Egy katonatiszt kendőzetlen véleménycikkben bírálta az ukrán politikusokat: szerinte gyávák, mert nem mernek szembenézni az ország legnagyobb problémájával, a mozgósítással.
A tudományos kutatásnak, az egészségügynek vagy az egyházaknak elvileg pártpolitikától mentesen kellene működniük. Ennek ellenére rendre feltűnnek a vezetőik a Fidesz Digitális Polgári Köreiben.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az Instagram: Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója a Threads-en jelentette be, hogy a platform elérte a hárommilliárd havi aktív felhasználót. Ez három év alatt 50 százalékos növekedést jelent, hiszen 2022-ben még csak kétmilliárd felhasználója volt az alkalmazásnak.
Soha nem látott magasságokba szöktek a tejárak Magyarországon, az Aki Páir adatai szerint 2025 augusztusában a nyerstej országos termelői átlagára 198,67 forint/kilogramm volt, ami 19 százalékkal magasabb az előző év azonos hónapjához képest. A feldolgozott tejtermékek ára is emelkedett, miközben az export csökkent, az import pedig drágult. A fogya
Rendelettel segíti az önkormányzat a gyulafirátóti új utcák burkolását, és vita alakult ki a távhőtermelés kiszervezéséről. Összefoglalónk a szeptemberi képviselő-testületi ülésről.
A kínálat legnépszerűbb termékét, a FixMÁP-ot 0,5 százalékponttal magasabb, évi 7 százalékos kamattal kínálják 5 éves futamidőre októbertől. Az egységesített hozam mutatója 7,18 százalékra nő, vagyis ez lesz a legmagasabb a lakossági fix kamatozásúak között.
Nyul Zoltán, úgy fogalmazott: az infrastruktúra megújításával a minőségi oktatás kialakulását kívánják elősegíteni, annak az érzésnek a megerősítését a tanulókban, hogy "jó ide járni".
A magyar vállalat közleményben reagált a Janaf azon állítására, miszerint az Adria-kőolajvezeték szerdán bejelentett meghiúsult tesztje a Mol-nak köszönhető. Ezzel tovább folytatódik a vita arról, hogy valójában mi is történt a teszteken.
A stabilcoinok eddig főként a dollár körül forogtak, de Kína sem akar kimaradni a versenyből. Az elmúlt években többször is felmerült, hogy a jüan is megjelenhet digitális formában a kriptovilágban. Peking tart a dollárhoz kötött stabilcoinok térnyerésétől, és arról is, hogy nem kíván lemaradni a stabilcoin-versenyben. Most azonban Hongkongban éles
Hazugságok, aljas, alaptalan rágalmak és hergelés, köztiszteletben álló emberek ellen indított lejárató hadjáratok, mindez politikai haszonszerzés céljából – írta közösségi oldalán csütörtökön a Kdnp frakcióvezetője. Dr. Simicskó István leszögezte: az alapvető erkölcsi határokat is átlépte a parlament őszi ülésszakának első hetében az ellenzék. Az
A modern társadalmakban a hosszabb élet már nem kivétel, egyre többen élhetjük meg, ám nem mindegy milyen minőségben. A hosszú élet tehát nemcsak biológiai lehetőség, hanem életmódbeli, mentális és pénzügyi kihívás is. Hogyan élhetünk olyan életet, amely minőségi időskort biztosít? Milyen szokások, döntések és rendszerek segítenek abban, hogy ne cs
A horoszkópokban rejlő bölcsességek gyakran segítenek jobban megérteni saját magunkat és kapcsolatainkat. Az asztrológia szerelmeseinek izgalmas kihívás lehet felfedezni, milyen módon hathatnak csillagjegyeik az élet különböző területeire, beleértve a másokkal való kapcsolataikat is.
