A Netflix szeptember végén mutatja be Steven Knight legújabb dobását, A Guinness család című nyolcrészes szériát, amely most megkapta hivatalos előzetesét is. A Peaky Blinders kreátorának új története az ír sörbirodalom születésének kulisszái mögé enged betekintést, miközben a családtagok között kibontakozó hatalmi harcot állítja a középpontba.
Te egy csoda vagy! A 29. alkalommal megrendezett Állami Gondozottak Országos Találkozóján, az ÁGOTA Táborban a több mint 1000 táborozó – gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek, a velük foglalkozó szociális és gyermekvédelmi szakemberek, pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások, önkéntesek – tíznapi vakációjának kiemelt részét jelenti
A Magyar Nemzeti Bank elindította a Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítést, amely a KKV-k számára egyszerű, gyors és kedvező árazású beruházási hiteleket kínál. Az első minősített hitelek már elérhetők az OTP Bank fiókjaiban, és további nagybankok is csatlakoznak hamarosan.
Minden hónapban azt veszed észre, hogy jóval előbb elfogy a pénzed, mint kellene? Nem találsz megfelelő munkahelyet vagy éppen ellenkezőleg, jól keresel, de folyton túlköltekezel?
Mindössze 15,6 millió forintért talált gazdára a hírhedt dunakeszi ház, amely egykor minden idők egyik legkegyetlenebb magyar bűnözője, a néhai Pándy András otthona volt. Az árverést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő bonyolította le júniusban, miután a lelkész mostohalánya – az egyetlen, aki el tudott menekülni előle – lemondott az örökségről, így az i
A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal haladta meg az előző negyedévit. Az előzetes adatközléssel megegyező GDP-növekedés mögé a KSH most részleteket is rakott, így kiderült, hogyan tudtuk elkerülni az újbóli recessziót.
Az Európai Központi Bank igazgatósági tagja, Isabel Schnabel szerint az eurózóna gazdasága ellenállóbbnak bizonyult a vártnál, és a jelenlegi monetáris politikai irányvonal megfelelő a középtávú árstabilitás biztosításához - mondta el a Reutersnek adott interjújában.
Magyarország bruttó hazai termékének volumene a második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az első negyedév GDP-csökkenése után ez sokat jelent, így ugyanis nem következett be technikai recesszió, azaz nem volt két egymást követő negyed
Rendelettel módosította a Magyar Nemzeti Bank elnöke a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló MNB-rendeletet. Az első lakásukat vásárló, 41. életévüket be nem töltött ügyfele esetén – derül ki a Magyar Közlöny 100. számából.
A Tesla indiai piacra lépése eddig nem váltotta be a reményeket, a vállalat mindössze 600 megrendelést kapott a júliusi értékesítés kezdete óta, ami ami jelentősen elmarad a várakozásoktól - írta a Bloomberg.
Árvaszúnyogok lepték el a Balaton partját. A rovarok igen rámenősek, hajókat és éttermeket szálltak meg, de némelyek még a falban is találnak néhány példányt. A helyiek egyelőre nem látják a probléma megoldását.
Árpa Attila sosem arról volt híres, hogy gondosan rejtegetné kemény, kompromisszummentes véleményét. A celebritás a Nyerő Páros című műsorban sem hazudtolta meg önmagát.
A kriptovilágban a csalók mindig új módszereket találnak, hogy becsapják a felhasználókat, és megszerezzék digitális vagyonukat. Az egyik legfrissebb, egyre gyakrabban jelentett átverés a „try my game” – azaz „próbáld ki a játékom” néven ismert Discord-scam, amely során a támadók játékmeghívások mögé bújva fertőznek meg gépeket, majd ürítik ki a kr
Szörnyű tragédia rázta meg a Bács-Kiskun vármegyei Miske települést: az eltűnt kislányt a keresésbe bekapcsolódó rendőrök és önkéntesek holtan találták meg, az ügyben emberölés gyanúja miatt indult nyomozás.
A klímaváltozás komoly kihívások elé állítja a Balatont. Mi fenyegeti a tó jövőjét, és miért nem elég csak politikai ígéretekkel megoldani a problémákat?
