Átkutattak egy teherszállító hajót a német rendőrök a Kieli-csatorna egyik zsilipjénél, mert azt gyanítják, hogy a hajó fedélzetéről kémkedés céljából indítottak drónt - közölték hétfőn északnémet tartományi hatóságok.
Hosszú hónapok után ma végre megérkezett az Egyesült Királyságba Harry herceg és első útja rögtön Erzsébet királynő sírjához vezetett. Nem véletlen: nagymamája pontosan három évvel ezelőtt hunyt el.
Magassági hidegörvény indította be a légkört az Északi-középhegységben és az Alföld keleti, északkeleti felén, már hajnalban indult a műsor Hevesben és a Jászságban. A lassan araszoló zivatarokat sokfelé felhőszakadás és kis méretű jég kíséri, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék nem egy helyen villámárvizeket eredményezett.
Rövidesen visszatér a képernyőre A Nagy Ő című párkereső reality, melyben Stohl András keresi majd az igazit. A sztár elárulta: sosem izgult ennyire műsor miatt, s abban bízik: komoly meglepetés lesz a nézőknek.
Rövid lábak, hosszú test és hatalmas szív. A tacskók nemcsak hűséges társak, de igazi bohócok is. Bár eredetileg vadászkutyák, ma már inkább a kanapé sztárjai. Szimatuk kifinomult, kitartásuk legendás, és hiába kis termetűek, a bátorság mindig ott él bennük. A gazdik azt mondják, aki egyszer tacskót visz haza, soha többé nem fog unatkozni.
Teljes holdfogyatkozás volt, amikor is a hold fokozatosan elsötétül, majd vörösnek tűnik, és csaknem két óra elteltével újra eredeti fényében pompázik. Ezt vérholdnak is nevezik. Teljes holdfogyatkozás évente kétszer van, de Magyarországon két és fél évente figyelhetjük meg. Legközelebb 2028 szilveszterén lesz.
Péntekig még lehet igényelni a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást a 7. osztályos lányoknak és fiúknak – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
A kisebbik keresztény kormánypárt, a CSU elnöke szerint egyelőre nincs sok esély a békére az Oroszország által ostromlott országban. Markus Söder szerint német katonák bevetéséről nem lehet szó, viszont megfontolandó a katonai szolgálatra alkalmas ukrán menekültek hazaküldése, elvégre saját országuk biztonságáról van szó.
Két ember ül egymással szemben, ugyanaz az asztal, ugyanaz a reggeli kávé – de valami mégis más. A csend már nem meghitt, csak ismerős. Nincsenek viták, nincs harmadik fél, még csak harag sincs – csupán egy megmagyarázhatatlan távolság, ahol a test már régóta nem üzen, és az érintések emléke is elhalványult. Vajon mit jelent az intimitás akkor, ha
Vámhivatali adatok szerint Lengyelországba fagyasztottmeggy-exportjának volumene 2025 első félévében 20,7 ezer tonna, értéke pedig 220,2 millió Pln (20,37 milliárd Ft) volt, ami a 2024. év azonos időszakához képest 27,8%-os (8 ezer tonnás) csökkenést jelent, értékben viszont 26,7%-os növekedésnek felel meg. A Lengyelországból 2025 első felében expo
A magyar válogatott meccsei továbbra is mágnesként vonzzák a nézőket: az írek elleni összecsapást több mint félmillióan követték élőben a képernyőkön, Szoboszlaiék így nemcsak a pályán szenzációsak, hanem a nézettségi toplistán is remekül helytálltak.
Kulcsár Edina és BSW Matyi magabiztosan nyertek a Sztárbox első negyeddöntőjében, miközben PSG Ogli és Molnár Gusztáv már tíz másodperccel a kezdés után a padlón voltak. A TikTok-sztár ma telefonon azt mondta, szalagszakadása van, a felépülése több hét lesz. Zdroba Patrik hiába készült pihenéssel és Celine Dionnal a meccsre, végül Molnár Tamás kezé
Az eseményt viszont akkor is megtartanák, ha a Kúria nem nekik ad igaz – tudta meg az RTL Híradó. Korábban a pécsi rendőrség a gyerekek védelmére hivatkozva tiltotta meg az éves felvonulást. A híradónknak nyilatkozó jogász szerint ha valaki a tiltás ellenére vesz részt a felvonuláson, bírságot kockáztat. Közben civilek petícióval tiltakoznak.
