Az Mnb Monetáris Tanácsa szeptember 23-i ülésén is 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot, amely immár egy éve ezen a szinten áll. A jegybank üveggömbje szerint az idén mindössze 0,6 százalékkal nő a Gdp.
Börtönbe kerülhet a Manchester United korábbi brazil labdarúgója, Anderson. A vörös ördögökkel Bajnokok Ligája-győztes egykori középpályás azért került bajba, mert nem fizetett gyerektartás. A 37 éves exfutballistának nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Nem módosult a kamatfolyosó két széle sem: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,5 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,5 százalék maradt.
A NATO elítéli az észt légtér szeptember 19-i orosz megsértését, és szükség esetén erőteljesen fog reagálni - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben kedden.
A stockholmi vezetés kikéri magának, ha a skandináv állam kudarcos belbiztonsági helyzetét bárki is szóba meri hozni, holott elemzők már tavaly feltárták, hogy mekkora a baj Svédországban.
„Megbénul-e a magyar gazdaság orosz olaj nélkül?” – erről szól a KlikkTV Mélyvíz című műsorának legfrissebb adása, amelyben Holoda Attila energetikai szakértő tárja fel a kormányzati kommunikáció mögött húzódó valóságot. Orosz olaj, MOL-nyereség, benzinárak, Adria-vezeték, Paks 2 – minden, ami ma Magyarország energiafüggőségét és gazdasági jövőjét
A Városház utca és a Hősök tere között ingáznak, torlódás várható. A főváros szigorítaná a kártyás fizetést, appot kérne, a fuvaradatokhoz BKK-hozzáférést adna.
A hitelezőknek viszont nem érdeke a csőd. Mi történt? Könnyítést próbálnak elérni a kötvénytulajdonosoknál a jegybanki Pallas Athéné alapítványhoz kötődő, a varsói tőzsdén jegyzett ingatlanfejlesztő GTC cég vezetői, ami arra utal, hogy a törlesztés nehézkessé válhatott – írja a HVG. Kontextus. A jegybanki alapítvány a cég kétharmadát tulajdonolja,
Az Mnb Monetáris Tanácsa szeptember 23-i ülésén is 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot, amely immár egy éve ezen a szinten áll. A jegybank üveggömbje szerint az idén mindössze 0,6 százalékkal nő a Gdp.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal átadására érkezett Lázár János építési és közlekedési miniszterrel, ahol beszédet is tartott. Ezután a közösségi oldalára feltöltött poszt szerint Gyula felé vette az irányt, hogy szünetet tartson. Ha pedig már úgyis ott járt, bekapott egy "slim fit pacalt".
A Magyar Zene Háza és a World of Freddie saját tervezésű kiállítása elsőként mutatja be a világ egyik legnagyobb rockikonja, Freddie Mercury személyes történetét úgy, ahogyan eddig még soha nem láthattuk. Freddie, a 2026 tavaszán nyíló új tárlat apropóját a világsztár 80. születésnapja és a magyar közönség számára is emlékezetes 1986-os budapesti f
Voltak idők, amikor már el is temette az oldalát az ATV műsorvezetője, aztán váratlanul visszakapta. Szlazsánszky Ferencet nemrég újabb meglepetés érte: emailt kapott a Meta-tól.
Megosztott a hazai közvélemény a technológiai trendek megítélésében: bár vannak fenntartások, az életminőség javulását a többség hosszú távon az innovációktól, különösen a technológiai és tudományos fejlesztésektől várja.
Amíg a kkv szektorban jelentős mértékben fellángolt a pályázási kedv az Európai Unió pályázatain, a nagyvállalatok körében mérsékelt az érdeklődés a nemzetközi forrásszerzési lehetőségek iránt. A K&H nagyvállalati növekedési index 2025 második negyedévének kutatási adataiból látható, hogy a cégvezetők 15 százaléka hallott olyan pályázatról, ami
Fogalmuk sem volt a siklóvasút fékezőinek, mit kell tenni, ha elszakad a kábel. "Sosem tenném rá föl a lábam még egyszer" – nyilatkozta a két fékező, akik beperelték a cégüket a 140 éves lisszaboni siklóvasút katasztrófája után.
