2025. szeptember 3. szerda

szept. 3
0:29
Szoboszlainak Isak érkezése után is lesz helye a Liverpoolban (Blikk)
A nyári transzferidőszak utolsó óráiban robbantotta az újabb átigazolási bombát a Liverpool labdarúgócsapata, amely rekordösszegért szerezte meg a svéd gólvágó Alexander Isakot a Newcastle-től. Szoboszlainak azonban ennek ellenére sem kell attól tartania, hogy mellőzné a csapat.
szept. 3
0:29
Érdekes felmérés látott napvilágot az EU bővítéséről (Infostart)
A brüsszeli közlemény szerint a 15–39 év közötti válaszadók kétharmada úgy véli, hogy a tagjelölt és potenciális tagjelölt országoknak csatlakozniuk kell az EU-hoz, amint teljesítik a szükséges feltételeket.
szept. 3
0:29
Elhunyt a horrorfilmek kultikus alakja, Scott Spiegel (Blikk)
67 éves korában elhunyt Scott Spiegel, a horrorfilmek mestere, aki olyan kultikus alkotásokban dolgozott, mint az Evil Dead II és a Hostel sorozat. A filmes világ egy meghatározó alakját veszítette el. Barátai és kollégái mély fájdalommal búcsúznak tőle, kiemelve kreativitását és elhivatottságát.
szept. 3
0:29
Generációs különbségek (HR Portál)
Másként állnak a munkavégzéshez, a munka világához, a vezetéshez, az állásváltáshoz vagy éppen a munka-magánélet egyensúlyához a különböző generációk. Különböző élethelyzetükből adódóan különbözőek az igényeik, így a munkamotivációjuk is gyakran eltér. Ezért más módon kell őket megszólítani, amikor toborzásról van szó, valamint másfajta juttatásokk
szept. 3
0:29
Trump szerint a világ legborzalmasabb helye Chicago, oda is be akarja küldeni a Nemzeti Gárdát (444.hu)
A demokrata vezetésű nagyvárosokat Trump katonákkal fegyelmezi meg: "Jogom van bármit megtenni, amit akarok, én vagyok az Egyesült Államok elnöke."
szept. 3
0:29
Marton Krisztián: Hazudj csak, én álmodom (WMN)
Egy történet a fellobbanó szerelemről, a csalódásról és arról, hogy a tükörben végül mindig önmagaddal kell szembenézned.
szept. 3
0:29
Rendkívüli fotót közölt Várkonyi Andrea, boldogan mutatta meg, így még nem láthatta az ország Mészáros Lőrinc feleségét (Promotions)
Sugárzik a boldogságtól a fényképeken.
szept. 3
0:29
Ilyet még nem hallottunk – orosz énekesnő varázsolt Eszterházán (Mandiner)
A nő tartoztatná, a férfi menne, avagy mi a fontosabb: a szerelem vagy a háború? A III. Haydneum Eszterháza Fesztivál nyitókoncertje erre is választ adott, Haydn Armida című operájának címszerepében pedig Vaszilisza Berzsanszkaja hengerelte le a végére több mint elégedett közönséget.
szept. 3
0:29
Most üt be a szigorított vendégmunkás-törvény, és nem sok köszönet lesz benne (Forbes)
Tavaly több mint 130 ezer vendégmunkás dolgozott Magyarországon, többségük Ázsiából érkezett, ha az engedélyük lejár, nem érkezhet utánpótlás. A cégek kiskapukat keresnek, vannak azonban helyzetek, ahol ezek sem működnek. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A magyarországi a jogszabályok szigorítása m
szept. 3
0:29
"De jó, hogy nincs köztük Mohamed" – mondta az oroszlányi polgármester, miután az elsősöket köszöntötte (Telex)
Takács Károly szavai azért is meglepőek, mert később gratulált egy Oroszlányban élő indonéz nő magyar állampolgársági vizsgájához.
szept. 3
0:29
Woody Allen: Ha Trump hagyná, hogy rendezzem, csodákat művelnék (Telex)
A rendező szerint az elnök remek színész, 1998-as filmjében egyszerűen mindent jól csinált, de nem érti, miért ment el politikusnak.
szept. 3
0:29
Öt embert megkéseltek egy marseille-i szállodánál, a feltételezett támadót agyonlőtték (Telex)
Az egyik megkéselt áldozat válságos állapotban van.
