Egyszeri, kiugró, meglepő – így jellemezte a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az építőipar kedvező KSH-adatait, de Regős Gábor azt is részletesen kifejtette az InfoRádióban, miért áll majd minden vissza a rendes kerékbvágásba a számok világában, mígnem majd az uniós pénzek áldásos hatása egyszer csak meg nem mutatkozik. De ez még nem idén lesz.
Barta Sylvia napok óta gyászol, ugyanis 14 év együtt töltött év után pénteken örökre el kellett engednie a szeretett kutyáját, Ladyt. A golden retriever napra pontosan a család kiscicájának halála után két évvel hunyt el, tátongó ürességet hagyva maga után. A TV2 műsorvezetője most őszintén vallott az óriási veszteségről és fájdalmáról.
A Princeton Egyetem professzora, Kollár János, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja vehette át kedden a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat a Families of Varieties of General Type című könyvéért.
Heves szóváltás alakult ki az Országgyűlésben kedden a gázolaj után igénybe vehető adó-visszatérítés emeléséről szóló törvény vitájában. A Fidesz és a Tisza Párt képviselői egymást vádolták hazugsággal, a vita hevében pedig egy tiszás politikus a "paraszt!" szót kiáltotta oda. Nem sokkal később Kovács Petra Judit bocsánatot kért a bekiabálásért.
Korai stádiumú csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében, amelynek eltávolítására egy műtét során kerül sor. A katolikus egyházfő kedden meg is érkezett a római Gemelli kórházba, ahol hatalmas tömeg fogadta a beavatkozás előtt. A 71 éves pápa várhatóan legalább egy hétig lábadozik majd.
Petíciót indított a Magyar Szövetség és a párt Oktatáspolitikai Műhelye a szlovákiai magyar és nemzetiségi iskolák megmaradásáért. A kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a szlovák oktatási minisztérium módosítsa a parlament előtt lévő törvényjavaslatokat, amelyek a magyar szakemberek szerint számos iskola működését veszélyeztethetik.
Egyszerű politikai döntésnek tartja Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ágazati azonnali béremelést, mert nem jelenik meg ez szerinte olyan nagy súllyal a költségvetésben. A Tisza Párt választási ígéreteire és Magyar Péter nyilatkozataira szerinte mindenki emlékszik, ezek azonnali segítséget vonultattak fel. Ha
Fegyveres rablók áldozata lett Gulácsi Péter. A megdöbbentő eset során az 58-szoros magyar válogatott kapus, a terhes felesége és két gyermekük is spanyolországi otthonában tartózkodott, de szerencsére egyiküknek sem esett bántódása. A spanyol Villarrealhoz idén nyáron szerződött kapus nem lép pályára klubja ma esti Bajnokok Ligája-mérkőzésén.
Elárulta Kleinheisler László, hogy miért nem tért vissza az NBI-be annak ellenére, hogy július óta szabadon igazolható. Az is kiderült, hogy nem érzi kellőléppen megbecsülve magát Magyarországon.
Bár a képregényrajongók jelentős része megbarátkozott Ben Affleck sötét és komor Batman-alakításával, maga a színész élete legszörnyűbb élményeként tekint vissza erre az időszakra. Az Igazság Ligája viharos forgatása egybeesett Affleck súlyos magánéleti válságával, a válásával és az alkoholproblémáival is, amit a stúdió és az alkotók közötti háború
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, belehalt a sérüléseibe.
Megvannak az Eurojackpot legújabb nyerőszámai. A szabályok szerint a játékosoknak öt számot kell eltalálniuk az 1–50 közötti tartományból, valamint két Euro-golyót az 1–12 közötti tartományban. Nézzük hát, hogyan alakult a 42. játékhét első sorsolása.
Óriási Bitcoin-vásárlásról számolt be a bitcoin kincstári cég, a részvények árfolyama mégis zuhanásba kezdtek. A puszta felhalmozás könnyen egy Bitcoin-csapda fogságába ejtheti a felkészületlen cégeket. A hatalmas méretű kriptovaluta-vásárlások önmagukban már nem képesek felfelé hajtani a részvényárfolyamokat. Az elmúlt hét eseményei megmutatták,
Izgalmas olvasói levelet kaptunk: az orchideákat úgy is szaporíthatjuk, hogy a száron lévő új hajtásokat levágjuk, majd orchideaföldbe, átlátszó cserepekbe szétültetjük őket.
Egy átfogó szakértői jelentés szerint a közösségi média, a pénzügyi bizonytalanság és a romló mentális egészség kombinációja komoly akadályt jelent a fiatalok munkaerőpiaci beilleszkedésében. A problémák kezelésére a brit kormány új mentális egészségügyi stratégiát és szigorúbb ellenőrzést ígér.
A 100 leggazdagabb című kiadvány felelős szerkesztője szerint megroggyant a Mészáros birodalom, úgy gondolja, hogy már most sem Orbán Viktor kijelölt oligarchája vezeti a listát. A kieső munkák miatt szükségtelenné váló dolgozókat más cégek gond nélkül felszívhatják.
Engedély nélküli szerkesztések, feltörési kísérletek és óriási adatforgalom: a Wikipédia mögött álló alapítvány szerint az OpenAi Ai-ügynökei alaposan feladták a leckét az üzemeltetőknek.
Újabb egy centiméterrel emelkedett a Balaton átlagos vízállása kedd reggelre, így elérte a 31 centimétert az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint. A hétvégi esőzések óta napról napra gyarapszik a tó vízkészlete, a part menti mérőhelyeken azonban jelentős különbségek vannak: a déli parton több helyen magasabb vízállást mértek.
Sokan rutinszerűen dobják be a külső akkumulátort, a laptopot vagy az elektromos cigarettát az utazótáskájukba, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ezek az eszközök a kézipoggyászba vagy a feladott bőröndbe kerülnek.…
A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A Ksh–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz ké
Évről évre egyre komolyabb verseny zajlik Európa legnépszerűbb karácsonyi vásárai között a látogatók kegyeiért. Az idei rangsor azonban meglepetést is tartogat: egy magyar város adventi rendezvénye olyan népszerű helyszíneket előzött meg, mint Bécs, Prága vagy Nürnberg.
A kézi szerelés a magas automatizáltságú gyártásban sem tűnt el. Ha azonban több tíz vagy akár több száz kilogrammos részegységekkel kell dolgozni, már nem elegendő egy hagyományos munkaasztal. A korszerű
A megkérdezett szakértők szerint a kormány által tervezett vagyonadó jelenleg ismert formájában hátrányba hozza a sikeres magyar kis- és közepes vállalkozásokat a külföldi cégekkel szemben.
Közel 40 éves ügyészi pályája alatt Fejes Péternek több nagy közérdeklődésű ügy is jutott, a körmendi gyerekgyilkosságtól a Marian Cozma-gyilkosságon át a vörösiszap-perig. Polt Péter viszont 2012-ben azonnali hatállyal, indoklás nélkül mentette fel megyei főügyészi pozíciójából.
A minisztérium a tűzifa biztosítására hivatkozva feloldotta a védett erdőterületek fakivágási moratóriumát, ami természetvédők szerint óriási visszalépés. Birtokunkba került belső anyagok szerint komolyan gondolják a fakivágások visszaszorítását, de a minisztérium szerint több időbe telik a szemléletváltás. Hiába menekültek meg erdőrészletek, nincs
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel, ahol a biztonság kérdése újraértékelődik. Erre válaszul új B2B funkci