A cseh politikust választási rendezvényen érte támadás, ezért lemondta programját. Babis az X-en üzent követőinek, a történtekhez pedig Orbán Viktor is hozzászólt.
A hét második napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a keddi horoszkópot!
Lehet kávé nélkül elkezdeni a napot, de vajon érdemes lemondani a koffein adaggal járó finom illatról, a rituálé biztonságáról vagy a kellemes ízről? Jennifer Aniston színésznő nem elégszik meg azzal, hogy egy kávé finom és ébren tartja, hanem csúcsra járatta a kávézást, és úgy döntött, összeköti azt a tudatos egészségmegőrzéssel.
A Liverpool hivatalosan is bejelentette Alexander Isak szerződtetését. A svéd válogatott támadó a Newcastle Unitedtől érkezett és a klub történetének eddigi legdrágább igazolása lett.
Lakatos Katalin őstehetség. Ha máshova születik, és nem a hátrányos helyzetű, 12 gyerekes roma származású házaspár legidősebb lányaként nőtt volna föl, akkor most valószínűleg elismert iparművészként dolgozna.
A választási kampány finisében egyre több rejtélyes haláleset történik az AfD-nél. Van, aki szerint statisztikailag lehetetlen, ami zajlik, a rendőrség pedig csak vállat von.
Az MNB felülvizsgálta az ingatlanhitelezési eszköztárát, és új makroprudenciális intézkedéseket vezet be a pénzügyi stabilitás erősítése érdekében. 2026-tól 1-1 százalékos rendszerkockázati tőkepuffert kell képezniük a bankoknak lakó- és kereskedelmi ingatlanokra. Emellett módosulnak az adósságfék szabályok és a jelzáloghitelek finanszírozási előír
Vízre minden növénynek szüksége van, ez tény, de a kertészkedés apró és fontos szabályai közé tartozik, hogy nem minden növény szereti a durva, magas nyomású locsolást. A slagos locsolásnál gyengédebb, hatékonyabb alternatívát érdemelnek az alábbi kertlakók, ha azt szeretnéd, hogy ne roppanjanak össze a vízsugár súlya alatt.
A brit katonai hírszerzés becslése szerint az orosz hadsereg jelenlegi előrenyomulási ütemével több mint négy évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter.
Negyven éve fedezték fel az elsüllyedt óceánjárót. A haditengerészet pénzelte a küldetést, aminek titkos célja katonai roncsok feltérképezése volt. A Titanicot az elmúlt évtizedekben tovább rombolta a turizmus és a tenger, mára az a korlát is leszakadt, aminél a filmben Leonardo DiCaprio kiabál.
A napokban nagy port kavart az a felvétel, amelyen az látható, hogy egy teniszrajongó kikapta egy kisfiú kezéből Kamil Majchrzak sapkáját a US Openen. Az emberek felháborodtak a látottakon, és büntetést követeltek az elkövetővel szemben. A lengyel üzletember, Piotr Szczerk most bocsánatot kért, a tettét pedig azzal magyarázta, hogy bár úgy tűnt, sz
A brit katonai hírszerzés becslése szerint az orosz hadsereg jelenlegi előrenyomulási ütemével több mint négy évbe telne a Donyec-medence teljes elfoglalása - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter.
A legújabb számok szerint az Európai Unió országai valóban új pályára álltak a fegyverkezési versenyben, és teszik mindezt egészen egészséges arányszámok mellett, ahol a körülményekhez megfelelő arányban jut eszközbeszerzésekre, de az új technológiák fejlesztésére is. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) legfrissebb jelentése szerint az EU tagállamai
Tölgyessy Péter szerint a rendszerváltó hangulat egyre több települést elér, és kezdik megunni Orbán Viktort. A politikai elemző a Partizán évadnyitó műsorában beszélt arról, miért látja veszélyben Orbán Viktor hatalmát, és hogyan próbálja a kormány mozgósítani a saját híveit.
Bár még jó az idő, hivatalosan beköszöntött az ősz, az új szezon pedig sokak számára megújulással jár. Ha változtatnánk valamit a hajunkon, de nem a fazonváltás a cél, az alábbi színekkel érdemes kísérletezni.
Továbbra is nagy erőkkel kutatnak a mentőcsapatok Afganisztánban, ahol vasárnap éjjel pattant ki egy nagy erejű földrengés az ország keleti részén. A természeti katasztrófa legkevesebb 800 ember életét követelte, illetve több mint 2800-an sebesültek meg – közölte Zabihullah Mujahid, a tálib kormány egyik szóvivője.
Továbbra is elsődleges kockázatot jelent a dzsihadista terrorizmus – hívja fel a figyelmet az Europol. Az európai uniós rendőrségi hivatal 2025-ös, a terrorizmus helyzetéről szóló jelentése szerint egyre növekszik a magányos terroristák által elkövetett támadások száma – mondta Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgá
A Wizz Air új magasságokba emeli a hazai futballt: a légitársaság a világbajnoki-selejtezőkre készülő magyar férfi A-labdarúgó válogatott főszponzorává vált! A Magyar Labdarúgó Szövetséggel kötött szponzorációs megállapodás új korszakot nyit a sport és a közösség összefogásában.A partnerséget augusztus 26-án ünnepélyesen erősítette meg Váradi Józse
Hiába a fizetésemelés, Nagy Erzsébet szerint továbbra is pedagógushiány van, sok helyen kevesebb órát vagy szakkört tartanak, és az új teljesítményértékelési rendszer miatt a tanárok még most sem tudják, pontosan, mennyit keresnek.
A Házasodna a gazda 2025-ös évadában új fiatal gazdák próbálják megtalálni a szerelmet. A rapid randik izgalmas és feszült pillanatait Nádai Anikó kíséri végig, aki segít a pároknak megnyílni egymás felé. A műsor romantikus vidéki helyszínekre repíti a résztvevőket, ahol a természet nyugalma és a személyes találkozások dominálnak.
Mit tartogatnak számodra a csillagok 2025. szeptember 2-án? A mai napi horoszkóp segít eligazodni abban, mire érdemes figyelned, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a napodból, és mely energiák támogatnak a legjobban.
A 2025/2026-os tanév hivatalosan ma indult, de a külföldön élő magyar családok gyerekei már korábban megkezdték az iskolát. Hawaiin például nincs egyenruha, a diákok kreatív gondolkodásra kapnak ösztönzést, és szinte üres táskával járnak suliba. Norvégiában a tanulás gyakran a természetben zajlik, ahol a gyerekek a növény- és állatvilágot is testkö
A Magyar Nemzeti Bank a hazai ingatlan- és jelzáloghitelpiaci változásokra reagálva több, a pénzügyi stabilitást erősítő intézkedést fogadott el. A jegybank tájékoztatása szerint a változtatások erősítik a bankok sokkellenálló-képességét és finanszírozási szerkezetét, mérséklik az ingatlanpiaci rendszerkockázatok növekedését és támogatják a hitelez
Több mint ötezer elektromos gépjármű után fizettek ki támogatást a vállalkozásoknak - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a Facebook-oldalán.