Augusztusban sem történt valódi elmozdulás: a cégalapítás, a megszűnés és az eljárások száma is csökkent ugyan, de mindez egy erősen szezonális hónaphoz illeszkedő mozgás. A cégszámcsökkenés továbbra is kitart, az alapítások megtorpanása pedig jól tükrözi a gazdaság teljesítményével való összehangoltságot. A megszűnések jelentős részét továbbra is
Hat évvel legutóbbi sikere után ismét világbajnok lett a spanyol Marc Márquez, akinek vasárnap egy második hely is elég volt az újabb diadalhoz a MotoGP kategóriában a gyorsaságimotoros-vb Japán Nagydíján, Motegiben. A versenyt ducatis csapattársa, Francesco Bagnaia nyerte.
Különleges partnerségre lépett egymással az egyik legkedveltebb kriptovaluta-kibocsátó és az egyik legnépszerűbb kriptovaluta-tőzsde: a Ripple és Bybit együttműköése új fejezetet nyithat a szabályozott, intézményi szintű stabilcoinok használatában, miután az RLUSD bekerült a Bullish és a Bitstamp kínálatába is. Utánajártunk, hogyan profitálhatnak e
A negyedik éve ralizó korábbi Forma–1-es pilóta, Jos Verstappen megnyerte a belga bajnokságot, ehhez egy harmadik hely is elég volt neki. A korábban 107 Forma–1-es nagydíjon induló Jos Verstappen már negyedik éve ralizik, az idén pedig az eddigieknél is jobban belevetette magát a versenyzésbe. Teljes szezont teljesít a Belga ralibajnokságban, amell
A Szőlő utcai álhírbotrány kapcsán fontos tisztázni, hogy mi keltette fel a hatóságok gyanúját Juhász Péter Pállal szemben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-bejegyzésében.
A Szőlő utcai visszaélések és Semjén Zsolt kapcsán beszélt erről, de az Egyesült Királyság érintettségére is utalt. Azt is mondta, hogy rájöttek, Trump nem tud békét csinálni Ukrajnában, de Putyin szerepe nem merült fel.
A 2025-ös Global Peace Index (GPI) adatai szerint a fegyveres konfliktusok száma elérte a második világháború óta nem látott szintet, mégis akad néhány állam, ahol a biztonság, a közösségi összetartás és a mindennapok nyugalma továbbra is kézzelfogható.
Pattanásig feszülő, töltött ajkak, hangsúlyos orcák, ránctalan homlok és bizarrul hibátlan bőr: a Trump belső köréhez tartozó nők (és néhány férfi) vonásaiban annyira sok a közös, hogy már külön kifejezés is van a jelenségre. De miért is szeretik a művi külsőt a minden másban a természetességet dicsőítő konzervatívok?
Az ősz varázslatos évszak, de a rövidülő nappalok és a zsúfolt napirendek gyakran elveszik a kedvünket a sétától. Íme néhány trükk, amivel otthon is élvezheted az ősz varázsát.
Hosszú idő után kiadós hóutánpótlás érkezett a Nyugati-Alpokba. Egyes helyeken félméteres hótakaró alakult ki 3000 méter fölött - írta meg az Időkép.hu.
Yuval Noah Harari történész és író szerint Ukrajna számos szempontból már most is győztesnek tekinthető az Oroszország elleni háborúban, mivel Moszkva fő célja, az ukrán nemzet megszüntetése kudarcot vallott. Harari a Financial Times-ban megjelent véleménycikkében értékelte a 2022 februárjában indult teljes invázió eredményeit.
Konferenciát rendez a Ferenczy Múzeumi Centrum neves előadók meghívásával október 2-án a Krasznahorkai László prózavilágát bemutató különleges kiállításhoz kapcsolódóan.
Hétfő este indul Majka új gameshow-ja az RTL-en, aki ezúttal a 12 okos ember házigazdájaként bizonyít. A premier előtt összegyűjtöttünk 12 érdekes állítást Majka életéről – vajon te mennyit tudsz ezekből? Nézd végig a videót, hiszen a megoldásokat egyenesen Majka szolgáltatja!
Hétfő reggel sokak számára a nehéz újrakezdést jelenti, de most kivételes energiák mozdulnak meg az égen. Az asztrológiai állások két csillagjegy számára valódi, EXTRA különleges áttörést ígérnek ezen a napon. Akár régóta húzódó problémák oldódhatnak meg, akár új lehetőségek kopogtatnak be váratlanul. Nézd meg, te is köztük vagy-e! Szöveg: StoryMix
Az érzés madárárnyékot / rajzol, terjeszkedik. /A gerinc vonalát követve repül, / hogy eltörje a nyakcsigolyát. – Az Inspiráció e heti részében Pavlovits Gitta írt az űr jelenet kavalkádjáról és szorongásáról, óvodaélményről és társadalmi igazságtalanságról Kass János és Oláh Mara képeihez kapcsolódva.
A CashTag legújabb epizódjából kiderül, hogy a rezsicsökkentés új szintre léphet: egyre több KKV érdeklődik az energiahatékonyságot célzó fejlesztések iránt. Ebben a videóban szakértőkkel jártuk körbe, milyen beruházásokkal csökkenthetik hosszú távon költségeiket a vállalkozások.
Megnyílt Selena Gomez életének új fejezete: az énekesnő és Benny Blanco két év együttlét után házasságot kötöttek. A kaliforniai esküvő pillanatait Gomez maga osztotta meg követőivel, és a képekből csak sugárzik a boldogság!
Karsai Dániel alkotmányjogász, aki ALS-betegként élete végéig harcolt az eutanázia engedélyezéséért, és széles körű társadalmi diskurzust indított az élet végi önrendelkezés jogáról, 47 éves korában elhunyt.
A hosszú élet titka sokakat foglalkoztat, hiszen ki ne szeretne minél tovább és egészségesen élni? Az életmód, a táplálkozás és a genetika mellett kutatások kimutatták, hogy bizonyos személyiségjegyek is hozzájárulhatnak a hosszabb élettartamhoz. De vajon mely tulajdonságok azok, amelyek segítenek abban, hogy több évtizedig élvezzük az életet? Az a
Az idei év egy különleges, ritkán adódó, háromszoros jubileumot hozott az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság számára. 200 éve tárta fel Vass Imre, hazánk első igazi barlangi felfedezője a Baradla-barlang főágának folytatását, idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját az Aggteleki Nemzeti Park és 30 évvel ezelőtt az Aggteleki és Szlovák-karszt bar
Bár egyre többen foglalkoznak a mentális egészségükkel, a téma még mindig tabunak számít, így kevesen mernek segítséget kérni – derült ki az Euronics kutatásából. A magyarok felének az elmúlt fél évben volt gondja a mentális egészségével, a társadalom pedig 88 százalék szerint nem elfogadó ezekkel szemben. Az Euronics országos hálózata révén
Nagyon különböző korosztályokból való ezer válaszadó bevonásával készített felmérést az MCC Ifjúságkutató Intézete, melyből kiderült, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé találja hasonlónak az életét ahhoz képest, amit gyerekkorában elképzelt magának.
Brüsszel egyelőre nem tudja kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós csatlakozásában – Budapest az olcsó ukrán agrárimport miatt a gazdák versenyképességét félti.
A publicista szerint a magyar egy váróteremben felejtett nép, ezt fejezi ki például a Kossuth Rádió azzal, hogy ugyanaz az atmoszférája most, mint a hatvanas években. Szerinte a magyar társadalom is bűnrészes abban, ami az elmúlt tizenöt évben kialakult.