Az illegális dohánytermékek veszélyeire figyelmeztet az AI Summiten bemutatott mesterséges intelligencia segítségével készült klip, amely a cigarettacsempészet világát dolgozza fel Janklovics Péter színművész főszereplésével. A videó célja, hogy innovatív módon hívja fel a figyelmet az illegális dohánykereskedelem egészségügyi és gazdasági veszélye
Tavasszal komoly sikereket ért el a Javier Milei elnök által kezdeményezett argentin gazdaságpolitikai reform, amely nyárra azonban kifulladni látszik. A peso nyáron kisebb árfolyamválságot élt át, a bankszektor az összeomlás szélére került, egyre több vállalat megy csődbe, eközben pedig a növekedési kilátások is folyamatosan romlanak. Az argentin
A katari külügy szóvivője szerint a támadás sérti a nemzetközi jogot. Az arab országok sorra ítélik el az akciót. Izraeli források szerint Donald Trump engedélyt adott az akcióra.
Eddig nem létezett elektromos rollerrel behajtani tilos tábla, ez változhat az új szabályozással. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Új tiltótábla kerülhet be a kormány által hamarosan bevezetni tervezett új KRESZ-be a szombathelyi polgármester információi szerint – írja a 24.hu. A vasi megyeszékhely
Régóta tudjuk: a gyógynövények segíthetnek a természetes stresszoldásban. Ugyanakkor, ahogy Kis-Simon Gabriella fitoterapeuta felhívta rá a figyelmet: tévhit az, hogy a gyógynövényeknek nincsen mellékhatása. Vagyis a gyógynövények fogyasztása – akárcsak a gyógyszereké – alapos tájékozódást és körültekintést igényel. Ráadásul a gyógynövények között
Magyarország a harmadik legnagyobb részesedést kaphatja az Európai Unió új, 150 milliárd eurós védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése. A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint hazánk 16,2 milliárd euróhoz, vagyis több mint 6300 milliárd forinthoz juthat a következő évekb
A napokban a Tv2 újabb gyönyörű modelljének kötik be a fejét, amit mindeddig teljes titokban tartottak. A Next Top Model Hungary versenyzőjét egyik híres barátnője buktatta le.
Az EU SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait.
A digitális sport világa az elmúlt évtizedben forradalmi változásokon ment keresztül, és mára a hagyományos sportágakhoz hasonló népszerűségre tett szert világszerte.
Spike Lee kiforgatta Kurosawát. A végeredmény inkább kínos, mint zseniális, teli olcsó és oda nem illő megoldásokkal. Vajon miért egyre rosszabbak az egykori zseniális rendező filmjei?
Kukorica fajtabemutatót tartott Martonvásáron az Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézete szeptember 4-én. A rendezvényen téma volt a kukoricatermesztés jövője, az aszály elleni védekezés lehetőségei.
A Tisza Párt elnöke megint tett egy ígéretet, amit nem tartott be. Azt mondta, vágatlan videót fognak feltölteni a közmédia riporterével folytatott vitájáról, majd feltöltöttek egy vágott videót. Eközben pedig a közmédiát vádolta meg ugyanezzel.
A 2026-os költségvetés kifogott a francia miniszterelnökön, François Bayrou kedden nyújthatja be lemondását Emmanuel Macron elnöknek. A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint viszont sziszifuszi a helyzet Franciaország belpolitikájában, az emberek kiábrándultak, Emmanuel Macronnak pedig szinte elfogytak a lehetőségei.
Kós Hubert, a magyar úszósport jelenlegi első számú csillaga. A még mindig csak 22 éves klasszis több mint egy hónappal a szingapúri világbajnokság után – 200 háton arany- (lásd a videót!), 200 vegyesen bronzérmet nyert –, az Amerikába való visszautazás előtt találkozott újra a hazai sajtó képviselőivel. Volt miről beszélgetni.
Szeptember 9–13. között Dániában, Herning városában rendezik meg az EuroSkills 2025 versenyt, ahol Európa legtehetségesebb fiatal szakemberei mutatják be tudásukat.
Magyarországon évente csaknem egymilliárd szál adózatlan cigaretta kerül forgalomba – közölte ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az illegális dohánytermékek kereskedelme sokaknak a gyanúsan alacsony árakat jelenti, miközben az ellenőrizetlen alapanyagok és gyártás miatt rendkívül komoly egészségügyi kockázatokat hordoznak magukban, ráadásul a s
A Waberer’s Csoport flottamegújítási programja 2022-höz képest javulást hozott: több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség - számolt be a logisztikai cég sajtóközleményében. A vállalat szerint a kedvező tendencia a fiatalabb járműparknak, a korszerű biztonsági rendszereknek és a 40 éve működő saját szervizb
Olasz likőr és citrusosság! Ezek jegyében kereste fel Krausz Gábor és Mikes Anna Juhos József mestercukrászt a nagy nap előtt. Mutatjuk a végeredményt!
A Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) figyelmeztette a kriptoközösséget, hogy a Web2 világában egyre nagyobb biztonsági fenyegetések jelentkeznek, még a megbízható és nyílt forráskódú alkalmazások esetében is. „A Web3 újradefiniálja a Web2 biztonságát” – írta az X-en, hangsúlyozva, hogy a hackerek egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, ezé
A kevésbé iskolázott családokból származó fiatal felnőtteknek csupán 26%-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, míg a magasan iskolázott háztartásokból származóknál ez az arány 70% volt az OECD friss kutatása szerint.
A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
Charlie Sheen a világ egyik legzüllöttebb színésze volt – ma pedig hálás, hogy egyáltalán életben van. A színész a hatvanadik születésnapját vad bulik helyett már józanul töltötte családi körben. Új önéletrajzi könyvében pedig őszintén számol be a legnagyobb bukásairól.
Fotó: BKK A BKK 2023-ban indította el a Sulizóna programot, amelynek célja, hogy a budapesti iskolák környezetében biztonságosabbá váljon a közlekedés, különösen a reggeli csúcsidőszakban. A program részeként most két helyszínen indul el az Iskolautcák próbaidőszaka, amely során a gyerekek nyugodtabb, biztonságosabb és egészségesebb környezetben ér
Nemcsak az archeogenetika ügyét segítette Kásler Miklós, hanem az MKI főigazgatójaként az embertani kutatásokat is – hangsúlyozta a szeptember 5-én, életének 76. évében elhunyt Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológus, korábbi emberi erőforrásügyi miniszter, a Magyarságkutató Intézet (MKI) alapítója örökségéről szólva Szabados György történész a Vas