Lehet olvasni papíron, számítógépen, readeren, mindenféle módon. A nagy filmelosztó hálózatok sem nyírták ki a mozit – mondta az olvasás világnapja alkalmából a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke az InfoRádióban. Gál Katalin szerint tény, hogy a könyvek drágák, aminek részben a magas áfa az az oka.
Részlegesen lezárták és kiürítették hétfő este a londoni Heathrow repülőtér 4-es terminálját. A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint veszélyes anyaggal történhetett incidens, de további részletek egyelőre nem ismeretesek.
Magyarország továbbra is ellenzi az Eu-Mercosur kereskedelmi megállapodást, ami a gazdák megélhetését és a biztonságos élelmiszer-ellátást is veszélyezteti - jelentette ki Nagy István tárcavezető az Európai Unió agrárminisztereinek koppenhágai informális találkozóján. A miniszter arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió csaknem két évtizedes tárgya
A hétvégén újra összecsapott a két nagy kereskedelmi tévé tehetségkutatója: szombat este a TV2 Megasztárja és az RTL X-Faktora versenyzett a nézők kegyeiért. Azonban a magyar válogatott is játszott!
A körömlakk viselése sokak napi szépségrutinjának része, de vajon milyen hatással van a körmünk egészségére? Egy harvardi orvos szerint a válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Bár a körömlakk önmagában nem káros, a hosszú távú használat problémákhoz vezethet: ilyen például a köröm kiszáradása és fehér foltok megjelenése. Ezek a foltok ártalma
Viktor gazda úgy döntött, eljött az ideje, hogy a lányok a lovak után más állatokkal is foglalkozzanak. A Házasodna a gazda párkeresője megtanította Boginak, Zsófinak, Babettnek, Hortenziának és Vanesszának, hogyan kell megfejni egy kecskét. A gazda érdeklődve figyelte, hogyan ragadják meg a feladatot és a kecske tőgyét a csajok. Tetszett a videó?
A kormány a Tisza Párt szerinte kiszivárgott adótervéről konzultálna, csakhogy Magyar Péter szerint hazugság, amit állítanak a terveikről. Az RTL Híradó által megkérdezett politikai elemző arra hívja fel a figyelmet, hogy alaptörvényt sérthet, ha egy párt érdekében közpénzből finanszíroznak egy ilyen konzultációt.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójával és a Kína katonai potenciálját demonstráló katonai parádéval párhuzamosan az orosz média elkezdte pedzegetni, miért fontos Moszkva, Peking és Észak-Korea közeledése: mert formálódik egy "ázsia NATO".
Az elmúlt héten bár több időjárási front is átvonult térségünk felett, ezek fokozatosan feloszlottak fölöttünk, és főként a Dunántúlon okoztak érdemi változást. Több helyen is kialakultak záporok, zivatarok, ugyanakkor számottevő csapadék csak elszórtan - főként északkeleten és a Bakony térségében - hullott, az ország nagy részén viszont alig esett
Érkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton: jövő héten újra kinyit a legnagyobb szabadtéri mozi a Szent István Bazilika előtt a Nemzeti Filmintézet szervezésében. A szeptember 16-21. között megrendezett fesztiválon négy közönségkedvenc alkotást lehet megnézni a téren felállított óriásvásznon. Felejthetetlen francia krimi Alain Delonnal, Luc Besson
Angyal Dávid, a jelmezek mestere négy igennel jutott tovább élete első x-faktoros fellépésén. Évente akár százszor is más bőrébe bújik, ezúttal a Roxfort egyik tanárát, Piton professzort választotta, miközben Kollár Dea alternatív Zorán-feldolgozással és görkoris táncával kápráztatta el a mentorokat.
