2025. szeptember 7. vasárnap

szept. 7
8:33
Mire van szükség egy jólfelszerelt gépműhelyben? (GépMax)
A napi karbantartáshoz és javításokhoz számos munkabiztonságot növelő, a feladat időigényét csökkentő megoldás érhető el.
szept. 7
8:33
Kábelszakadás okozta a lisszaboni siklóvasút balesetét az előzetes vizsgálat szerint (Magyar Nemzet)
Öt portugál és tizenegy külföldi halt meg a siklóvasút-balesetben, amelynek a legfrissebb adatok szerint mintegy húsz sérültje is van.
szept. 7
8:33
Nagy változásokat hozhat a légiközlekedésben a kolozsvári reptér újítása (Autószektor)
Fotó: airportcluj.ro A közlemény szerint szeptember 3-ától kezdődően az erdélyi repülőtér utasai az eddigi 100 milliliteresnél nagyobb tartályokban is csomagolhatnak folyadékot az utastérben szállítandó poggyászaikba. Ezek legfeljebb kétliteresek lehetnek - írták. Hozzátették: Romániában a kolozsvári az első repülőtér, mely bevezeti az utasok által
szept. 7
8:33
Nagyszerűen szerepeltek a magyar versenyzők a horvát Kumrovec Rallyn (Racing)
A horvát bajnoki és a Mitropa Kupa értékelésében is kiválóan szerepeltek a magyar versenyzők a Kumrovec Rallyn, ahol győzelmeket és dobogós helyezéseket is sikerült szerezniük.
szept. 7
8:33
Európába is megérkeznek a háztartási méretű nátriumion-akkumulátorok (Villanyautósok)
Egy Ausztrál gyártó léphet be az európai piacra.
szept. 7
8:33
Gyalog indult el Magyar Péter Balatonőszödről a kötcsei piknikre (Telex)
"Az Orbán – Gyurcsány korszak lezárásaként" gyalogol a Tisza Párt elnöke a kötcsei piknikre.
szept. 7
8:33
Brutálisan bántalmaztak egy férfit Debrecenben, életveszélyes sérülésekkel került kórházba (naphire.hu)
Debrecenben gyors nyomozás után elfogták azt a férfit, aki szeptember 2-án súlyosan bántalmazott egy másik férfit, aki az eset következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az elkövetőt őrizetbe vették, ellene életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult eljárás.
szept. 7
8:33
Mennyire ismered a magyarok egyik kedvenc országát? – A nagy Spanyolország-kvíz! (Roadster)
Viva Espana?!
szept. 7
8:39
Holdfogyatkozás vasárnap - de honnan láthatjuk majd? (Infostart)
A sötétvörös, egészen halvány fogyatkozó telihold körül a csillagok is megpillanthatók lesznek, a távcsőben az óriási, vörös holdkorong így látszólag térben lebeg a csillagok előtt, egészen különleges látványt nyújtva.
szept. 7
8:39
Harminc Hezbollah-támadást túlélő fiatal meséli el történetét a Fradi edzőközpontjában (hirado.hu)
Mintegy 30 drúz tinédzser, akik túlélték a siíta radikális szervezet Hezbollah rakétatámadását, Magyarországra utazik edzeni és megosztani történetüket.
szept. 7
8:39
Orbán Viktor friss videót tett közzé a kötcsei találkozóról (Mandiner)
A kormányfő azt írta, ez az igaz Kötcse.
szept. 7
8:39
Hat díjat nyert a Csendes barát Velencében (Helló Sajtó!)
