Alekszandr Bublik valóságos dührohamot kapott. A kazah teniszező az első szett elvesztése után ripityára törte az ütőjét, aztán magának is ártott. Mindezek ellenére végül így is sikerült továbbjutnia.
Litauszky Balázs vezeti mostantól a Gazdasági és Energetikai Minisztérium kommunikációját. A tárcavezető szerint a húszéves szakmai múlttal érkező újságíró alapossága garantálja a nyílt tájékoztatást.
Ősszel könnyű túl korán télire tenni a fűnyírót, különösen akkor, amikor már hűvösek az éjszakák és egyre ritkábban kell elővenni a gépet. Ám amíg az időjárás engedi, a hűvös évszakhoz alkalmazkodott fűfajok ősszel is növekednek.
Fotó: ZF A ZF eredetileg azt tervezte, hogy a telephely 2000 munkahelyéből mintegy 450-et megszüntet. A gyár azonban nem kerülheti el teljesen a létszámleépítést: Az ADAS részleg eladásának részeként mintegy 300 alkalmazott kerül át a Samsung leányvállalatához, a Harmanhoz. Ezenkívül a ZF októberben elindít egy önkéntes végkielégítési csomagokat kí
Amikor gyorsan kell összedobni valamilyen finom, meleg ételt a családnak, én mindig ehhez a bevált és isteni recepthez nyúlok. Ugyanis ezt a tepsiben sült csirkét a burgonyával együtt…
Döbbenetes jelenetek vezették fel a hétvégi NFL-forduló londoni mérkőzését. A mérkőzés ugyanis a Philadelphia Eagles játékosának, Jeremiah Trotter Jr-nak és a Jacksonville Jaguars védőjének, Bryan Thomas Jr-nak még gyakorlatilag még el sem kezdődött, máris véget ért. A két amerikai focista mindössze 13 másodperccel a kezdőrúgás után kezdett földhar
Az előléptetése azután történt, hogy idén Lénárd Enikővel bronzérmet szereztek a Young Lions nemzetközi döntőjének Film kategóriájában. A Kreatív megkeresésére elmondta, hogyan készült az új pozícióra, és miért szeretne ismét eljutni Cannes-ba.
Eddigi legrangosabb elismerését gyűjtötte be Holtai Gábor pszichothrillere, a Sitges-i Nemzetközi Filmfesztiválon kapta meg a Méliès d'Or, vagyis az Arany Méliès díjat. Lovas Rozi erős politikai áthallásokkal bíró fogságtörténete előkelő társaságba nyert belépést, az elmúlt húsz évben többek között Anders Thomas Jensen, Peter Strickland vagy éppen
A 2009 és 2015 között gyártott RCZ még mai szemmel nézve is a Peugeot egyik legkülönlegesebb modellje volt. A márka most egy új koncepcióval rukkolt elő, így könnyen elképzelhető, hogy a közeljövőben visszatér a kupé.
Október 26-án érkezik A Bírónő az RTL-re és az RTL + Premiumra, az új bírósági talkshow-ban hétköznapi emberek legszövevényesebb vitái kerülnek terítékre. A műsor minden epizódja új büntetőügyet és új emberi történetet tár a nézők elé. A formátum mozgatórugói a határozott, bölcs Bírónő, a dörzsölt Ügyészek és a ravasz Ügyvédek, akiknek közreműködés
A kriptovaluták biztonságos tárolása a kezdetek óta problémát jelent, mivel itt nemcsak egy technológiai kérdéskört kell körbejárni, hanem annak is utána kell járni, milyen forrásból szerezzük be a tárcáinkat, és pontosan melyik gyártóra is hagyatkozunk. A Ledger hardveres tárcái az elmúlt években számos támadásnak voltak kitéve, a mostani incidens
A magas koleszterinszint sokáig észrevétlen maradhat, bizonyos esetekben azonban a szem környékén is megjelenhetnek olyan elváltozások, amelyekre érdemes odafigyelni.
