Fotó: Volkswagen Autoversicherung AG A vállalat elsősorban a VW-csoport kereskedői hálózatán keresztül értékesít biztosításokat. Hofer 2007 óta dolgozik a csoportnál, és különböző vezetői pozíciókat töltött be a pénzügy és az értékesítés területén. Hofer (szül. 1972) 2007-ben kezdte pályafutását a Volkswagen-csoportnál az ausztriai Volkswagen Vers
A volt miniszterelnök titkársága közleményeiben nevetségesnek és szánalmasnak nevezte, hogy a Tisza-kormány a korábbi kabinet minisztereinek külföldi utazásait támadja, ugyanis szerintük azok mindig szabályszerűek és célszerűek voltak.
Herceg Erika a Megasztárban ezúttal fiatalkoráról mesélt, és arról, milyen élmények formálták már jóval azelőtt, hogy énekesnőként ismertté vált volna - a története pedig sokakat meglephet.
Pápai Joci hetekig udvarolt a Vattacukornak az RTL show-jában, mert egy szexi nőnek hitte. A leleplezés után azonban fogta a fejét, amikor meglátta Vásáry Andrét a maszk alatt.
A muskátli megfelelő körülmények között több éven át megtartható, ezért az ősz beköszöntével nem feltétlenül kell megválni a nyáron szépen fejlődött tövektől. A teleltetés előtt azonban rendszeresen felmerül a kérdés, hogy érdemes-e már ilyenkor visszavágni a hajtásokat, vagy jobb tavaszig várni a metszéssel.
A kriptovaluta-világban a piac általános teljesítményét gyakran képes felülteljesíteni egy éppen futó, erősebb narratíva, amely akár fundamentális, akár spekulatív szempontból lóg ki a sorból, és miközben a legtöbb eszköz oldalazik, vagy éppenséggel esik, az erősödni tud – ilyen jelenleg a digitális adatvédelem és a privacy, aminek a Monero és a Zc
Kedvezményes hitel indul 18–45 év közöttieknek új és használt lakásokra, amiben benne is kell lakni, de nincs gyermekvállalási vagy házassági feltétel. Újra lesz lakástakarék, amihez az állam havi 10-20 ezer forintot ad hozzá. Paneltől a téglából épült társasházakon át a családi házakig lehet pályázni hőszigetelésre, nyílászárócserére, split klímák
Az ALDI Magyarország mindig arra törekszik, hogy fogyasztói kommunikációját a jogszabályi előírásoknak megfelelően folytassa, figyelemmel legyen a szakmai szervezetek ajánlásaira is, és átlátható, hiteles módon tájékoztassa vásárlóit. A Gazdasági Versenyhivatal az ALDI-nak a Nők Lapja Food Awards 2024. pályázaton a Legjobb akciók! és Legszélesebb v
A volt honvédelmi miniszter repülőútjainak földi kiszolgálása 2022-ben még 26 millió, 2025-ben viszont már 189 millió forintba került. A kiadások 2024-től kezdtek jelentősen emelkedni, amikor egy több mint 7 milliárdos közbeszerzés révén a HM EI korábbi repülési vezetőjének magáncége is bekapcsolódott a honvédségi gépek kiszolgálásába.
A 2027. évi költségvetés újabb részleteiről tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök, Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, illetve Kármán András pénzügyminiszter. Ismertették a Wekerle Plusz lakásépítési- és vásárlási hitel, a lakástakarék és a társasházi felújításra vonatkozó konstrukciók részleteit és indulási dátumait, v
A Patrióták Európáért képviselőcsoport tagja az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi bizottságának (LIBE) küldöttségének magyar tagjaként az InfoRádiónak elmondta, pártja és frakciója álláspontja szerint a kormányváltás előtt politikai zsarolásra használták a jogállamisági eljárásokat és az EU-s forrásokat, most viszont az új kor
A dentsu nyerte el a DOUGLAS Group jövőbeli médiaügynökségi partneri megbízását egy rendkívül kiélezett nemzetközi tenderen. A döntés értelmében a DACH-régióban (vagyis Németországban, Ausztriában és Svájcban) már sikeresen működő partnerség Európa valamennyi piacára, köztük Magyarországra is, kiterjed. Az új együttműködés és annak fokozatos beveze
A 2027-es költségvetés herkulesi feladatra vállalkozik: úgy kívánja fenntartható, egyszersmind az euróbevezetéshez szükséges pályára állítani a gazdaságot, hogy egyszerre több tennivalót kíván párhuzamosan elvégezni:
Miközben az Mnb az idén már négyszer is vágott az alapkamatból, a bankok a legújabb ajánlataikban nemhogy csökkentenék, hanem még növelik is a lekötött betétekre kínált kamatokat – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék ma reggel meg tudták lovagolni a technológiai szektor által tegnap vetett hullámokat. A határidős részvényindexek vegyes, többségében piros nyitást ígérnek Európában és a tengerentúlon. A nyersolaj jegyzése esett ma reggel.
Hétfőn tovább botladozott a forint: az euró jegyzése 367 fölött, október eleje óta nem látott szinteken ragadt, miközben a brazil reál a meglepetésszerű elnökválasztási eredmény után egy időben 12,5 százalékos zuhanásban volt a dollárral szemben. A héten a Fed szerdai és az EKB csütörtöki kamatdöntése adhatja meg a devizapiacok irányát, itthon pedi
Bemutatkozott Kínában az új, harmadik generációs BYD Qin Plus DM-i szedán, amelynek hatótávja akár a 2 290 kilométert is elérheti, mindezt nagyjából 4,5 millió forintért. Íme a részletek!
