Itt a friss napi kvíz, amely alaposan próbára teszi a tudásodat. Nem véletlen, hogy 100-ból 95 játékosnak nem sikerül hibátlanul teljesítenie. Vajon te be tudod bizonyítani az ellenkezőjét? Ha fontos számodra a szellemi egészség, a Kvízguru napi kvízei kiváló társak. Megmozgatják az agyadat, javítják a koncentrációt és közben szórakoztatnak is.
Elképesztő rendezvényt tartottak ma Budapesten, mindenki erre volt kíváncsi, az elkövetkező napokat is ez fogja tematizálni majd Magyarországon. Már Magyar Péter is üzent.
Ha az agresszív manöken a válása miatt nem veszíti el a havi 5-6 milliós ingyenélő felügyelőbizottsági pozícióit, akkor ma vélhetően az első sorból tapsolt volna a DPK-gyűlésen.
Kovács Péter harmadjára is visszatért az X-Faktorba, hogy igazi mulatóst bulit rittyentsen a közönségnek. Ezúttal azonban nem egyedül lépett színpadra, ugyanis Valkusz Milánt is felhívta maga mellé. A semmiből megalakult VALKOV duó mindenkit táncra perdített a stúdióban.
Mohácsi Anett 2021-ben könnyek között távozott a Mentorházból. Akkori mentora, Gáspár Laci összeomlott a produkciója után, és földhöz vágta a jegyzeteit csalódottságában. A páros most újra találkozott az X-Faktorban, mert Anett visszatért, hogy végre bizonyíthasson. Vajon hogyan fog teljesíteni idén? Az azóta történt változások erőt adnak neki?
Az ÉBERKÓMA tagjai ismét körbekalauzolnak titeket a 2025-ös X-Faktor kulisszái mögött, ahol izzasztó kvízkérdésekre válaszoltak, ráadásul Valkusz Milánt is mikrofonvégre kapták. Gondoltátok volna, hogy a tehetségkutató mentora anno színészi babérokra szeretett volna törni? Mutatjuk!
Az X-Faktor legutóbbi adásában Farkas Gabriella Ózdról érkezett a Válogatóra, és ugyanazzal a Hooligans dallal lépett színpadra, mint Tóth Andi 2014-ben. Mutatjuk a női mentor legelső produkcióját!
Szombat este újabb izgalmas tehetségeket ismerhettek meg a nézők a TV2 Megasztár 8. évadában. Turba Gabriella számára neurodivergensként egy ilyen megmérettetés még nehezebb, ugyanakkor épp ezért igazán fontos neki, hogy bizonyítson.
2024-től kezdődően a nyugdíjelőleget már nem határozattal, hanem végzéssel állapítják meg. De vajon mit jelent ez a változás a nyugdíjak és a nyugdíjasok szempontjából? Vizsgáljuk meg a kérdést, mert sok nyugdíjas számára fontos lehet.
A szingapúri Vulcan Shield Global a vármegyében gazdaságtörténeti jelentőségű, mintegy 280 milliárd forint értékű óriásberuházást jelentett be Békéscsabán, amelynek a nyomán 2500 munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
Ma már tényleg mindennapos, hogy az embereket átverik, vagy megpróbálják átverni a csalók, hogy lenyúlják a bankkártyájukat, a pénzüket. Ez szörnyű érzés, senki nem érdemli meg, hogy átélje. Ön azonban tehet is az ellen, hogy így járjon, van az óvatosság mellett is néhány trükk, hogy a gaztevők előtt járjon.
Egy spanyol falu története bizonyítja, hogy az idősek otthona faluban nem csupán gondoskodást jelent, hanem a helyi gazdaság és közösség életben tartását is.
Magyarország legismertebb gasztronómiai különlegessége a gulyásleves, ám míg számunkra egyértelmű, hogy levesről van szó, a külföldiek gyakran összekeverik egy pörkölttel. Ezt jól mutatják a közösségi médiában terjedő videók is, ahol a „Hungarian goulash” cím alatt gyakran inkább sűrű pörköltet láthatunk. Nemrég egy lelkes külföldi próbálkozott hag
Hogyan alakítják át a digitális megoldások a mezőgazdaság mindennapjait? Milyen innovációk segítik a fenntartható termelést, és hogyan hidalhatók át a generációk közötti különbségek az agráriumban?
Kína megnyitotta a világ leghosszabb ferdekábeles hídját, ami a Csangcsou és Tajcsou közötti közlekedést biztosítja, 80-ról 20 percre csökkentve a menetidőt. A Jangce fölött átívelő szerkezet hossza 10,3 kilométer, fő
Mindennapi szokásaink – az étkezéseitől kezdve a mozgásig – észrevétlenül formálják hosszú távú egészségünket. Nemcsak a testsúlyra vagy a szív állapotára hatnak, hanem bizonyos daganatok, köztük a vastag- és végbélrák kockázatát is befolyásolják. Mivel a betegség előfordulása világszerte emelkedést mutat, különösen fontos tudni, milyen egyszerű lé
A vasárnap lassúbb ritmusú, mégis fókuszált napnak ígérkezik, ahol az apró módosítások nagyobb felismerésekhez vezethetnek. A napéjegyenlőség közelsége ráirányíthatja a figyelmet az egyensúlyra, legyen szó időbeosztásról, energiáról vagy a másokkal vállalt szerepekről. Ma finoman érezni lehet, hogy valami fordul. Kapcsolatokban tisztábbá válhatnak
A mirha kiemelkedő szerepet játszik a zsidó, keresztény és iszlám hagyományokban is. Az ókorban a legértékesebb aromás anyagok közé tartozott, arannyal és tömjénnel együtt. A Biblia szerint a három napkeleti bölcs közül az egyik mirhát vitt Jézus születésekor. Nézzük, mire használhatjuk a mirhaolajat.
A jövő gazdaságában nem a minél több, hanem a minél okosabban felhasznált, így minél nagyobb értéket teremtő energia lesz a siker kulcsa. Ebben pedig a fogyasztói tudatosságnak is szerepe lesz.
A fővárosi Autómentes hétvégén bemutatkoznak Budapest legújabb buszai - közölte főpolgármesteri hivatal Karácsony Gergely facebook posztjára hivatkozva szombaton az MTI-vel.