2023-ban, a Tokiói Mobility Show-n debütált a Land Cruiser SE koncepció – aztán közel három évig nem érkeztek hírek a modellről. Most viszont a Toyota bejelentette: az SE lehet az egyik a hét új elektromos modell közül, amelyet 2027 közepéig mutatnak be. Egy magát megnevezni nem kívánó belső forrás a Reutersnek annyit mondott, hogy a japán cégóriás
Miért használnak a magyar cukorbetegek még mindig elavult inzulint? Több százezer embert érintő kérdésre keresett választ az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, amely szakmai fórumot szervezett a korszerű inzulinkezelésről. Erős Antónia alapító és Dr. Kis János diabetológus kiemelték: az analóg inzulinok pontosabban alkalmazkodnak a szervezet igényeihez
Repülés közben az ízérzékelésünk jelentősen megváltozik, és a paradicsomlé különösen népszerű itallá válik. Tudományos magyarázat is van arra, miért lesz ízletesebb a levegőben.
Gőzerővel forog a Pokoli rokonok következő évada, a rajongók pedig éppen annyira várják, ahogy a színészek: Dobó Kata gyakran jelentkezik be a forgatásokról a közösségi oldalán, most újabb kulisszatitkot osztott meg a követőivel.
Füstölni kezdett egy HÉV-szerelvény a H5-ös vonalon kedd délután 13:45 körül. A Szentendrére tartó járatról az összes utast leszállították. Lángokról nem érkezett hír, de állítólag rendkívül erős szagú, sűrű szürke füst áramlott ki a szerelvényből.
Lopás miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Sajókazai Rendőrőrse egy 25 éves szuhakállói férfival szemben. A férfi egy családi síremlék fedőlapját tulajdonította el még szeptember közepén. Mint kiderült, a tolvaj sírkövesként hirdette magát, és a lopott emléket máshol akarta felhasználni.
A ScienceDaily számolt be a friss felfedezésről, amely szerint a rákos sejtek egy rejtett hormont használnak a szervezet védekező mechanizmusainak kikapcsolására. Ez a megállapítás hatalmas perspektívákat nyit meg az orvostudomány előtt.
Hamarosan új korszak kezdődik a Katona József Színházban: Székely Kriszta veszi át az igazgatói posztot, és nemcsak vezetőként, hanem alkotóként is radikális empátiát hirdet. A rendezőként és tanárként is aktív Kriszta célja, hogy közösséget építsen, támogassa a fiatal tehetségeket, és a színház szoros kapcsolatban álljon a közönségével - ahogyan t
Telt ház előtt rendezik meg október 11-én a Magyarország-Örményország labdarúgó világbajnoki selejtezőt, miután a szurkolók egy nap alatt az összes belépőt megvásárolták.
"Tekintsünk a tökmagra magyar pisztáciaként" – vallja Farkas Richárd, a Penny séfje, aki ma reggel egy különleges sütőtökös rukkolás gnocchit készített sült baconnel, aszalt paradicsommal és tökmaggal. Ricsi még arra is odafigyelt, hogy Szujó Zolinak lisztmentes verzió készüljön. A séf kreatív fogását Jakupcsek Gabi és Szujó Zoli is nagyra értékelt
A világ hadseregei közelről figyelik az Ukrajnában zajló háborút, ahol az olcsó drónokat félelmetes fegyverré átalakító ukránok a jövő hadviseléséből adnak leckét mindenkinek. De nem csak hadseregek akarják ellesni módszereiket. Dél-amerikai drogbandák is beépültek, hogy a tanultakat az éppen most drónháborúvá alakuló mexikói drogháborúban alkalmaz
Az Európai Parlament jogi bizottsága (Juri) zárt ajtók mögött tartott szavazásán elutasította Ilaria Salis, az Európai Baloldal olasz európai parlamenti képviselőjének mentelmi joga felfüggesztése iránti kérelmet – tájékoztatott az Euractiv című brüsszeli hírportál kedden. Az Európai Parlament szakbizottságának titkos szavazásán az EP-képviselők kö
