2025. szeptember 3. szerda

szept. 3
8:09
Tízezreket evakuálnak, súlyos árvíz pusztít a világ legnépesebb országában (Portfolio)
Súlyos áradások pusztítanak Észak-Indiában, ahol a hatóságok szerint már több tízezer embert kellett kitelepíteni Delhi folyópartjairól. A meteorológusok további viharokra figyelmeztetnek.
szept. 3
8:09
Inkasszót kértek a végrehajtói kar ellen, mert nem hajlandó kifizetni a tartozását (444.hu)
Az MBVK felülvizsgálati kérelmet adott be a Kúriához, valamint a végrehajtás felfüggesztését is kérte, mert szerinte a kétmilliárd forintos tartozás kifizetése veszélyezteti a működést.
szept. 3
8:09
Trump szerint a következő napokban kiderül, milyen irányban lép tovább (Demokrata)
Az Egyesült Államok elnöke úgy fogalmazott, nagyon érdekes dolgok jutottak tudomására.
szept. 3
8:09
Babosék a negyeddöntőben búcsúztak a US Openen (Demokrata)
Babos Tímea és a brazil Luisa Stefani kettőse a negyeddöntőben búcsúzott a nyílt teniszbajnokság női párosversenyétől.
szept. 3
8:09
21 Kutatóközpont: Tartja az előnyét a Tisza, de megállt a Fidesz visszaesése (Telex)
Továbbra is 10 százalékponttal vezet a Tisza Párt a pártválasztók körében, de csökkent a Fidesz hátránya.
szept. 3
8:09
Megszavazta az új kormányt a boszniai szerb parlament (vasárnap.hu)
Megszavazta a boszniai Szerb Köztársaság új kormányát a Banja Luka-i parlament, azt követően, hogy Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének a miniszterelnöke két héttel ezelőtt lemondott. A kedd esti döntést beárnyékolja, hogy az új miniszterelnököt Milorad Dodik boszniai szerb elnök javaslatára választották meg, őt viszont a bo
szept. 3
8:09
Egy lépéssel közelebb – Szaniszló Judit A másik ember című kötetéről (Litera)
Szaniszló Judit az egyszerűséget és hétköznapiságot formálja nyelvvé. Nem szépít, nem takarja be sötét lepellel az emberi agy alsópolcos gondolatait. De akkor mégis mi teszi izgalmassá ezeket a hétköznapi pillanatképeket? A nyelv, az irónia és az érzékenység. – Hegedüs Anna recenziója.
szept. 3
8:15
Brazil marhasteak a mexikói asztalon – a vámháborúk titkos nyertesei (Infostart)
Pár washingtoni döntés, és máris megmozdul a világ. Mexikó Kínát fenyegeti vámokkal, Brazília pedig rekordmennyiségű marhahúst szállít az USA déli szomszédjába. Egy vámháború ugyanis nem csak azokra az országokra hat, melyek vívják.
szept. 3
8:15
Nyilvánosságra hoztak 33 ezer oldalnyi Epstein-iratot, de van velük egy probléma (444.hu)
Ezeket éppenséggel eddig is meg lehetett tekinteni.
szept. 3
8:15
A kínai elnök pusztító rakéták gyűrűjében állította választás elé a világot: háború vagy béke – Hszi Csin-ping felszólította a hadsereget (vg.hu)
Hszi Csin-ping kínai államfő a kínai–japán háború befejezése és a második világháború ázsiai lezárásának 80. évfordulója alkalmából rendezett katonai díszszemlén arról beszélt, hogy az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania. Hszi szerint a kínai nemzet nem hátrál meg az erőszakkal szemben, és saját erejére támaszkodva áll helyt a
szept. 3
8:15
A Margó Könyvek sorozatban debütáló Andrei Dósa Knausgård őszinteségével ír új könyvében (Könyves Magazin)
Az idei Könyvfesztivál vendége lesz a román Andrei Dósa, aki hamarosan érkező önéletrajzi regényében az autofikció norvég sztárja, Knausgård őszinteségével néz szembe az identitás kérdéseivel.
szept. 3
8:15
Eltávolíttatom a bordáimat, hogy vékonyabb legyen a derekam – Minden nő irigy rám (Life)
A rapper már öt alkalommal vetette alá magát plasztikai műtéteknek., most a legnagyobb beavatkozását tervezi: el akarja távolíttatni a bordáit.
