A magyar külügyminiszter a pekingi díszszemlén Putyin, Hszi és Kim társaságában masírozott Pekingben. A NATO/EU-vezetők közül rajta kívül csak Robert Fico tűnt fel.
A Magyar Fejlesztési Bank által kínált forgóeszköz hitelprogram a feldolgozóiparban tevékenykedő mikro- és kisvállalkozásoknak kínál fix 0 százalékos kamatozású kölcsönt európai uniós társfinanszírozás mellett.
A Debreceni Egyetem szeptember 17-én egyedülálló tanévnyitó stadionshow-val, a yoUDay-jel ünnepel, ahol Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa is színpadra lép. Az esemény a tudomány, kultúra és közösség ünnepe, amely több generációt szólít meg, és számos ismert magyar előadót vonultat fel.
Lehet valaki depressziós egy fizikai betegségtől? Elképzelhető, hogy a tartós fájdalom miatt süllyed kilátástalanságba? Ilyen kérdések fogalmazódhatnak meg azokban, akik hónapokig, akár évekig szenvednek valamilyen fájdalomtól, betegségtől.
A bíró szerint a kormány megsértette az intézmény jogait, amikor közel 2,5 milliárd dollár szövetségi támogatást fagyasztott be a palesztinpárti demonstrációkra hivatkozva.
A kínai tőzsde az elmúlt hetekben nagyot emelkedett, a helyi hatóságok attól tartanak, hogy a spekuláció és a túlzott kockázatvállalás újabb összeomláshoz vezethet, mint 2015-ben. A pénzügyi felügyelet ezért többféle hűtő intézkedést fontolgat, hogy fékezze a lendületet és stabilabb növekedési pályára állítsa a piacot, a Bloombergen megjelent hírre
Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerda délután, a balesetben a mentőszolgálatok legfrissebb beszámolója szerint 15-en vesztették életüket és 18 a sérültek száma.
A magyar külügyminiszter a pekingi díszszemlén Putyin, Hszi és Kim társaságában masírozott. A NATO/EU-vezetők közül rajta kívül csak Robert Fico tűnt fel.
Dél-Franciaország szívében, a Hérault-szoros mészkősziklái között bukkanhatunk rá az apró Saint-Guilhem-le-Désertre, amelyet gyakran az ország legszebb falujaként is emlegetnek. A középkori utcák, a romantikus kőházak és a Gellone-apátság évszázadok óta őrzik a román művészet és a hegyek páratlan összhangját. A szépségnek azonban ára van: az évente
Közel fél év telt el azóta, hogy 55 éves korában meghalt Bényi Ildikó, az Önök kérték műsorvezetője. A lánya, Tótfalusi Fanni büszkén vette át a tévében a helyét, hogy így is továbbvigye híres édesanyja emlékét. A fiatal tévés elárulta, hogyan érzi magát közel 6 hónappal az édesanyja elvesztése után.
Az Aon 2,7 milliárd dollárért eladja az NFP nevű vagyonkezelési üzletágát a Madison Dearborn Partners magántőke-társaságnak, hogy fő biztosításközvetítői tevékenységére összpontosíthasson - írja a Reuters.
Kafka ma a legeladhatóbb cseh "márka", az író művei azonban korábban egy ideig be voltak tiltva az országban. A film azt vizsgálja, hol van a valódi Kafka ezek között a végletek között.
Az édes gombócok tárháza szinte végtelen, túrós, szilvás, barackos, mákos, pudingos, és most itt a kakaós receptje is. Aztán jöhet a gombócevő verseny, csak legyen valaki, aki győzi gyártani őket.
Az Egyesült Államok tervei szerint a 2030-as évek elején űrhajósokat küldhet a Marsra - jelentette ki Sean Duffy közlekedési miniszter, egyben az amerikai űrhivatal (NASA) megbízott igazgatója.
A Goldman Sachs szerint az arany árfolyama akár az 5000 dolláros unciánkénti szintet is megközelítheti, ha a Federal Reserve függetlensége sérül, és a befektetők a kötvényekből részben az arany felé fordulnak.
Meghaladta az egymilliárd fontot (455 milliárd forintot) a zárolt orosz vagyoneszközök hozamából London által Ukrajnának vásárolt fegyverek értéke – közölte a brit védelmi miniszter.