szept. 3
0:29
Drámai figyelmeztetés: ha nem lesz változás, összeomlik a magyar agrárium (Agrárszektor)
A következő tíz évben alaposan át kell alakulnia a magyar mezőgazdaságnak, ha meg akarja őrizni versenyképességét. Az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási helyzetek, a víz hiánya mind a talajban, mind pedig a ritkuló csapadékban nehezebbé teszi a gazdák számára a termelést.
szept. 3
0:29
Műveltségi kvíz: Kivételes tehetség vagy, ha legalább 5 helyes választ adsz a mai kvízben (Kvízguru)
Ez a műveltségi kvíz alaposan próbára teszi a tudásodat több témában is. Már az is nagy teljesítménynek számít, ha legalább 5 helyes választ adsz, hiszen ez kivételes tehetségre utal. Ha szereted a szellemi kihívásokat, a Kvízguru vegyes kvízei mindig tartogatnak számodra valami újat. Játékos formában tesztelheted és bővítheted a tudásodat.
szept. 3
0:31
Zsuzsi gazdát teljesen lesokkolta tetovált udvarlója vallomása (rtl.hu)
A Házasodna a gazda legfrissebb epizódja is fordulatokban bővelkedik: Gyuri gazda kínos hibát vétett, Zsuzsi udvarlója pedig szívszorító vallomást tett. A következő, harmadik részből is mutatunk ízelítőt, amiben Viktor és Zsófi rögtön az első találkozásnál flörtbe bonyolódnak. Ne maradj le semmiről!
szept. 3
0:33
Így ragyogott Zimány Linda a 82. Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén (Blikk)
Hollywood legnagyobb sztárjai lepték el Olaszország egyik legfestőibb városát, Velencét, ahol szerdán megkezdődött a 82. Velencei Filmfesztivál. A világhírű esemény vörös szőnyegén nemcsak nemzetközi sztárok, hanem magyar hírességek is felbukkantak, köztük Zimány Linda. A modell a The Testament of Ann Lee premierjén jelent meg, amelyben Amanda Seyf
szept. 3
0:33
Hadházy Ákosék a Magyar Rádió egykori épületéhez vonultak, Karácsony Gergely is felszólalt a tüntetésen (Blikk)
Kemény őszre számít a belpolitikában Hadházy Ákos: a független országgyűlési képviselő erről kedden a budapesti Ferenciek terén beszélt, ahol a részvételével ismét demonstrációt tartottak a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen.
szept. 3
0:33
Meghalt Takács János világbajnok asztaliteniszező (Blikk)
Fájdalmas hírt osztott meg a Facebook-oldalán a Magyar Asztalitenisz Szövetség: hetvenéves korában elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező, a sportág egyik kiemelkedő magyar alakja. A legendás játékos az 1979-es phenjani vb-n tagja volt az aranyérmet szerző magyar csapatnak.
szept. 3
0:33
Bécsben is megemlékeztek Szent István királyról (Infostart)
Szent István király tiszteletére ünnepi szentmisét tartottak Bécsben a Havas Boldogasszonyról elnevezett bécsi minorita templomban.
szept. 3
0:33
Elindult a GINOP Plusz (HR Portál)
Szeptember 1-jén indul a GINOP Plusz "Munkakörülmények fejlesztése" kiemelt projekt, a Dél-alföldi régióban már pályázhatnak a hazai kkv-k - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
szept. 3
0:33
Köblös Aranka: Akkor tehát pincében fogok aludni (WMN)
Aranka három éve hajléktalan. Most arra a hideg novemberi éjszakára emlékszik vissza, amikor rózsaszín kabátjában először lépte át egy "fapados menhely" küszöbét.
szept. 3
0:33
Ősi magyar szöveg Tutanhamon szarkofágján, megfejtették a döbbenetes tartalmú írást? (Promotions)
Tutanhamon szarkofágján állítólag magyar szöveget azonosítottak – egy elmélet szerint a hieroglifák ősi üzenete magyarul is olvasható.
szept. 3
0:33
A Volvo Es90 legendás öröksége - az Amazon hárompontos biztonsági öve (Autószektor)
Már 97 éve tervez és gyárt autókat a Volvó, minden stílusban, formában és méretben. A technológia, a formatervezés és a teljesítmény az évtizedek során folyamatosan fejlődtek, de a lényeg – amiért mindig is dolgoztak – világosan megfogalmazódik a vállalat küldetésében: hogy személyes, fenntartható és biztonságos módon tegyék lehetővé az emberek sza
szept. 3
0:33
A technikai nihilizmus ellen – Csejtei Dezső írásairól (Mandiner)
Korunk embere szem elől téveszti létezése örökbecsű kérdéseit, és figyelme kizárólag a tárgyak előállítására, elfogyasztására irányul.