szept. 3
8:15
Megmagyarázhatatlan UFO-esetek? - történetek idegen találkozásokról, amiket sosem sikerült tisztázni (Rakéta)
Sokan számolnak be észlelésekről, amelyek során ismeretlen jelenséget, tárgyat látnak az égen megjelenni, de ezekből számos esetben kiderült, hogy egyszerű megtévesztés, vagy hétköznapi magyarázat is rendelkezésre áll a tisztázására. Volt azonban néhány elhíresült esemény, aminek a megfejtése sokkal nehezebb feladatot jelent.
szept. 3
8:15
Jól szerepelt a magyar űrcsoki (MMonline)
Kapu Tibor, a HUNOR program kutatóűrhajósa nemrég érkezett vissza Magyarországra. A több mint kéthetes űrbéli tartózkodása során a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) a világnak is bemutatta az első magyar űrcsokoládét, a Stühmer Pillanat Korfut.Az ikonikus édesség nemcsak a NASA szigorú mikrobiológiai előírásainak felelt meg, de a világűr szélsőséges kör
szept. 3
8:15
Újabb részletek derültek ki a Tisza-adó után, ezerforintos benzinár jöhet Magyar Péterékkel (Magyar Nemzet)
A benzin literenkénti 1026 forintra, a gázolaj pedig 1051 forintra emelkedne a becslések szerint.
szept. 3
8:15
Döntő szakaszához érkezett a Till Tamás-ügy (Mandiner)
Az ügyészség újabb indítványt tett a gyilkossággal gyanúsított F. János letartóztatása kapcsán.
szept. 3
8:15
A végrehajtói kar ellen nincs végrehajtás, ismét a bírósághoz fordul ez a cég (Forbes)
Elege lett a Sysdatának, a bíróságnál kér letiltó végzést a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar ellen, hogy hozzájusson a pénzéhez. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A végrehajtói kar ellen augusztusban indult végrehajtás, amiben 1,1 milliárd  forintot és annak kamatait kellett volna megfizetniük, mert
szept. 3
8:15
Kertek, udvarok, ágyások – Kertész- vagy kertépítő mérnök legyél? (Diplomátszerzek)
Szereted a növényeket? Esetleg még értesz is a gondozásukhoz? Életben maradt a biológiaórán csíráztatott babod, és a kaktuszod sem fonnyadt össze a sok víztől? Vagy éppen szívesen foglalkoznál magaságyásokkal, szőlőmetszéssel, üvegházakkal, gyümölcsfa-oltással? Bemutatunk két szakot, és az információk alapján könnyedén eldöntheted, ami eddig bizony
szept. 3
8:15
Vegyes kvízmix – Csak a top 10% tölti ki hibátlanul ezt a kvízt, sokan elbuknak (Kvízguru)
Ez a vegyes kvízmix igazi kihívás, ahol több témából válogattunk össze kérdéseket. Nem véletlen, hogy hibátlanul csak a játékosok top 10%-a tudja teljesíteni, a legtöbben előbb-utóbb elbuknak rajta. Vajon te köztük leszel, akik végigmennek hiba nélkül?
szept. 3
8:17
Who: hatalmas figyelmeztetést kapott az emberiség (Magyar Nemzet)
Nagy a baj.
szept. 3
8:21
Kiadták a riasztást, jön az ítéletidő: miközben sokan napoznak, máshol 2 centis jég veri el az utcákat (Blikk)
Ami a nyakunkba zúdul...
szept. 3
8:21
Terroristák zsebében landolnak a segélyek – ezért nem érnek véget a háborúk (HírTV)
Szomáliától Afganisztánig ugyanaz a forgatókönyv: a humanitárius segélyek jelentős része a fegyveres csoportokhoz kerül.
szept. 3
8:21
Ezt a csillagjegyet ma meglepő szerencse éri (Metropol)
A Halak jó irányba tart, a Kos legyen türelmes.
szept. 3
8:21
Pirosba fordultak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek (ProfitLine)
A francia kormányválság lehetősége nyomán Európa-szerte újra reflektorfénybe került a fiskális fenntarthatóság miatti aggodalom.
szept. 3
8:21
A 395-öt kerülgeti a forint, fél szemmel érdemes a dollárra figyelni (Portfolio)
Az elmúlt napokban megint kicsit beragadni látszik a forint árfolyama, most a 395-ös szint körül ingadozik az euró jegyzése. A következő napokban elsősorban a dollár árfolyamára lesz érdemes figyelni kiemelten, a Fed döntése előtt ugyanis komolyabb kilengések jellemzik az amerikai devizát.
