Sokan úgy gondolják, hogy az Operaház előadásai luxusnak számítanak, pedig ma már rengeteg lehetőség van arra, hogy jóval olcsóbban élvezhessük a világklasszis produkciókat. Az Operaház kedvezmény programjai között akár 75%-os árengedményt is ki lehet fogni – például a nyilvános főpróbákon.
A repülős utazások, különösen a hosszabb távú járatok esetében fontos, hogy megfelelően felkészüljünk az útra. Egy légiutas-kísérő nemrég megosztotta, hogy szerinte milyen kiegészítők számítanak elengedhetetlennek az utazók poggyászában.
Egymilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot jelentett be az osztrák kancellár. Christian Stocker az ORF közszolgálati médiumnak nyilatkozva összegezte a szinte napra pontosan fél éve hivatalba lépett hárompárti kormány előtt álló fő célokat, illetve feladatokat.
Sikerrel zárta a nyarat a Tv2 és a Tv2 Csoport: teljes napon és főműsoridőben is a Tv2 volt a nézők első számú választása augusztusban, míg portfóliószinten szintén a Tv2 Csoport csatornáit választotta a legtöbb néző mindkét kiemelt korcsoportban. A fő kereskedelmi korcsoportban már hat hónapja zsinórban vezet főműsoridőben a Tv2 Csoport.
Tavaly már az öngyilkosság lépett elő a leggyakoribb halálokká Magyarországon a 14-25 éves korosztály körében – árulta el egy állampolgár közérdekű adatigénylésére a Központi Statisztikai Hivatal.
Új tendencia figyelhető meg a vetőmagpiacon, ami a szakértők szerint veszélyeket rejt magában. A kéretlen vetőmagminták egyelőre Németország néhány tartományát érték el, de feltehető, hogy az EU más országai is célponttá válnak.
Vannak olyan kedves anyósok, akik mindent jobban tudnak: hogy milyen ruha áll neked jól, hogy milyen munkát kellene keresned, vagy éppen hogy kihez kellene feleségül menned. Ez a történet pontosan egy ilyen küldetéstudatos anyukáról szól, aki úgy bekavart a mostohafia esküvőjébe, hogy annak távolságtartási végzés lett a vége.
Megnyitott az 5. Hungarogreen kertészeti szakkiállítás a szigetszentmiklósi Flora Hungaria Virágpiacon. A megnyitón Nagy István agrárminiszter megköszönte a dísznövény és faiskolai ágazat munkáját, mellyel szebbé, jobbá teszik a mindennapjainkat.
A Tv2 forró realityje, a Kísértés második évada már a harmadik részben elérkezett az első igazán feszült pillanathoz. A kísértéssel szemben ezúttal a lányok villájában kellett helytállni, ahol felvillant a piros lámpa, és elindult a találgatás: vajon kinél gyengült meg először a hűség?
A Donald Trumphoz és családjához köthető World Liberty Financial ismét nagy port kavart, miután elindították a jelenleg hatmilliárd dolláros WLFI kereskedését. Bár a token értékének közel 50%-át elvesztette mindössze néhány nap alatt, a token-vadászoknak most szeptemberben új lehetőségeik lesznek aktivitás útján ingyen kriptovalutákra szert tenni.
Az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerre való átállás miatt augusztus 29. és szeptember 5. között szünetel a személyes ügyfélfogadás a földhivatal két budapesti telephelyén, a Budafoki úton és a Bosnyák téren. A leállás egy kilenc hónapig tartó országosan tervezett fejlesztés része, ez alatt az egy hét alatt a beadványokat csak postai vag
2025 júliusában a magyar munkaerőpiacon közel 30 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma az előző évhez képest, ami a teljes, 4,7 milliós foglalkoztatotti létszámhoz viszonyítva 1%-os visszaesést sem jelent. Mihályi Magdolna, a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője szerint ez a csökkenés egyelőre nem nevezhető egy rendszerszintű válság kezdeténe
Az Egyesült Államok cseppfolyósított földgáz (LNG) exportja új rekordot döntött augusztusban: a karbantartások befejeződése és a Plaquemines üzem felfutó termelése révén a kivitel meghaladta a 9,3 millió tonnát. Európa továbbra is a legnagyobb felvevőpiac, miközben Ázsia és Latin-Amerika visszafogta vásárlásait.
Voltak kétségei a szerepe kapcsán, ám sokszorosan megköszönte a közönség Dwayne Johnson alakítását a Zúzógép című filmben: 15 perces álló ovációval jutalmazták a színészt.
Már korábban is lehetett hallani erről pletykákat, de most a The Hollywood Reporter végre megmondta a tutit: az Activision és a Paramount megállapodtak abban, hogy közösen élőszereplős filmet készítenek a Call of Dutyból.
Takács Károly egy szülő kifakadására a közösségi oldalon reagált: "akinek nem tetszik a beszédem, az ne hallgassa meg. S nekik ha tetszik a Mohamed név, akkor keressenek egy migrációs országot".
Andy Campbell idős bácsi, a kanadai vidéki élet békés ritmusát élvezi Wyses Cornerben, Új-Skóciában. Igazi régi vágású úriember; nem pazarol, megbecsüli, amije van, és távol tartja magát a modern eszközöktől, amelyekhez már túl idősnek érzi magát. Erről árulkodik autója is: egy veterán Toyota Tercel. Negyven éve gördült ki a gyárkapun, és hírből se
Egy júliusi jogszabály-módosítás révén az egészségpénztári megtakarítások jóval szélesebb körben és egyszerűbben használhatók fel a gyerekekkel kapcsolatos költségekre – hívja fel a figyelmet a Prémium Egészségpénztár.
Még épp csak elkezdődött a Tv2 nagysikerű műsora, máris elindult a versenyzők közt az üzengetés, személyeskedés. Az Ázsia Expressz 2025 első adását látva, Lakatos Levente páros lábbal szállt bele Curtisbe, a rapper a Borsban reagált az influenszer vádjaira.
A rendőrség adatai szerint az Árpád hídi tragédia óta csökkent a gyorshajtók száma, az azóta felszerelt 60 új sebességmérőnek köszönhetően. Az országban 2023 óta több mint 200 új sebességmérőt szereltek fel, így tavaly volt a harmadik olyan év, amikor a halálos áldozatok száma nem érte el az 500-at.
Bár a mostani a legsúlyosabb ételmérgezés a Prabowo Subianto elnök nevével fémjelzett, januárban indított ingyen étkeztetési program során, de már korábban is jelentettek megbetegedéseket Indonézia-szerte.
Az akusztikus AI új szintre emeli az önvezetést. A járműveket hallással is felvértezik, hogy gyorsabban észleljen kritikus, de éppen nem látható helyzeteket.