továbbra is a legnagyobb felvevőpiac, miközben Ázsia és Latin-Amerika visszafogta vásárlásait.
Voltak kétségei a szerepe kapcsán, ám sokszorosan megköszönte a közönség Dwayne Johnson alakítását a Zúzógép című filmben: 15 perces álló ovációval jutalmazták a színészt.
Már korábban is lehetett hallani erről pletykákat, de most a The Hollywood Reporter végre megmondta a tutit: az Activision és a Paramount megállapodtak abban, hogy közösen élőszereplős filmet készítenek a Call of Dutyból.
Takács Károly egy szülő kifakadására a közösségi oldalon reagált: "akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név, akkor keressenek egy migrációs országot".
Andy Campbell idős bácsi, a kanadai vidéki élet békés ritmusát élvezi Wyses Cornerben, Új-Skóciában. Igazi régi vágású úriember; nem pazarol, megbecsüli, amije van, és távol tartja magát a modern eszközöktől, amelyekhez már túl idősnek érzi magát. Erről árulkodik autója is: egy veterán Toyota Tercel. Negyven éve gördült ki a gyárkapun, és hírből se
Egy júliusi jogszabály-módosítás révén az egészségpénztári megtakarítások jóval szélesebb körben és egyszerűbben használhatók fel a gyerekekkel kapcsolatos költségekre – hívja fel a figyelmet a Prémium Egészségpénztár.
A rendőrség adatai szerint az Árpád hídi tragédia óta csökkent a gyorshajtók száma, az azóta felszerelt 60 új sebességmérőnek köszönhetően. Az országban 2023 óta több mint 200 új sebességmérőt szereltek fel, így tavaly volt a harmadik olyan év, amikor a halálos áldozatok száma nem érte el az 500-at.
Bár a mostani a legsúlyosabb ételmérgezés a Prabowo Subianto elnök nevével fémjelzett, januárban indított ingyen étkeztetési program során, de már korábban is jelentettek megbetegedéseket Indonézia-szerte.
Az akusztikus AI új szintre emeli az önvezetést. A járműveket hallással is felvértezik, hogy gyorsabban észleljen kritikus, de éppen nem látható helyzeteket.
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint tegnap délelőtt megölte élettársa kétéves kislányát a Bács-Kiskun megyei Miskén. A gyerek holttestét a település közelében ágakkal és levelekkel letakarva a sűrű növényzetbe rejtette. Az anya élettársa ezután eltűnt. A rendőrség nagy erőkkel indult a keresésére, és ma délelőtt a falu egyik lakat
Vitatja, hogy alkalmatlan lenne a vezetésre az Árpád hídi gázoló. Az ügy másik vádlottja pedig arról beszélt a bíróságon, hogy nem versenyzett a baleset előtt. Két évvel ezelőtt egy 26 éves kerékpáros vesztette életét a hídon, miután a hatóságok szerint három sofőr között spontán verseny alakult ki az Árpád híd előtt. Közülük ketten kerültek végül
Vlagyimir Putyin a szlovák elnökkel is egyeztetett. A találkozó után Robert Fico közölte: egyetértés van közte és az orosz elnök között Ukrajna Nato tagsága ügyében.
Van olyan tanár, aki az órai feladatok színesítésére, más tanársegédnek használja. Több feleltetés lesz miatta és kevesebb beadandó: ezt mondják az általunk kérdezett pedagógusok. A felsőoktatást alapjaiban változtatta meg az AI a Corvinus Egyetem egyik vezetője szerint. A kormány is beillesztené az oktatásba az új technológiát.
Parkoló autók helyett padok és asztalok, korlátok helyett növények: Budapest nyolcadik kerületében alakították ki az ország első iskolautcáját. A Trefort Gimnázium előtti területre már nem hajthatnak be autók, most viszont lehet találkozni, pihenni, de akár még tanórákat is tartani az utca teljes szélességében.
Kötcsén mutatja be a Tisza Párt új arcait Magyar Péter vasárnap. Éppen azon a napon, amikor a településen megrendezik a Fidesz holdudvarának éves politikai szezonnyitó találkozóját. A miniszterelnök erre úgy reagált, hogy -idézem - a kiskakasnak nem maradt más: csak a balhé. Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: mindenki magából indul ki.
Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI beperelte az Apple-t és az OpenAI-t. A Trump adminisztráció korábbi kormányzati hatékonyságért megbízott vezetője több milliárd dolláros kártérítést követel, mert szerinte törvénytelenül intergrálták a ChatGPT-t az Apple termékeibe, versenyhátrányt okozva ezzel az xAI-nak.
A McDonald’s újra bővíti kedvezményes kínálatát: szeptember 8-tól visszatérnek az Extra Value Meal menük az Egyesült Államokban, amelyek 15%-os megtakarítást kínálnak a vendégeknek, írja a CNBC.
A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat örömmel jelenti be stratégiai együttműködését megbízható ökoszisztéma-projektjével, a Morph-pal, amely egy EVM alapú réteg a fizetésekhez és az onchain fogyasztói pénzügyekhez. A két fél megállapodott abban, hogy közösen növelik a BGB hasznosságát számos projektben. Ennek a partnerségnek a keretében
Az ősz beköszönte számos szépségápolási újdonságot hoz, melyek kiválóan frissítik és megújítják a rutint, felkészítve a bőrt a hűvösebb hónapokra. Fedezd fel az új formulákat és technológiákat, amelyek segítenek megőrizni bőröd ragyogását és fiatalságát! A GLAMOUR szépségszerkesztője összegyűjtötte számodra a legmenőbb újdonságokat.
A férfiak az oltár előtt hercegnőnek látják feleségüket, majd pár év házasság után már boszorkánynak. Miért lesz a rajongásból neheztelés? A férfiak szerint ez a tíz legfőbb oka, amiért utálják feleségüket.
Nem lesz zavartalan a következő pár nap. Lesz megint derű is, meg ború is, jöhet szél és eső, de napsütés is. Zivatarok miatt sárga figyelmeztetéseket is kiadtak.