A mesterséges intelligencia (AI) a kísérleti projekt szakaszból a teljesítmény fázisába lépett az Egyesült Királyság pénzügyi szektorában. A brit pénzügyi intézmények már nem csak befektetnek a mesterséges intelligenciába, hanem beépítik azt az üzleti tevékenységük szövetébe, és mérhető eredményeket érnek el – derül ki a Lloyds legnagyobb bankok, v
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, Rasff) érkezett bejelentés alapján nem engedélyezett rodamin B színezéket mutattak ki indiai curryporban. A termékből egy holland importőrön keresztül Magyarországra is érkezett – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Ha
A szobanövények szépsége nemcsak a virágaikon vagy a formájukon múlik, hanem a levelek egészségén és fényességén is. Van is egy olyan konyhai alapanyag, amire sokan nem is gondolnak, pedig vegyszerek nélkül is visszaadja a levelek természetes ragyogását.
Adócsökkentés, erősödő forint, MNB-botrány és uniós viták – fontos bejelentésekkel indult a közgazdászok 63. találkozója, amelyen az is kiderült, kik ártanak a magyar gazdaságnak.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós is felszólalt a lengyelországi Karpaczban megrendezett Gazdasági Fórumon, ahol élesen bírálta a brüsszeli globalista elit befolyását és annak közép-európai következményeit.
Botka László szegedi polgármester élesen bírálta a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi képviselőjének, Tóth-Benedek Csanád javaslatát, amely a rászorulók számára kedvezményes városi szolgáltatásokat biztosítana. Botka szerint a javaslat embertelen és jogellenes, míg Tóth-Benedek visszautasította a kritikát, és a városvezetés kettős mércéjére hívta fel
Több magyarázata is van Lewis Hamiltonnak a zandvoorti kiesését okozó balesetre. A végeredménytől függetlenül úgy érzi, a hollandiai volt az egyik legjobb ferraris hétvégéje.
Dopeman a Beköltözve című műsorban nyíltan beszélt múltbéli tetteiről, párkapcsolatairól és a politikához fűződő viszonyáról. Elmondta, hogy soha nem volt agresszív a kapcsolataiban, de a korábbi hibáiért elsősorban a fájdalom okozásáért kért elnézést. A rapper azt is kiemelte, hogy mindennap arra törekszik, hogy kedvesebb ember legyen, és tudatába
Öt év alatt 170 alkotó, több ezer előadás és milliárdos támogatás: a Déryné-program kézzelfogható módon segíti a független színházi világot. Kis Domonkos Márk igazgató szerint a kritika helyett az eredmények önmagukért beszélnek.
A gólyák zöme már elindult dél irányába, de még mindig találkozhatunk lemaradó példányokkal. Sokan ilyenkor azt gondolják, hogy baj van velük. Általában nincs, hiszen vannak kései fiókák, kései kirepülésű fészekaljak. Ők együtt mozogva még megtalálhatóak Magyarország területén. A fecskék is hamarosan útra kelnek. Boldog Gusztáv kiemelte, bármit cse
Mint arról a Vasárnap.hu is beszámolt, megtartotta rendes őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk), melyen új tisztségviselőket is megválasztottak. Az eseményről a testület részletes közleményt adott ki, melyet az alábbiakban közlünk. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) 2025. szeptember 2–4. között tartotta őszi rendes ül
Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa, Dubaj mellett, a Food Tech Valley területén épülhet meg a GigaFarm névre keresztelt, 200 vertikális növénytermesztő létesítményt magában foglaló épületegyüttes. Az első 20 torony építése még az idén megkezdődhet, ez az Emírségek zöldségimportjának 1%-át válthatja ki. A projekt felelőse az Edinburgh szé
Kötcse - ez az a szó, amely egybeforr a Fidesszel és holdudvarával - de az év 365 napjából csak egyszer. Mi történik a faluban akkor, amikor még nincs politikai reflektorfényben? Várják-e a helyiek a híres pikniket? Mennyire kavarja fel az állóvizet a 21 éve rendre megtartott politikai esemény? Mit gondolnak Magyar Péterről és a nyugdíjas éveit nál
Az Atlanti-óceán áramlási rendszerének gyengülése súlyos éghajlati következményekkel járhat Európára nézve, ami a globális felmelegedés helyett akár kemény teleket és aszályos nyarakat is hozhat - írja a Bloomberg.
