A KlikkTV Egyenleg című műsorában Kuncze Gábor volt belügyminiszter és Sermer Ádám kommunikációs tanácsadó elemzik a Fidesz legújabb politikai kísérletét: a „digitális polgári körök” megalapítását. A kérdés egyszerű: innovációról beszélhetünk, vagy mindössze új néven futtatott, régóta ismert propagandaeszközről? Orbán Viktor beszédeiben vajon van v
A felújítás része annak a több évre szóló programnak, amely a főváros négy történelmi fürdőjét – a Széchenyit, a Lukácsot, a Rudast és a Gellértet – érinti.
Az első, legfontosabb lépés a sminktermékek rendezése során a jelenlegi készlet alapos átvizsgálása és szelektálása. A sminktermékeknek, ugyanúgy, mint bármely más kozmetikai terméknek, van egy lejárati ideje, amikor már nem ajánlott tovább használni őket. Az elavult termékek nemcsak hatástalanok lehetnek, hanem akár irritációt is okozhatnak érzéke
Luca Brecel elárulta, hogy ebben a szezonban azért játszott alig sznúkert, mert rejtélyes betegséggel küzd, amely miatt szinte állandóan fáradtnak érzi magát. A 2023-as világbajnok belga szereplése a múlt heti English Openen – a negyeddöntőben Zhou Yuelongtól kapott ki Brentwoodban – volt az első tornája április óta. A szurkolók hosszú ideje találg
Azahriah, Magyarország egyik legismertebb és leghallgatottabb előadója közösségi oldalán tudatta követőivel, hogy jövő tavasszal újra Európa-turnéra indul.
Több mint egymillió horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal az újdonsült nagykövettel, a háromszoros olimpiai bajnok pólóedzővel, Kemény Dénessel beszélgettünk.
Képzeld el, hogy a testedben van egy sejt, ami szuperképességeket hordoz: többször tud osztódni, képes elbújni az immunrendszer elől, és még vándorolni is képes. Csakhogy ez nem egy Marvel-film, hanem a valóság – így születnek a tumorőssejtek. A daganat ősi betegség, de a tudománynak köszönhetően ma nagyobb esélyt van a túlélésre, mint valaha.
Bódi Bence és G.w.M az évad eddigi egyik legélvezetesebb mérkőzését vívták a Sztárboxban. Volt, aki lélegzetvisszafojtva figyelte a sportszerű meccset, és akadtak olyanok is, akik extázisba estek, úgy szurkoltak. Bence az rtl.hu-nak elárulta, hogy neki is fogytán volt az energiája, és elismerte ellenfele kitartását és felkészültségét is.
A walesi hercegné különösen érzelmes ékszereket választott szeptember 16-án, amikor a brit királyi család tagjaival együtt részt vett a Kent hercegnő gyászmiséjén a Westminster-katedrálisban. A 92 éves korában elhunyt hercegnőt a királyi család teljes körű tisztelettel búcsúztatta – Katalin pedig nemcsak fekete Catherine Walker kabátruhájával, hane
Van néhány tévhit azzal kapcsolatban, hogy miként kell beállítani a helyes üléspozíciót, illetve hogy hol és hogyan kell fogni a kormányt – derült ki Zsurzs Jenő vezetéstechnikai instruktor szavaiból, aki az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)
Bemutatták a 2026 májusában érkező A Mandalóri és Grogu előzetesét, amelyben Pedro Pascal ismét a Mandalóri szerepében tűnik fel. Ez lesz az első Star Wars-mozifilm hat év kihagyás után. A film Grogut helyezi a középpontba, és várhatóan egy könnyebb, családbarát filmet kapnak a nézők.
A GKI szeptember elején 1000 fős reprezentatív felmérést végzett a lakosság körében. A kutatás eredményei szerint a felnőtt korú népesség 8,2 százaléka tervez részt venni az Otthon Start programban a következő fél évben (2025. szeptember – 2026. február). Ezen belül 3,7 százalék szerint ez nagyon valószínű, míg további 4,4 százalék kisebb valószínű
A saját pártjában is feszültségekkel szembenéző Keir Starmernek a munkáspárti szavazók elidegenítése nélkül kéne megoldania azt a bevándorlásproblémát, amit a konzervatívoknak sem sikerült. Miközben a Trumpba kapaszkodó kormányfő népszerűsége történelmi mélységekben van, a legnagyobb nyertes Nigel Farage, akinek Reform UK pártja toronymagasan vezet
A csirkeszárny méltatlanul hanyagolt alapanyag. Ha csirkéről van szó, sokan rögtön és kizárólag csak a mellfilére asszociálnak, pedig a szárnyasból nemcsak a színhús értékes és finom, hanem a csontos részek, belsőségek is. Ezúttal csirkeszárnyból készítettünk finom ebédet, amit ráadásul air fryerben is el lehet készíteni.
