Hírarchívum - 2026 október 6.

2026. október 6. kedd

okt. 6
14:12
A NOB szerint Magyarország is jelezte rendezési szándékát a 2036-os nyári olimpiára és paralimpiára (Telex)
Magyarország mellett hat másik ország folytat még párbeszédet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal.
okt. 6
14:12
Ötödikes diákok műsorával hajtottak fejet az aradi vértanúk emléke előtt Gyulaváriban (Gyulatelevízió)
A Himnusszal kezdődött az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepség a gyulavári szoborkertben. Már hagyomány, hogy a Gyulaváriba járó óvodások és iskolások részvételével is megemlékeznek az október 6-ai eseményről. A kedd délelőtti programon a Bay Zoltán Általános Iskola ötödikes diákjai adtak műsort. Már alsó tagozatban megismerkednek a fiatalok
okt. 6
14:12
Ez a furcsa fejfájás elleni trükk tarol a neten – az orvosok szerint ezért működhet (EgészségKalauz)
Nem teljesen légből kapott az internet fejfájás elleni trükkje, bármennyire is furcsa.
okt. 6
14:12
Budapest 6 arca, amit egyszer mindenkinek látnia kell (Vince)
Egy várost sokféleképpen meg lehet ismerni. Végigsétálhatunk a Duna-parton, felmehetünk a Budai Várba, megnézhetjük a Parlamentet, beülhetünk egy kávéra, vagy eltölthetünk egy estét egy olyan étteremben, amely valamit elmesél arról,
okt. 6
14:15
Így marad hetekig friss a sajt a hűtőben: a sajtkészítők soha nem fóliázzák be (MeMedia)
Biztosan veled is megesett már, hogy vettél egy szép darab sajtot, otthon gondosan becsomagoltad folpackba, és pár nap múlva azt vetted észre, hogy már izzadt, nyálkás a felülete, vagy épp kiszáradt és megrepedt a széle. A legtöbb esetben pont azzal rontják el a sajtot, amivel meg akarják védeni, a folpackba való becsomagolással. A sajtkészítők és
okt. 6
14:18
Vészjelzést adott le a British Airways egyik járata (Blikk)
Egy Londonból Chicagóba tartó British Airways-járat technikai probléma miatt kényszerült megszakítani útját, és visszatérni a Heathrow repülőtérre. A Boeing 777-es gép Írország felett 11 400 méter (37000 láb) magasságban repült, amikor hirtelen jelentős magasságvesztést tapasztaltak, és a fedélzeten kinyíltak az oxigénmaszkok tárolói. A pilóták gyo
okt. 6
14:18
Drasztikust döntést hoztak az F1 vezetői: erre még nem volt példa a Hungaroringen (Blikk)
Egyéb betétszériák helyettesíthetik jövőre a Forma–1-es Magyar Nagydíj programjából kikerült Forma–2-es és Forma–3-as versenyeket. Korábban ilyesmire nem volt példa. Az F2 és az F3 mezőnye más helyszínekre látogat jövőre.
okt. 6
14:18
100 millió hordó olaj és dízel kerülhet a piacra (Alternatív Energia)
100 millió hordó dízelt és nyersolajat szabadítanak fel a stratégiai készletekből.
okt. 6
14:18
Megdöbbentő: ezrével lopják a macskákat az éttermeknek (Agroinform)
Az állatvédők adatai szerint Vietnámban még ma is évente mintegy ötmillió kutya és egymillió macska kerülhet befogás, lopás vagy kereskedelem útján a húsipari láncba.
okt. 6
14:18
Hivatalos! Magyarország a 2036-os olimpia lehetséges házigazdája: küszöbön a budapesti olimpia? (Pénzcentrum)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ismertette a 2036-os nyári olimpiai játékok rendezési jogának kiválasztási folyamatát. A hivatalos érdeklődők között Magyarország is szerepel, a pályázó államoknak a következő hónapban kell bemutatniuk részletes terveiket, a végső döntést pedig 2029-ben hozza meg a testület.
