Büszke lehet az Egyesült Államok elnöke: az amerikai Forbes számításai szerint második fia dollármilliárdos lett. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Dollármilliárdos lett Eric Trump, Donald Trump második fia – írja az amerikai Forbes. Eric Trump kriptocége, az American Bitcoin szerdán debütált a tőzs
Netanjahu lényegében azt ígéri, hogy az utolsó meg nem szállt gázai terület ellen kibontakozó offenzívával vége lesz a háborúnak. Becslések szerint egymillió palesztin tartózkodik ezen a részen.
Olaszország az elmúlt években számos nosztalgiajáratot indított, amelyek során felfedezhettük az ország festői tájait. A következő kaland Rómából indul Toszkánába, és csak az őszi szezonban lesz elérhető, így érdemes időben biztosítani a helyet.
Idén érkezik a harmadik nagy Avatar-film, a Tűz és hamu, és bár a franchise kritikailag és pénzügyileg is sikeres, James Cameron rendezőt továbbra is bosszant egy visszatérő kritika.
Ez a brutálisan nehéz kvíz tényleg nem adja könnyen a jó eredményt. A játékosok többsége alig éri el az 5 pontot, így már az is komoly teljesítménynek számít, ha sikerül ennél többre jutnod. Vajon neked menni fog? A Kvízguru kvízei nap mint nap új kihívást nyújtanak. Legyen szó tudáspróbáról vagy szellemi felfrissülésről, nálunk mindig találsz […]
Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere nemrég elmondta, hogy a Hegyvidéken egyre gyakrabban felbukkanó vaddisznók miatt muszáj ritkítani az állatokat a lakók biztonsága érdekében. Az állatvédők szerint azonban Kovács hazudott, amikor azt ígérte, nem löveti ki az állatokat, és van törvényi, szakmai megoldás az altatólövedék használatára.
A golfklub bisztrója 2018-ban nyitott ki utoljára, nemrég a Felfedező - Elhagyatott helyek Magyarországon urbex fotósa készített róla képeket, írta meg a sonline.hu.
Egy 24 éves férfit keres a rendőrség a hétfő esti gyermekgyilkosság ügyében. Mint megírtuk, a Bács-Kiskun vármegyei Miskén holtan találták meg a keresőcsapatok a 22 hónapos kislányt.
Egy 24 éves férfit keres a rendőrség a hétfő esti gyermekgyilkosság ügyében. Mint megírtuk, a Bács-Kiskun vármegyei Miskén holtan találták meg a keresőcsapatok a 22 hónapos kislányt.
Székesfehérvári szülészet, baktériumfertőzés, kórházi vízprobléma – mi áll a háttérben? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Balogh Judit beszélget Pusztai Erzsébet, volt egészségügyi államtitkárral, infektológussal arról, hogy hogyan kerülhetett a veszélyes Pseudomonas aeruginosa baktérium a kórházi vízvezetékrendszerbe, milyen egészségügyi kockázatot
Elérte a kifizetések összege a 100 milliárd forintot a 130 milliárd forint keretösszegű Demján Sándor 1+1 Programban. Eddig több mint 1500 pályázat értékelése fejeződött be, 1351 nyertes vállalkozás pedig már meg is kezdhette fejlesztéseinek megvalósítását – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Leonardo DiCaprio, Rihanna vagy Steve Jobs, világsztárok, akik diploma nélkül is milliókat keresnek. Íme a lista, ami szerint a sikerhez nem kell iskola.
Ursula von der Leyen bulgáriai útján váratlan helyzet adódott: a repülőgépe landolás előtt elveszítette a GPS-jelet. De vajon mennyire veszélyes egy ilyen meghibásodás a gyakorlatban? Erről Szüle Zsolt, B747-es pilóta beszélt, aki szerint a GPS fontos, de nem nélkülözhetetlen eszköz. Elárulta, hogyan tudnak a pilóták biztonságosan leszállni akkor i
Ezt az RTL Híradó tudta meg. Korábban a HVG írta meg, hogy fél év alatt 120 szakember döntött a távozás mellett. A szakszervezet szerint a havi bruttó harmincezer forintos emelés segítség, de továbbra is szükség van a bérek fejlesztésére. Az Oktatási Hivatal híradónkkal azt közölte: az idei évre lezártnak tekintik a bérvitákat.