Egy anyuka, aki csak nyugalmat szeretne és egy kisfiú, aki még mindig keresi a biztonságot. Egy év telt el a szolnoki kalandparkban történt sokkoló eset óta, amikor egy karateedző felrúgta a most nyolcéves kisfiút. A család szeretné végre maga mögött hagyni a múltat és új életet kezdeni: olyan helyre költöznének, ahol békében tudnak élni.
Az Index információi szerint Orbán Viktor egy mai keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését, kiemelve, hogy az ország 2015 óta több mint egymillió illegális migráns belépését akadályozta meg, mégis napi egymillió eurós bírságot kap Brüsszeltől.
Dmitro Kuleba szerint Volodimir Zelenszkij elnök új rendelete kifejezetten arra irányult, hogy megakadályozza a vele kritikus volt diplomaták távozását az országból.
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) visszavonta a Bodrogközi Nonprofit és a Bodrogközi Kertészeti biztosító egyesületek tevékenységi engedélyeit - közölte a jegybank a holnapján. A két egyesületnek már évek óta nem volt élő biztosítási állománya, az utóbbi időben már csak az elenyésző számban fennálló biztosítási szolgáltatási kötelezettségek kezelését vég
Nagy neveket sorakoztat fel a Yellowstone készülő spin-off sorozata, a The Madison. Michelle Pfeiffer mellé most Kurt Russel neve is felkerült a színészek listájára.
Ismét a rotációs motor hangjától volt hangos az élet Sárosdon. A szabályok idén sem változtak: profi és kezdő versenyzők, szokatlan masinák és vicces jelmezek küzdöttek az idővel, miközben akadályok, vizesárkok és egy kis sörfutam is próbára tette a résztvevőket. A kreatív ötletekből ezúttal sem volt hiány: míg valaki irodai széket szerelt a kapájá
Zsuzsi gazda jelöltjei, Ferenc és Jani egy mély beszélgetés során próbálták jobban megismerni egymást. A tornácon szomorkodó Jani elmesélte, hogy volt házassága után milyen érzések öntötték el, amikor meglátta a Házasodna a gazda párkeresőjét. Zsuzsi teljesen elvarázsolta a férfit, amit "riválisa" is lát rajta. Még az is felmerült bennük, hogy Jani
A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önél
Egy anyuka, aki csak nyugalmat szeretne és egy kisfiú, aki még mindig keresi a biztonságot. Egy év telt el a szolnoki kalandparkban történt sokkoló eset óta, amikor egy karateedző felrúgta a most nyolcéves kisfiút. A család szeretné végre maga mögött hagyni a múltat és új életet kezdeni: olyan helyre költöznének, ahol békében tudnak élni.
Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
A svájci központú MET Csoport, az európai energiaipar meghatározó szereplője bejelenti, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (Gceo) pozícióját. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív sz
Somlyai Zoltán, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Spirit FM műsorában arról beszélt, hogy bár idén késve indult be a nyári szezon, a magyar turizmus összességében stabilan fejlődik.
A licit szeptember 15-én kezdődik, a tulajdonba vétel azonban csak 2026 januárjában várható. Az eladásról hírt adó G7 szerint az sem lenne váratlan fordulat, ha szálloda válna a Széchenyi téren található épületegyüttesből, ugyanis a közelben több olyan hotel is található, amik Tiborcz Istvánhoz, illetve az ő üzleti köréhez köthetők.
Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényadásvételi-szerződéseket kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalatával (4iG SDT EGY Zrt.) a Rába Járműipari Holding Nyrt. 54,34 százalékos többségi tulajdonrészének eladására.
David O’Sullivan, az Európai Unió szankciós megbízottja a hét elején Washingtonba utazott, hogy tárgyaljon az Oroszország elleni új szankciókról, melyeket Európa az Egyesült Államokkal közösen vetne ki a háborús agresszorra. Ha a terv megvalósul, ez lesz az első koordinált transzatlanti intézkedéscsomag Oroszország ellen, mióta Donald Trump amerika
Jól haladnak a kísérletek két banánfajtával, amelyek rezisztensek a rettegett fuzáriumos betegségre. Hogy ez miért fontos nekünk, azt nem nehéz belátni, ha felidézzük, melyik gyümölcs nem hiányzik egyetlen áruház vagy sarki zöldséges kínálatából sem.