Azzal, ahonnan jövök, amit képviselek, és azzal is, hogy KDNP-s vagyok, felvállalom a keresztény konzervatív értékrendet – mondta a Vasárnap.hu-nak Janó-Veilandics Franciska, a Fővárosi Közgyűlés KDNP-s képviselője. – A Kdnp "színeiben" politizálsz, amely egy egyértelműen világnézeti párt. Neked mi a személyes történeted, viszonyulásod a keresztény
Új politikai talkshow indul Tükör címmel az ATV műsorán, melyben női vendégek vitatják meg az aktuális közéleti és politikai kérdéseket. A házigazda Vogyerák Anikó lesz.
Ellentétes félidők után ikszelt a Diósgyőr ellen a címvédő, a Hétvégi hősök aktuális adásában megnéztük, mi vezetett ehhez, s kiemeltük a góllövőlistát vezető Gruber Zsombor szerepét. Dicsértük a Barcikát, kritizáltuk az Újpestet, de szóba került az ETO jogtalan tizenegyese és az NB I-es csapatok kupabukdácsolása is.
Valentina három válás után úgy döntött, nem keres többé klasszikus párkapcsolatot. Ehelyett kidolgozott egy saját rendszert: egy tízpontos listát, amely szerinte segít elkerülni a házasságok és hosszú kapcsolatok unalmát, és újfajta szabadságot ad az intimitásban.
Közel 12 ezer sertés leölését kezdték meg a hét elején Horvátország keleti részén, hogy megakadályozzák a sertéspestis terjedését, közölték a hatóságok.
Ha a megszokott szállodai szobák már nem nyújtanak izgalmat, Európa kínálata új távlatokat nyit az utazóknak. Képzeld el, hogy ébredéskor a város felett lebegő daruban vagy egy egykori felvonóállomásban találod magad – vagy akár egy korábbi börtönben, ahol a történelem falai között szállhatsz meg.
Új kutatások szerint a Hold felszínén talált aktív földcsuszamlások többsége nem meteoritbecsapódások, hanem belső eredetű holdrengések következménye. A friss felfedezés egyértelműen arra utal, hogy a Hold még mindig geológiailag aktív.
Richard Burns 2001-ben ért karrierje csúcsára, amikor a WRC-történetének második brit világbajnoka tudott lenni. A fiatalon, súlyos betegségben elhunyt legenda a mai napon 24 éve szerezte utolsó futamgyőzelmét a vb-n, mely nagyon fontosnak bizonyult abban a szezonban a világbajnoki címhez vezető úton.
Tavaly augusztushoz képest átlagosan harmadával rövidült az ingatlanok értékesítési ideje Magyarországon. Vidéken a téglaépítésű lakások 4–5 hónapos értékesítési időszaka 3 hónap körülire rövidült, míg a panelek 2–4 héttel gyorsabban kelnek el, mint egy évvel korábban – derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből.
Egy mai sajtótájékoztatón jelentette be a Visa, hogy Magyarországon is elindítja a Digitális Fizetés Program névre keresztelt nemzetközi kezdeményezését.
Akadozik idén a napraforgó betakarítása és közben a kukorica sem hozza a várt eredményeket a Lajoskomáromi Agrár Cégcsoportnál. Mint azt Csepregi Attila ügyvezető az Agro Naplónak elmondta, a vetésforgó gazdaságon belüli racionalizálására biztosan szükség lesz, hogy a jövőben a kockázatokat csökkenteni, a termésbiztonságot pedig növelni tudják.
Három világszerte elismert, stílusában azonban egymástól nagyon különböző rendező – David Cronenberg, Szabó István és Atom Egoyan – ült asztalhoz közös producerükkel, Robert Lantossal, a Budapesti Klasszikus Film Maratonon. Mi köze van Anita Ekbergnek Kanada legnagyobb filmstúdiójának létrejöttéhez? Hogyan vezetett a Napfény íze az Ararát megszület
Megvan a Fizz Liga első jelentősebb játékvezetői tévedése: az ETO FC első gólja jogtalan tizenegyesből született a Puskás Akadémia elleni szombat esti Fizz Liga-bajnokin.
A MET szerint a kormányhivatal az intézmények infrastrukturális hiányosságaira hivatkozik. Szerintük az állam célja, hogy akadályozza az egyház vallási szolgálatát, vagyis azt, hogy gondoskodjanak a kiszolgáltatott emberekről.
Ha szereted a természet rejtett kincseit, ahol minden kanyar után újabb meglepetés vár, van egy hely, amit semmiképpen sem hagyhatsz ki. Ez a hely a Gemenc, ahol a Duna és az erdő találkozásából egy valódi földi paradicsom született meg. Ha létezik hely Magyarországon, ahol a természet minden arcát láthatod, akkor az Gemenc. Szekszárd és Baja
Bár Sidlovics Gábor vereséget szenvedett a Sztárbox vasárnapi adásában, egyáltalán nem áll szándékában felhagyni a bokszolással. Azt azonban bevallotta, hogy nehéz volt hozzászokni a küzdősporthoz, főleg a testének.
A Visa a régió hét országa után Magyarországon is elindította digitális fizetés programját, amelynek célja az e-kereskedelemben már működő vagy oda belépni szándékozó magyar mikro- és kisvállalkozások digitalizációjának támogatása és versenyképesebbé tétele - közölte a globális fizetési szolgáltató kedden az MTI-vel.
Egy új kutatás szerint nem véletlenszerű, hogy kik képesek vonzalmat ébreszteni bennünk. Megmutatjuk, hogy miért lehetnek a nevünk kezdőbetűi felelősek a szerelmi csalódásainkért.
A székesfehérvári, kecskeméti és törökbálinti állomások után a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adott otthont az Modern Vállalkozások Program 2.0 szakmai fórumának, amelyen a digitalizáció iránt érdeklődő kkv-k vettek részt.
Sosem látott csúcstechnológia a Royal Caribbean hajóján: itt az élő digitális színház Two70: ahol az óceán falat nyit, a robotok táncolnak, és a szórakoztatás új dimenzióba lép.
Egyeztetett a TikTok közösségi oldal kapcsán a napokban Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök, jelentősebb részletek azonban azóta nem derültek ki – de Trump most megnevezett két lehetséges amerikai befektetőt.
Tovább bővítette szolgáltatásai körét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi, a fiatal gazda, valamint a gazdaságátadást ösztönző felhívás mellett a tanyafejlesztései pályázatok kapcsán is segítséget nyújtanak a Nak falugazdász tanácsadói. Ezzel négyre bővült azon felhívásoknak a száma, ahol drága pályázatíró helyett a Nak ingyenes szolgáltatá