Becsavarod, és ég, mint a villanykörte, mondta volt, ha minden igaz, Ottlik a jó (bűn)regényről, de A postásnál ez nem egészen így van, csak majdnem. Cain inkább kihegyezi, aztán beleszúr. – Greff András 2flekken.
13 nemzetiségi és a magyar utónévre vonatkozó jegyzékről döntött a kultúráért és innovációért felelős miniszter. Hankó Balázs rendelete szerint az Ahmed, a Mahmud, a Mohamed és a Musztafa is a magyar utónévkincs része.
A Nasdaq szigorítja a kis cégek tőzsdei bevezetésére és kereskedésére vonatkozó szabályokat, miután elszaporodtak a kínai vállalatokhoz köthető pump and dump csalások, amelyekben befektetők milliárdokat veszítettek, írja a Financial Times.
Tudjuk, hogy véget ért a nyár, a következő Netflix-sorozat premierek viszont csak azt bizonyítják, ősszel sem fogunk unatkozni. Kedvenc streaming platformunk a visszatérő nagy kedvencek mellett megajándékoz minket néhány vadonatúj sorozattal is.
Az iskolakezdés a sajátos nevelési igényű gyerekek és szüleik számára különösen nagy feladat. Hogyan teheti könnyebbé az indulást a szülő és az iskola közösen? Milyen támogatásra van valóban szükség, és miért fontos a diagnózis? Pedagógusok és érintett szülők meséltek tapasztalataikról, bevált módszerekről és tévhitekről.
Bonyolult cégjogi játszmákkal egy kiemelt jogokat biztosító – 50 milliárdos – részvény végül egy olyan dubaji céghez kerülhetett, amelyet hivatalosan is a volt jegybankelnök fia vezet. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Száraz Istvántól Matolcsy Ádám érdekeltségébe kerülhetett a Dry Real Estate Zrt.
A Tisza a nagyobb digitális blöff, vagy a Fidesz online forradalma? Menczer Tamás lemarad a Menczer Tamás-hasonmásversenyben, Takács Péter Michelle Obamától kölcsönöz, a Megafon kezét elengedik, Hadházy nagyot megy a Tour de Hatvanpusztán, de Magyar Péter uralkodását semmi sem fenyegeti a Facebookon. Lájkbajnokság, augusztus.
Az Oscar-díjas Jól áll neki a halál című film eredetileg 1992-ben jelent meg, és azóta is az egyik legikonikusabb vígjátékként tartják számon. Bár a filmet nem tervezik újraalkotni, Drew Barrymore nemrég felvette, hogy ha ez mégis megtörténne, ő biztosan Adam Sandlerrel és Jennifer Anistonnal készítené el azt.
Minden kapcsolatban ott a vágy, hogy minél több időt töltsünk együtt. Főleg a kapcsolat elején szinte természetes, hogy állandóan a másik közelségét keressük: együtt reggelizünk, együtt megyünk vásárolni, és együtt dőlünk le este a kanapéra.
Kismértékben bővült a magyar gazdaság a második negyedévben – mondta a KSH részletes adatai alapján Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az InfoRádióban. A lakossági fogyasztás nő, a beruházások viszont visszaestek. Gyengélkedik az ipar, és az aszály miatt a mezőgazdaság is.
Az Egyesült Államok tervei szerint a 2030-as évek elején űrhajósokat küldhet a Marsra - jelentette ki Sean Duffy közlekedési miniszter, egyben az amerikai űrhivatal (Nasa) megbízott igazgatója.
A Rothschild & Co megállapodást kötött a Liechtensteinische Landesbank (LLB) közel-keleti ügyfélkörének átvételéről, jelentősen bővítve ezzel a régióban tavaly nyitott vagyonkezelési üzletágát - közölte a Financial Times.
A Fidesz támogatottsága továbbra is stagnál, miközben a Tisza stabilan őrzi előnyét – derül ki a 21 Kutatóközpont friss felméréséből. Bár a kormánypárt szavazóinak részvételi hajlandósága enyhén nőtt, László Róbert elemző szerint egyértelmű: a Fidesz ma már kizárólag Orbán Viktorra tudja építeni mozgósító erejét, más politikai fegyver úgy tűnik, ho