Szombat este 19 órakor tartották a 82. Velencei Filmfesztivál díjátadó gáláját. Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes Barát női főszereplője, Luna Wedler nyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat. A film a tegnapi világpremierje napján öt további díjat vih
szept. 7
8:39
Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal (vehir.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.
szept. 7
8:41
Káosz, anarchia (Mandiner)
Aki lakást vett, költözzön el onnan?
szept. 7
8:45
Plasztikai beavatkozásra készülsz? 7 jel, hogy rossz szalont választottál (Femcafe)
Elismert amerikai plasztikai sebészek tárták fel azokat a sokszor kevésbé szembetűnő, mégis kiemelten fontos figyelmeztető jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a kinézett szakember és szalon nem a legjobb választás.
szept. 7
8:45
Magyar Péter gyalog indult Kötcsére Balatonőszödtől: Szimbolikusan is lezárjuk ezt a húsz évet (SzMo)
Magyar Péter az induláskor arról beszélt: Balatonőszöd neve összenőtt a hazugsággal, Kötcséé pedig a cinizmussal.
szept. 7
8:45
Trump a kockázatok ellenére is támogatja Kennedyt (Magyar Hírlap)
Az elnök úgy érzi, nem kap elég elismerést az Operation Warp Speed ​​programért.
szept. 7
8:45
Drónokat és helikoptert is bevetettek egy cápatámadást követően (Demokrata)
Ez volt a negyedik halálos cápatámadás Ausztráliában idén.
szept. 7
8:45
Öt hajtáslánccal érkezik az új Bmw X5, és lesz köztük hidrogénes (Autószektor)
Ez különösen figyelemre méltó és meglepő hír annak fényében, hogy sok gyártó lelassította vagy teljesen leállította a hidrogéntechnológia fejlesztését. Az új BMW X5 modellt benzines, dízeles, plug-in hibrid, teljesen elektromos és hidrogénes változatban fogják forgalmazni. A hidrogénes modell limitált példányszámú, niche termék lesz, s nem lesz el
szept. 7
8:45
Ismét Orbánnak üzent Krúbi a koncertjén, búcsúcsókot is küldött a miniszterelnöknek (Kontroll.hu)
Teltházas koncerttel zárta le turnésorozatát az egyik legnépszerűbb hazai rapper a Budapest Parkban, ahol ismét zúgott a "mocskos Fidesz!". Krúbi ezúttal új szöveggel adta elő az egyik leghíresebb számát, ami miatt máris rátámadtak a kormánypárti politikusok és a propagandasajtó.
szept. 7
8:51
"Nem vagy normális..." – Csonka András kiakasztotta a magyar celebek sztárszakácsát? (Metropol)
Csonka András olyat kért, amire a sztárszakács sem számított.
szept. 7
8:51
Titkos plusz ajándék a nyugdíjasoknak: így kapsz még több kedvezményt a bevásárlásnál (Blikk)
Ezt jó ha tudod!
szept. 7
8:51
Először találták el az ukrán kormány épületét az oroszok (444.hu)
A tető és a felső emeletek is megsérültek, jelenleg is oltják a tüzet.
szept. 7
8:51
Új német szelek fújnak: Bajorország fellázadt az ukránok ellen, visszaküldené őket harcolni az oroszokkal: "Garantálják a saját hazájuk biztonságát" (vg.hu)
Markus Söder megfogalmazása szerint az egészséges ukránokat vissza kell küldeni a hazájukba, hogy harcoljanak az Oroszország elleni háborúban. Egyúttal határozottan elutasítja a német katonák bevetését.
szept. 7
8:51
Kiderült, hol nyugszanak a Huszti ikrek: így néz ki most Eliza és Henrietta sírja (Life)
Huszti Eliza és Henrietta édesapja még mindig nem látta lányai sírját. A Huszti ikrek temetéséről édesanyjuk gondoskodott, Huszti Miklós nyáron még nem tudta, hol nyugszanak gyermekei.
szept. 7
8:51
Lettországban holtan találtak egy eltűnt kanadai katonát (Demokrata)
George Hohl közel 20 éve volt hivatásos katona.
szept. 7
8:51
Az íreket lefociztuk, a játékvezetővel nem bírtunk – egy emlékezetes ír-magyarról (Mandiner)
Az elején oktattunk, a kiállítás után küzdöttünk. Nagy siker az egy pont, amit ellenszélben, gyalázatos játékvezetés ellenére értünk el. Kovács Gergő írása.
