A jövő héten közli a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) a külkereskedelem és az ipari termelői árak augusztusi adatait, emellett a kormányzati szektor első fél évi és második negyedévi egyenlege is megjelenik.
Az október idén különösen gazdag lesz asztrológiai eseményekben. A bolygók mozgása nemcsak a kollektív energiákat alakítja, hanem egyéni szinten is számos lehetőséget és kihívást tartogat. Az előttünk álló hetekben a kommunikáció, a kapcsolatok, az érzelmi világ és a jövőbe vetett hitünk kerül középpontba. Nézzük meg részletesen, milyen hatásokra s
Valószínűleg még ön se hallott Gander repülőteréről. Nem csoda, hiszen Új-Fundland közepén található. A repülés hőskorában viszont, amikor még az óceán átrepüléséhez a legrövidebb útvonalat választották, létfontosságú légikikötő volt. A technológia fejlődésével háttérbe szorult, aztán jött 2001. szeptember 11., ami mindent megváltoztatott.
A technológia fejlődésével ma már szinte elképzelhetetlen az életünk képernyők nélkül. Legyen szó munkahelyi monitorról, okostelefonról vagy televízióról, elkerülhetetlenül találkozunk a kék fénnyel, amely nemcsak a szemünket fáraszthatja el, hanem az egészségi állapotunkra is hatással lehet. Az utóbbi években számos kutatás foglalkozott azzal, hog
A szakaszos termesztés a kulcsa annak, hogy ne egyszerre, hirtelen ömöljön ránk a termés, hanem hosszabb időn keresztül, folyamatosan tudjunk friss zöldséget vagy gyümölcsöt betakarítani.
Három településen rendeznek vasárnap időközi önkormányzati választást: Gyömrőn polgármestert és két egyéni választókerületben képviselőket, Tótszerdahelyen és Bezeréden pedig polgármestert választanak.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy utasítja kormányzatát: hozzák nyilvánosságra az 1937-ben eltűnt repülőúttörő, Amelia Earhart ügyével kapcsolatos titkosított kormányzati iratokat.
Ha idén ősszel városlátogatást tervezünk Európában, érdemes elgondolkodni az alábbi francia város felkeresésén, amely sokszor háttérbe szorul a turisták körében, akik inkább Párizst vagy Marseille-t választják.
Történelmi fordulat a magyar e-kereskedelemben: a külföldi webáruházak, élükön a Temuval, már több bevételt zsebelnek be a magyar bankkártyás vásárlásokból, mint az összes hazai online bolt együttvéve.
Életének 90. évében elhunyt Győri-Kiss István, népszerű becenevén Kopogó, aki sportolói pályafutása során többek között a Ferencvárosi Torna Club (FTC) színeiben is szerepelt, majd visszavonulása után a veszprémi labdarúgásban dolgozott.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/39. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 40. héten már 1 milliárd 522 millió forintért izgulhatnak az ötöslottó játékosai.
Ideiglenes légtérzárat vezettek be Lengyelország délkeleti részén, miután Oroszország hosszú hatótávolságú bombázói légicsapásokat hajtottak végre Ukrajnában - közölte vasárnap a lengyel hadsereg.
Te is már betakarítottad a krumplit, ugye? Ha még nem, itt az ideje, de a munka nem ér véget a kiskertben. A burgonya eltarthatóságának hosszát ugyanis nemcsak a talajmunka és a betakarítás módja határozza meg, hanem az is, hogyan válogatod és tárolod a gumókat. Ha nem figyelsz oda, egy egész ládányi krumpli veszhet kárba penész, rothadás vagy kora
Selena Gomez élete egyik legmeghatározóbb pillanatát élte át a napokban, amikor kimondta a boldogító igent szerelmének, Benny Blancónak: mindezt egy olyan káprázatos ruhában tette, amit még sokáig fogunk emlegetni.
Az utóbbi években a böjtölés reneszánszát éli, ráadásul már nemcsak vallási vagy spirituális gyakorlat, hanem trendi egészségügyi kísérlet is. A háromnapos vízböjt a legújabb hullám: mindössze 72 óra alatt ígér fogyást, anyagcsere-újraindítást és tisztulást. De vajon tényleg ennyire egyszerű a képlet?