Úgy tűnik, Harry herceg és Meghan Markle gyermekei, a 7 éves Archie herceg és az 5 éves Lilibet hercegnő zökkenőmentesen vették az akadályokat, és pillanatok alatt beleszoktak az új, brit vidéki életmódba. A visszaköltözésük óta a nyilvánosság feszült figyelemmel kíséri minden lépésüket, és a Sussex-i hercegi pár most egy egészen intim és békés pil
Papp Gergő Pimaszúr a biztonságos e-rollerezés nyomában. A riporter úton útfélen igyekszik jobb belátásra bírni a duplán száguldozókat. Teljes védőfelszerelés és bukósisak használata erősen ajánlott. Eszelős számok a gyermektraumatológiákról – csak idén már több ezer sérült gyerek! Itt az ideje végre az itthoni szabályozásnak is, amit épp október 9
Elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy
A Crush bevezetése a BioTechUSA egyik legnagyobb volumenű nemzetközi termékbevezetése, amely egyszerre nyolc országban, integrált omnichannel kampánnyal indul. A kampány üzleti és kommunikációs szempontból is fontos lépés a márka számára: a BioTechUSA a hagyományos sporttáplálkozási pozícióból tudatosan nyit a szélesebb snacking- és édességkategóri
Még azok a gyerekek is a szüleik fejéhez vághatják néha, akik harmonikus, jó kapcsolatban vannak velük. Szakértők magyarázzák el, hogy legtöbb esetben mi áll ennek a hátterében, és abban is segítenek, hogyan lehet egy ilyen helyzetet jól kezelni.
Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
Elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban - vezetői utasításra - hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy
Hivatalból eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli Körvasút-beruházás ügyében. A hatóság lépését a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata indokolta, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy korábban sem állami, sem uniós szervektől nem kaptak hivatalos jelzést a projekttel kapcsolatban. Az ügyről sajtótájékoztatót ta
Idén október 15-25. között rendezik meg a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös eseményét a budapesti Művész moziban.
Egy brit jelentés szerint a modern búza bizonyos ásványi anyagokból jóval kevesebbet tartalmazhat, mint évtizedekkel ezelőtt. A fogyást elősegítő gyógyszerek terjedésével a tápanyagokban gazdag élelmiszerek szerepe még fontosabbá válhat.
A többéves vízhiány és az idei, rendkívüli aszály következtében teljesen kiszáradt a zselici Ropolyi-tó. A halállományt még a nyár folyamán sikerült megmenteni és áttelepíteni, a meder újbóli feltöltődése pedig immár kizárólag a jövőbeli csapadékviszonyoktól függ.
Az RTL új bírósági talkshow-jában hétköznapi emberek legszövevényesebb vitái kerülnek terítékre. De itt szinte semmi nem az, aminek elsőre látszik – az igazság a részletekben rejlik.
Papp Gergő Pimaszúr a biztonságos e-rollerezés nyomában. A riporter úton útfélen igyekszik jobb belátásra bírni a duplán száguldozókat. Teljes védőfelszerelés és bukósisak használata erősen ajánlott. Eszelős számok a gyermektraumatológiákról – csak idén már több ezer sérült gyerek! Itt az ideje végre az itthoni szabályozásnak is, amit épp október 9
„Az elmúlt hónapokban sokadszor fordult elő velem, hogy kiküldtem egy, a saját szakmai értékítéletem szerint érdekes, hírértékű céges sajtóanyagot, amire szinte automatikusan érkezett az adott portáltól egy ajánlat, hogy ezt fizetős konstrukcióban mennyiért lehetne megjelentetni. Szándékosan írom, hogy hírértékű, mivel az egyik például a műszaki te
Radnai Márk a közösségi oldalán reagált Hadházy Ákos kritikájára, miután lezárult a Belügyminisztérium vizsgálata az augusztus 20-i tűzijáték közbeszerzésével kapcsolatban. A Tisza Párt politikusa szerint Hadházy azon "szomorkodik", hogy nem talált tűzijáték-mutyit.
A Xiaomi legújabb, mágnesesen rögzíthető kiegészítője, a Pocket Guitar okostelefonból varázsol gitárt, lehetővé téve a zenelejátszást és gyakorlást bárhol és bármikor. Különösen a Xiaomi 18 Pro sorozat hátlapi kijelzőjével nyújt egyedi élményt, de iPhone-okkal is kompatibilis.
A sóska tőosztása ősszel egyszerű módja a tövek megújításának: csökkenti a besűrűsödést, növeli a fiatal hajtások számát, és javítja a tavaszi terméshozamot. Ismerd meg a pontos időzítést és a helyes ültetési technikát.
Különösen kényes pillanatban kezdődött Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete, ugyanis két nappal korábban az ír elnökség bemutatta a 2028–2034-es uniós költségvetésről szóló kompromisszumos javaslatát. Ez a Bizottság eredeti tervéhez képest 8 százalékkal, 2025-ös árakon 141 milliárd euróval csökkentené a hétéves keretet, ami sem a takarékos
Három ingatlanra 8,6 milliárd forintot költött tavaly a korábban jegybanki megbízásokkal kitömött Raw Development Kft. A friss beszámoló szerint a vállalat története messze legrosszabb évét zárta.