szept. 7
8:51
6 alternatív úti cél Európában, ami tökéletes egy nyugodt őszi kiruccanáshoz (Drive)
Az őszi utazások során sokan választják az olyan népszerű nagyvárosokat, mint Prága, Lisszabon vagy éppen Amszterdam, pedig az évszak tökéletes alkalom arra, hogy kevésbé ismert, de hangulatos európai úti célokat is felfedezzünk. Ha idén szeretnéd elkerülni a turistatömeget, és igazi rejtett gyöngyszemekben barangolnál, mutatunk hat alternatív váro
szept. 7
8:57
Nem gyalog jött haza Orbán Viktor a válogatott meccséről (Menedzsment Fórum)
Kétszer már fapados géppel is látták repülni Orbán Viktort, a szombati válogatott-meccsről azonban már magángéppel érkezett haza a miniszterelnök.
szept. 7
8:57
Ezt figyeld, mekkorát énekelt megint Tóth Gabi! (Ripost)
A csillagokat is leénekelte az égről a Megasztár zsűritagja.
szept. 7
8:57
Rajzanak az amerikai cégek az idei DSEI-n (Mínuszos)
Több mint kétszáz amerikai vállalat mutatkozik be a DSEI 2025 védelmi kiállításon, amely idén a
szept. 7
8:57
Az új lengyel elnök változást hozhat? (Magyar Hírlap)
Ursula von der Leyen saját birodalmat épített egy brüsszeli toronyban.
szept. 7
8:57
Ez most a 4 legmenőbb skandi trend őszre – a koppenhágai kifutókról (Bien)
Ha van város, ami az utóbbi években igazán belopta magát a divatrajongók szívébe, az egyértelműen Koppenhága. A dán főváros nemcsak a minimalista életstílus miatt lett példaértékű, hanem mert a divathete igazán vonzó sokak számára. A koppenhágai fashion week szezonról szezonra egyre több hírességet, szerkesztőt és influenszert vonz – most például P
szept. 7
8:57
Drágább lesz az ébredés: évtizedes csúcson a kávé ára, további emelkedés jöhet (Agrárszektor)
A kávé ára évtizedes csúcs közelébe emelkedett, és további drágulás várható. Az amerikai elnök által Brazíliára kivetett 50 százalékos vám, valamint a globális kínálati hiány jelentősen felhajtotta az árakat. A hazai fogyasztók már most 33 százalékkal magasabb árakkal szembesülnek, mint egy évvel ezelőtt - számolt be a szombat esti Híradóban az Rtl
szept. 7
9:03
Összeszorított foggal várhatják a jövő hetet a magyarok (Privátbankár)
Megtudhatjuk, mekkora az államháztartási hiány, mennyivel drágul az életünk, és mi történik a bukdácsoló iparban.
szept. 7
9:03
A világ nagy tesztje, ki bízná az életét az önvezető autókra? (Piac és Profit)
Az önvezető autókba vetett bizalom a legmagasabb a feltörekvő piacokon, mint például India, Pakisztán, Brazília és Kína. A fejlett gazdaságok, mint például az Egyesült Államok, nagyobb szkepticizmust mutatnak, a válaszadók 51 százaléka azt mondta, hogy egyáltalán nem bízna az önvezető autókban.
szept. 7
9:03
A YouTube hirtelen elkezdett betartatni egy szabályt: sok magyarnak fog ez fájni (Infostart)
A platform elkezdte kiküldeni felhasználóinak a figyelmeztetést, miszerint aki jelszómegosztással használja a szolgáltatást, két hét múlva elbúcsúzhat az előfizetésétől.
szept. 7
9:03
Kétszáz rendőr és kordonfalak várják a Fidesz eseményére érkezőket Kötcsén (Blikk)
Kora reggel már hatalmas készültség fogadta Kötcsén a Blikk újságíróit. A helyszínen körülbelül kétszáz rendőr és masszív kordonfal biztosítja a kúria felé vezető utat, ahol délután Orbán Viktor beszélni fog.
