2025. szeptember 7. vasárnap

szept. 7
9:35
Szoboszlai a bravúros, mégis fájó döntetlenről (Magyar Hírlap)
Dibusz Dénes: ez egy óriási kihagyott lehetőség volt.
szept. 7
9:39
A Fidesz teljesen bezárkózott, amíg a tiszások folyamatosan gyülekeznek – Kövesse velünk élőben a kötcsei eseményeket! (Blikk)
Egy évvel a következő választások előtt önmagában is nagyobb figyelem övezte volna, hogy mivel készül Orbán Viktor indítani az őszi időszakot a kormánypárti bográcsozáson, most azonban Magyar Péter emelte a tétet: a pikniknek otthont adó Dobozy-kúriától légvonalban alig 300 méterre tüntetést hirdetett meg. A nap legfontosabb eseményeit élőben friss
szept. 7
9:39
Országos Vízügyi Főigazgatóság: felülvizsgált kockázati térképek segítenek az árvízi védekezésben (Infostart)
Árvízcsúcscsökkentő tározókat is építenének a következő uniós költségvetési ciklus forrásaiból Magyarországon. Így egyszerre védekeznének a megnövekedett vízhozam okozta pusztítás ellen és tárolnák el a víztöbbletet – hangzott el az Országos Vízügyi Főigazgatóság konferenciáján.
szept. 7
9:39
Illúzió a béke (Magyar Hírlap)
Már majdnem három és fél éve tart az ukrajnai háború, a fegyvernyugvás keresésében pedig egyesek még mindig a kezdeteknél tartanak.
szept. 7
9:39
Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket (Demokrata)
Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszország Brjanszk régiójában.
szept. 7
9:39
Szoboszlai Dominik elmondta, mit gondol Sallai esetéről (Demokrata)
Dibusz Dénes szerint ez a meccs egy óriási kihagyott lehetőség volt.
szept. 7
9:39
A Ferrari nem akarta, hogy Hamilton rosszkedvű legyen, ezért nem kérték Leclerc segítésére (Racing)
A Ferrari Lewis Hamilton részleges feláldozásával akár a pole-t is megszerezhette volna Monzában, de nem éltek ezzel a lehetőséggel.
szept. 7
9:39
Dibusz: ez egy óriási kihagyott lehetőség volt (vehir.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai elsősorban nem a 2-2-es döntetlen miatt keseregtek, hanem azért, mert 2-0-s előnyről nem sikerült nyerniük a jövő évi világbajnokság selejtezősorozatának írországi rajtján.
szept. 7
9:45
F3: Inthraphuvasak nyert Monzában, csapatbajnok a Campos (m4sport.hu)
Colov szerezte meg az év végi ezüstérmet, miközben a friss bajnok huszonöt helyet javított!
szept. 7
9:45
Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal (Magyar Hírlap)
A kapitány szerint a két gárda utolsó fordulós, budapesti összecsapása lesz a döntő a labdarúgó világbajnoki selejtezőn.
szept. 7
9:45
Klicsko: találat érte az ukrán kormány központi épületét Kijevben (Demokrata)
Az ukrán média a főváros különböző részein történt támadásokról számolt be.
szept. 7
9:45
Kustos Júlia: Nincs értelme megírni azt, ami nem az enyém (Litera)
A bálványok annak a jelölői, amikor nagyon rácsavarodunk valamire: saját magunkra, valaki másra, egy problémára, egy élethelyzetre. Azt a dinamikát próbáltam megragadni, ahogyan ez figyelem az ember privát világává válik. ‒ Kustos Júliával új, Tehetetlen bálványok című verseskötetéről Nagy Olivér Ábel beszélgetett.
szept. 7
9:51
Erre jók a különféle habverők, lehet hogy te is rosszat használtál eddig (Mindmegette)
Ha eddig azt hitted, a habverő csak egyféle lehet, akkor jobb ha tudod, nem véletlenül van egyik-másiknak más formája vagy alakja. Mindegyiknek megvan a funkciója, amire a legjobban használható. Íme a habverők típusai!
szept. 7
9:51
Rendkívüli: Ukrajna ismét megtámadta a Barátság kőolajvezetéket (vg.hu)
Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket, ismét veszélybe kerülhet Magyarország és Szlovákia olajellátása.
szept. 7
9:51
"Egy pillanatig sem változtatnék rajta" – Meghan Markle elárulta, mit adott fel ahhoz, hogy hozzámehessen Harry herceghez (BorsOnline)
Döntenie kellett.
szept. 7
9:51
Hogyan akadályozhatjuk meg a poloska inváziót? (Magyar Hírlap)
Házi tippek.
szept. 7
9:51
Az ösztrogénhiány bármely életkorban megjelenhet - az egész testben érezhetők a tünetei! (EgészségKalauz)
Az ösztrogénhiány nem csupán a menopauza természetes velejárójaként, hanem fiatalabb korban is előfordulhat, és gyakran komoly életminőség-romlást okoz.
