Egy 28 éves nő már a menyasszonyi ruhájára és a közelgő esküvőre készült, amikor olyan részlet derült ki a vőlegénye terveiről, amely miatt komoly vita robbant ki közöttük. A harmincéves férfi korábbi barátnője ugyanis nemcsak a vendéglistán szerepelt, hanem a szervezésben is szerepet kapott. A menyasszony eleinte nem akart féltékenynek tűnni, hisz
A Fővárosi Közgyűlés 17 igen szavazattal elfogadta Karácsony Gergely előterjesztését a cég regionális átalakításáról. A megállapodás szerint 2027-től a főváros és a kormány fele-fele arányban állja a működési kiadásokat.
A fehér háztartási ecet a kisebb, felületi penészfoltra használható, de csak akkor tűnik el végleg, ha a nedvesség okát is megszünteted. Hogyan kend fel, mivel ne keverd, és mikor kell szakember.
Az INA horvát olajipari csoport 303,6 millió eurós (mintegy 111,1 milliárd forintos) nettó nyereséget ért el az idén az első kilenc hónapban, 115 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakába

A politikai túlélésért folytatott küzdelemben Aleksandar Vučić számíthat régi szövetségesére, Orbán Viktorra. A volt magyar miniszterelnök a napokban Milorad Dodikkal iszogatott és danászgatott Boszniában, most pedig magánlátogatásra utazik Szerbiába. Az Orbán–Vučić–Dodik hármas eddigi együttműködése így akár egy regionális árnyéktengely alapjául i
Fedezz fel egy ínycsiklandó receptet, ami tökéletes választás lehet egy családi összejövetelre vagy akár egy baráti kerti partira. Készíts el velünk egy látványos és ellenállhatatlan meggyes piskótát, ami garantáltan mindenkit elbűvöl majd az asztalnál. A puha, lélegzetelállítóan finom tészta és a friss meggy párosítása egy mennyei desszertet eredm
A Balatonhenyén álló, nyáron meghirdetett családi ház alig néhány hónap alatt gazdát cserélt. A 299 millió forintért árult, egykor CSOK-támogatással épült luxusingatlan teljesen tehermentes.
Egy új nemzetközi kutatás szerint a patakok helyreállítása nem feltétlenül jelenti természetes ökológiai működésük visszatérését. A szakemberek 66 korábbi vizsgálat és 281 vízfolyásszakasz adatainak elemzésével megállapították, hogy bár a biológiai sokféleség javulhat, a tápanyagok feldolgozása és a szerves anyagok lebontása nem mindig áll helyre.
A kormány a 35 évre kötött autópálya-koncesszió megszüntetésére készül, 2027. április 1-jétől ismét a százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Közutat bízná meg a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésével.
Farkas András nyugdíjszakértő részletesen elemezte az InfoRádió Aréna című műsorában a jövő évi nyugdíjemelések kérdéseit. Mint mondta, a legszegényebb rétegeknél döntő fontosságú lépés történik most, és nem a többiek rovására, hiszen senkitől nem vesznek el semmit, mindenkinek emelkednek a juttatásai különböző mértékben – de az EU-országokhoz képe
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) átutalta a Demján Sándor Tőkeprogram folytatásához szükséges, mintegy 31 milliárd forintot a Mkik Tőkealap-kezelőnek - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) pénteken az MTI-vel.
Interjú az Oscar-díjas magyar rendezővel tizenegy év utáni második cannes-i versenyfilmjéről, a Moulinről, továbbá hollywoodi (rém)álomról, francia ellenállásról, Közép-Európa Nyugatnak szóló tanításairól, a bukott hazai filmrendszer sarlatánkodásairól és első nagy produceri rizikójáról.