Ugyan a nyártól erre az évre elbúcsúztunk, de az őszi szezonban is nagyon sok kikapcsolódási lehetőség akad majd: beindulnak a borfesztiválok, de egy csomó más jellegű rendezvény is lesz már rögtön szeptember első hétvégéjén is. Pécsen ismét összejönnek a Star Wars-rajongók, míg Újlipótvárosban a kultúráé lesz a főszerep szombaton, a természet szer
A Sziget Fesztiválon idén egy különleges installáció mutatta meg, hogyan válhat a művészet és a közösségi alkotás a klímaválság elleni küzdelem eszközévé. A „No Music on a Dead Planet” nemzetközi kampány magyar megvalósítói meséltek arról, miért fontos, hogy a fesztiválokon is legyen helye a jövőnkért folytatott párbeszédnek.
Úgy tűnik, japán kutatók felfedezték, hogyan lehet visszafordítani a bőr öregedésének jeleit, a titok pedig jóval egyszerűbb, mint gondolnád. A német Vogue szépségszerkesztője, Philipp Wehsack személyesen utazott Japánba, hogy többet tudjon meg az innovációról. Az ő élménybeszámolója következik!
Markovics Botond Zsoldos Péter-díjas sci-fi szerző bizarr összefüggésre hívta fel olvasói figyelmét: úgy véli, hogy az orosz és a kínai elnök legutóbbi beszélgetése a Felfalt kozmosz című disztópikus regénye alapvetéseit idézi.
Az Audi A7 és S7 nem kapható többé az amerikai kontinensen. A német autógyártó átalakítja a kínálatát, így 2026-ban az egyik modell sem lesz már kapható, mivel a közvetett utódjaik előkészítésén dolgoznak a szakemberek. Az Audi szóvivője a Road&Track-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy a vállalat nem kínálja tovább a fent említett modelleket,
Hamarosan megnyitja kapuit a 82. Omék, ahol a hazai agrárszakma, az élelmiszeripar képviselői és a nagyközönség közvetlenül találkozhatnak egymással. Ez nem csupán kiállítás, hanem komplex szakmai és családi esemény.
Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy néha nehezen kelünk fel az ágyból reggelente. Ezt a jelenséget sokan csak a lustaság számlájára írják, ám valójában sokkal összetettebb okok is állhatnak a háttérben. A reggeli ébredést és az ahhoz kapcsolódó érzelmi állapotot számos tényező befolyásolhatja, többek között lelkiállapotunk, a életmódunk, valamint
Egy német tejtermelő természetes adalékokkal – fűzfakéreggel és borssal – erősíti tehenei immunrendszerét. Kutatások szerint ezek a kiegészítők a környezetvédelem és a tejtermelés szempontjából is ígéretesek lehetnek.
A Petőfi hidat 45 éve újították fel utoljára, és már 2011-ben is ramaty állapotban volt. Ha végre felújítanák, egyből nekiugorhatnának az Árpád hídnak is, ami szintén nagyon rozsdál. Budapest nagy lemaradásban van a felújításokkal, de a városvezetés már annak is örülne, ha évtizedenként egy nagy rekonstrukció beleférne.
Életének 72. évében, hosszú, súlyos betegség után meghalt Dombai András, a Tatabányai Bányász és a Ferencváros korábbi futballkapusa. A volt futballista haláláról csütörtökön a fia számolt be a Facebook-oldalán, majd később a tatabányai labdarúgócsapat is a közösségi oldalon búcsúzott tőle.
A körforgásos gazdasági modell a teljes gazdasági működésünk újragondolását jelenti, ami túlmutat az egyszerű újrahasznosításon és a lineáris szemlélet helyett zárt ciklusú gazdálkodást céloz – mutatott rá egyebek mellett Dr. Gondola Csaba, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Sust
A Marketing Summit Budapest szeptember 18-án ismét a Müpa-ban várja a marketing, a kommunikáció és az üzleti élet döntéshozóit, szakembereit és piaci szereplőit. Az esemény idén először külön nemzetközi teremnek is helyet ad, ahol több mint 20 angol nyelvű előadásban ismert világmárkák nemzetközi és hazai előadói szólalnak fel és mutatják be a legf
Kávé és művészet találkozása: Nespresso x Samra Origins by The Weeknd. A tanzániai Kilimandzsáró régióból származó új single origin kávéhoz exkluzív kiegészítőket és egy limitált kiadású Vertuo kávégépet is kínál a Nespresso.
Az Otthon Start Program generálta, kezdeti extrém kereslet után az ingatlanpiac normalizálódását várja Heinrich Balázs, az Otthon Centrum értékesítési vezérigazgató-helyettese, aki szerint a 3 százalékos, fix kamatozású állami hitelkonstrukció rajtja a fővárosban és vidéken is árfelhajtó hatású lesz.