szept. 7
9:57
Erre készül a Fidesz Kötcsén, Orbán Viktor kulisszatitkokat osztott meg (Infostart)
A miniszterelnök megosztott egy videót arról, hogy mi és hogyan fog történni Kötcsén vasárnap.
szept. 7
9:57
A háború folytatódik: a magyar drukkerek Dublinban is a labdarúgó-szövetséget szidták (Blikk)
Elkezdte szereplését a labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezőkön, s a szurkolók is elkísérték a csapatot Dublinba. De nem csak a csapat buzdítása adott a drukkereknek témát, egy másik terepen újabb fejezet zajlott. Az internetre felkerült videón hallatszik, amint a tábor a labdarúgó-szövetséget szidja, természetesen nem éppen irodalmi stílus
szept. 7
9:57
Ez durva! Szimuláció mutatja be, hogyan működik a sziámi ikrek teste (Ripost)
Egy testben két lélek.
szept. 7
9:57
Hogyan segíthet a gluténmentes diéta akkor is, ha nincs cöliákia? (Glamour)
Kevés élelmiszer váltott ki akkora kérdőjelet az elmúlt években, mint a glutén. Van, aki diagnózis nélkül is száműzi az étrendjéből, mások szerint a gluténmentes mozgalom puszta marketingfogás. De mi az igazság? A BiomTeam szakemberei, Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus és Sztankovics Márta dietetikus közérthetően, mégis tudományos alapossággal
szept. 7
9:57
Folytatódik a nyárias idő, de zivatarok és felhőszakadás is jöhet a 30 fok mellé vasárnap (SzMo)
Több megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt, néhol pedig felhőszakadásra is figyelmeztetnek.
szept. 7
9:57
Újabb orosz légicsapások Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Szinte minden ukrán régiót támadás ért, az orosz hadsereg először hajtott végre csapást az ukrán kabinet székhelye ellen.
szept. 7
9:57
Nem bírta ki a Kneecap: Orbán Viktornak üzentek az ír meccs alatt (Mandiner)
Az ír zenekar nem tette túl magát magyarországi kitiltásán.
szept. 7
9:57
Ez lenne a fénysebességgel haladó csillagközi utazók legnagyobb problémája (Helló Magyar)
A sci-fi filmekben a csillagközi utazók bármikor beszélhetnek a Földdel. A valóság azonban más.
szept. 7
9:57
Egy két hónapos csecsemő halt meg a Kijev elleni orosz támadásokban, először érte találat a kormány épületét (Telex)
Most először több mint nyolcszáz drónt indított Oroszország Ukrajna ellen.
szept. 7
9:57
Ha ezek az állítások igazak rád, az emberiség legintelligensebb 5 százalékába tartozol kiemelkedő gondolkodásoddal (Sassy)
Ezeknek a személyeknek a mondandója más szinten mozog. Mélyebb gondolatokat fogalmaznak meg, trendeket vázolnak fel, összefüggésekre mutatnak rá.
szept. 7
9:57
Döbbenetes: a Földön már több műanyag van, mint élőlény-biomassza (Bien)
A modern világ egyik legnagyobb kihívása, hogy a technológiai fejlődés milyen hatással van a bolygónkra. Az ipari forradalom óta egyre nő a környezeti terhelés, amit a műanyagtermelés is tükröz. Az elmúlt évtizedekben a műanyag olyan mértékben vette át a természetes anyagok helyét, hogy mára borzasztó következményekkel kell szembenéznünk.
szept. 7
9:57
Itt a nagy terv: komoly változások jönnek a Kis-Balatonnál (Agrárszektor)
A vizes élőhelyek a természet legfajgazdagabb, legértékesebb de egyben legsérülékenyebb területei, ezért védelmük mindannyiunk közös felelőssége - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Berek Világa Látogatóközpontban tartott projektnyitó eseményen, Fonyódon. A fejlesztés célja, hogy az Ordacsehi-
szept. 7
9:59
Hová tűnt Tarr Zoltán? Kínos kérdésekkel szembesült Magyar Péter válogatott csapata (Mandiner)
Gulyás Márton kérdezte a vonulókat.
szept. 7
10:03
Könnyek Milánóban – több százan búcsúztak Giorgio Armanitól (ATV)
Szombaton Milánó belvárosában, a divatnegyed szívében több száz ember állt néma sorban, hogy lerója tiszteletét Giorgio Armani előtt. Az olasz divattervező, aki a világ egyik legismertebb divatikonjává vált, a héten hunyt el, 91 éves korában.
szept. 7
10:03
Lépéselőnyben a vb-pótselejtezőért: ezért nagyon értékes az Írországban elért döntetlen (m4sport.hu)
Fájó lehet a szombati mérkőzés, de érdemes a teljes képet nézni.