Ezt mondta az RTL Híradónak az a 24 éves férfi, aki a gyanú szerint hétfőn megölte élettársa 2 éves kislányát Miskén, majd elrejtette a gyerek holttestét. A bíróság 30 napra letartóztatta. Híradónknak nyilatkozott a férfi apja is, aki azt állítja, ő maga segített a rendőröknek, hogy fia nyomára akadjanak. A férfi ugyanis a gyilkosság után csaknem 2
A Barcelona vezetőedzője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy játékosainak vissza kell venniük az egójukból, hogy a csapat a tavalyi évhez hasonlóan tudjon teljesíteni. Pedri szerint amikor eljön az ideje, a tréner majd beszél az érintettekkel, Lamine Yamal szerint nincs szó ego-kérdésről. Akárhogy is, úgy tűnik, hogy Hansi Flick magyarázattal
Szombaton indul az X-Faktor, vasárnap pedig a Sztárbox, és az idei évadokról Kovács Kokó István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó, valamint Verebély Marcell, az RTL senior kreatív producere beszélt. Az X-Faktor mentorcsapata Majka, Tóth Andi, Valkusz Milán és Gáspár Laci – Marcell szerint érezni, hogy a csapat összeállt. A Sztárbox versen
A Lotus munkavállalói mintegy felét elbocsátja norfolki központjában. A döntést gazdasági bizonytalanságokkal és iparági kihívásokkal és az amerikai vámokkal indokolta a vállalat. Az Egyesült Államokban nyithatnak új üzemet.
A jelenlegi helyzet szerint huszonhat ország lenne hajlandó békefenntartókat küldeni Ukrajnába egy tűzszüneti, illetve békemegállapodás biztosítására – közölte csütörtökön Emmanuel Macron francia elnök.
A Netflix sorozatgyilkosos antológiasorozata, a Ryan Murphy és Ian Brennan által felügyelt Szörnyeteg elérkezett a harmadik évadához, melyben Ed Gein hátborzongató történetét mesélik el.
„Mennyivel vagyunk közelebb a kormányváltáshoz?” – Palotás János politikai elemző a Klikk TV Mélyvíz műsorában kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, miért gondolja, hogy a jelenlegi rendszerben valódi választás aligha lesz, és miért látja úgy, hogy rendszerváltás nélkül nincs esély a változásra. Szóba kerülnek a demokratikus ellenzék hibái, a kom
Mindenkiben ott rejlik a kreativitás és az alkotói látásmód, és ezt a képességet az életteli színek is előhívhatják. Manapság a technológia nemcsak a funkciókról és műszaki adatokról szól, hanem arról is, hogy különleges élményeket tehessen elérhetővé. A Samsung QLED okostelevíziók Valódi Quantum Dot technológiája támogatja a kreativitást és az alk
Meglepő dolgok hangzottak el a jegybankelnök és a nemzetgazdasági miniszter beszédében is az idei Közgazdász Vándorgyűlésen. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A 2008-as válsághelyzethez hasonlította a jelenlegi magyar gazdasági környezetet Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke csütörtökön, a Ve
Négy éve indult az a nagy port kavart per, amelyben az amerikai kormány a Google monopolhelyzetét támadta. A folyamat most fordulóponthoz érkezett: Amit Mehta bíró kimondta, hogy a vállalatnak nem kell eladnia a Chrome böngészőt, ugyanakkor több komoly korlátozást is bevezettek ellene.
Eljutott hozzánk az új Proscenic P15 akkumulátoros porszívó, ami kifejezetten olcsón beszerezhető, ennek ellenére nagy szívóerővel, hosszú üzemidővel és sok érdekes extrával kecsegtet, mint például a teleszkópos cső, a forgókefés fej vagy a zöld LED világítás, ami láthatóvá teszi a port a padlón. A Proscenic P15 most 169,99 dollár helyett 139,99 do
Dietz Gusztávot először MMA-harcosként, a "Cápa" becenéven ismerte meg az ország. Azóta azonban nemcsak sportolóként, hanem férjként és édesapaként is bizonyított: feleségével, Laky Zsuzsival két lányukat, Lucát (14) és Lujzát (11) nevelik. Színészként a nézők találkozhattak már Dietz Gusztávval a Mellékhatás című sorozatban, feleségével együtt sze
A nemzetgazdasági miniszter a többgyerekes anyák szja-mentességével és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványával érvelt az RTL Híradónak Veszprémben, az idei Közgazdász-vándorgyűlésen. Nagy Márton, aki korábban azt ígérte, nem lesz választási költekezés, most arról beszélt, bizonyítaniuk kell, hogy képesek javítani a választók életkörülményein. Varga M
A rendőrség kezdeményezte a letartóztatását, de az ügyészség szerint nem állnak fenn ennek jogi feltételei. A kínai férfi néhány napig egyedül volt otthon a két hónapos ikrekkel, hétfőn leejtette egyiküket, aki nem sokkal később meghalt. Az apa több mint egy napig nem kért segítséget, azt mondta, azért, mert megijedt.
Minden eddiginél nagyobb show várható az X-Faktorban 2025-ben: a mentorok máris gőzerővel készülnek, és egy ideje már az sem titok, hogy a tavaly összeszokott mentorcsapat segíti és bírálja majd a versenyzőket. Tóth Andit az X-Faktor sajtótájékoztatóján kérdeztük arról, milyen tapasztalatokkal ül idén a mentorszékbe, az énekesnő pedig nem kertelt:
Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel tartott csütörtöki telefonbeszélgetésében kijelentette, hogy Európának fel kell hagynia az orosz olaj vásárlásával, mert ezzel az Ukrajna elleni háborút segítenek finanszírozni