2025. szeptember 2. kedd

szept. 2
12:21
Ingyenpénz villanyautókra: itt a választott modellek toplistája (Autószektor)
Fotó: Energiaügyi Minisztérium A bejegyzés szerint a hazai cégek tisztán elektromos hajtású személyautó, tehergépkocsi vagy kisbusz beszerzéséhez kaphatnak állami hozzájárulást. Mostanáig 4467 pályázónak utaltak el 19,4 milliárd forintot 5002 környezetkímélő jármű megvásárlásához - emelték ki, hozzátéve, hogy a lehetőség decemberig még elérhető, a
szept. 2
12:21
Két vármegyében ütötte fel a fejét az alattomos vírus (AC News)
A vírus, amit szúnyogok hordoznak és madarak terjesztenek, most már olyan közegben is megtelepedett, ahol úgy gondoltuk, a nyár legveszélyesebb időszaka mögöttünk van. A nyugat-nílusi láz már nem csupán egzotikus kártevőkről szóló szólam – három hazai áldozata is van.
szept. 2
12:21
Nacsa Lőrinc: Magyar Péter a békés kötcsei piknikre szervez zavargást, folytatódik a gyűlölet politikája (vasárnap.hu)
"Magyar Péter évekig kézzel-lábbal kapart, hogy jöhessen Kötcsére és az első sorban üljön. Most a balhé, a provokáció, az erőszak, a zavargás miatt akar jönni, amit csak ő szeretne és ő szervez. Így akarja elterelni a figyelmet arról, hogy lebuktak, Tarr Zoltán beismerte, mire készülnek" – írta közösségi oldalán kedden Nacsa Lőrinc. Folytatódik a
szept. 2
12:21
Hiába az árrésstop, újra kilőttek az élelmiszerárak (Kontroll.hu)
Továbbra is az élelmiszerek drágulása fűti a hazai inflációt, bár a kormányzat az árrésstop bevezetésével épp ennek próbálta elejét venni. Nem sikerült - legalább is a KSH hétfőn publikált adatai szerint kudarcos volt a tavasz óta tartó, és legutóbb augusztusban meghosszabbított intézkedéssorozat.
szept. 2
12:23
Magyar Péterék hazugságai nem tudják elfedni: ezt jelenti számokban a Tisza-adó (Magyar Nemzet)
Több millió ember vinne haza kevesebbet egy esetleges Tisza-kormány alatt.
szept. 2
12:27
30 perc alatt elkészül Polgár Kriszta ázsiai marhás tésztája (Metropol)
Látványnak sem utolsó, na de az íze!
szept. 2
12:27
Bitcoin: Unalmas lesz az út az 1 millió dollárig? (Kripto Akadémia)
A Bitcoin árfolyama mára már szinte egyértelmű, hogy elérheti az 1 millió dollárt, de lehet, hogy sokkal kevésbé drámai módon, mint ahogy a legtöbb befektető elképzeli – véli a PlanC néven ismert kriptoelemző. Lassú, de biztos emelkedés PlanC vasárnapi X-bejegyzésében arról írt, hogy könnyen lehet nem lesznek egyértelmű „buy the dip” (vételi) lehet
szept. 2
12:27
Komoly nyugdíjszigorítás jön 2026-tól Magyarországon: sokan eleshetnek a járandóságuktól? (Pénzcentrum)
Az élettársi kapcsolatban élők számára szigorú feltételekhez kötött az özvegyi nyugdíj, ráadásul 2026-tól még nehezebb lesz hozzájutni az ellátáshoz. A jogosultság igazolásához elengedhetetlen a hivatalos dokumentumok beszerzése, különben a túlélő fél könnyen eleshet ettől a fontos anyagi segítségtől.
szept. 2
12:27
Hirtelen 40 százalékot ugrott egy magyar részvény (Portfolio)
Kilőtt az Amixa Holding árfolyama, 40,3 százalékot ralizott ma a papír, bőven az átlag feletti forgalom mellett.