szept. 3
0:33
Rogánék újfajta nemzetbiztonsági ellenőrzést vezetnének be (Forbes)
Két törvényt is módosítanának. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Megjelent a kormány honlapján két törvénytervezet. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda módosítaná a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény nemzetbiztonsági ellenőrzéssel összefüggő részét, illetve a minősített ada
szept. 3
0:33
"Választást akkor lehet nyerni, ha van valódi választás" – Hadházy megint tüntetett, csatlakozott a Pázmány Campus ellen demonstrálókhoz is (Telex)
Azt mondta, az is siker, hogy nem ő borult fel az autójával Hatvanpusztán. Ezen a kedden is azt ígérte, nem fogja abbahagyni a tiltakozást.
szept. 3
0:33
Putyin az egész Nyugatnak, India Trumpnak üzent, a kínai elnök pedig elégedetten hátradőlt (Telex)
Az egész világ a Sanghaji Együttműködés Szervezetének nagy összeborulásokat hozó csúcstalálkozójára figyelt. A limuzinban tárgyaló Putyin azt próbálta megmutatni, hogy nincs elszigetelve a nyugati szankciók miatt, és az is jól jött neki, hogy Trump vámháborúja szokatlanul közel hozta Indiát és Kínát. Peking világháborús évfordulót is tart díszszeml
szept. 3
0:33
Ijesztő, mekkora halat fogtak a Balatonból: ekkorát még nem láttál (Agrárszektor)
Gelencsér Csaba, a Pergető Kalandok horgásztúra-vezetője rekordméretű, 190 centiméteres harcsát fogott a Balaton középső medencéjében, amely egyéni csúcsot jelentett számára. A közel kétméteres példány méltán nevezhető a tó egyik óriásának.
szept. 3
0:35
Minden férfi rémálmát követte el a Házasodna a gazda szereplője (rtl.hu)
A Házasodna a gazda vállalkozója, Gyuri gazda az ismerkedős este végén arról döntött, hogy kik azok a lányok, akikkel szeretne még randizni. A nevek bejelentésénél azonban hiba csúszott a gépezetbe, mert összekeverte Ági és Ancsi nevét, ami a dekoratív dekoltázzsal hódító lánynak óriási csalódást okozott. Tetszett a videó? Nézd a Házasodna a gazdát
szept. 3
0:37
Donald Trump megjelent a nyilvánosság előtt (Infostart)
Alabama államba költözik az Egyesült Államok űrhaderejének (United States Space Force) parancsnoksága - jelentette be Donald Trump elnök kedden. A tájékoztatót nagy érdeklődés övezte, mert az elnök egy ideje nem jelent meg a nyilvánosság előtt.
szept. 3
0:37
Komoly hátrányban vannak a munkaerőpiacon a krónikus betegek (HR Portál)
Egy friss kutatás szerint a krónikus beteg férfiak átlagosan 5,8 százalékkal, a nők pedig 23 százalékkal keresnek kevesebbet, mint egészséges munkatársaik.
szept. 3
0:37
Eurojackpot: nagyon sok pénzt vittek el, brutális pénz volt a főnyeremény (Promotions)
Íme a nyerőszámok a 36. héten az Eurojackpoton.
szept. 3
0:37
Öt nappal a kemoterápiás kezelése után meccset játszott a világ egyik legjobb játékosa (Mandiner)
A mellrákkal küzdő Camilla Herrem nem csak pályára lépett, de négy gólt is szerzett a norvég bajnoki kézilabdanyitányon!
szept. 3
0:37
Erős számokkal búcsúztatták a nyarat a fapadosok (Forbes)
Váradi József és Michael O’Leary is örülhet. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A Ryanair és a Wizz Air is növekvő utasforgalomról számolt be, az előbbi új csúcsot is döntött az utolsó nyári hónapban, írta a vg.hu. Ryanair-rekord. A Ryanair 21 millió utast szállított augusztusban, soha ennyien nem vá
szept. 3
0:37
Izrael megkezdte a támadást Gázaváros ellen (Telex)
Több tízezer tartalékost hív be az izraeli hadsereg a támadásra.