szept. 7
9:03
A németek hazaküldenék a náluk tartózkodó, katonakorú ukrán férfiakat (HírTV)
Bajorország miniszterelnöke arról is szólt, hogy ellenzi a német katonák esetleges ukrajnai telepítését.
szept. 7
9:03
Rendkívüli készültség a reptéren: halálos baleset történt, ő az áldozat (Metropol)
A mentők már nem tehettek semmit.
szept. 7
9:03
Vasárnapi teljes holdfogyatkozás – itt várható derült égbolt (Agroinform)
Magyarország területéről is látható lesz a jelenség, de azok lesznek szerencsések, nem zavarnak be a felhők.
szept. 7
9:03
Rossi kiakadt a bíróra a dublini döntetlen után (ATV)
Érzelmekkel teli sajtótájékoztató követte az Írország–Magyarország világbajnoki selejtezőt, amely 2–2-es döntetlennel zárult Dublinban. Marco Rossi nem értett egyet a bíróval.
szept. 7
9:03
Az írek kapitánya olyat mondott a magyarokról a meccs után, a riporterek is azonnal elnémultak (Promotions)
Megdöbbentő elméletet osztott meg a magyar válogatott egyik sztárjáról. Igaza lehet?
szept. 7
9:03
Sokk Kijevben: először sérült meg a kormányépület orosz rakétatámadás után (Mandiner)
Legkevesebb három halottról szólnak a jelentések.
szept. 7
9:03
Hazájában már korábban nevetségesnek tartották az ír–magyar vb-selejtező bíróját (Magyar Nemzet)
Schäfer András személyesen élte át a német játékvezető eddigi legnagyobb visszhangot kapó mérkőzését.
szept. 7
9:03
Ezekben az országokban kriptovaluta-vásárlással is letelepedhetsz (BitcoinBázis)
Az elmúlt másfél év globális trendjeit követve egyre több ország ismeri fel a kriptovalutákban rejlő lehetőségeket és azok jelentőségét. Az új generációs befektetői igényekhez való alkalmazás együtt jár a korlátlan pénzügyi migrációval és a hagyományos eszközök függésétől való csökkenéssel, és hozzájárul például az állampolgárság, a vízum, vagy a t
szept. 7
9:03
Három perc alatt dőlt romba Dublinban egy győzelmet ígérő meccsterv (Telex)
Számítottunk az írek vehemenciájára a fordulás után, de védekezni nem tudtunk ellene. Öt tanulság az írek elleni, 2-2-vel végződött vb-selejtezőről.
szept. 7
9:03
Figyelem! Kiadták a riasztást, ezekre a vármegyékre ma brutális idő csaphat le (naphire.hu)
A Kárpát-medence keleti részén ma labilis légállapotok miatt zivatarok és felhőszakadás is várható, emiatt a meteorológusok elsőfokú, citromsárga riasztást adtak ki hat vármegyére. A lakosságot fokozott óvatosságra intik, különösen a szabadban tartózkodók és a közlekedők számára.
szept. 7
9:03
50 nap múlva véget ér a Bitcoin bikapiac? (icobench)
Egy népszerű kripto elemző szerint a Bitcoin által vezetett mostani kripto bikapiac a végső szakaszába érkezett. Crypto₿IRB szerint a
szept. 7
9:03
Üzleti lehetőség doktoranduszok számára (Diplomátszerzek)
Új, kifejezetten PhD-hallgatóknak szóló vállalkozásfejlesztési támogatási program indul azzal a céllal, hogy a doktori kutatásokból származó eredményeket piacképes innovációvá alakítva elősegítse új kutatásalapú vállalkozások létrejöttét. A Pathway to Business-re szeptember 15-ig jelentkezhetnek a doktoranduszok – jelentette be a Kulturális és Inno

Keresés