szept. 2
12:27
Így segítenek a magyar kutatók az erdősítésben szerzett tudásukkal (Agroinform)
Magyarország évtizedes erdészeti tapasztalatai globális szinten is hasznosulhatnak a klímaváltozás elleni küzdelemben.
szept. 2
12:27
"Egy éve nincs munkám, aggódom, hogy a korom a probléma" (Ripost)
Egy ötvenes éveiben járó férfi elmondja, nehezen talál új munkát.
szept. 2
12:27
Ezzel az autócsodával jelent meg Szoboszlai, Kerkez pedig egy Skodával (Ripost)
Lencsevégre kapták a liverpooli játékosokat.
szept. 2
12:27
Egy befektetési sztorit is újratöltött az Otthon Start – megindult az építőipari kispapír (vg.hu)
Lendületet adott az Otthon Start rajtja.
szept. 2
12:27
Millie Bobby Brown először posztolt fotót a kislányáról, az apukája tartja a kezében a csöppséget (Glamour)
Millie Bobby Brown gyakorlatilag sokkolta a rajongóit, amikor bejelentette, hogy férjével, Jake Bongiovival örökbe fogadtak egy kislányt. Bár a kicsiről akkor nem mutatott fotót, most megosztott róla egy képet, amin a büszke apuka tartja őt egy babahordozóban.
szept. 2
12:27
Megváltozott Vilmos herceg, az új cím egészen hatott rá: "Érezni lehetett" (BorsOnline)
Vilmos herceg egy politikus szerint megváltozott.
szept. 2
12:27
A kínai-orosz kapcsolatok kiállták a nemzetközi változások próbáját (Magyar Hírlap)
Peking kész magasabb szintre emelni kapcsolatait Moszkvával.
szept. 2
12:27
Újabb botrány Ukrajnában: rendőrök tepertek le egy sorozás elől menekülő férfit (Magyar Nemzet)
Ezúttal a rendőrök végezték a piszkos munkát.
szept. 2
12:27
Egyszer már Orbán Viktor is elkövette azt a hibát, amit most Tarr Zoltán (Telex)
A miniszterelnök 2008-ban egy zártkörű rendezvényen árulta el, mire készül majd kormányon, balhé is lett belőle. A Tisza Párt alelnöke szintén baráti közegben hibázott, amikor arról beszélt, hogy "választást kell nyerni, és utána mindent lehet".
szept. 2
12:27
A Flightradar azt állítja, nem zavarták a GPS-t Ursula von der Leyen gépén (Telex)
Az adataik szerint csak percekkel nőtt a repülőgép menetideje.
szept. 2
12:27
A magyar középiskolások felkészültek a mesterséges intelligencia korszakára (Digital Hungary)
Ötből négy középiskolás tervezi, hogy a mesterséges intelligenciát valamilyen módon beépíti a tanulmányaiba. A hazai kutatásban közel 800 diák vett részt. A Bosch kiemelt figyelmet fordít a jövő generációjának felkészítésére.
szept. 2
12:27
5 lustaságbarát takarítási hack, amit muszáj kipróbálnod (Bien)
Sokan vagyunk, akik számára a takarítás nem csupán napi rutin, hanem egy szükséges rossz. Mikor lustaságunk veszi át az irányítást, még inkább szükségünk van olyan megoldásokra, amelyek segítenek abban, hogy minimális erőfeszítéssel és időráfordítással is tiszta otthont tudjunk fenntartani. Az alábbi öt egyszerű trükk éppen ebben nyújt segítséget.
szept. 2
12:27
Feltárul Szulejmán elveszett zarándokvárosa Szigetváron (Librarius)
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek I. Szulejmán szultán turbéki sírhelyének és az egykor köré épült oszmán zarándokvárosnak a feltárásába.
szept. 2
12:33
Az Európai Unió tényleg berúgta a fegyverkezés motorját (Infostart)
A friss adatok alapján az EU országai valóban komolyan veszik a fegyverkezési versenyt, mindezt fenntartható arányszámok mellett. Az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) legfrissebb jelentése szerint az EU tagállamainak védelmi kiadásai rekordszintre, 343 milliárd euróra emelkedtek 2024-ben.
