Csütörtökön gyengült a forint a főbb devizákkal szemben: az euró árfolyama 391,96 forintra emelkedett, a dollár és a svájci frank jegyzése is nőtt a bankközi piacon.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) létrehozásával szándék volt az is, hogy új korszak kezdődjön az önkormányzatokkal való együttműködésben – mondta a tárca vezetője csütörtökön Gödöllőn. Navracsics Tibor a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által szervezett magyar önkormányzatok napja ünnepi konferenciáján azt mondta: a KTM
Két és fél éve változatlan a viteldíj, a főváros most se változtatna ezen, ahogy a létszámstopot sem kívánja bevezetni, hiába követelik a taxisok. Szigorodna viszont az ellenőrzés, a bankkártyás fizetés menete, és kötelezővé tennék az utasok érdekeit védő mobilapp bevezetését is a taxitársaságok számára, írja a hvg.hu.
A Hatoslottón ismét megtartották a csütörtöki sorsolást, a főnyeremény pedig nem kevesebb, mint 166 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek megnyernie ezt a nagy összeget?
A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a csütörtökön Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban már csak minimális előnnyel vezet a brit főváros előtt.
A román Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén kiegészítette a szabályozást az engedély nélkül a román légtérbe behatoló katonai drónok és repülőgépek lelövésére vonatkozóan - közölte a védelmi miniszter, Ionut Mosteanu.
Évtizedes csúcson ragadt a magyar családok folyószámlahitel adóssága a nyári hónapokban: júliusban már 336 milliárd forintot meghaladó összeggel tartoztak a bankoknak – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Arra pedig még soha nem volt korábban példa a szakértő szerint, hogy ezen belül a hitelkártya-tartozások
Az agrárinnováció és hagyomány jegyében vette kezdetét 0. napjával a XVII. KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, a sikeres egyetemi felvételi időszakot záró Mate szervezésében.
"Ismerem Szabó Zsolt gondolatait", mi játszódhatott le benne, ő is átment ezen - mondta az influencer, akit tavaly rágalmaztak meg. Végül "még a kártérítést is a saját adómból fizetik ki nekem. Téboly" - tette hozzá.
Különleges, ritkán adódó, háromszoros jubileumot hozott 2025 az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság számára: 200 éve tárta fel Vass Imre, Magyarország első igazi barlangi felfedezője a Baradla-barlang főágának folytatását, idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját az Aggteleki Nemzeti Park, 30 éve pedig az Aggteleki és Szlovák-karszt barlangjai fe
A méz nem csak finom, de igazi csodaszer is lehet, ha jól használjuk. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen betegségre melyik mézet választjuk. Tudd meg, melyik mire megoldás!
Oroszország vezető ország a világ atomerőmű építői között, 28 jelenleg épülő atomerőművi blokk közül 22-t Oroszország épít, a technológiai fejlődés jelentős.
Magyarország részesedése a teljes orosz kőolajexportból 2,2 százalék, ami azt jelenti, hogy a maradék 97,8 százalékot más vásárolja meg, ami rávilágít a nyugat-európai országok képmutatására is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerdán New Yorkban.
A terhesség alatt számtalan vizsgálaton kell részt venned, és ezek közül általában csak az ultrahang a kellemes, amikor megpillanthatod a kisbabádat. viszont minden vizsgálat hasznos és szükséges, hiszen eredménye befolyásolhatja az egészségedet és a magzatod állapotát is.
Rafiu Durosinmi egy kiváló szólógóllal juttatta előnyhöz a Viktoria Plzent a Ferencváros otthonában az Európa-liga főtáblájának nyitókörében, csütörtökön – a nigériai támadó percekkel korábban nyújtott lábbal letalpalta Ötvös Bencét, a szabálytalanságért viszont csak sárga lapos figyelmeztetést kapott a holland Sander van der Eijk játékvezetőtől.
A TISZA Párt vezetője szerint ha a "Szőlő utcai Javítóintézetben az Orbánék által kinevezett rém tönkretesz fiatalokat, akkor 10 évig nem tesz semmit a hatóság".
A Jutasi, vagy ahogyan sokan nevezik, a Haszkovó lakótelep több mint öt évtizede ad otthont veszprémiek ezreinek. Az épületek mögött azonban ott van mindazok fáradhatatlan munkája, akik kétkezi erejükkel és kitartásukkal formálták át az egykor kopár síkságot egy nyüzsgő, élettel teli városrésszé. Az ő emlékük előtt hajtott fejet a közösség a csütör