A változókorról legtöbbször a hőhullámok, az alvászavarok, a hangulatingadozás vagy a súlygyarapodás jut eszünkbe. Ebben az időszakban olyan intimebb panaszok is megjelenhetnek, amelyekről jóval kevesebbet beszélünk: ilyen lehet a vizelettartás nehézsége is.
Újabb kalandokkal tért vissza a TV2 képernyőjére az Ázsia Expressz, amelyben a hírességeknek ezúttal is próbára kell tenniük a kitartásukat, a leleményességüket és az alkalmazkodóképességüket. A hetedik évad Bolíviában veszi kezdetét, a versenyzőkre pedig embert próbáló feladatok, váratlan helyzetek és humoros pillanatok várnak.
A történelem során számtalan hajó szelte át a világ tengereit és óceánjait, de csak néhányuk neve vált igazán legendássá. Voltak, amelyek nagy földrajzi felfedezésekhez járultak hozzá, mások történelmi események főszereplőivé váltak, megint mások tragikus sorsuk miatt maradtak meg az emlékezetünkben. Mai kvízünkben tíz legendás hajó nyomába eredünk
Jézus életéről megszámlálhatatlan alkotás született, ám egy 19. század végi francia festmény egészen szokatlan módon örökítette meg a feltámadása utáni pillanatokat. A képen Krisztus egyenesen a néző szemébe néz, miközben a háttérben három rejtélyes alak figyeli az eseményeket. Kilétük fontos szerepet játszik a mű értelmezésében.
Gyerekkorunk óta azt halljuk, hogy a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás az egészségünk alapja. Az elmúlt évtizedek kutatásai azonban arra hívták fel a igyelmet, hogy ezek a mindennapi alapélelmiszerek folyamatosan veszítenek tápanyagtartalmukból, így ma már korántsem táplálnak úgy, mint nagyszüleink idejében. [Banners]
Két kritikus PHP-sebezhetőség miatt szerte Európában állami weboldalakat kellett lekapcsolni, miközben az üzemeltetők a javítócsomagok telepítésén dolgoznak. A sérülékenységek lehetővé teszik, hogy a támadók jelszó és felhasználói fiók nélkül, távolról futtassanak tetszőleges kódot a kiszolgálókon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 129,72 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 143 326,20 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a kedvező nemzetközi hangulatba
A Magyar Demokrata főszerkesztője szerint a volt jegybankelnök őrizetbe vétele mögött valójában egy sokkal magasabb szintű politikai cél húzódik meg. A publicista úgy véli, a hatóságok az eljárással végső soron a korábbi kormányfőt próbálják célba venni.
Egyre több krém és étrend-kiegészítő ígéri, hogy segít megőrizni a fiatalságodat. De honnan tudhatod, mire van szükséged, ha a bőröd mellett az ízületeidre is figyelnél? A Diagnózis egészségpodcast két vendége szakemberként és saját tapasztalatai alapján is mesél arról, hogyan választ a rengeteg lehetőség közül.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából szerdán az Országház Kupolacsarnokában adták át a magas rangú állami kitüntetéseket. Az ünnepségen a hazai művészeti, tudományos és oktatási élet legkiemelkedőbb képviselőinek munkásságát ismerték el. A Magyar Érdemrend nagykeresztje A polgári tagozat legmagasabb elismerésében hárman
Szerdán az Országház Kupolacsarnokában átadták az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából odaítélt állami kitüntetéseket. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójához kapcsolódóan művészek, tudósok, történészek, oktatók és kutatók részesültek elismerésben. A kitüntetéseket Baka András köztársasági elnök Magyar Péter miniszterelnökkel és
Az ok, hogy Matolcsy György utolsó előtti jegybankelnöki munkanapján egy magántőkealap az ügyészség szerint színlelt értékpapír-kölcsönszerződést kötött, azzal a céllal, hogy a Matolcsy-kör az MNB vezető posztjának átadása után is saját céljaiknak megfelelő befektetéseket eszközölhessen a vagyonnal. A szerteágazó ügyben Matolcsy Ádámot és Stofa Gyö
A sikerfilmek szereplője elmesélte, milyen fájdalmas szembenéznie azzal, hogy a hollywoodi karrierje egészen másképp alakult, mint amilyennek azt gyerekként elképzelte.
Gazdasági csalás miatt körözi a rendőrség Matolcsy György volt jegybankelnök fiát és Stofa Györgyöt, a jegybanki alapítványok vagyonkezelőjének korábbi vezetőjét. A két elfogatóparancs szerda délután vált ismertté, néhány órával azután, hogy Matolcsy Györgyöt két másik gyanúsítottal együtt őrizetbe vették.
Szerda délután átadták az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetéseket az Országház Kupolacsarnokában. A díjazottak között van Krasznahorkai László, Enyedi Ildikó, Závada Pál és Kiss Judit Ágnes is.
Egy belga kisvárosban olyan bolt nyílt, ahol magánemberek árulják a megunt holmijukat, a pénztárt pedig a bolt viszi. Az első napokban többen voltak, mint amire a tulajdonosok számítottak.
Egy autó hátsó ülésén közölték Fürcht Pállal, hogy le kell állítani a Völner Pált érintő eljárást. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője a parlamenti vizsgálóbizottság előtt szerdán a többi között arról is beszélt, hogyan akadályozták meg a nyomozás megszüntetését, miért rejtették el a lefoglalt adatok másolatait és milyen beavatkozási kí
Összehangolt őszi programkínálattal készül a családok rohamára Sóstógyógyfürdő. A nemzeti ünnepen díjtalanul látogatható skanzen mellett az állatpark és a fedett élményfürdő is mindennap nyitva tart.
