Az új, hároméves bérmegállapodási tervezet 3,4 százalékos GDP-bővülésre épült, de ez nem lesz elérhető, várhatóan egy százalék alatti lesz a gazdasági növekedés, ami új helyzetet teremthet a minimálbér és a garantált bérminimum kérdésében – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
"Szerinted egy csoportos életbiztosítás mennyire képes a céghez kötni a munkavállalókat?" - kérdezte Kurdi Ferenc HR igazgatóként dolgozó ismerősétől. A válasza: "Semennyire". Van azonban egy lehetőség, ami a kulcsemberekre fókuszál. Kurdi Ferenc sztorija a HR Blogon.
Az izraeli hadsereg közleményében azt írta, ők voltak a felelősek a 2023. október 7-i terrortámadásért és a Hamász Izrael elleni háborújáért. Azt is írták, hogy lépéseket tettek a civil áldozatok elkerüléséért.
A szolidaritási adó nem ellentétes sem az alaptörvénnyel, sem a nemzetközi szerződésekkel, nem sérti az önkormányzati chartát, Karácsony Gergely tehát már megint csak politizál, és nem néz szembe a szakmai tényekkel - reagált a közösségi oldalán Nagy Márton a főpolgármester kijelentésére.
A mintegy 160 millió forintnyi összeget azonban nem a helyi családok kapják, akik elszállásolnák a bevándorlókat, ehelyett integrációra és különböző képzésekre költik el a pénzt.
Megérkezett a hosszú, hivatalos előzetes az Ákos-filmhez, és arra is fény derült, mikor kerül a hazai mozikba. A Kovács Ákos életéről készült produkcióban Rúzsa Magdi, Lukács László és Menczel Gábor is felbukkan. A projekt a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával jött létre, később ez az összeg 326 millió forintra emelkedett.
A Fidesz–KDNP saját, magyar programot és modellt ajánl. Ez a munkaalapú állam, közös piac, de nemzeti gazdaságpolitika és kimaradás a háborúból – ezt mondta Orbán Viktor kötcsei beszédéről kedden a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában Tóth Erik, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója
A Goldman Sachs átvesz kezelésre 40 milliárd dollárnyi (kb. 13 000 milliárd forintnyi) Shell-nyugdíjalapot, ami beleillik abban a trendbe, hogy a vállalatok külső szolgáltatókra bízzák nyugdíjalapjaik menedzselését – írja a Financial Times.
A néhai francia elnök unokája azt mondta, hogy büszke lesz az orosz állampolgárság megszerzésére, mert szereti Oroszország kultúráját, és csodálja, ahogy védelmezi az alapvető értékeket.
A graffiti, ami egy tüntetőre lesújtó bírót ábrázol, két nappal azután került ki, hogy közel 900 embert letartóztattak Londonban egy palesztinpárti szervezet betiltása elleni tüntetésen.
A következő években lehet élete csúcsformájában Kós Hubert, olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, aki a szingapúri világbajnokság után nemrég kezdte újra az edzéseket.
A Nottingham Forest edzőjének talán a megszokottnál kevesebbet kell majd felkészülnie a Ferencvárosból a két csapat január végi Európa-liga-mérkőzése előtt. Ő ugyanis nemrégiben már meccselt a magyar bajnok ellen. Sőt…
Tovább színesítve a Nutella család kínálatát, Magyarországon is bemutatkozik a Ferrero újdonsága, a Nutella Plant-Based. A vállalat új terméke a márkára jellemző kiváló minőséget és összetéveszthetetlen ízvilágot kínálja, immár növényi eredetű összetevőkkel, amelynek köszönhetően mostantól még többen kóstolhatnak bele az igazi Nutella-élménybe.A Ma
Szijjártó Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a következő időszakban a lehető leghosszabb távú nyugati gázvásárlási szerződést kívánják megkötni.
Szeptember 14-én, vasárnap 11 és 14 óra között a Főőrség Étterem és Kávéházban egy felejthetetlen Sunday Brunch vár ránk a Budapest Borfesztiválon. Egy délelőtt, amikor a gasztronómia és a prémium pezsgők világába merülhetünk – elegánsan, mégis otthonos hangulatban.
Láma Ole Nydahl meghívására Veszprémbe látogat Dzsamgön Kongtrul rinpocse, a tibeti buddhizmus Karma Kagyü hagyományának egyik vonaltartója, aki a Gyémánt Út Buddhista Közösség szervezésében 2025. szeptember 13-án beavatást ad.
Az augusztusi inflációs adat alapján 1,5 százalékos nyugdíjkorrekcióra számíthatnak az idősek novemberben. Ez átlagosan havi 3660 forintos emelést jelent, amelyet visszamenőleg, egy összegben is kifizetnek. Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament elnöke szerint azonban a kormány tudatosan becsüli alá az inflációt, így a nyugdíjasok csak késve kapjá
A 2025-ös év egyik legnagyobb slágere tagadhatatlanul a vízikefir. Ez az ízletes, fermentált ital nemrég robbant be a köztudatba, és azonnal meghódította a szíveket. Bár a vízikefir a boltokban nehezen hozzáférhető, otthon is bármikor előállíthatod.
A hétfői, utcai összecsapásokba torkolló demonstrációt követően kedden lemondott hivataláról a nepáli kormányfő, miután több minisztere is beadta a lemondását. Az elszabadult indulatokat azonban már nem lehetett megfékezni: kedd délutánra több politikus lakását és a pártok székházait is megtámadták a demonstrálók, majd felgyújtották a katmandui par
Jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa az Otthon Start hitel igénylésének. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves fut
Vona Gábor szerint a Fidesznek, a Tiszának, a DK-nak és a 2RK-nak van adópolitikai koncepciója, ezért azt javasolja, hogy üljön le a négy párt szakértője vagy politikusa, és vitassa meg, "ki mit akar az adórendszer kapcsán."
A kancellár arról beszélt, Németországnak újra versenyképes, nemzetközileg elismert gazdasági helyszínné kell válnia, amelyet a világ nem csodálkozással, hanem csodálattal néz.
A miniszterelnök közgazdászokra hivatkozva mondta azt, hogy 25 éves távon negyedannyiba kerül egy lakás a kedvezményes hitellel, mint egy albérlet. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Orbán Viktor a Harcosok Klubjában, majd a Facebook-oldalán is közzétette a jól hangzó állítást, amelyben szakemberek s
Az US Open férfi döntőjén készült fotón Donald Trump fogai között egy rejtélyes "kék tárgy" tűnt fel. A kép futótűzként terjedt az interneten, és számos találgatást váltott ki arról, hogy mentolos cukorkáról vagy valamilyen gyógyszerről lehet szó. Az elméletek a banális magyarázatoktól egészen a komoly gyógyszerfeltételezésekig terjedtek.
A Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon. Ezért a Kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a