A lakossági hitelezés pörög, de a vállalati beruházások a földbe álltak – derült ki a 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján, hol bankvezérek ültek le egy asztalhoz.
Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy milyen volt számára felnőni úgy, hogy mondhatni három apja volt. Az énekesnő elmondása szerint egyikőjük sem volt sem jobban, sem kevésbé az apja.
A nemzetközi beruházók továbbra is bíznak Magyarországban - vélekedett Szijjártó Péter, mindezt arra alapozva, hogy a francia élelmiszeripari cég, a Bonduelle új beruházást fejezett be Magyarországon.
Minél mélyebbre hatolunk az ESG és a CSR gyakorlati alkalmazásába, annál világosabbá válik: a fenntarthatóság nem csupán stratégia, hanem szemléletváltás kérdése. A Portfolio Sustainable World 2025 konferencia előadói konkrét példákon keresztül mutatták be, hogyan válik kézzelfoghatóvá a társadalmi felelősségvállalás a kékgalléros munkavállalók vil
Az égbolt különleges előadással örvendeztet meg bennünket szeptember 7-én: egy teljes holdfogyatkozásnak lehetünk szemtanúi, amely során a Hold vérvörös árnyalatban tündököl majd az éjszaka sötétjében. Az idei jelenség különösen látványosnak ígérkezik, hiszen épp napnyugtakor kezdődik, és Magyarországról is jól megfigyelhető lesz.
Ma egy varázslatos nap lesz a csillagok szerint! Szaturnusz a végső fokozaton áll a Halak jegyében, és ezzel lezárja azokat a fejezeteket az életünkben, amelyek már nem szolgálnak minket. Vége a bizonytalanságnak, ideje elengedni, ami visszatartott, és élvezni a felszabadult boldogságot!
Az Orsted dán megújuló energia vállalat beperelte a Trump-kormányt, hogy megakadályozza egy új-angliai partmenti szélerőműpark építésének leállítását - írta meg a Cnbc.
Királynői alkat Helen Mirren. Az egyetlen színésznő, aki I. és II. Erzsébet angol királynőt is megformálta. Az utóbbiban, A királynő című alkotásban nyújtott alakításával nemcsak a filmvilág legrangosabb kitüntetését nyerte el, de az Oscar-díjjal feltette a koronát a pályafutására is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kilencvenegy éves korában meghalt Giorgio Armani, a modern elegancia egyik legnagyobb hatású tervezője. Halálával egy korszak zárult le, de a divat világában örökre érezhető marad a hatása.
Az ellenzék szerint nem tiszta a közétkeztetésről kiírt közbeszerzési pályázat, ezért bojkottálják a képviselőtestület üléseit. Mivel a Fidesznek nincs többsége a városban, így határozni se tudnak. Hónapok óta vitáznak, csak közben elkezdődött a tanév.
Továbbra is döcög a vállalati hitelezés, de a lakossági hitelek hasítanak, és erre még egy lapáttal rátesz a héten elindított Otthon Start lakáshitelprogram, ez utóbbiból a következő év végéig 1400 milliárd forintnyi kihelyezés várható – mondták el a veszprémi Közgazdász-vándorgyűlésen felszólaló banki vezetők. A lakásáraktól a bankvezérek idén 20%
A 91 éves divattervező az olasz stílus és elegancia jelképe lett, öltönyeit a modern közönség igényeihez igazította. Munkáját az utolsó napjaiig folytatta.
Egy iparágban, ahol szinte minden második terméket úgy emlegetnek, mint a "valaha volt legjobbat" vagy "ikonikusat" (és még sorolhatnám), a valóban varázslatos darabok könnyen elveszhetnek. Parfüm fanatikusként rengeteg időt töltöttem keresgéléssel, de csak nagyon kevés termék bizonyult méltónak ahhoz a felhajtáshoz és zsongáshoz, ami megelőzte őke
A műtrágya-forgalmazók 783 ezer tonna műtrágyát értékesítettek közvetlenül mezőgazdasági termelők részére 2025 első fél évében. Bár az értékesített mennyiség 1,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban, az áremelkedés miatt a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 129 milliárd forintra nőtt. A műtrágyaárak - a Ksh szá
Árpa Attila meglepő fordulatról rántotta le a leplet a Nyerő Páros 9. szériájának keddi adásában, amikor arra kellett felelniük egy játék során a párok női tagjának, hogy mikor haragudtak a legjobban a partnerükre. Kiderült, hogy Árpa Alexandrával már akkor is közelebbi viszonyba kerültek, amikor még Tomán Szabina férje volt.