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter volt a Hotel Lentulai vendége. Az interjúban kifejtette: a kormány jogi csapattal készül arra, hogy minden rágalomnak következménye legyen, és minden esetben feljelentést tesznek.
A 19. század végén senki sem gondolta volna, hogy egy nő írja meg az autózás első fejezetét. Bertha Benz bátorsága, elszántsága és kitartása nemcsak férje találmányát tette világhírűvé, hanem bizonyította: a társadalmi sztereotípiák sem állíthatják meg az innovációt.
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint hazánkban a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség valószínűsége alacsony, azonban ma délután a Dunántúl északkeleti harmadán, esetleg a főváros környezetében egy-egy zivatar előfordulhat. Az érintett területekre éppen ezért elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
"Amíg nem volt okostelefonom, a Fideszre szavaztam. A telefon megváltoztatta az életszemléletemet, sokkal több információhoz jutok már hozzá, a tévéből csak a hazugságot kaptam" - mondta egyikük.
Egy új, 2025-szeptemberében publikált Harvard-kutatás szerint az étrendünk jelentős mértékben befolyásolja életünk hosszát és minőségét. A kutatás során kiderült, hogy bizonyos étkezési szokások kifejezetten hozzájárulhatnak ahhoz, hogy mind hosszabb, mind egészségesebb életet élhessünk.
A Ferencváros női kézilabda-csapata 26–25-re nyert a Bajnokok Ligájának legutóbbi játéknapján norvég Sola HK ellen. A zöld-fehérek első győzelme volt ez a jelenlegi sorozatban, de a találkozónak nem ez volt az igazi különlegessége. A mérkőzésen hat gólt szerzett Camilla Herrem, aki nyáron bejelentette, hogy daganatos megbetegedéssel küzd.
A műszaki áruházak Tv-képernyőit évek óta színes, de teljesen öncélú demóvideók uralják – pörgő gömbök, vibráló képsorok, zéró tartalom. Vásárlók milliói látják ezeket a jeleneteket, amelyek nem többek, mint vizuális zaj a háttérben. Az Euronics azonban új korszakot nyit: a Focus programmal minden áruházi tévékijelzőtkel tölt fel. A megszokott klip
A zsenik kvíze most különösen nehéz kérdésekkel teszi próbára a játékosokat. Nem véletlen, hogy mindössze az emberek 15 százalékának sikerül legalább 7 helyes választ adnia. Vajon neked összejön ez a kiemelkedő teljesítmény? Ha szereted a szellemi kihívásokat, a Kvízguru kvízei neked szólnak. Rövid kérdések, amelyek játékosan próbára tesznek minden
Meghalt Drotár György, Magyar Kupa-győztes röplabdázó és többszörös bajnok ülőröplabdázó, a Nyíregyházi Sportcentrum egykori sportolója és edzője – jelentette be a közösségi médiában a Magyar Röplabdaszövetség. Az egykori sportoló a Nyíregyháza színeiben érte el legnagyobb sikereit. Edzőként segítette az ülőröplabda-válogatottat.
Összeütközött két gépkocsi a 38-as főút 27-es kilométerszelvényénél, Nyírtelek térségében. Az egyik járműbe beszorult egy utas, a nyíregyházi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével nyitották ki a kocsi ajtaját. Az egységek emellett mindkét autót áramtalanították. A balesethez a társhatóságok is kiérkeztek, a munkálatokat félpályás útlezárás me
Éva őszintén mesélt arról, hogy az orvosok egy ponton az amputációt is felvetették, ám ő minden erejével ragaszkodott ahhoz, hogy megmentse a lábát. Kitartása és hite tartotta életben a legnehezebb időszakokban.
Hiába szenvedte el első vereségét a Liverpool a Premier League idei szezonjában, Szoboszlai Dominikot hősként ünnepli az angol sajtó. A magyar válogatott csapatkapitány életet mentett a Crystal Palace elleni bajnoki mérkőzés első félidejében. A hazaiak játékosával Daniel Munozzal közösen jelezték a bírónak, hogy nagy a baj a lelátón.
De bármilyen Moszkva ellen irányuló agresszió "határozott választ" váltana ki. A külügyminiszter szerint a Nyugat provokációkkal vádolja őket. A politikus Izraelről és az Egyesült Államokról is éles kritikát fogalmazott meg.