Elsősorban a színházi világban ismert, képernyőn keveset szerepelt Urbanovits Krisztina, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban játékosa. Köszönhető ez talán annak is, hogy a színésznő szívesebben dolgozik olyan darabokon, amelyek mélyre mennek, gyomorszájon vágnak, hiszen szeret lelkileg hatni, elgondolkodtatni, kemény, fájó, nehéz témákkal foglalkoz
Európa még Amerikát is maga mögé állítva vette át a vezetést a régiók versenyében, ami az arany befektetéseket illeti. Franciaország és társai pont akkor remekelnek ezen a területen, amikor sok helyen már utcára vonultak a tiltakozó tömegek a magas rezsiköltségek miatt. Miért vásárol Európa ennyi nemesfémet? Mi lett az ilyen befektetésben hagy
A szülés utáni első percek egyik legmeghittebb élménye, amikor az újszülöttet édesanyja (vagy édesapja) mellkasára helyezik. A bőrkontaktus azonban jóval több egyszerű gyengédségnél, hiszen számos jótékony hatása ismert, és nem csak a kisbabák fejlődésére és jóllétére nézve. Egyre több kutatás támasztja alá, hogy ez a természetes közelség az anyák
A nyári hőség és az aszály a cukorrépa-termelők számára is komoly kihívást jelentett. A Rail Cargo Hungaria már megkezdte a termény szállítását a kaposvári cukorgyárba, ahol az idei szezonban a korábbinál rövidebb beszállítási időszakra készülnek.
Amíg lángol a szerelem, a pénz nem téma. Amikor a viszony kihunyt, akkor nagyon is azzá válik – négy keserű, de tanulságos történeten keresztül mutatjuk meg, mire érdemes figyelni.
A holnapi nap egy váratlan üzenettel vagy egy régóta várt válasszal lendíthet tovább. A Bika végre fellélegezhet egy elhúzódó ügyben, a Skorpió pedig rájöhet, mi áll egy furcsa viselkedés mögött. Mutatjuk, mit tartogat az október 22-i, csütörtöki napi horoszkóp a csillagjegyeknek!
Két rendőr és két civil megsérült Athén belvárosában, miután működésbe lépett egy hátizsákba rejtett robbanószerkezet – tájékoztatott a görög rendőrség szerdán.
Szőlőtelepítés ősszel: helyszín, talajelőkészítés és ültetési technika egy cikkben. Megmutatjuk, hogyan készíts megfelelő gödröt, öntözd be az oltványt, és mikor távolítsd el a tavaszi takarást a biztonságos kilábalásért.
A történelem legnagyobb energiabiztonsági fenyegetésének nevezte az iráni háború következményeit Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője, aki szerint a globális energiapiacok négy év alatt két kulcsfontosságú szállítási útvonalukat is elvesztették. A szakember a Telexnek adott interjújában a magyar kormány energiapolitikai lépései
A nyár közepe óta a Tisza Párt elmozdult a csúcspontról, a Fidesz-KDNP pedig a mélypontról. Bár a kormánypárt támogatottsága a három hónappal ezelőtti 58-ról 55 százalékra csökkent, továbbra is jelentős előnnyel vezeti a pártok rangsorát. Itt a Závecz Research friss kutatása.
A szerdán elfogott volt jegybankelnök letartóztatásáról várhatóan pénteken dönt a bíróság. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják.
Vitézy Dávid kiemelte: júniusban az új kormány egyik első jelentős fejlesztéspolitikai döntésével ismét zöld utat adott a kőbányai Közlekedési Múzeum megvalósításának. "Ma pedig újabb fontos mérföldkőhöz érkeztünk: megjelent a kivitelező kiválasztására irányuló feltételes közbeszerzési felhívás" - írta. Hozzátette: ez jelentős beruházás, egy ekkora
A meghirdetett állások számában enyhe csökkenés, míg a megjelölt fizetések átlag értékében 5 százalékos növekedés volt tapasztalható 2026 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakéhoz mérten, az egyes területeket vizsgálva viszont markáns elérések mutatkoznak ebben a mutatóban – derül ki a Profession.hu friss jelentéséből.
Vannak, akik mellett eleinte úgy érzed, te vagy a világ legkülönlegesebb embere. Figyelnek rád, elhalmoznak bókokkal, kíváncsiak rád és olyan intenzíven kapcsolódnak hozzád, mintha ezer éve ismernétek egymást. Aztán telik az idő és valami megváltozik. Egyre többször kérdőjelezed meg önmagad, óvatosabban fogalmazol, és azon kapod magad, hogy már meg
Miközben az európaiak többsége bizakodó a saját és családja jövőjét illetően, a világ kilátásait már jóval kevesebben látják pozitívan – derül ki az Európai Parlament 2026 tavaszi Eurobarométer-felméréséből. Az uniós válaszadók mindössze 38 százaléka optimista a világ jövőjével kapcsolatban, Magyarországon azonban ez az arány eléri az 57 százalékot
Az amszterdami bíróság 111 millió eurós kártérítés megfizetésére kötelezte a Heinekent a Macedonian Thrace Brewery (MTB) nevű kisebb görög sörfőzde javára, miután a söróriás görög leányvállalata éveken át visszaélt gazdasági erőfölényével a helyi piacon - írta a Grocery Gazette.
Az Omoda bemutatta az X tanulmányautót, amely a „Cyber Mecha” formanyelvet hivatott szemléltetni, egyúttal egy új, robusztusabb modellcsalád érkezését vetítve előre.