okt. 6
14:18
Erre a látványra nincs felkészülve az internet: a párductestű Mihalik Enikő egy rúdon táncol, a csábos hobbiban igazán kiteljesedik (Femcafe)
Mihalik Enikő, az egyik legismertebb magyar szupermodell nemcsak a nemzetközi kifutókat hódította meg, hanem a rúdtánc világát is. Közösségi oldalán rendszeresen lenyűgözi hatalmas követőtáborát a kemény és művészi edzésekkel.
okt. 6
14:18
Nicole Kidman a világ legrövidebb Chanel ruhájában perzselte fel a vörös szőnyeget (Glamour)
Nicole Kidman egy elképesztően merész szettben érkezett a Chanel legújabb bemutatójára a párizsi divathéten. Az 59 éves Oscar-díjas színésznő egy ultra-rövid, zakószabású miniruhában mutatta meg végtelenül hosszú lábait, az eseményre pedig 15 éves lánya, Faith Kidman Urban is elkísérte.
okt. 6
14:18
Csákánnyal rendezte le a párkapcsolati vitát egy magyar nő, az autó bánta a balhét (Promotions)
Csákánnyal törte be az élettársa által használt autó három üvegét egy magyar nő egy párkapcsolati vita után. Az ügyészség vádat emelt ellene.
okt. 6
14:18
Mázsás pofon a pedagógusoknak: itt a bizonyíték! (Demokrata)
Egyre több pedagógus számol be arról, hogy a munkabére elmarad a korábban megszokott összegtől.
okt. 6
14:18
A szél- és napenergia-termelés most először lehagyta a fosszilis tüzelőanyagokat (Növekedés)
Amikor fosszilis tüzelőanyagokat importálunk, az azokkal együtt járó sokkokat és válságokat is importáljuk, ezért Európának át kell alakítania energiafogyasztási szokásait - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.
okt. 6
14:18
Adókedvezmény, milliárdok és VIP-státusz – így csalogatta az Orbán-kormány Debrecenbe az akkugyárat (Forbes)
Nyilvánosságra hozták a 2022-ben kötött beruházási szándéknyilatkozat helyenként még kitakart részleteit. Mi történt? 80 százalékos társaságiadó-kedvezményt, VIP-státuszt és közvetlen pénzügyi támogatást is felajánlott a magyar kormány a CATL-nek a debreceni akkugyárért cserébe – derül ki a 2022-ben kötött beruházási szándéknyilatkozat most nyilván
okt. 6
14:18
Amerika szabadjára engedi a kriptót, míg az EU felépíti a digitális börtönt (BitcoinBázis)
A kriptovaluták világában a magánélet védelme és a túlzó állami kontroll közötti törésvonal mindig is a legélesebb viták forrása volt. Az amerikai Pénzügyminisztérium Pénzügyi Bűncselekményeket Üldöző Hivatala, a FinCEN a napokban hozott korszakalkotó döntést: hivatalosan is visszavonta két régóta lebegtetett, a kriptoszektor által hevesen bírált m
okt. 6
14:20
A régiós sikersztori, ami négy milliárdost is a globális elitbe juttatott (Forbes)
Trónfosztást történt a szlovák Forbes gazdaglistájának élén és már összesen hét olyan üzletembert tart számon szlovák laptársunk, akik legalább egymilliárd dollár becsült vagyonnal rendelkeznek, ők a globális rangsorba is bekerülnek. A szlovák Forbes minden eddiginél mélyebbre ásott, és ez felborította az eddigi rangsort. Szlovák laptársunk is elké
okt. 6
14:21
Fekete dobozok a házak körül és 6 másik rejtélyes tárgy, ami mellett naponta elmész (MeMedia)
Ott vannak, csak nem nézünk oda Minden nap elmegyünk mellettük: a ház sarkánál egy fekete műanyag doboz, a falon egy kis tábla furcsa betűkkel, a járdán színes festékjelek. Annyira megszoktuk őket, hogy fel sem tűnnek. Pedig mindegyiknek megvan a maga feladata, és van köztük olyan is, amihez kifejezetten nem szabad hozzányúlni. Egy lengyel cikk nem
okt. 6
14:24
Elemző: kellemetlen meglepetés, hogy lassul a kiskereskedelmi forgalom növekedése (Infostart)
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedése 2,4 százalékra lassult a júliusi 4,9 százalékról. Havi szinten pedig 0,7 százalékos csökkenés mutatkozott – erről beszélt a KSH adatait értékelve Nyeste Orsolya, az Erste makrogazdasági elemzője az InfoRádióban.
