A legendás Alain Delon halála után a család békéje nem tartott sokáig: a gyerekek marakodása most minden eddiginél nyíltabban tör felszínre. A per tétje nem csupán pénz, hanem az apai örökség feletti teljes hatalom.
Adócsökkentést ígér a Tisza Párt, miután a kormányoldal azzal vádolja, hogy valójában adóemelésre készül. Időközben az is kiderült, hogy a Fidesz legesélyesebb kihívójaként jegyzett ellenzéki pártban elvileg nem szabad nyilvánosan beszélni olyan megosztó témákról, mint a melegjogok és az ukrajnai háború.
Szijjártó Péter határozottan visszautasította Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter bírálatát, miután az X-en úgy fogalmazott: "Úgy tűnik, te a másik csapatban játszol, Péter." A magyar külügyminiszter Ursula von der Leyen dicsérő szavait is elutasította a román megszorítások kapcsán, hangsúlyozva, hogy a kormány a magyar emberek akaratát képvi
Az Agrárminisztérium (AM) uniós társfinanszírozással 15 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőséggel támogatja a tanyák fejlesztését. A támogatási kérelmek benyújtására 2025. szeptember 4-étől van lehetőség – ismertette az AM csütörtöki közleménye szerint Nagy István.
A Ryanair közleményben erősítette meg, hogy befejezte nagyobb kézipoggyászmérőinek telepítését 235 európai repülőterén, így szeptember 4-től minden Ryanair-utas 40x30x20 cm méretű ingyenes kézipoggyászt vihet magával a fedélzetre, amely 33%-kal nagyobb…
A program 2018. december 5-én, az Önkéntesség Világnapján indult el, és 2023 óta a Nemzeti Tehetség Központ koordinálja a Tanítsunk Magyarországért Alapítvánnyal együttműködésben. A mentorálási modell lényege, hogy egyetemi hallgatók felkészítő kurzusokat követően személyesen kísérnek 4-5 általános iskolás diákot, élményprogramokon keresztül erősít
Varga Mihály a Magyar Közgazdasági Társaság veszprémi konferenciáján arról beszélt, hogy a világgazdasági környezet az utóbbi időben egyre bizonytalanabb, ma már a kiszámíthatatlanság lett az új valóság.
Ha lehet rosszabb a hatósági árnál, akkor az az árrésstop – hangzott el a Közgazdász Vándorgyűlés kereskedelemről szóló panelbeszélgetésében csütörtökön. A kiskereskedők képviselői szerint mostanra teljesítőképeségének határára került a szektor, sőt már a beszállítói láncban is látszik az árnyomás, ami begyűrűzhet a kiskereskedelmi árakba.
A globális ellátási láncok a 2020-as évek elején alapjaiban alakultak át a pandémia, az energiaválság és a geopolitikai konfliktusok hatására – mondta el Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa, volt rektora a globális ellátási láncok átalakulásáról tartitt előadásában a 63. Közgazdász-vándorgyűlésen. Az egykori gazdasági m
A Bitcoin árfolyama jelenleg 111ezer dollár körül mozog, ám egyes elemzők szerint hamarosan akár drámai fordulat is következhet. A kriptoelemző platform Alphractal alapítója és vezérigazgatója, Joao Wedson arra figyelmeztet, hogy ha a klasszikus 4 éves ciklus-elmélet továbbra is érvényes, akkor már októberben elindulhat a következő medvepiac, amel
Makón, a Maros-parti ártéren teljes megújulás előtt áll az egykori Vadászház: az önkormányzat közleménye szerint jövő tavasszal interaktív ökoturisztikai kiállítóteret és látogatóközpontot adnak át, a beruházás összköltsége 470 millió forint, a projekt pedig uniós támogatással valósulhat meg.
A fenntarthatósági jelentések készítése során tapasztalható egyfajta szegmentálódás a vállalatok között. Vannak élenjárók, akik már évekkel ezelőtt beépítették az ESG szempontokat a vállalati működésbe, míg mások még mindig egyfajta struccpolitikával reagálnak, abban bízva, hogy talán nem különösebben foglalkozniuk az üggyel. Ez volt a Portfolio Su
A lila szín hol játékos, hol elegáns, de egy biztos: mindig karakteres. Ebben a válogatásban olyan tárgyakat gyűjtöttünk össze, amelyekben ez az árnyalat kapja a főszerepet, legyen szó divatról, lakberendezésről vagy egy kis szórakozásról.
Sokunknak a reggeli kávé nemcsak egy egyszerű ital, hanem egy napindító szertartás, amely jelentős hatással van a hangulatunkra és az energiaszintünkre. De vajon gondoltál már arra, hogy a kávéválasztásod összefügghet a horoszkópoddal? Az asztrológia szerint minden csillagjegyhez köthető egyfajta energia és temperamentum, amely meghatározhatja, hog
Volt végzősök is kiállnak a Horváth Mihály Gimnázium drámatagozata mellett. A diákok tegnap ülősztrájkkal tiltakoztak, az utolsó „drámás” tanárt pedig menesztették.
Rendben elindult a 2025/26-os tanév – mondta az InfoRádióban a köznevelésért felelős államtitkár. Maruzsa Zoltán azt is hangsúlyozta: nem igaz, amit a Pedagógusok Szakszervezete állít a pedagógushiányról, ellátatlan feladat nincs a magyar közoktatásban, sőt ismét emelkedett a közoktatásban dolgozók száma.
A K&H Bank 2025 első félévében 50,2 milliárd forint nettó profitot ért el, miközben a kormányzati intézkedések 31 milliárd forinttal csökkentették az eredményt. A bank hitel- és betétállománya egyaránt 7 százalékkal bővült, az ügyfelek száma pedig meghaladta az 1 milliót, a digitálisan aktív ügyfelek aránya pedig 80 százalék. A K&H ezzel a
A visszaszámlálás már tart a Nébih által 2025. tavaszán kivont gamma-cihalotrin hatóanyagú rovarölő szerek elérhetőségére. Szeptember végéig gondoskodjon Ön is beszerzésükről, így a következő szezonban még az alaptechnológia részeként használhatja a készítményeket repcében, kalászosokban, napraforgóban, borsóban és mákban is.
Magyarország ellen évek óta nyomásgyakorló akciókat folytat az uniós elit, az ukrán állami szereplők és titkosszolgálatok, valamint hazai politikai szövetségeseik.
Havi és éves összehasonlításban is nőtt a használt autók iránti érdeklődés - ezt mutatják a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 augusztusi adatai. A SUV-ok népszerűsége tovább növekszik, egyre inkább háttérbe szorítva a kombikat, viszont a legkeresettebb modellek listája és sorrendje nem változott érdemben.
Jason Momoa a rózsaszín árnyalataiban pompázva hódított a 2025-ös Velencei Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén. A majd két méter magas, robusztus Aquaman 46 éves sztárja, magabiztosan pózolt új filmje, az In the Hand of Dante premierjén, egy kis csavarral.
A K&H Bank 50 milliárd, a K&H Biztosító 5 milliárd forintos nyereséggel zárta az első félévet. Előbbi negyedével kevesebb, mint egy évvel korábban, a működési bevételek 6%-os emelkedését ugyanis a költségek 19%-os emelkedése kísérte a hitelintézetnél. Állampapír- és informatikai befektetéseit is nagy mértékben növelte a bank, a piaci átlag feletti