szept. 3
0:39
"A baba döntötte el, mikor szeretne érkezni" – Megyeri Csilla barátnője már tudja a gyermek nemét, a szülők még nem (Blikk)
Csak úgy sugárzik a boldogságtól Megyeri Csilla, aki az első gyermekét hordja a szíve alatt. A műsorvezető több mint egy éve talált rá a szerelemre a félig olasz származású ökölvívó és bokszedző, Nicola Sarcia oldalán, akivel azóta elválaszthatatlan párt alkotnak. Bár a baba érkezése meglepetésként érte őket, hiszen hivatalosan még nem vágtak bele
szept. 3
0:39
Házasodna a gazda: Zámbó Krisztián is beszáll a párkeresésbe? (rtl.hu)
Ismerős arc pattan autóba, hogy eljusson a Házasodna gazda 2025 egyik új párkeresőjéhez, Erika gazdához. Zámbó Krisztián izgatottan indul útnak, mégis végig azon morfondírozik, vajon milyen lesz a videókhoz képest a valóságban Erika.
szept. 3
0:41
Közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban (HR Portál)
A július-augusztusban futó Nyári Diákmunka Programban mintegy 30 ezer fiatal állt munkába. A program népszerűségét az is jól mutatja, hogy több mint 4600 munkáltató közel 5 milliárd forint támogatást vett igénybe a fiatalok foglalkoztatására - összegezte kedden kiadott közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás
szept. 3
0:41
Teljes kiakadás a Kísértés villájában, majdnem véget vetett mindennek a hősszerelmes (Promotions)
Kihúzták a gyufát és majdnem borított mindent a szerelmes férfi.
szept. 3
0:41
Megint remekeltek a brit tudósok: szerintük túl fehér és középosztálybeli az angol vidék a bevándorlóknak (Mandiner)
Itt az újabb ideológiai muníció ahhoz, hogy "sokszínűvé és migránsbaráttá" tegyék az angol falvakat és kisvárosokat.
szept. 3
0:41
Tovább nő a popbirodalom: ilyet magyar sztár még nem kapott a világmárkától (Forbes)
Úgy fest, még a maximumnál is többet hozott ki Dzsúdló a Mekivel futó együttműködéséből. Épül tovább a popbirodalom.
szept. 3
0:41
Az amerikai hadsereg kilőtt egy állítólagos drogszállító hajót (Telex)
A Venezuelából indult hajót a Karib-tenger déli részén támadta meg az amerikai haditengerészet.
szept. 3
0:45
Távozik Anna Wintour a Vogue éléről, megnevezte utódját (HR Portál)
Anna Wintour személyében a divatvilág egyik meghatározó személyisége távozik, közel 40 év után a Vogue főszerkesztői posztjáról. Hónapok találgatása után meg is nevezte utódját, akivel együtt azonban a pozíció is változni fog.
szept. 3
0:45
A kamera előtt tudta meg szerelme titkát a Nyerő páros versenyzője, összetört a szíve (Promotions)
Sebestyén Balázs is teljesen ledermedt a kellemetlen pillanattól.
szept. 3
0:45
Szoboszlai újra a legjobbak között (Magyar Hírlap)
Shearertől jobbhátvédként érdemelte ki a megtisztelő kerettagságot.
szept. 3
0:45
Váratlan helyről szóltak be Brüsszelnek: Merz megálljt parancsolt Von der Leyennek (Mandiner)
A német kancellár behúzta a kéziféket az Ukrajnába küldendő békefenntartók ügyében.
szept. 3
0:45
Nagy változás az állampapír-értékesítésben (Forbes)
Keddtől lépett életbe. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Elérhető a készpénzes állampapír adásvétel és-pénztári szolgáltatás a Magyar Államkincstár Hattyú utcai fiókjában – írta az MTI.  Miért fontos ez? Az Államkincstár kiemelte, keddtől az összes budapesti fiókban lehet készpénzért vásárolni állam
szept. 3
0:45
Donald Trump nagyon csalódott Vlagyimir Putyinban (Telex)
Az amerikai elnök arra utalt, hogy fejlemények várhatóak az elkövetkező napokban az ukrajnai béketárgyalásokban.
szept. 3
0:49
A szemünk előtt porlad szét a lehallgatásban fogant, hazugságra épített instapárt (Mandiner)
Lassan megismerjük a Tisza Párt politikusait. Ennek örvendhetünk, hiszen sokáig hiányoltuk az arcokat Varga Judit volt férje mellől.
szept. 3
0:49
Egyre több NER-cég terjeszkedik a szomszédban, furcsa alkut sejtenek mögötte (Forbes)
Mészárosék terjeszkedésével párhuzamosan két másik magyar építőipari csoport is érdeklődik a szlovák piac iránt.  Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Egyre több magyar cég jelenik meg a szlovákiai közbeszerzéseken – a Mészáros Csoport épp most vásárolja be magát az egyik legnagyobb szlovákiai útépítő

Keresés