Hétfőn a Szőlő utcai ügyre célozgatva kérdezte a parlamentben az ellenzék Semjén Zsoltot. Kedden délután Magyar Péter ennél is tovább ment: egyenesen a miniszterelnök-helyettes felfüggesztését követelte Orbán Viktortól. Magyar szerint Semjén becsületét Pintér Sándor belügyminiszter mentheti meg azzal, ha a gyermekvédelemért felelős és a rendőrséget
Hát, ez kínos, Emmanuel Macron! A francia elnök, aki itthon az európai globalisták megmondóembere, New Yorkban pórul járt. A rendőrök leállították a luxuskonvoját, mert Trump motoros felvonulása elhappolta előle az utat! Macron hiába pattogott, végül telefonon nyafogott Trumpnak.
Szeptember 26-28. között Szombathely ad otthont a Waberer’s Torna Challenge Világkupának, ahol 38 ország tornászai mérik össze tudásukat a jakartai világbajnokság előtti utolsó erőpróbán. A rangos verseny főtámogatója immár harmadik éve a Waberer’s, aki elkötelezett a sport és a fiatal tehetségek támogatása mellett.
Idén tizenegyedik alkalommal díjazzák a legjobb első prózakötetet az Őszi Margón. Ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Jehan Paumerót kérdeztük.
A két zenész célja, hogy a dalszöveg motiválja a hallgatókat arra a gondolkodásmódra, amely szerint bármilyen nehéz helyzetben is találjuk magunkat, érdemes felfedezni a rohanó világ szépségeit.
Egyelőre nem sikerült kiszűrni a politikai hirdetéseket. Mi történt? A Google-nek nem sikerült zökkenőmentesen felkészülnie a politikai hirdetések utáni világra. A Political Capital Facebook bejegyzésében olyan képernyőképet láthatunk a Politico mai hírleveléről, ahol megjelent egy politikai hirdetés a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési
A tájékoztatás szerint a munkálatok ideje alatt az M0-s autóúton a 33-as kilométer szelvényében lévő gyáli csomópontban nem lehet felhajtani az M0-s autóútra az M3-as autópálya irányába, valamint az M0-s autóút 37-es kilométer szelvényében található vecsési csomópontban az M1-es autópálya irányába. Terelőútként a közlekedők az M0-M4-es és az M0-M5-
Idén is, mint minden évben, már csak október 31-ig látogatható Stájerország egyik legszebb gyöngyszeme a Palfauer Wasserlochklamm. Palfau Budapesttől 4 és fél órányi autózásra fekszik, a közelgő őszi szünetben érdemes felkeresni. A keskeny fapallókon és lépcsőkön felfelé kanyargó út csodálatos vízesések mellett halad, fentről pedig gyönyörű kilátás
Pål Jonson svéd védelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy le fogják lőni az ország légterét megsértő orosz repülőgépeket. Hasonlóan nyilatkozott korábban a lengyel miniszterelnök és a külügyminiszter is.
A brüsszeli döntéshozók évek óta ígérik az uniós szabályozás egyszerűsítését a vállalkozások tehermentesítése és a versenyképesség javítása érdekében. A valóságban azonban a jó szándékú tervek sorra félresiklanak a gyakorlatban – derül ki a CEPS (Centre for European Policy Studies) és az ECRI (European Credit Research Institute) közös kutatásából.
Az elmúlt tizenkét év nyarai azt mutatják, hogy bár az időjáráshoz kapcsolódó károk száma csökken, azok nagysága folyamatosan nő - derül ki az egyik biztosító elemzéséből.