Az SMMT (Society of Motor Manufacturers and Traders) szerint augusztusban alig több mint 37 ezer személygépkocsit gyártottak, ami 10,2 százalékos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest, két hónapos növekedés után. A gyárakból kigördülő új elektromos autók száma a teljes termelés 40 százalékát tette ki. Az Egyesült Királyság piacára szánt
Az elmúlt hetekben meredeken emelkedett a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának kínai tőzsdén jegyzett papírjainak árfolyama. Mi történt? A Kweichow Moutait maga mögé utasítva, Kína harmadik legértékesebb tőzsdén jegyzett vállalatává vált az első európai gyárát Debrecenben felépítő CATL – írja a Portfolio. A csütörtöki nap dinamikus, 6 százalékos
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról számolt be egy szerdai Facebook-bejegyzésben, hogy Káncz Csaba geopolitikai szakértő, újságíró lakásánál öt fegyveres rendőr jelent meg, majd lefoglalták és elvitték a számítógépét miután a Szőlő utcai ügyről írt Facebook-bejegyzést. Az ügy kapcsán a Szuverenitásvédelmi Hivatalt vezető Lánczi Ta
Felpörgött az ingatlanpiac: Budapesten, de a vidéki régiókban is sokkal gyorsabban lehet túladni a lakásokon, mint tavaly ilyenkor, vagy akár pár héttel ezelőtt. Nem csak a kormány kedvezményes 3 %-os otthontámogatási programja fűti az adásvételeket.
Átadták a 17. országos bioborverseny díjait szerda délután Debrecenben: a nemzetközi zsűri 10 borvidék 21 pincészetének 75 biobora közül választotta ki a legjobbakat - hangzott el a borkóstolóval egybekötött díjátadón.
Harry herceg és Meghan Markle egyértelművé tették: Archie fiukat semmiképpen sem a sussexi herceg egykori iskolájába, az Eton College-ba íratják majd be. A döntés részben a brit hagyományoktól való eltávolodás, részben pedig a biztonsági aggályok miatt született, miután Harry az állami védelemért vívott jogi csatáját elvesztette.
A Mol-csoport polgári peres eljárást indított több, etilénkartellben részt vevő vállalkozással szemben – jelentette be a magyar társaság a Budapesti Értéktőzsde oldalán a csütörtöki piacnyitás előtt.
A főapátot a Ceaușescu-időket jellemző módszerekkel, többféle megfélemlítési módon, többek között verésekkel próbálták eddig rávenni, hogy hagyja el a szóban forgó kápolnát, melyben lakik.
Az arany dollárban jegyzett árfolyama óriási szárnyalást mutat az év eleje óta. A forint erősödése miatt ugyanakkor a hazai vásárlók kevésbé érzik olyan drasztikusnak a nemesfém drágulását. A jövő évi választás akár meg is fordíthatja ezt a trendet.
Bár a lendületindikátorok pihenést jeleznek, a Bitcoin 110 000 dollárnál erős támaszon áll. A piacok most a Fed kamatdöntésére és a gigantikus, 60 milliárd dolláros opciós lejáratra figyelnek, amelyek együtt eldönthetik az irányt. Ráadásul hamarosan hivatalosan is bekerülhet a kripto a nyugdíjcélú tervekbe. Az 1,9 milliárd dolláros friss tőkebeáram
Ha választanunk kellene, vajon melyik magyar nemzeti parkot tartanánk a legszebbnek? A kérdésre közel 2200 ember adott választ egy közönségszavazáson, amelyet a Csodásmagyarország indított idén nyáron.