A politológus szerint "nem volt még az újabb kori magyar történelemben ennyire felkészületlen és ennyire alakulatlan párt, mint a Tisza-párt", de erről csak a választások után kell beszélni.
Már lehet jelentkezni az idei RGB-re, ahol az elmúlt év legjobb, kommunikációhoz, marketinghez és médiához kapcsolódó designmegoldásait keressük. Az egyik kategóriánk a service design, Ruszty Lászlót, a verseny egyik zsűritagját arra kértük, írja meg, szerinte miért érdemes SD megoldásokkal nevezni a Kreatív nagy designversenyére.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb jelentése kritikusan értékeli a magyar kormány gyakori piaci beavatkozásait, különösen a kiskereskedelmi árrések korlátozását, amely a szakértők szerint torzítja a piacokat és gyengíti a versenyt. Az árréskorlátozás augusztusi meghosszabbítása újabb példája az állami intervencióknak, amelyek hosszú távon ká
A CNN beszámolója szerint a vulkánjairól, gejzírjeiről és különleges tájairól ismert Izland ismét a világ legbékésebb országaként végzett a Global Peace Index listáján. A rangsort az Institute for Economics & Peace (IEP) állítja össze 163 ország és terület értékelésével, figyelembe véve a társadalmi biztonságot, a belső és külső konfliktusokat, val
Új hónap, új lehetőségek és a csillagok különleges kedvessége egyesek számára! Ha Skorpió, Oroszlán, Kos vagy Ikrek jegyű vagy, készülj fel, mert ez lesz a te hónapod. A csillagok különleges energiákat és meglepetéseket tartogatnak számodra, amelyek segítenek abban, hogy a lehető legpompásabban zárd az év végéhez közeledő időszakot. Merülj el a hor
Átfogó fejlesztési programot hirdetett a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). A bemutatott terv egyszerre célozza a horgászturizmus élénkítését, a hazai élővizek ökológiai biztonságának megerősítését, valamint a halfogyasztás népszerűsítését. A szervezet céljai közt szerepel továbbá a vízparti közösségi terek kialakítása, élőhelyfejlesztési
Öt tetszőlegesen kiválasztott megyei jogú város idei és tavalyi költségvetését ellenőrzi a Magyar Államkincstár. A célpontok: Eger, Miskolc, Győr, Szekszárd és Zalaegerszeg.
Az európai reklámipar három meghatározó egyénisége vállalta, hogy besegít a kizárólag újságírók által bírált verseny promóciójába – akkor is, ha nem sikerül besurranniuk a zsűriszobába.
A The Longevity Hub, a magyarországi longevity ökoszisztéma első számú szereplője, az Agence Najoua ügynökséget választotta integrált kommunikációs partnernek. A megbízás kiterjed a PR-stratégiára és -menedzsmentre, a sajtókapcsolatokra, esemény- és közösségkommunikációra, executive thought leadershipre, Linkedln stratégiára és menedzsmentre, valam
2025 első félévében a Gdp a nyers adatok szerint stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 0,1 százalékkal alulmúlta a 2024 azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal, amely szeptember 2-án közzétette a 2025. Ii. negyedévre vonatkozó részletes Gdp-adatsort is.
Volt egyszer egy kis város, ahol mindenkit az idővel való küzdelem emésztett. Az emberek sietve jártak-keltek, elfoglaltak voltak és türelmetlenek. Ezen a helyen élt Anna, egy fiatal, ambiciózus nő, aki mindig a jövőt fürkészte, és kihívások elé állította magát. Az egyik álmát azonban a türelem próbája tette próbára. Anna mindig is arról álmodott,
Gondoltál már arra, milyen lehet az, amikor egyik napról a másikra jelentős anyagi bőség hullik az öledbe? Két csillagjegy számára ez a lehetőség hamarosan valósággá válhat. De vajon melyik két jegyet kíséri most a szerencse, és hogyan képesek ők kiaknázni ezt a váratlan fordulatot? Lássuk, mit mond a horoszkóp! A Bika és a Szűz csillagjegy