szept. 2
12:33
Helyszíni képek: a saját apja adta fel a miskei kislány gyilkosát (BorsOnline)
Egy napig bujkált.
szept. 2
12:33
Provokáció, vagy komolyan gondolják? – az oroszok legújabb térképe szerint most már szinte fél Ukrajna elfoglalása lehet a cél (hirado.hu)
Egy olyan térkép jelent meg az orosz védelmi tárca egyik friss videójában, amely Ukrajnának az eddigieknél nagyobb területeit ábrázolja Oroszország részeként.
szept. 2
12:33
Fix 3 százalékos hitel: csökkennek az alkupozíciók, egy panelnál esélytelen meglépni ezt (vg.hu)
Az eladóknak hamar érdemes piacra lépniük.
szept. 2
12:33
Szerelem azokon a napokon: igen vagy nem? (Glamour)
Kezdjük a legvégén: mindent szabad, ami mindkettőtöknek jó! De hogy mit gondoltok ti erről a tabutémáról, azt lássuk a cikkben!
szept. 2
12:33
Gyász: elhunyt Tamási Gábor (BorsOnline)
Hosszan tartó súlyos betegséggel küzdött.
szept. 2
12:33
60 felett is sármos Hollywood szívtiprója – Keanu Reeves a mozigyár legemberibb karaktere (Life)
61 éves lett a színész, aki túl király arc a Hollywoodi celebjátszmákhoz
szept. 2
12:33
Elfogták a 22 hónapos kislány feltételezett gyilkosát (Demokrata)
A 24 éves J. Dávidot emberölés miatt őrizetbe veszik és kezdeményezik a letartóztatását.
szept. 2
12:33
Szánthó Miklós: A magyarok naponta 1 millió eurós bírságot kapnak a határok védelméért (Magyar Nemzet)
"Karol Nawrocki győzelme nemcsak Lengyelország, hanem egész Európa számára fontos."
szept. 2
12:33
A ChatGPT megmondta: ennyi esélye van a Győrnek és a Fradinak a BL-győzelemre (Mandiner)
A Mesterséges Intelligencia szerint a címvédő ETO toronymagas favorit a végső sikerre.
szept. 2
12:33
Sorra betegíti meg az embereket a rettegett kór Magyarországon – erre kell figyelned (Most Hír)
Az egészségügyi hatóságok najabb adatai szerint ismét megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi láz vírusfertőzése. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi szakemberei a 34. hétre vonatkozó epidemiológiai jelentésükben három új megbetegedést dokumentáltak.
szept. 2
12:33
Zsenik kvíze: Csodás eredmény, ha sikerül legalább az 5/8. Indulhat az agytorna? (Kvízguru)
Ez a kvíz a zsenik terepe, ahol nyolc izgalmas kérdés vár rád. Már az is csodás eredménynek számít, ha legalább 5 helyes választ adsz. Indulhat az agytorna, hogy kiderüljön, te meddig jutsz? A Kvízguru oldalán minden nap új kvízek várnak rád, amelyek nemcsak szórakoztatóak, hanem igazi szellemi edzést is jelentenek.
szept. 2
12:35
Ők találtak rá a 22 hónapos Hanna holttestére (Magyar Nemzet)
Azóta elfogták a feltételezett elkövetőt.
szept. 2
12:35
Az elsők közt szeretné megkapni az Otthon Start hitelt? – Összeszedtük, mit kell ezért tennie! (Mandiner)
A lakáshitel-igénylés hosszú és bonyolult folyamat, és ha nem érkezik meg időben a pénz, az problémákat eredményezhet. Mutatjuk mi kell ahhoz, hogy elkerülje az ilyen helyzeteket, és minél gyorsabban megkapja az Otthon Start Programban igényelt összeget.