Nyugdíjasok becsapása, üres ígéretek, költségvetési káosz és a Szülő utcai botrány politikai következményei – erről szól a Klikk TV Mélyvíz című műsora. Vendégünk Dávid Ferenc közgazdász, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, aki világosan elmondja: a kormány által hangoztatott „nyugdíjas-megállapodás” valójában nem több politikai lózungn
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A történelmi jelentőségű kastélyokba multifunkcionális, wellness- és rendezvénytereket, medencéket is ígértek a kastélyprogram nyertes pályázói. Mi történt? A történelmi jelentőségű kastélyokba multifunkcionális, wellness- és rendezvénytereket, medencéket is ígértek a pályázók, akik ingyen jutottak hozzá az állami pénzből felújított ingatlanokhoz
A nemzetközi döntőbe jutással globális partnerségek és piacra jutási lehetőségek nyílhatnak meg a magyar startup előtt - közölték. A három fiatal, korábbi autóipari háttérrel rendelkező szakember által kifejlesztett EV.app alkalmazás szolgáltatófüggetlen módon kínál egyetlen felületen minden ismert töltőállomást, megtalálja és ajánlja a felhasználó
Érkeznek októbertől az új lakossági állampapírok, rég látott kamatszintekkel. Mi történt? Októbertől kedvezően változnak a Fix Magyar Állampapír, a Magyar Állampapír Plusz és a Bónusz Magyar Állampapír kondíciói. Jön az új inflációkövető PMÁP is, minimális, 0,10 százalékpontos kamatprémiummal – írja a Portfolio. Mik a legfontosabb változások? Megle
A Kell egy oroszlán című dokumentumfilm arra vállalkozik, hogy feltárja Marék Veronika huszonévesen megírt mesekönyvének világsikerét. Visky Ábel rendezővel beszélgettünk a nyomozás lépéseiről, a Japánban tapasztalt Marék Veronika-kultuszról, a Laci és az oroszlán gyerekszereplős adaptációjáról és arról, mit jelenthet a kis oroszlán karaktere a fel
Azonnali hatállyal rúgtak ki egy orvost a kórházból, ahol költségcsökkentésre hivatkozva nyár óta zajlanak a leépítések. Mi történt? Azonnali hatállyal rúgtak ki egy infektológust a Dél-pesti Centrumkórházban (DPC). Osvald Ákos a 24.hu-nak megerősítette a kirúgása hírét. Ezzel folytatódik az új kórházvezetés által tavaly nyáron indított leépítés az
A MOL közleménye szerint a horvát Janaf másról beszél, mint a magyar olajvállalat: míg a horvát fél sikerkommunikációja egy korábbi próbaszállításra hivatkozik, addig a szeptember 17-i kapacitásteszt műszaki hibák miatt sikertelenül zárult.
A lelkész szerint a kormány tönkre akarja tenni őket. Elmondta, hogy a kormányhivatalnak a szálló állapotával van problémája, elmondta azt is, mit reklamáltak.
Arra nem számított, hogy ellenfele egyetlen, lehetetlennek tűnő tippel viszi el az összes pénzét. A végeredménytől még Majka is padlón volt a nevetéstől.
A büntetés ideiglenes végrehajtást von maga után, ami azt jelenti, hogy az esetleges fellebbezés nem bír halasztó jelleggel, azaz a volt francia elnöknek rövidesen börtönbe kell vonulnia.
A Vasassal egy hete szerződést bontó Jova Levente az m4sport.hu-nak elismerte, jelenleg a szintén NB II-es Soroksárral készül, de csak ideiglenesen, hosszabb távon máshol képzeli el a jövőjét.
Az Etele Plaza nemcsak a legmodernebb, hanem most már hivatalosan is a legfenntarthatóbb pláza az országban! A bevásárlóközpont megszerezte a világszerte ismert BREEAM In-Use Outstanding minősítést, ami a lehető legmagasabb elismerések egyike ezen a téren. Magyarországon egyedül az Etele Plaza mondhatja el magáról, hogy ilyen szigorú zöld követelmé
Októbertől átalakul a lakossági állampapír-kínálat: a FixMÁP magasabb, 7 százalékos kamattal, a MÁP Plusz pedig sávos fix kamatozással lesz elérhető, miközben több konstrukció feltételei is módosulnak a kiszámíthatóbb hozam érdekében.
Megérkezett a pénzügyi segítség a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt nehéz helyzetbe került a kisebb, gazdasági szempontból kiszolgáltatottabb kukoricatermelők számára – közölte az Agrárminisztérium. A júliusban benyújtott kérelmek alapján a Magyar Államkincstár megkezdte a hektáronként több mint 16 ezer forint utalását, így szeptember utolsó előtt
Nem tudod, mit csinálj péntek este? Nekünk van egy tippünk! A Unique együttes segítségével egy felejthetetlen időutazásban vehetsz részt az Akvárium klubban, miközben olyan slágerek csendülnek fel, amiket a 2000-es években valószínűleg te is teli torokból ordítottál.
Szeptember második felében a Mérleg energiája járja át az asztrológia tengerét. Elhoztuk azokat a csillagjegyeket, amelynek szülötteire különösen nagy hatással lesz ez az időszak.