Szeptemberben sem talált magára a magyar turizmus, ami jelentős részben az erős forint miatt vélhetően közel sem fogja tudni megismételni a 2025-ös teljesítményét. Emellett az a folyamat is megfigyelhető, hogy a rövid távú szálláshelykiadást érintő korlátozások és az Airbnb-piacot belengő kockázatok miatt a vendégforgalom szépen lassan terelődik át
Attól, hogy valaki bántalmazó kapcsolatban él, még egyáltalán nem biztos, hogy fizikai erőszak áldozata. Előfordulhat, hogy a partnere soha nem emelne rá kezet, nem fenyegeti, és látszólag érzelmileg sem zsarolja, a pénzügyei felett azonban teljes ellenőrzést gyakorol. Megszabja, mire költhet, mennyi pénzhez férhet hozzá, beleszól abba, hogy vállal
Magyar idő szerint este 7 órakor teszi közzé a kamatdöntés eredményét az amerikai jegybank, majd fél órával később kezdődik a sajtótájékoztató. A várakozások szerint nem változik az alapkamat, de az olajársokk miatt emelkedő infláció, a mesterséges intelligencia által hajtott amerikai gazdaság és a törékeny munkaerőpiac miatt nagy a bizonytalanság.
Fürcht Pál a fegyelmi eljárásán beszélt részletesen a nagy port kavaró ügyészségi szálakról. A jogi képviselő tájékoztatása szerint a zárt ülésről terjedelmes jegyzőkönyv készült.
Miért érdemes előrébb hozni a cserét? A szakma ismeri a jelenséget: ha a hőmérséklet a fagypont közelébe süllyed, vagy megérkezik az első hó, az autósok nagy része egyszerre indul a szervizbe. A hosszabb várakozás és a kevés szabad időpont egyszerre terhelheti a műhelyeket és az ügyfélélményt. A MARSO ezért arra figyelmezteti az autósokat, hogy a
A vagyonadó tervezetéhez képest a benyújtott törvényjavaslat több ponton könnyítéseket, másutt szigorításokat, megint más helyeken pontosításokat tartalmaz. A 100 millió forintnál alacsonyabb saját tőkéjű cégek tulajdonosai örülhetnek, magasabb adóteherrel számolhatnak viszont a külföldön is jelentős vagyonnal bíró milliárdosok. Ha pedig valaki jel
A gyömbértea, a citromos víz és a különféle „immunerősítő” italok népszerűek télen, ám önmagukban nem tesznek csodát. Mutatjuk, mi számít valóban, és mi az, ami csak finom.
A Netflix háromrészes sorozata archív felvételekkel, baráti visszaemlékezésekkel és személyes történetekkel idézi fel a Jóbarátok sztárjának életét. Az eredmény nem csupán egy tragikus sorsú színész portréja, hanem egy korszakos komikus emlékezetes búcsúja is.
Nem díszítés, és nem is a formatervezők szeszélye. A befelé domborodó üveg a tömítésben és a ruha mozgásában is szerepet játszik, és egy régi szabadalomig vezet vissza.
A sci-fi történetminták fontos szerepet játszanak abban, hogy a mesterséges intelligencia sötét jövőképeit könnyebben és részletesebben képzeljük el, mint a kívánatos alternatívákat – állapítja meg a Corvinus Egyetem friss kutatása. A MI-vel kapcsolatos képzelőerő aránytalanságát érte tetten Vicsek Lilla és Pintér Róbert, a Budapesti Corvinus Egyet
A gyermekvállalás utáni időszakot gyakran rózsaszín ködben úszó, tökéletes pillanatokként ábrázolják, a valóság azonban sok édesanya számára ennél jóval összetettebb. Az alváshiány, a szülés utáni szorongás, a depresszió vagy akár a szülés utáni pszichózis olyan mély belső átalakulást indíthat el, ami teljesen átírja az identitást, az ambíciókat és
Többségükben indexemelkedéssel zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben jelentősen drágult az olaj és az európai földgáz, az arany ára pedig enyhén csökkent. A befektetők figyelme elsősorban az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntésére, az Európai Központi Bank csütörtöki ülésére, valamint a vállalati gyorsjelentésekre összpontosult.
A várakozásoknak megfelelően nem emelt kamatot az amerikai jegybank, így az alapkamat maradt a 3,75 és 4%-os sávban. A Kormányzótanács megítélése szerint több információra van szükség, hogy megítéljék a monetáris politika helyes irányát. A sajtótájékoztató fél óra múlva kezdődik, ebben a cikkben élőben közvetítjük az eseményeket.
A politikai érdeklődés csökkenésével nehezebb lehet elegendő választót mozgósítani, miközben a kormány népszerűsége is visszaeshet. Az elemző szerint egy későbbi referendumon ezért az érvényesség és az új alkotmány támogatásának mértéke is kérdésessé válhat.
Ha van egy olyan divatelem, amelyről sokan megfeledkeznek, az nem más, mint az egyszerű öv. A divatvilág szerint egy jó farmer, egy letisztult fehér ing és egy blézer számít alapdarabnak, ám az öv az a kiegészítő, amely egységes egésszé formálja a szettet, miközben hangsúlyt ad az alaknak és fókuszpontot teremt.
Hatalmas változások tanúi lehetünk a mezőgazdálkodásban. Ezek közül a klímaváltozásra mind többen keresik a válaszokat, legutóbb a XXI. Tiszántúli Agrártudományi Napokon foglalták össze az innovatív megoldásokat.
