Az 1988-ban alapított Maison Margiela négy évtizeden át kerülte a hírességekkel való együttműködést, azonban a francia divatház nemrég szakított ezen szokásával: első reklámarcának legújabb kollekciójához Miley Cyrust választotta.
Első ízben ment menetrend szerint közlekedő személyszállító gyorsvonat óránként 200 kilométeres sebességgel Csehországban – jelentette a CTK hírügynökség. Az eddigi rekord 160 kilométer volt.
A nyár vége nemcsak az iskolakezdést, hanem a madárvonulás kezdetét is jelzi: ilyenkor indulnak útnak a gólyák a melegebb, déli tájak felé. Egy Fejér vármegyei lakos most videón is megörökítette a különleges pillanat kezdetét.
Orosz hekkerek zavarhatták meg Ursula von der Leyen repülőgépének navigációs rendszerét – jelenti az Európai Bizottság. A testület elnökének gépe éppen Dél-Bulgária felett repült, amikor a műholdas navigációs jelek megszűntek, ezért a légiirányításnak hagyományos, papíralapú térképpel kellett leszállnia.
Altatólövedékekkel kezdik eltávolítani a XII. kerületben felbukkanó vadmalacokat. A helyi állatvédők és állatszerető lakosok szerint az egészséges állatok indokolatlan kilövése elfogadhatatlan, és petíciót indítottak a döntés ellen.
A Tv2 sikerműsorának hatodik évada még szinte be sem melegedett, de a játékospárok között máris beindult a személyeskedésbe torkolló üzengetés. Lakatos Levente az első adást látva úgy döntött, reagál Curtis és Judie őt ért vádjaira. Üzenetéből egyértelműen kiderül, hogy véleménye szerint nem ő a ludas az idei Ázsia Expressz első balhéjában.
Bizonyos szempontból rekordot hozott, máshol viszont meglepő csökkenést, de mind a kettő a 3 százalékos hitelre vezethető vissza. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mit történt? A Duna House legfrissebb becslése szerint 2025 augusztusában 11 369 lakóingatlan adásvétel történt Magyarországon. Ez az előző évhez ké
Az idén az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat is fel lehet használni lakáscélokra. Akár a most induló Otthon Start Program mellé is befogható önerőként az összegyűjtött nyugdíjpénz – erről is beszélt Herman Bernadett, lapunk főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában.
Minden készen áll arra, hogy "még jobb tanévünk legyen", mint amilyen az előző volt - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Harcosok órája című online műsorban hétfőn.
Szeptember 1-jétől a Viasat3, a Viasat6, a Viasat2, a Viasat Film és az AXN is megújult formátumú időjárás-jelentéseket sugároz – tudta meg a Media1. A műsor a klímaváltozásra és a fenntarthatóságra is ráirányítja a figyelmet.
A MÁV és a Volán összevonásával visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a vállalatcsoport. A következő években folytatódik a flottabővítés, a vasúti személyszállítási kapacitás 130 ezerről 160 ezerre, a menetrendszerűég 85-88 százalékra emelkedhet, a buszok átlagos életkora 8 évre csökken – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési
Az orvos megállapításait profilozót alakító filmsztárok is megirigyelhetnénk - van ugyan tudományos alapja is, de meglehetősen erős leegyszerűsítéssel élt.
A kormányzati intézkedésekkel a családoknál maradó több százmilliárd forint jelentősen élénkítheti a kiskereskedelmi forgalmat, amely már 2025 első félévében is stabil növekedést mutatott.
A fiatalok egyre inkább az abszurdban és a vizuális zűrzavarban találják meg a közösséget és a szórakozást – a márkák pedig akkor járnak jól, ha velük együtt mernek „értelmetlenek” lenni.
Ha azt hitted, a királyi frizura csupán fodrász kérdése, nagyot tévedsz! Katalin hercegné hajviseleti szabályai szigorúbbak, mint egy bentlakásos iskola öltözködési kódexe. De most valami mégis változott!
Az MNB az elmúlt évek gyakorlatával összhangban áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelpiacot érintő makroprudenciális eszköztárának megfelelőségét.
Magyarország gazdag gasztronómiai hagyományai számtalan kulináris élményt kínálnak a világ minden tájáról érkező vendégeknek. Van azonban, amely nem ezen okból lesz felejthetetlen a vendégeknek.
A TikTok újabb nagy dobásra készül: a következő hetekben a felhasználók nemcsak videókat, hanem hangüzeneteket és képeket is küldhetnek egymásnak. A változtatással a platform a rivális közösségi appok nyomába ered, és a fiatalok számára még vonzóbb kommunikációs felületet kínál.
Sok szülő szembesül a helyzet kihívásaival. Az első hetek nem csak a babák, hanem a szülők számára is nagy változásokat hoznak magukkal. Ezért fontos, hogy az alapvető szükségleteken túl lássunk, és megfelelően készüljünk fel az új életformára.
Szeptember első felében még nyoma sem lesz az igazi ősznek. Maradnak a nyárias értékek, a hőmérséklet több alkalommal is meghaladhatja a 30 Celsius-fokot - írta meg az Időkép.hu.
Bevallása alapján kockáztatott az Arsenal elleni győztes szabadrúgásgóljánál a bajnoki címvédő Liverpool labdarúgója, Szoboszlai Dominik az angol élvonal vasárnap esti rangadóján.
Ez a cikk egy amerikai futballista kórházi ágyán kezdődik, és egy valutaválságokból levont gazdaságtörténeti tanulsággal végződik. Mi a közös ezekben a történetekben? Az, hogy a túl gyors tempó sok esetben nem megerősít, hanem sérüléseket okoz. A sport világában ugyanúgy, mint a gazdaságban.
Az MNB az elmúlt évek gyakorlatával összhangban áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelpiacot érintő makroprudenciális eszköztárának megfelelőségét - írja az MNB közleménye. A jegybank a piaci folyamatok alakulásához illeszkedve több, a pénzügyi stabilitást erősítő célzott intézkedést fogadott el. A hazai lakó- és kereskedelmi ingatlannal f
Már kilenc szakaszon is túl van a mezőny a Vueltán, így a Söprögető Kocsi legújabb részében az elmúlt hét eseményeit beszélte át Várhegyi Benjámin és Székely Dávid. Összetettben a Bahrain versenyzője, Valter Attila jövendőbeli csapattársa, Torstein Traeen vezet, aki korábban daganatos betegséggel küzdött, és minden esélye megvan, hogy akár dobogóra