okt. 6
14:24
Péterfy Bori még nyitott kapcsolatba is belement volna, hogy házasságát megmentse – "Sose voltunk egy klasszikus pár" (Blikk)
Péterfy Bori a mai napig úgy érzi, hogy a négy évvel ezelőtti válása nem volt a legjobb döntés. Annak idején még a nyitott kapcsolat lehetőségét is felvetette, hogy megmentse a házasságát.
okt. 6
14:24
Állandó kiállítás őrzi a határőrség emlékét Balassagyarmaton (Gondola)
Volt egyszer egy határőrség címmel állandó kiállítás nyílt a balassagyarmati vármegyeházán rendőrségi és civil összefogás eredményeként; a tárlat A legbátrabb város címet viselő Balassagyarmat és a magyar határőrizet 75 éves közös múltjának állít emléket - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
okt. 6
14:24
Komoly kedvezményeket ígért a kormány a CATL debreceni beruházásához (Portfolio)
Nyilvánosságra hozta a magyar kormány és a kínai CATL akkumulátorgyártó között 2022 augusztusában aláírt beruházási szándéknyilatkozat részleteit Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára. A közzétett iratok szerint a kormány széles körű pénzügyi, adózási és adminisztratív támogatási keretet vázolt fel a debre
okt. 6
14:24
Szürreális beszélgetés zajlott le élő adásban, Rónai Egont alaposan meglepte Komjáthi Imre kijelentése (ATV)
Komjáthi Imrét választották újra az MSZP elnökévé, a politikus azonban már az ATV Start című műsorban arról beszélt, hogy pártjának jelenlegi formájában nincs jövője.
okt. 6
14:24
Ki nem találod, mivel fűti az otthonát Pindroch Csaba: megjött a szállítmány, húzós lesz a fűtési szezon (Pénzcentrum)
Négy kaloda tűzifát rendelt a télre Pindroch Csaba, aki egy Facebook-bejegyzésben humorosan mesélte el, hogyan készül idén a fűtési szezonra. A színész otthonában cserépkályha adja a meleget, a tüzelő beszerzése és felhordása azonban a poszt szerint a pénztárcáját és az erejét is próbára tette.
okt. 6
14:24
Bayer Zsolt Trianon-kötetre kapott 3 milliós NKA-támogatást, végül a saját újságcikkeire számolta el időn túl (SzMo)
A 444 által megszerzett beszámoló szerint a publicista a Magyar Nemzetben megjelent írásaival igazolta az alkotói ösztöndíjat. Az NKA a téma és a határidők eltérése ellenére is elfogadta az elszámolást.
okt. 6
14:24
Egy Alzheimer-kóros nő újra felismerte a családját a szer hatására. Új reményt jelenthet a pszilocibin az orvostudományban? (Magyar Hírlap)
Egy több mint tíz éve Alzheimer-kórban szenvedő nő állapota váratlanul javult, miután pszilocibint kapott.
