Soha nem gondoltam volna, hogy mi is eljutunk ide – pedig egy látszólag praktikus döntés, a külön alvás, szép lassan köztünk is elvégezte a maga csendes munkáját. Ez a történet arról szól, hogyan vettük észre időben, és mit teszünk most másképp.
Magyar Péter szerint Fürcht Pál volt főügyész volt az, aki 2024-ben egy budapesti szórakozóhelyen történt "politikai provokációból a Fidesz megrendelésére" próbált bűncselekményt kreálni ellene.
A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indulhat a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac z
Ha eddig azért halogattad az otthoni IPL-szőrtelenítést, mert tartottál a kezelés közben keletkező kellemetlen meleg érzettől, érdemes megismerned egy olyan technológiát, amely a komfortot is a középpontba helyezi. A Ulike Air 10 Pro ugyanis nemcsak a szőrtelenítés hatékonyságára fókuszál, hanem arra is, hogy a kezelés minél kellemesebb élmény legy
A mentelmi jogról szóló döntés hivatalos kihirdetése és az ügyészség tájékoztatása előtt vehették őrizetbe Seszták Miklóst. A nyomozást átvevő NVVH vezetése ráadásul ellentmondásokba keveredett az ügyben.
Kriptoparadicsom lehet Görögország, bevezetik az EU egyik legalacsonyabbnak számító adókulcsot. A mediterrán életérzés, az olcsó ingatlan és a barátságos adó együtt vonzó csomag lehet a digitális nomádok számára, de vajon tényleg olyan vonzó, mint elsőre tűnik? Kripto-paradicsom lesz a szomszédban? Mit tudunk a görög szabályról? Máshol is 10%, miér
Rendkívüli ülést tart hétfő este az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena (MPS) igazgatótanácsa, miután az Intesa Sanpaolo megemelte a bankra tett felvásárlási ajánlatát, és több kulcsfontosságú MPS-részvényes is a felvásárló oldalára állt – közölte vasárnap három, az ügyhöz közel álló forrás a Reutersszel.
Európa későn eszmélt, ezért lesznek országok, amelyek egy hideg tél miatt bajba kerülhetnek – mondta Deák András energiapolitikai szakértő az InfoRádióban. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa arra is rámutatott, hogy szinte biztos, hogy a Hormuzi-szoros kiesésével kell végigcsinálnia Európának a telet.
Az őszi kerti munkák során a változó időjárás miatt gyorsan felmelegedhetsz, majd átfázhatsz vagy elázhatsz. A jól felépített rétegezés segít szárazon és komfortosan dolgozni.
A Gestapo által kivégzett futballedzőkről, roma ökölvívókról, Latin-Amerikából hazatérő magyarokról, egy különleges templomi közösségről és az Artpool legendás történetéről szóló tévéfilmek támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI) ideiglenes Televíziós Döntőbizottsága (TVDB). Az NFI öt dokumentumfilm és két animációsfilm elkészítésére össz
Miért indítanánk bármilyen vállalkozást és tennénk magunkra ezzel hatalmas terhet, ha a siker legelső lépésénél olyan összegeket kell fizetnünk, amelyeknek még a töredéke sincs a bankszámlánkon? Birmacher Barnabás és társai cégét, a Bitrise-t maga Sam Altman válogatta be a világ egyik legfontosabb startupinkubátorába, globálisan gondolkoznak, de Bu
Nyugati hírszerző szolgálatok arra a figyelmeztették az európai hadiipari vállalatok vezetőit, hogy Oroszország ellenük szőtt merényletterveken dolgozik egyre nagyobb erővel – írta hírszerzési forrásokat idézve a Financial Times.
Egyezségi javaslatot tett a malajziai 1Malaysia Development Bhd. (1MDB) állami alap a Deutsche Bank AG-nak abban az 1,1 milliárd dolláros perben, amely a több milliárd dolláros sikkasztási botrányhoz kapcsolódó összegek visszaszerzésére irányul - közölte a Bloomberg.
Idén is dönthetsz arról, hogy ki kapja a TASZ Szabad-díjának közönségdíját – ezúttal nyolc jelöltre szavazhatsz, akik rendkívüli emberek, rendkívüli történetekkel.
Szinte minden elemében a legendás elődöt idézi az új Citroën Kacsa, amely egyelőre ugyan csak koncepcióként mutatkozott be, de két éven belül biztosan érkezik a kereskedésekbe – nem is akármilyen árcédulával.
Óriási nemzetközi felháborodást váltott ki az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezetője, aki olyan Nagy-Németország térképet posztolt, amely Magyarországtól Sopront és a dunántúli sváb enklávékat is elcsatolná.