szept. 7
10:03
Felfoghatatlan tragédia: utolsó pillanataiban is a barátait akarta menteni a profi sportoló (BorsOnline)
Ismerősei szerint minden túl gyorsan történt.
szept. 7
10:03
Az igazi Kötcse címen osztott meg videót a közösségi oldalán Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
A miniszterelnök ma délután 16 órakor mond beszédet a somogyi településen.
szept. 7
10:03
Videó: több ezren követelték Macron lemondását és az unió elhagyását Párizsban (Demokrata)
A tüntetők olyan plakátokat vittek, amelyeken az állt: "Állítsuk meg Macront, állítsuk meg a háborút" és "Frexit", ami a Brexit francia megfelelője.
szept. 7
10:03
A Fradi a stabil védekezés hiánya miatt bukott el megint az Odense ellen (Magyar Nemzet)
A dán vezetőedzők párharcát Érden a vendégek mestere nyerte. Jesper Jensen és Emily Vogel is értékelt.
szept. 7
10:03
Bejelentette a kitiltott ukrán parancsnok: újra megtámadták a Barátság kőolajvezetéket! (Mandiner)
A tranzitvezeték orosz olajat szállít Magyarországra és Szlovákiába.
szept. 7
10:03
Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni – zárta egyórás beszédét Orbán a kötcsei pikniken (Telex)
Szerinte Oroszország megnyerte a háborút, Ukrajnát felosztották. Arról is beszélt, hogy Magyarország azért nem ment tönkre, mert leváltunk az európai gazdasági modellről. Korábban Magyar Péter és a Tisza is Kötcsén tartott rendezvényt.
szept. 7
10:03
Magyar Péter gyalog indult Kötcsére, miközben Orbán Viktor provokációról beszél (naphire.hu)
Vasárnap forró politikai hangulat várható Kötcsén: miközben Orbán Viktor a Fidesz hagyományos évadnyitó piknikjén tart beszédet, néhány száz méterre Magyar Péter és a Tisza Párt vonul fel, hogy erődemonstrációt tartsanak.
szept. 7
10:03
Emily Ratajkowski újabb elképesztő bikini szettben lazított (in.hu)
Emily Ratajkowski nemrég tengerparton készült fotókat osztott meg magáról, amelyeken merész bikinikben és egy laza nadrágban látható.
szept. 7
10:03
Napi egy maréknyi dió fogyasztása javíthatja az alvás minőségét – de tovább kutatják, hogy miért (Magro)
A legújabb tudományos vizsgálatok szerint a dió fogyasztása természetes módon segíthet az alvás minőségének javításában.
szept. 7
10:03
Eladó Ayrton Senna Mercedese (Haszon.hu)
Az eladósorba került patinás Mercedes 190 E 2.3-16-nak nem más, mint a legendás háromszoros Formula 1-es világbajnok, Ayrton Senna volt az első tulajdonosa. Lehet majd rá licitálni.
szept. 7
10:03
Bravúros miskolci győzelemmel kezdett a Veszprémi Kkft (vehir.hu)
Éles József csapata négy góllal nyert a DVTK vendégeként a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság szombat esti idénynyitó találkozóján.
szept. 7
10:09
Óriási többletkiadást okozna a magyar családoknak, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra, figyelmeztetett Hortay Olivér (hirado.hu)
A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra – mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
szept. 7
10:09
Bortoleto a középmezőny élén (m4sport.hu)
A Sauber újonca óvatos, de további jó szereplésben bízik.
szept. 7
10:09
Anya, nem kacsa? (Nőiváltó)
Sétálok hazafelé, potyognak a könnyeim. Hívom a férjem, sírva mesélem el, hogy mennyire rossz anya vagyok, és tönkreteszem a gyerekek, és az ő életét is.
szept. 7
10:09
Műveltségi kvíz – Ha sikerül legalább a 3/5, az csodás eredmény (Kérdések és kvízek)
Egy friss műveltségi kvíz következik, amelyben több területről válogatott kérdések várnak rád. Három helyes válasz már csodás eredménynek számít, hiszen sokan ennél kevesebbet érnek el. Neked sikerül elérni?
szept. 7
10:15
Van öt magyar település, ahol nem a kötcsei erődemonstráció miatt izgulnak ma (Menedzsment Fórum)
Öt településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást.
szept. 7
10:15
Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben (hirado.hu)
Hazánk büszkesége, hogy Európa legnagyobb ártéri erdeiben él a híres gemenci gímszarvas, amelynek bőgése szeptemberben betölti az egész környéket.
szept. 7
10:15
Ukrajna támadást intézett a Barátság kőolajvezeték ellen Brjanszk régióban (444.hu)
A támadásról a Magyarországról kitiltott Robert Brovdi számolt be.

Keresés