okt. 6
14:24
2032-ben elvileg már lehetne eurónk, megszólalt az MNB alelnöke (Növekedés)
A folyamat egyik fontos mérföldköve lesz a 2028-as konvergenciajelentés, amely a kritériumok teljesítését ellenőrzi. A már emlegetett ERM II.-csatlakozás 2029-ben történhet meg, ami 2031-es döntést és 2032. január 1-ji euróbevezetést tenne lehetővé - mondta Kurali Zoltán MNB alelnök a POrtfolio konferenciáján.
okt. 6
14:24
Halálos az aszály, de ezek a kártevők sajnos nem pihennek! (Agrárágazat)
Aszályban sem pihen a növényvédelem: a mezőgazdaság kalászosait ősszel több rejtett veszély fenyegeti.
okt. 6
14:24
Éves mélypontra lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése 2026 augusztusában (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom 2026 augusztusában, az egy évvel korábbit így mindössze 2,4 százalékkal haladta meg – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
okt. 6
14:27
Zászló kvíz: Felismersz 12 ország zászlóját néhány mondatos leírásból? (MeMedia)
A zászlókat látásból a legtöbben felismerjük, de amikor csak szavakkal írják le őket, hirtelen kiderül, mennyire bizonytalan a kép a fejünkben. Tizenkét ország, egyetlen kép nélkül.
okt. 6
14:30
Tisza-kormány: komoly kedvezményeket ígért a kormány a CATL debreceni beruházásához (Portfolio)
Hankó Balázs korábbi támogatási döntései, Rákosrendező állami-fővárosi fejlesztése, az M6-os szerződés újratárgyalása és a CATL debreceni beruházásához ígért kormányzati kedvezmények adták eddig a nap fontosabb hazai politikai-gazdasági híreit. Vitézy Dávid szerint az állam 105 milliárd forintot takaríthat meg az M6-os üzemeltetésén, miközben a CAT
okt. 6
14:30
Magas tejhozam egész évben: mire kell valóban figyelni? (Agrofórum)
A tejtermelés nemcsak attól függ, mi kerül a jászolba. Lehet jól összeállított a takarmányadag, ha a tehén a nyári melegben kevesebbet eszik, nem jut elegendő ivóvízhez, túl sokáig várakozik fejés előtt, vagy egyszerűen nem tud eleget pihenni. Ráadásul az év során folyamatosan változnak a körülmények: ami télen megfelelő az istállóban, nyáron már k
okt. 6
14:30
Megtudtuk, hogy Nagy Márton melyik cégnél dolgozik Zürichben (Telex)
Egy alapvetően izraeli hátterű befektetési banknál lett elemző Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter.
okt. 6
14:32
Komoly kedvezményeket ígért az Orbán-kormány a CATL debreceni beruházásához (Portfolio)
Nyilvánosságra hozta az előző kormány és a kínai CATL akkumulátorgyártó között 2022 augusztusában aláírt beruházási szándéknyilatkozat részleteit Tárkányi Zsolt, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára. A közzétett iratok szerint az Orbán-kormány széles körű pénzügyi, adózási és adminisztratív támogatási keretet vázolt fel
okt. 6
14:36
Passzív jövedelem: pénzeső gombnyomásra? Elszabadult ez az ETF (Privátbankár)
Hiába a bizonytalanság a piacokon, létezik egy olyan tőzsdei termék, amely az idén szép csendben folyamatosan termeli a mesés hozamokat a befektetőknek. A magyar lakossági szereplők számára is alig néhány gombnyomással elérhető ETF elképesztő szárnyalást mutatott be az év első kilenc hónapjában. Csak úgy repkedtek a vaskos pluszok, havi s
okt. 6
14:36
Magyarország is ringbe száll a 2036-os olimpiáért, hat riválisa van (Infostart)
Magyarország mellett hat ország jelezte rendezési szándékát a 2036-os nyári olimpiára – jelentette be kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
okt. 6
14:36
Szoboszlai Dominik üzent a magyaroknak a Nemzetek Ligája-mérkőzések után (Blikk)
Üzent a csapatkapitány. Szoboszlai Dominik a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a magyar labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései után. Nemzeti csapatunk klasszis középpályása szerint jó úton haladnak a céljaik felé.