A mikulásvirág a hidegre és a huzatra levél- és fellevélhullással felel, a bolti hideg sokk pedig napokkal később látszik meg. A vásárlás minden állomásán, a polctól az első otthoni hétig, akad teendő.
Gitta biztonságosnak hitt élete egyetlen emaillel omlik össze, miközben a helyi hentes rajongva figyeli minden mozdulatát. Amikor egy távoli idegen lesz a legfontosabb kapaszkodója, lassan elmosódik a határ a steril digitális lét és a hús-vér valóság között. Mutatunk egy részletet D. Tóth Kriszta új regényéből!
Jessica Biel és Justin Timberlake 11 éves fia Budapesten kapta első filmszerepét, ám édesanyja világossá tette, hogy a híres családnév nem jelenthet előnyt.
Jelentősen bővíti budapesti téli kínálatát a Ryanair: a 2026/2027-es szezonban nyolc további útvonal szerepel a menetrendben, a légitársaság pedig egy újabb repülőgépet állomásoztat a fővárosban. A bővítés három lengyel és három olasz kapcsolatot érint, mellettük Svédország és az Egyesült Királyság felé is újabb lehetőség jelenik meg.
Változatlanul hagyta az irányadó kamatokat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán. A kétnapos kamatdöntő ülés végén a jegybank 3,75–4 százalékos sávban tartotta az alapkamatot, miután szeptemberben még 25 bázispontos emelésről határozott. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, ugyanakkor két jegybanki döntéshozó további k
A valódi csokoládéból készült forró csoki egészen más élményt ad, mint a por alapú italok. Mutatjuk, hogyan olvaszd össze csomómentesen tejjel vagy növényi itallal.
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.
Iparági források szerint Callum Turner és Jack Lowden került a legközelebb a legendás titkosügynök szerepéhez. A végső próbafelvételek jelenleg is zajlanak a brit fővárosban.
Vegyesen alakult a forint árfolyama szerdán a nemzetközi devizapiacon, jelentősebb elmozdulás nélkül zárta a napot a magyar fizetőeszköz. Az euróval szemben minimálisan gyengült, míg a dollárhoz és a svájci frankhoz képest erősödni tudott a forint a bankközi devizapiacon.
Egy dunai horgász azt hitte, ritka dunai galócát akasztott horogra, ám a Magyar Haltani Társaság szakemberei a beküldött fotó alapján kiderítették, hogy a zsákmány valójában egy őshonos sebes pisztráng volt - írta meg a Pecaverzum.
Egyre többen főzik kevesebb cukorral a lekvárt, pedig a cukor nem csak édesít. Mit csinál a lekvárban, meddig áll el a cukorszegény változat, és mire figyelj a kamrában.
Az izraeli nagykövetség előtt két év alatt már másodszor támadtak rá az épületet védő szerb csendőrre. A hatóságok mindkét esetben azt közölték, hogy már figyelték az elkövetőt vagy annak környezetét. 2024-ben Vučić volt elnök beszélt erről, most Dačić ügyvezető belügyminiszter. A mostani támadót ráadásul Münchenben már terrorcselekmény előkészítés
Változatlanul hagyta az irányadó kamatokat az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdán. A kétnapos kamatdöntő ülés végén a jegybank 3,75–4 százalékos sávban tartotta az alapkamatot, miután szeptemberben még 25 bázispontos emelésről határozott. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak, ugyanakkor két jegybanki döntéshozó további k
"Nekik ez a valóságuk. Mindennap azt a pluszjelet várod, ami a katonaságban azt jelenti, hogy minden rendben van" – mondja Tetyana Sztanyeva, a SHE – Military Wives Diary c. film rendezője. Az újságíró 2022-ben ismerkedett meg három ukrán katonafeleséggel, akiknek a férjük távollétében egyedül kell helytállniuk, egyszerre anyaként és apaként, és s
Bár az egy hónappal korábbi zuhanáshoz képest kisebb mértékben, de szeptemberben is visszaesett a belföldi és a külföldi turisták, illetve az általuk eltöltött vendégéjszakák száma Magyarországon. Az év első kilenc hónapjának adatai alapján egyre biztosabbnak tűnik, hogy az ágazat közel sem fogja tudni megismételni a 2025-ös teljesítményét.
Az Európai Bizottság szerdán jóváhagyta Magyarország 5,4 milliárd eurós tervét az Európai Unió SAFE (Security Action for Europe) védelmi hitelprogramjának keretében – közölte a brüsszeli testület szóvivője a szerdai sajtótájékoztatón.
Májer Bálint elnök-igazgatóként nyilatkozott egy indonéz turisztikai oldalon a 45 méteres látványosságról. A rendőrség a Covid alatti állami beszerzésekhez köthető pénzmosás gyanúja miatt adta ki a körözést.
Elkezdődtek az elbocsátások az SK On Hungary Kft. komáromi telephelyén is, azok után, hogy a múlt héten az iváncsai akkumulátorgyárban indult el létszámleépítés – közölte a LIGA Vas- és Fémipari Szövetség.
Péntektől látogatható a Paul Gauguin (1848-1903) francia festőművész életművét bemutató, Bonjour Monsieur Gauguin – A posztimpresszionisták és szimbolisták körei című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol az érdeklődők összesen 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhatnak.
Már bankkártyával is lehet vonaljegyet venni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Kőbánya-Kispest között közlekedő 200E járaton – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Közös edzéssel, bemutatóval és a profi világbajnok Erdei Zsolt inspiráló történeteivel zárult a Provident Álombajnokság 2.0 ökölvívó programja. A kezdeményezés hátteréről és folytatásáról Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója, illetve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, Gáncs Kristóf beszélt az InfoRádióban.