A burgonya az egyik legnépszerűbb és legegészségesebb alapélelmiszerünk, de ahhoz, hogy az őszi-téli hónapokban minél tovább fogyaszthassuk a saját termésünket, nem mindegy, mikor és hogyan szedjük fel a gumókat. Máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a krumpli szedéstől kezdve a megfelelő tárolásig.
A győzelem napja évtizedeken át nem számított jelentős alkalomnak Kínában, 2014-ben azonban a politikai vezetés elkötelezte magát amellett, hogy propagálni kell Kína második világháborús szerepvállalását, és ezt minél szemléletesebben kell jelezni az egész világnak – mondta az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. A sinológus szeri
A kedvezményes hitellehetőség hatására sok belföldi vásárló lépett piacra, ami élénkülő forgalmat és várhatóan emelkedő árakat jelent. Erre a külföldi befektetőknek is reagálniuk kell, akik az elmúlt években stabil szereplői voltak a magyar ingatlanpiacnak. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az utóbb
A Nyerő Páros férfi tagjainak azt kellett kitalálniuk, hogy párjaik szerint mi lehetett a legnagyobb őrültség, amit együtt elkövettek. Bódi Bence nem tudott Varga Rebeka fejével gondolkodni, amiért az influenszer a többi sztárpárt tette felelőssé. Miután lebirkázta játékostársait megfagyott a levegő Tárnoki Kőfejtőben. A legjobb rész mindig a követ
Lengyelországban maradnak az odavezényelt amerikai katonák, és ha a lengyelek úgy kívánják, Washington akár növelheti is a kontingens létszámát – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök
Augusztus 27-én szállt le Brač szigetén az a magángép, amellyel a leggazdagabb magyar májusban a BL-döntőre repült. Másnap Orbán Viktorral látták együtt ebédelni a szigeten. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A horvátországi Brač szigetén landolt Mészáros Lőrinc OE-LOT lajstromjelű magángépe augusztu
A Patrióták Európáért frakciót a megszűnt, de jórészt átmentett Identitás és Demokráciánál gyanított szabálytalanságokért tehetik felelőssé, Deutsch Tamás szerint abszurd őket jogi utódként kezelni.
Új remény a magas vérnyomás kezelésére: az AstraZeneca kísérleti gyógyszere, a Baxdrostat a vizsgálatok szerint azoknál a betegeknél is hatásos lehet, akiknél a hagyományos készítmények eddig nem működtek.
A nemzetközi kritikusszövetség szerint egy brazil alkotás lett az év filmje: az Én még itt vagyok című mű Walter Salles-nek köszönhető, aki „Brazília nemzeti kincsét” is kamera elé ülteti.
Sebestyén Balázs kíváncsi volt a Nyerő Páros játékában, hogy a csajok mit gondoltak párjaikról, mielőtt összejöttek volna. Így derült fény arra, hogy Puskás Angéla miben bízott, amikor megismerte a mulatószene koronázatlan királyát. A legjobb rész mindig a következő. Nézd a Nyerő Párost minden hétköznap este az RTL-en vagy streameld az RTL+ Premium
Felnőtt, felelős szülői magatartásra idomítják a mesterséges intelligetnicát – ígéri az egyik piacvezető AI-szolgáltatást üzemeltető amerikai cég vezetése.
A Hell Energy Kft. tulajdonosai elbukták a Forbes elleni pert, most pedig a lapunkat képviselő TASZ-t perelték be, amiért beszámoltak a jogi eljárás eredményéről. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Pert indítottak a Hell Energy Kft.-t tulajdonosai a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ellen. "Az eljá
Schmuck Andornak mindig is szívügye volt, hogy megkönnyítse a szépkorúak mindennapjait. Most ők búcsúztak tőle. A néhai politikus tavaly még közel ezer nyugdíjassal együtt ünnepelte a Margitszigeti Színházban a születésnapját. Ezt a koncertet is ő kezdte el szervezni, de már nem élhette meg a köszöntést.
"Sokszor megelőztük a korunkat" – mondja Rózsa Balázs, aki VR-szemüveges egerek segítségével gyógyítaná a vakságot. A beszélgetés után dupla Forbes-sztorival jelentkezik a Forbes Deal podcast.