szept. 3
8:21
Trump a venezuelai támadás után: Ez legyen figyelmeztetés mindenkinek, aki drogot akar hozni Amerikába (hirado.hu)
A venezuelai elnök a Karib-térségben jelen lévő amerikai haderőt "az elmúlt száz év legnagyobb fenyegetésének" nevezte.
szept. 3
8:21
Viktor az álomszállító számára nincs lehetetlen: "Mozgássérülteket ralizni és driftelni vittem" (BorsOnline)
Viktor már több 15 éve váltja valóra a rászorulók álmait.
szept. 3
8:21
Férfi kosárlabda: a franciák és az olaszok is győzni tudtak (Magyar Hírlap)
A lengyel és a spanyol válogatott is szűk vereséget szenvedett az Európa-bajnokságon.
szept. 3
8:21
Hszi Csin-ping: Az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania (Demokrata)
Az emberiség ismét választás előtt áll: béke vagy háború, párbeszéd vagy konfrontáció.
szept. 3
8:21
Nem változtat a Nemzeti alaptanterven a Belügyminisztérium (Telex)
És a kompetenciamérésen sem.
szept. 3
8:27
A kötcsei piknik alapítványának sem lehet oka panaszra (Privátbankár)
Ismét közeledik a Kötcsei Találkozó. Jelentőségét érzékelteti, hogy a fő szervező alapítvány – mely kuratóriumának tagja többek között Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke – vagyona már nagyobb, mint a Tusványost vagy Tranzitot rendező szervezetekéi.
szept. 3
8:27
Teljes az útlezárás, olaj és törmelék akadályozza a forgalmat az M86-oson (BorsOnline)
A roncsok akadályozzák a forgalmat.
szept. 3
8:27
Emil, az influenszer jávorszarvas közeledik Magyarországhoz – követni is lehet (Infostart)
A fiatal jávorszarvas Lengyelországból indult, és már több mint 340 kilométert tett meg, miközben Csehországon, Szlovákián és Ausztrián is áthaladt. Ezeknél az állatoknál nem ritka a nagy távolságú vándorlás, de Emil szokatlanul dél felé halad, ahol melegebb van. A népszerű bikának már saját rajongói Facebook-oldala is van, ahol követhetjük, éppen
szept. 3
8:27
Erődemonstráció vagy színjáték? – Orosz és észak-koreai vezetők társaságában mutatta be Kína a fegyverarzenálját: egészen elképesztő dolgaik vannak (Blikk)
Már az első ágyúlövés előtt elkészült a Győzelem Napján tartott kínai felvonulás világpolitikai szempontból legfontosabb fényképe: az orosz, a kínai és az észak-koreai vezető együtt érkezett a pekingi Tienanmen térre, hogy közösen nézzék végig a katonai erődemonstrációt. A parádén a kínai hadsereg különböző ágaiból érkező több ezer katona vonult fe
szept. 3
8:27
Pankotai Lili a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója lett (Blikk)
Pankotai Lili ezúttal nem a közéleti történésekre reagált, hanem egy személyes sikert osztott meg a közösségi oldalán. A fiatal politikai aktivista a Facebook-oldalán jelentette be, hogy felvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre. Szeptembertől államtudományi és nemzetközi tanulmányok karon tanul majd az intézményben.
szept. 3
8:27
Brutális támadás ázsiai vendégmunkások ellen – "olyan munkát végeztek, amit más nem vállalna" (HR Portál)
Két ázsiai vendégmunkást brutálisan bántalmaztak Romániában, egyikük súlyos állapotban van. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a vendéglátóipari munkáltatók szövetsége (HORA) is elítéli az ázsiai vendégmunkások bántalmazását. A HORA szerint a román vendéglátásban közel 60 ezer külföldi munkavállaló dolgozik, és sok vállalkozás nem tud
szept. 3
8:27
"Ha Szoboszlai jó napot fog ki" - egy emberben bíznak a válogatott korábbi csatárai (Ripost)
Egy újabb 0-2 tragédia lenne.
szept. 3
8:27
Nincs megállás, özönlenek az egészségpénztárakba a magyarok - sokan hitelre fordítják (vg.hu)
A számlákon lévő pénz legnagyobb részét változatlanul a patikákban és a magánrendelőkben költik el a tagok.