Az átlagosnál enyhébb és csapadékosabb telet jeleznek Magyarországra az európai szezonális modellek: az ECMWF számításai szerint novembertől januárig 1-2 fokkal lehet melegebb a szokásosnál. A háttérben egy rekordközeli El Niño áll, ami a síkvidéken a hó helyett inkább esőt hozhat. A tél második felében azonban a sarki örvény gyengülése még fordula
A GKI felmérése szerint a hazai vállalkozások közel ötöde számít a működését érintő következményekre az új közteher miatt. A nagyobb cégek körében az eredményesség romlásától tartanak leginkább.
A Karib-tenger türkizkék vizében egy hatalmas, szinte tökéletes kör alakú sötét folt töri meg a korallzátonyok látványát. A Belize partjainál található Nagy Kék Lyuk a világ egyik legismertebb búvárhelye, ám a felszín alatt egészen különös világ rejtőzik.
Sárközi Ákos nem tartja magát művésznek, csupán egy szakácsnak, akiben vannak ötletek és gondolatok. A családban felesége, Éva igazi alkotó, aki szakmájában olyannyira sikeresnek mondható, hogy a séf szerint órára lebontva neje sokkal több pénzt keres, mint jómaga.
Donald Trump amerikai elnök elnök egy héttel a félidős választások előtt bejelentette, hogy egymillió dollárt kap az, aki olyan választási csalásról tesz bejelentést, amelynek nyomán az elkövetőket letartóztatják és elítélik.
Óriási bajba került Kylian Mbappé. A Real Madrid labdarúgójával valamennyi kínai szponzora szerződést bontott. A francia válogatott támadó ellen ráadásul büntetőeljárás indulhat az országban.
Azok, akik tanultak újraélesztést, jóval nagyobb arányban mernek segítséget nyújtani egy éles helyzetben, mint akik soha nem kaptak ilyen oktatást. A hirtelen szívmegállást követő 3-5 percen belül megkezdett újraélesztés jelentősen növeli a túlélés esélyét, így az se mindegy, mit és mikor tanítunk meg a gyerekeknek, az elsősegélynyújtással kapcsola
Úgy tűnik, már a köznevelési intézményekbe, sőt, még egy bölcsődébe sem adhatjuk be nyugodt szívvel a gyermekeinket. Nemrég írtunk arról, hogy Mogyoródon leragasztotta celuxszal egy kislány száját az intézményvezető, a bicskanyitogató nevelési módszert azonban a jelek szerint máshol is alkalmazzák.
A jó bárányárak és az élénk kereslet mellett is komoly nehézségekkel küzdenek a juhászatok: az erősebb forint mérsékli az exportból származó forintbevételt, az aszály pedig rendkívül megdrágította a takarmányozást.
A tervek szerint az eddigi működtetési költségek feléből fogja biztosítani a kormányzat a Gondosóra program szolgáltatásait – mondta Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a szolgáltatás jövőjéről szóló sajtóbeszélgetésen. A miniszter a Portfolio kérdésére elmondta: a jövő évi költségvetés tervezetében 13 milliárd forint lett elkülönítv
Az amerikai agrárminisztérium (Usda) október 23-án módosította a szeptemberben közzétett kukoricaadatait, miután "feldolgozási hibát" azonosított. A lépés tovább erősíti a kételyeket a kormányzati termésbecslések megbízhatóságával kapcsolatban, az év elején már volt egy komolyabb botrány, amikor is az Usda megmagyarázhatatlan módon felfelé módosíto
Andrej Plenković horvát miniszterelnök gyorsan felhívta a szerbiai választásokat megnyerő egyetemisták vezetőjét, és a gratuláció mellé máris odacsomagolta a jószomszédi kapcsolatok ügyét. Horvátországban szinte minden politikai oldal örömmel fogadta Aleksandar Vučić vereségét, de Zágrábban azt is tudják, hogy a szerbiai hatalomváltás önmagában nem
A megkérdezett felnőtt lakosság nagy többsége támogatja a vagyonadó bevezetését, amelynek vállalkozásokra gyakorolt hatásai között a válaszadó cégek az eredményesség romlását, a beruházások visszafogását és a dolgozók elbocsátását említették – áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyben azt vizsgálták hogy látja a lakosság és a vállalati sz
Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár szerint nem egyes emberekre vonatkozik az összeférhetetlenségi törvényjavaslat, amelyet beterjesztettek az országgyűlés elé. A sportvezető a Kossuth Rádióban kedden reggel arról beszélt, az egyelőre tervezett jogszabály célja, hogy a sportszervezetek működését a fair play jellemezze és ne a napi poli
Előkerült Magyar Péter két évvel ezelőtti kijelentése, amikor még az Európai Tanács élére küldte volna Orbánt. Most az ENSZ-hírekre viszont nem reagál.
Fiatalon Hollywood egyik legünnepeltebb szépségeként tartották számon, ám az egykor férfiak milliói által csodált Cybill Shepherd ma már egészen más életet él, mint pályafutása csúcsán.