Megbénították az olaszországi városok működését a palesztin nép iránti szolidaritásból rendezett tüntetések, amelyek Milánóban utcai összecsapásokba torkollottak a felvonulók és a rendőrök között hétfőn.
A sportolók körében és gyakran sport közben bekövetkező halálesetek hallatán sokakban merülhet fel a kérdés: a testmozgás valóban védelmet nyújt a szív-érrendszeri betegségekkel szemben?
A nemrég megjelent Power and the Palace (A hatalom és a palota) című könyvben foglaltak szerint Kamilla királynét kamaszkorában egy vonaton megtámadta egy férfi. Károly király felesége nincs egyedül ezzel az élménnyel a háta mögött: az ehhez hasonló veszélyes helyzetek nem kerülték el a királyi család többi tagját sem az utóbbi évtizedekben.
„Soha nem látott forró ősz várható” – halljuk évről-évre a kormányoldalról. De vajon 2025-ben is csak propaganda marad ez, vagy valóban történelmi időszak elé nézünk? Ebben az epizódban Trencséni Dávid vendégei – Szanyi Tibor, Eörsi Mátyás és Lánczi Richárd – kendőzetlenül beszélnek arról, milyen játszmák zajlanak a magyar belpolitikában, hogyan ké
Édes, mégis kesernyés, mélyvörös klasszikus koktél narancsszelettel a tetején – a Negroni. Aligha van, aki ne ismerné, hiszen a világ egyik legnépszerűbb italáról van szó. Idén szeptember 22–28. között ismét megrendezik a Nemzetközi Negroni Hetet, amelyhez a Spago Budapest is csatlakozik. Egy héten át a vendégek egy különleges Negroni Menüt élvezhe
A 4,84 méter hosszú, 1,87 méter széles és 1,5 méter magas furgon csomagtartója alapesetben 500 liter (lehajtott hátsó ülésekkel 1535 liter). Az Európában első BYD kombi/szedán látványos teljesítményű, plug in hibrid hajtáslánccal párosul. A Seal 6 DM-i hibridrendszerének alapjául egy 1,5 literes, négyhengeres, 43 százalékos termikus hatásfokú, Atki
Tíz év után talált újra egymásra Szabados Ági és férje, Peti. Huszonkét évesen az egyetemen ismerkedtek meg, ám egy rövid románc után elváltak útjaik. A sors mégis úgy akarta, hogy évekkel később ismét egymás mellett kössenek ki – ezúttal örökre.
A Meta az utóbbi időben elképesztő összegeket mozgatott meg azért, hogy a Szilícium-völgy legfejlettebb mesterségesintelligencia-laborját hozza létre. A projekt élén az a mindössze 24 éves Alexandr Wang áll, aki már most a világ legfiatalabb, önerőből lett milliárdosaként vonzotta magára a figyelmet.
Sebestyén Balázs alig két hónappal ezelőtt számolt be arról, hogy megszerezte a motorosjogosítványát. A rádiós akkor arról beszélt, hogy úgy érzi, eljött az ideje valami újnak. Ezt pedig úgy tűnik, komolyan is gondolta, hiszen a legutóbbi posztja szerint hatalmas motoros túrán járt, és négy nap alatt nem kevesebb, mint kétezer kilométert tett meg.
Meghosszabbította hétfőn az Európai Unió a Szudán destabilizálásáért és politikai átmenetének akadályozásáért felelősökkel szemben bevezetett korlátozó intézkedéseket.
Az ország nyugati területein véget ér a szeptemberhez képest szokatlanul meleg időjárás, azonban az ország délkeleti régióiban még marad a kánikula, derül ki a HungaroMet friss időjárás-előrejelzéséből.