Súlyos jogi aggályok merültek fel Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt fejlesztési miniszter őrizetbe vételével kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal (NVVH) munkatársai még azelőtt intézkedtek a politikussal szemben, hogy a mentelmi jogának felfüggesztéséről szóló határozat hivat
A Spar újabb panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a magyar élelmiszer-kiskereskedelmi különadó miatt. A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
Tragédiával végződött egy férfi látogatása egy angliai állatkertben, miután valamilyen okból úgy döntött, hogy közelebbről is megismerkedik egy szibériai tigrissel. A találkozást nem élte túl, az állatkert azonban egyértelművé tette, hogy a ragadozónak nem kell az életével fizetnie a történtekért.
Hétfőn este a Hír TV Bayer Show című műsorának vendége lesz Orbán Viktor. A Fidesz elnöke két fontos témát jár majd körül az interjúban. Deák Dániel politikai elemző több részletet is közölt a beszélgetésről.
Az Itt érzem magam otthon című magyar alkotás nyerte el az idei Méliés d'Or európai filmdíjat, a műfaji filmek Oscarjaként emlegetett elismerést a spanyolországi Sitgesben.
A Gerbeaud név hallatán a legtöbben azonnal a Vörösmarty téri patinás cukrászdára gondolnak, a zserbóra, a csokoládéra és a budapesti kávéházi élet aranykorára. De vajon hányan tudják, hogy a névadó, Gerbeaud Emil korának egyik legmodernebb gondolkodású üzletembere volt?
Az ősz jó alkalom arra, hogy ne csak a lakásban, hanem a pénzügyeinkben is rendet tegyünk. Az elmúlt években szinte észrevétlenül szaporodtak meg azok a szolgáltatások, amelyekért havonta automatikusan fizetünk. Streaming, felhőtárhely, mobilalkalmazások, játékok, prémium előfizetések és különböző bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások terhelhetik
A V-Híd és Orbán Győző cégei közötti szerződések miatt a rendőrség augusztusban hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított. Mi történt? Orbán Viktor volt kormányfő édesapja és a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc rendszeresen üzleteltek az elmúlt hét évben: a Direkt36 kiderítette, hogy Orbán Győző cégei 3,8 milliárd forint értékben adtak el vag
Hatalmas torlódás nehezíti a Budapest felé tartókat az M5-ös autópályán, az Ócsa térségében kiépített terelésnél. A jelenlegi adatok szerint a torlódás meghaladta a 10 km-t, és tovább növekszik a reggeli forgalom hatására. "Lehetőség szerint, válasszák az 5-ös főutat, és az Újhartyáni csomópontban, de legkésőbb az Örkényi csomópontban hagyják el az
Miközben a tenyésztők a mennyiség helyett továbbra is a szigorú minőségi mutatókra és a tudományosan megalapozott szelekcióra helyezik a hangsúlyt, rendkívüli várakozással indult az idei esztendő a fajtaklub számára.
Polgár Tünde fiatalon még hallani sem akart arról, hogy egyszer a tévéképernyőre kerüljön, az élet azonban egészen másképp alakult. Azóta nemcsak ő vált ismert tévés szereplővé, hanem férje is kipróbálja magát a képernyőn, méghozzá A legjobb ajánlat című műsor Felfedezőjeként. Tünde azt is elárulta, hogyan próbál kitörni a luxusfeleség-skatulyából,
Az Apor téren is elültették az árvácskákat a Gyulai Közüzemi Kft munkatársai. Olyan szempontból nem hozott változást az ősz, hogy a növények a megszokott helyeken virágozhatnak majd, és a mennyiség is megegyezik a tavalyival, hiszen több, mint 17 ezer tő kerül a földbe. A munka most mégis nehezebben megy, mint máskor, ennek pedig az elmúlt …
Az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (Avhga) kedvezményes díjú kezességvállalásával hozzájárul az agrárvállalkozások likviditásának javításához és fejlesztéseinek megvalósításához. Az Alapítvány ügyvezető igazgatójával, dr. Herczegh Andrással a válsághelyzetek kezeléséről, a támogatott és piaci hitelek megfelelő egyensúlyáról, valamint a
A hűtő teteje a legtöbb konyhában rakodóhely, pedig a gyártók szabad helyet kérnek fölötte és mögötte, mert ott távozik a készülék hője. Összeszedtük, hány centit adnak meg a magyar nyelvű útmutatók.
Minden korábbinál melegebbnek bizonyult szeptemberben a Csendes-óceán vize, ami a szupererős El Niño-jelenséggel együtt nem sok jót ígér a közeljövő időjárására nézve.
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a por
Visszakerült az államhoz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) győri székháza, amelynek nettó 3,2 milliárd forintos felújítása még az előző kormányzati ciklusban fejeződött be.