Ha a legkiválóbb külföldi professzionális focicsapatok edzői és labdarúgói alappal panaszkodnak, hogy igénybevételük mértéke meghaladja a fizikai teljesítőképességük határát, akkor a magyar pártpolitikusok, de leginkább Orbán Viktor és Magyar Péter - vagy Magyar Péter és Orbán Viktor - nyilvánvalóan azért nem panaszkodnak ugyanerre, mert jobban bír
Dobos Evelin valóra váltotta egyik álmát: párjával Törökország különleges vidékére, Cappadociába utazott, ahol vulkanikus tufadombok, hőlégballonozás, robogózás, lovaglás és főzőkurzus tette felejthetetlenné a születésnapja hetét. Evelin szerint ilyen szép születésnapja még soha nem volt, és az élmények hatására szeretné letenni a motorosvizsgát is
Az utóbbi években látványos gyorsasággal váltak mindennapossá a mesterséges intelligenciára épülő megoldások, és ma már a magyar vállalatok számára sem kerülhető meg a kérdés: vajon valóban készen állnak-e az AI-korszak kihívásaira? A siker nem pusztán az új technológiák átvételén múlik, hanem azon is, hogy a háttérben mennyire stabil és rugalmasan
Ma már minden harmadik pár küzd nehezített teherbeeséssel vagy meddőséggel, és a hormonális egyensúly, a táplálkozás és a stressz komolyan befolyásolja a termékenységet. Dusa Fanny dietetikus szerint a szélsőséges diéták rontják az ivarsejtek minőségét, és kimerülő petefészket okozhatnak, míg a túlzott antioxidánsbevitel férfiaknál szintén ártalmas
Az elmúlt harminc nap legnagyobb magyar hirdetői között a 29. helyen találunk először nem a Fideszhez köthető neveket. Mi történt? Közel egymilliárd forint ment el az elmúlt 30 napban a Fidesz üzeneteinek hirdetésére Facebookon – írja a Telex a Meta Ad Library friss adatai alapján. A 930 659 445 forintba beleszámolta a Telex magának a Fidesznek,
Telt ház előtt rendezik meg október 11-én a Magyarország–Örményország labdarúgó világbajnoki selejtezőt, miután a szurkolók egy nap alatt az összes belépőt megvásárolták. A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfőn 10 órától kezdte árusítani a belépőket, s kedden kora délután jelezte, hogy valamennyi jegyet értékesítette, így hozzávetőlegesen 65 ezer néző
Súlyos incidens rázta meg Washingtont, amikor egy férfi lézerpointerrel világított rá Donald Trump elnök helikopterére. A titkosszolgálat azonnal közbelépett, és a letartóztatott férfi olyan döbbenetes részleteket árult el, amelyekre senki sem számított. Kés is volt nála!
Még alig hevertük ki a triplázás sokkját, máris jött az újabb hír. A Pamkutya a negyedik koncertjét is bejelentette az Mvm Dome-ban! A rajongói közösség örül és háborog egyszerre: van, aki szerint ez hatalmas élmény, mások szerint viszont ezzel már elveszik a varázsa az egésznek.
Felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, enyhíti a fájdalmat a kineziológiai tapasz használata. Sokszor láthatjuk a tévéközvetítésekben, hogy a sportolók térde és válla körül színes tapaszok, hatalmasnak tűnő ragtapaszok vannak, nos, ezek az úgynevezett kineziológiai tapaszok, melyek használata valóban segítség lehet. Most a Lidlben is kapható lesz
Az új gyáraknak köszönhetően ötvenezer új álláshely jön létre a következő időszakban az Alföldön - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Békéscsaba és Lőkösháza között megvalósult vasúti vonalszakasz-fejlesztés keddi átadó ünnepségén.
Remekül sikert az új idény kezdete a Liverpool labdarúgócsapata számára, a vörösök öt forduló után hibátlan mérleggel vezetik az angol bajnokságot, és a Bajnokok Ligáját is győzelemmel kezdték. Az eddigi menetelésben Szoboszlai Dominik mellett egy másik középpályás, Ryan Gravenberch is elévülhetetlen érdemeket szerzett, ez pedig szerződéshosszabbít
Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 100 méter pillangón, és Pap Bianka is második lett 400 m gyorson kedden a Szingapúrban zajló paraúszó-világbajnokságon.