A takarékosság régóta fontos érték a megfizethető autók mezőnyében, a prémiumkategóriákban azonban mindig is fontosabb volt a hengerek és a lóerők száma, mint az üzemanyag-fogyasztás – vagy pláne a káros anyagok kibocsátása. Ezért is okozott megdöbbenést, amikor a Lexus 2005-ben bemutatta az RX 400h-t, amelyben a Toyota Priusból ekkor már jól ismer
A solana az elmúlt hetek szárnyalását követően több mint 16%-ot vesztett az értékéből a hétnapos grafikonon, ezzel az egyik leggyengébb teljesítményt nyújtó nagy kapitalizációjú kriptovalutának számít jelenleg. A zuhanás mögött több fundamentális és technikai tényező is áll, a tőkeáttételes pozíciók gyors likvidálásától a piac által már bekalkulált
Oláh Gergő tele van tervekkel és feladatokkal a következő időszakra, ám az rtl.hu stábjának elárulta, hogy egy forgatáson lesérült. A zenész lépésein elsőre egyáltalán nem látszott, hogy keresztszalag-szakadása lenne, stábunk éppen arról érdeklődött, minek köszönheti fantasztikus formáját: Gergő elárulta, hogy egy ideje nem tud sportolni, és részle
A magyarországi Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. közös kutatása szerint a hazai közvélemény megosztott a technológiai trendek megítélésében: bár fenntartások is vannak, a többség hosszú távon az életminőség javulását az innovációktól, különösen a tudományos és technológiai fejlesztésektől várja. A friss eredményeket a BoschxRichter Innovátor
Csütörtök délelőtt újabb Kormányinfót tartott Vitályos Eszter és Gulyás Gergely, ahol a kabinet friss döntéseiről, valamint több gazdasági szempontból is kiemelt témáról esett szó - tudósította a Pénzcentrum. A tájékoztatón napirendre került többek között az ipar- és munkahelyvédelmi akcióterv, az Otthon Start program helyzete, a lakásfelújítási tá
A kormány döntött a fegyverpénz újabb kifizetéséről, amelyet a rendőrök, katonák, pénzügyőrök, nemzetbiztonsági dolgozók, valamint a határvadászok és tisztjelöltek is megkapnak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy január 1-jétől a 30–40 év közötti, kétgyermekes édesanyák is személyi jövedelemadó-mentességet élvezh
A következő hetekben kiderül, hogy képes lesz-e Franciaország új kormánya visszanyerni a befektetők bizalmát. A 2026. évi költségvetés elfogadásának októberi határideje egyre jobban közeledik, eközben viszont továbbra sem látszik, hogy hogy fogja a Sébastien Lecornu-vezette kormány számottevően mérsékelni a jövő évi hiánycélt. A nemrég kinevezett m
Rihanna és A$AP Rocky életében újabb fejezet kezdődött: megszületett harmadik gyermekük, Rocki Irish Mayers. A világsztár egy meghitt fotóval árulta el a nagy hírt, a büszke szülők fürdenek a boldogságban.
A Kosok híresek a lendületes, szenvedélyes hozzáállásukról, ami megmutatkozik érzelmi világukban is. Ők azok, akik nem sokáig képesek rejtegetni érzéseiket. Ha boldogok vagy dühösek, azt azonnal közlik környezetükkel, nem félnek szembenézni a konfliktusokkal, sőt, olykor keresik is azokat, hogy világosan tisztázzák, mit éreznek.
A kozmikus sugárzás időszakos felerősödése hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Föld óceánjaiban rendszeres időközönként új mikroorganizmus-fajok jelentek meg.
A rákos megbetegedések aránya országonként eltérő a korstruktúra, a genetika, az életmód, a környezet, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a szűrési gyakorlat különbségei miatt.
Egyéniben egy 25 éves kínai nő, Tantan Taj nyerte a 18. Szudoku-világbajnokságot Egerben, a csapatversenyben pedig a kínai válogatott szoros küzdelemben védte meg világbajnoki címét a japán csapat előtt - közölte István György, a versenyek főszervezője az MTI-vel csütörtökön.
Húzós hét, írta szerdán Orbán. Tényleg az: Semjén Zsolt hétfői parlamenti kiborulását egy Trump-beszólás követte az orosz olajvásárlásunk miatt, a vásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága után a rendőrség szólt be a Lázár János pátyolgatta helyi propagandalapnak.
A Margó-díj új zsűrijét 2025-ben Vitáris Iván, Jakab Juli, Ott Anna, Totth Benedek és Valuska László alkotják, ők döntik el, kié lesz az idei év legjobb prózakötete.
A Mirage kollekció elképesztő sikere után új koncepciót mutatott be a Berneron. Hatalmas érdeklődés övezi a független óragyártás egyik új szereplőjét, a Berneron-t, amit a Breitling korábbi termékigazgatója, Sylvain Berneron
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete (IFPI) szerint az Európai Unió a zeneipar globális növekedésének motorja lett. Mi történt? 2023-hoz képest 9,1 százalékkal, 5,7 milliárd euróra nőttek tavaly a hangfelvételekből származó bevételek az EU-ban – derült ki az IFPI szerkesztőségünkhöz is eljuttatott regionális jelentéséből. Hazai szemszögből n