Vlagyimir Putyin pekingi látogatása végén kijelentette: csak akkor hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkijjel, ha az ukrán elnök Moszkvába utazik. Az orosz elnök ismét kétségbe vonta Zelenszkij legitimitását, és hangsúlyozta, hogy ha a békés megoldás nem lehetséges, Oroszország fegyverrel fogja elérni céljait.
Újra itt a százéves híradó: megjelent a Nemzeti Filmintézet Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozatának új része. A szeptemberi epizódból megismerhetjük, milyenek voltak a korszak legmodernebb repülőgépei, milyen hajmeresztő autóversenyt rendeztek a Svábhegy kacskaringós útjain és hogyan raboltak el egy mennyasszonyt a lovas betyárok a filmhíradó ka
A Nyerő Párosban a Zámor Bikája címért küzdöttek a pasik, miközben a csajok élvezték az erotikus produkciókat. Bárdosi Ildikó úgy gondolja, sikerült lelepleznie, milyen előjátékokat kedvelnek Bódiék a hálószobában. Viszont nem Varga Rebeka volt az egyetlen, akit lenyűgözött Bence produkciója – Cooky kiakadt, miután Szécsi Debórát is megmozgatta az
Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy Moszkvában hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Putyin Pekingben belement abba, amitől korábban mereven elzárkózott: az orosz fővárosban egy asztalhoz ülne az ukrán elnökkel. "Donald
Teljesen megváltozott a médiafogyasztás Amerikában – erre Nielsen új kutatása mutatott rá, mely szerint a streaming vált dominánssá, élen a Netflix-el, melyben a fiatalok szabadideje is szerepet játszott.
A 2025-ös Nyerő Páros harmadik epizódjában megrendezték a Zámor Bikája nevezetű versenyt, ahol a fiúknak a férfiasságukat kellett bebizonyítaniuk. Később a játék során Varga Rebeka ledobta a bombát a sztárpárok között, akiknek teljesen leesett az álluk a lány szavától. Mutatjuk, mi minden történt a harmadik napon!
Az üzlet révén a cég az egyik legnagyobb napraforgó-feldolgozó kapacitást, valamint stratégiai elhelyezkedésű tárolókat és kereskedőcsapatokat szerzett meg a régióban.
Az Opus Global Nyrt. adott ki rendkívüli tájékoztatást a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) oldalán. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Mészáros és Mészáros Zrt. egymilliárd forintért kotorhatja ki az iszapot a Balatonból. Ez derült ki a cég tulajdonosának, a tőzsdei Opus Global Zrt.-nek a közleményéből.
A forint szerdán látványosan erősödött a bankközi devizapiacon: az euró árfolyama 395,50-ről 393,39 forintra csökkent, ezzel a hazai fizetőeszköz tavaly szeptember óta nem látott szintre jutott. A svájci frank és a dollár jegyzése is mérséklődött a nap folyamán.
Zámbó Krisztián kocsiba pattant, hogy időben odaérjenek Norbi barátjával a Házasodna a gazda párkeresőjéhez, Erika gazdához. Az énekes izgatott volt ugyan, de ettől függetlenül nem bírta magában tartani kételyeit. Vajon milyen lesz élőben Erika? Az út végén ez a válasz is ott várt rájuk, de csak egyikük deríthette ki az igazságot. Tetszett a videó?
Viktor gazdájának meggyűlt a baja a házigazda szereppel, ugyanis a sütögetés nem igazán tette lehetővé, hogy minden lánnyal érdemben tudjon ismerkedni. A jelöltek elözönlötték a kertet, és a grill mellett álldogálva Viktor néha fel sem fogta, kivel beszél éppen. Végül testvére, a Házasodna a gazda korábbi párkeresője, Múcska Gergő mentette meg szor
Már csak napok kérdése, aztán szombat este újra berobban az RTL nagy sikerű tehetségkutatója, az X-Faktor. A legújabb évad rajtját a jelentkezők mellett a mentorok is várják: Gáspár Laci például immár nyolcadik alkalommal foglal helyet a döntnökök között. A népszerű énekes az elmúlt évek során rengeteg tapasztalatot szerzett, ám a tavalyi szezon mé
A teljes cikk eredetileg az UNI in&out 2025 Nyár kiadványában jelent meg. A Kincstár vezetése elkötelezett, és hiszi, hogy hatékony, motivált, eredményes munkavégzés feltételrendszeréhez, vagyis a „jó” munkahelyhez mindenképpen hozzátartozik a munkatársakról való gondoskodás. Minderről Kreutzer Richárd, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese nyilat