okt. 6
14:36
Fizess, magyar: kivezetnék az árrésstopot és az Árfigyelő rendszert is (Demokrata)
A szakember szerint az Árfigyelő szintén a beszállítókat hozza nehéz helyzetbe.
okt. 6
14:36
Francia diáktüntetések: 260 ezren vonultak utcára Párizson kívül a szakszervezetek szerint (Telex)
Kedden csaknem 900 iskolában nem volt tanítás.
okt. 6
14:39
Lemondások árán spórolnak a magyarok, még a megtakarítók szerint sem elég az átlagbér (Biztos Döntés)
A magyarok kétharmada féltesz ugyan valamennyit, de hónapról hónapra csak minden ötödik embernek sikerül megtakarítania. A Cofidis megbízásából készült friss kutatásából kiderül, mire gyűjtünk, miről mondunk le ezért, és miért gondolja úgy a többség, hogy egy átlagos fizetésből szinte lehetetlen tartalékot képezni.
okt. 6
14:39
Sok magyar kaphat most ilyen támogatást: mutatjuk, kinek jár a pénzből (Agrárszektor)
A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága 2026. szeptember 29.-én tette közé a „Az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzése” című (Kap-Rd41-4-26 kódszámú) pályázati felhívást. A jelenleg is folyamatban lévő Kap támogatási ciklusban egyszer már megjelent ugyanezen a címen, de eltérő kódszámmal pályázati felhívás. Az abban a
okt. 6
14:42
Bekeményítene az EU Kínával szemben (Piac és Profit)
Nagyot lépne Németország és Franciaország.
okt. 6
14:42
"A többit hagyjuk is" – Orbán Viktor és Magyar Péter után Karácsony Gergely is megszólalt a válogatottmeccsről (Blikk)
Karácsony Gergely főpolgármester egy rövid videóval emlékezett meg az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzés után, amelyet a magyar válogatott 2–1-es eredménnyel megnyert hétfőn. A városvezető egy közös, ölelkezős fotózás pillanatait osztotta meg közösségi oldalán, amely a mérkőzés előtti időszakot örökítette meg.
okt. 6
14:42
Spanyol ipari termelés: hatodik hónapja tart a növekedés, de egyre lassabban (ProfitLine)
Augusztusban sorban a hatodik hónapban, az előző havinál lassabb ütemben nőtt a spanyol ipari termelés éves összevetésben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal, az INE (Instituto Nacional de Estadística) kedden publikált adataiból.
okt. 6
14:42
Mit tanulhat Magyarországnak a szlovák és a horvát euróbevezetésből? (Portfolio)
Magyar, horvát és szlovák résztvevőkkel zajlik kerekasztal-beszélgetés a Portfolio Back to Europe konferenciáján, melynek témája az euróbevezetés gazdasági tapasztalatai és tanulságai. Az eseményről ebben a cikkben percről percre tudósítunk.
okt. 6
14:42
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint Magyarország is indulna a 2036-os nyári olimpia megrendezéséért (444.hu)
A jelentkezés hivatalos határideje október 31.
okt. 6
14:42
KDNP: Szabadságot a politikai okokból letartóztatott és börtönbe hurcolt foglyoknak! (Magyar Hírlap)
Az ellenzéki párt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc követeléseire emlékeztetett.
okt. 6
14:42
Mészáros Lőrinc helyett másnak adta Vitézy az M6 üzemeltetését 105 milliárddal kevesebbért (Növekedés)
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter kedden Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
okt. 6
14:42
The secret link between Hungary’s richest man and the pro-Orbán campaign organization – The Mészáros Files, Part I (Telex)
Direkt36 has obtained internal documents detailing the operations of one of Lőrinc Mészáros’s most important companies. These documents reveal that the publicly funded company provided huge sums of money to Megafon, which disseminated Fidesz propaganda.

Keresés