szept. 2
12:37
Kiszámoltuk: ennyivel csökkenne a fiatal, gyerekes családok keresete a Tisza-féle SZJA-emelés miatt (Mandiner)
A Tisza-féle SZJA-javaslat erős ütést mérne a fiatal családok pénztárcájára is.
szept. 2
12:39
Orbán Viktor: Ereszt a tiszás lufi (hirado.hu)
A miniszterelnök kijelentette, számukra az út nyílegyenes a választásokig: végrehajtják a programjukat, és teljesítik, amit vállaltak.
szept. 2
12:39
Rekordrajtot vett a fix 3 százalékos hitel: megrohamozták a bankokat, tolonganak az ügyfelek (vg.hu)
A fix 3 százalékos hitel iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt.
szept. 2
12:39
"Most milliárdokkal a zsebükben elhiszik, hogy a lopott pénztől arisztokraták lettek" – Rákay Philipnek üzent az édességgyáros milliárdos (SzMo)
Ugyanez a proli szindróma kísérti Orbán Viktort, az édesapját, és az egész fehérgalléros bűnbandát, amelyik közpénzből épített magának kastélyokat, luxusbirodalmakat és aranyozott világot – írta nyílt levelében Felföldi József.
szept. 2
12:39
Kádár örökségében brutális dolgot találtak, tömegével hozták elő a pincéből (Promotions)
Ez volt a szocialista pártvezető egyik titka, az átlagembernek fogalma sem volt róla.
szept. 2
12:39
Soltész Miklós: Az iskola a közösséget erősíti (Magyar Hírlap)
Az új tanévben több mint húszezer fiatal kezdi meg az óvodát, az általános vagy középiskolát nemzetiségi oktatásban Magyarországon.
szept. 2
12:39
Nem lehetett leszoktatni róla, a somogyi rémnek állandóan kellett a nyilvánosság a maszturbáláshoz (Magyar Nemzet)
Többször is lebukott.
szept. 2
12:39
Magyar Péter nagy meglepetésre készül Kötcsén: "készüljetek" (naphire.hu)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ott lesz vasárnap Kötcsén, a nagyhírű Fidesz-találkozó közelében.
szept. 2
12:39
Túl korán hullanak le a falevelek? Ez a hamis ősz szindróma (Green)
Hullanak a falevelek, pedig nincs még itt az igazi ősz. Sőt, már augusztus végén,...
szept. 2
12:39
Hét év, ezer résztvevő – igazi közösségi ünnep lett a Szenior Találkozó (vehir.hu)
Hét év alatt a térség egyik legnagyobb közösségi eseményévé nőtte ki magát a Szenior Találkozó: míg az első alkalommal mindössze 250 nyugdíjas gyűlt össze, idén már közel ezren ünnepeltek együtt Úrkúton. A rendezvény célja most is ugyanaz volt: erősíteni az összetartozást, közös élményeket adni és megmutatni, hogy a jókedvnek, a zenének és a neveté
szept. 2
12:41
Mindenki azt találgatja, mit jelent be Trump este (Magyar Nemzet)
Nagy bejelentésre készülhet az amerikai elnök.
szept. 2
12:45
Ebben a házban fogták el a miskei gyermekgyilkosság miatt körözött férfit (BorsOnline)
A Bors stábja ott volt, amikor elfogták a körözött férfit
szept. 2
12:45
Elstartolt az M1-es autópálya bővítése: videó mutatja, milyen lesz (Infostart)
Az előkészítő munkálatok már tavaly elkezdődtek, de a tényleges munkálat most szeptemberben vette kezdetét. A MKIF Zrt. mindenkit igyekszik megnyugtatni: a munkák évekig tartanak, de a közlekedés folyamatosan biztosított lesz.
szept. 2
12:45
Donald Trump rejtélyes bejelentést tesz: a Fehér Ház kiküldte a meghívókat, a fél világ találgat – őrült pletykák terjednek (vg.hu)
Az Egyesült Államok elnökére figyel kedden a világ.

Keresés