szept. 3
8:27
Orbánék még egy háború kirobbantására is képesek lennének (Hírklikk)
A Barátság kőolajvezetékről szóló viták mögött nem pusztán energetikai érdekek állnak – jelentette ki Holoda Attila a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Az energetikai szakértő hozzátette: „borzasztóan bosszantó, hogy sokan még mindig elhiszik, amit a kormány állít”, miközben a valóság egyszerű. „Olyan sokat keresünk az orosz olajon, hogy ezt nem akar
szept. 3
8:27
Demi Moore őszintén vallott Bruce Willis állapotáról: "Nehéz látni, ahogy megváltozik" (Life)
Demi Moore ritkán beszél volt férje állapotáról, most azonban szívszorító vallomást tett. Bruce Willis demenciájáról úgy fogalmazott: nehéz elfogadni, hogy valaki, aki egykor erős volt, ennyire megváltozik.
szept. 3
8:27
Mintegy 6400-an érkeztek Ukrajnából kedden (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 37 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
szept. 3
8:27
Megszavazta az új kormányt a boszniai szerb parlament (Demokrata)
Az új miniszterelnököt Milorad Dodik boszniai szerb elnök javaslatára választották meg.
szept. 3
8:27
Deutsch Tamás: Az erőszaknak nincs helye a politikában (Magyar Nemzet)
A Patrióták elítélik a Babis elleni támadást.
szept. 3
8:27
Ez történne a Bitcoinnal, ha Trump meghalna (BitcoinBázis)
Augusztus 31-én, hétvégén a közösségi média platformokon hamis pletykák terjedtek el, miszerint Donald Trump amerikai elnök meghalt. A spekulációkat táplálta az, hogy Trump rövid ideig nem jelent meg a nyilvánosság előtt és nem is posztolt közösségi fiókján. Emellett tovább segített a pletyka terjedésében, hogy Trump még augusztus elején rejtélyes
szept. 3
8:27
Beismerték bűnösségüket az Árpád hídi gázolás vádlottjai (rtl.hu)
Az előkészítő ülésen mindkét vádlott elismerte bűnösségét a 2023. július 1-jei Árpád hídi gázolás ügyében. A tragédiában egy 26 éves kerékpáros vesztette életét, akit egy közel 700 lóerős autó sodort el nagy sebességgel. A baleset óta a rendőrség szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be, és több ezer gyorshajtót állítottak meg az Árpád hídon. A tárgyal
szept. 3
8:27
A "csendes luxus" után itt az új trend: az intuitív öltözködés (Bien)
A divat világában folyamatosan változó trendek és megújuló stílusirányzatok követése nem mindig könnyű feladat. A közelmúlt egyik meghatározó hulláma a 'csendes luxus', amely a minimalizmust és eleganciát helyezte előtérbe. Most azonban egy új irányzat, az intuitív öltözködés hódít teret, amely a belső érzéseinken, személyes preferenciáinkon, és az
szept. 3
8:27
Azonnal kiborult mindenki: Egyetlen szó miatt kitört a botrány a Nyerő Párosban (Most Hír)
Az RTL-en futó Nyerő Páros legújabb részében egy pillanat alatt megfagyott a levegő. Varga Rebeka ugyanis olyat szólt, amit nem hagytak szó nélkül a többiek és kitört a botrány.
szept. 3
8:27
A sztárszakács elárulta a nagy titkot, hogyan nem szárad ki a rántott hús sütés közben (ÉrdekesMagazin)
A sztárszakács elárulta a nagy titkot, hogyan nem szárad ki a rántott hús sütés közben A legtöbb család asztalára hetente biztosan felkerül ez a népszerű fogás, hiszen a csirkemell igazi „jolly joker”: számtalan módon elkészíthető, ráadásul gyorsan és könnyen dolgozhatunk vele. Az egyetlen hátránya, hogy könnyen kiszáradhat, ezért nem szabad túl so
szept. 3
8:27
Petíciót indítottak a kaposváriak, mert a köztársasági elnök felesége 3,5 évre elvitt egy Rippl-Rónai-festményt (Librarius)
A kezdeményezést a kaposvári városvezetésnek, a Rippl-Rónai Múzeum vezetésének és a Sándor-palotának címezték.
szept. 3
8:29
Olyan házban tartanak foglalkozásokat gyerekeknek, ahol egy, a pedofil-nyilvántartásban szereplő férfi is él (Blikk)
Óvodásoknak és kisiskolásoknak tartanak fejlesztő foglalkozásokat egy vidéki nagyváros agglomerációjának egyik házában, ahol egy, a pedofil-nyilvántartásban szereplő férfi is él. A férfit néhány éve jogerősen elítélték gyermekpornográfia miatt. A foglalkozásokat a férfi felesége tartja.

Keresés