A Tranzit Fesztivál panelbeszélgetésén a magyar nemzeti szuverenitás került középpontba. A résztvevők éles kritikával illették a brüsszeli befolyást és a Tisza Párt szerepét. A felszólalók szerint a közelgő választások tétje nem csupán politikai, hanem az ország függetlenségének megőrzése is.
A szeptember sokunk számára nemcsak az iskolakezdés, hanem a munkahelyeken is az új projektek beindulásának időszaka. Ahogy a nyár csendes napjai után visszatérünk a pörgős hétköznapokba, sokan érzik úgy, hogy szükségük van egy kis plusz segítségre a stressz levezetésében. A forró, nyugtató hatású teák nemcsak a testet hevítik fel kellemesen, de a
Pár napja kiderült, hogy a december 20-án a ringbe visszatérő Erdei Zsolt ellenfele a felvidéki magyar sport ikonja, a negyvenéves, korábbi kempó- és MMA-világbajnok Végh Attila lesz. A gála hat menetesre tervezett főmérkőzése előtt a két küzdő fél egybehangzóan azt állítja: lehetetlen megjósolni, melyikük lehet a nyertes. Interjú Végh Attilával.
A jelenlegi évtized eddig sok tekintetben hasonlít a hetvenes évekre, amikor egy korábban nem látott jelenség ütötte fel a fejét a gazdaságban: a stagfláció – hangzott el a Közgazdász Vándorgyűlés csütörtöki panelbeszélgetésében, melyben makrogazdasági elemzők osztották meg véleményüket. A kérdés most az, hogy a helyzet csak hasonlít az ötven évvel
Országszerte tombol a hőség, pénteken akár 35 fokig is kúszhat a hőmérő higanyszála, ám estére drámai fordulat jön: viharos széllel és zivatarokkal törhet meg a forróság.
Ujjászületik a teniszben a "nemek harcának" elnevezett, show-mérkőzés. Legalábbis az ausztrálok jelenleg is sérült ásza, Nick Kyrgios arról beszélt, hogy januárban Hongkongban össze akarja mérni a tudását a női világelső fehérorosz Arina Szabalenkával. Az ilyen meccseknek meglehetősen hosszú a története. Az elsőt még 1973-ban játszották,
Egy Giuseppe Ghislandi olasz festőművész által készített, évtizedekkel ezelőtt a nácik által elrabolt festményt találtak meg Argentínában. Az "Egy hölgy arcképe" című alkotás egy náci szökevény lányának házában lógott, mielőtt a hatóságok lefoglalták. A festmény története újabb példája annak, hogyan kerültek műkincsek a második világháború idején E
Az amerikai hadsereg rekordösszegű, 9,8 milliárd dolláros szerződést kötött a Lockheed Martinnal közel 2000 darab fejlett Patriot rakéta gyártására - írta meg a Defense News.
Enyhített ESG-kötelezettségek, kitolt határidők, szűkebb érintetti kör, miközben számos cég visszavonja vállalásait. Ennyi lett volna az ambiciózus klímacélokból? A PwC 2025-ös "State of Decarbonization" jelentése szerint továbbra is erős elköteleződés mutatkozik a fenntarthatóság mint üzleti értékforrás iránt. 2024-ben több mint 4000 vállalat jele
Uniós és nemzeti támogatások révén egyre többen vágnak bele a szójatermesztésbe. A legnagyobb bővülés a nyugat- és dél-dunántúli régiókban tapasztalható.