Ruff Bálint szerint április 12-én valódi rendszerváltás történt, amit az új alkotmány elfogadása fog majd beteljesíteni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: a Fidesz egyik legnagyobb bűne az volt, hogy elterjesztette a normaszegés kultúráját, ami szerint egyesek minden törvényen felül állhatnak. Orbánék semmit nem tettek a klímaválto
A zacskós saláták gyors és praktikus megoldást jelentenek, de könnyen megfonnyadnak vagy nyálkásodnak, ha nem jól tároljuk őket. Néhány egyszerű lépéssel azonban napokkal tovább megőrizhetjük a frissességüket.
Budapesten október 12. és 16. között rendezik meg az Academia Europaea Building Bridges 2026 konferenciáját, amely a vezető európai kutatókat hozza össze. A HUN-REN és az MTA által szervezett ötnapos esemény a tudományterületek közötti együttműködést, az új kapcsolatok építését és a nemzetközi párbeszédet állítja középpontba.
Próbáld ki ezt a trükköt amit most elárulunk, ha úgy érzed a radiátorod hőmérséklete nem megfelelő és nem egyenletesen adja le a hőt. A hideg, zord téli napokon kénytelenek vagyunk fűtésünket is magasabbra állítani, ha azt szeretnénk, hogy kellemesen meleg maradjon az idő otthonunkban. Megeshet azonban, hogy úgy érzed, a radiátorod nem tudja igazán
Átlagosan 105 napot töltöttek eddig szociális okokból a kórházban azok a babák, akiknek sokszor egészségügyi okuk sincs ott maradni. Közben életük első, meghatározó hónapjai telnek el. Pénzügyi vállalások és kísérleti programok már vannak – de mikor érzékelik vajon a változásokat a kórtermekben várakozó gyerekek?
A Mapei kilenchavi belföldi árbevétele 8,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a harmadik negyedévben azonban megtört az első félév lendülete. A változás egybeesik a magyar építőipar nyári visszaesésével: júliusban Magyarországon 12,2 százalékkal csökkent az építőipari termelés éves összevetésben, miközben az Európai Unió egészében 1,8 sz
Néha úgy tűnik, hogy a szerelmi életed egy helyben toporog, és a randizás inkább tűnik fárasztó kötelezettségnek, mint izgalmas kalandnak? Nézzük meg, mi jelentheti számodra a legnagyobb fejtörést a társkeresésben a születési hónapod alapján, és hogyan lendülhetsz át rajta könnyedén!
Összesen 27,8 milliárd forintos keretösszeggel indult el a KKV-k digitalizációját támogató Dimop Plusz Hitelprogram (1.2.3/A-24), amely rendkívüli lehetőséget kínál a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, köztük az agrárvállalkozásoknak is. A konstrukció keretében 3 és 20 millió forint közötti, 0%-os kamatozású hitel igényelhető, amelynek ak
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Egy oroszországi laborbaleset gyanúja miatt az egész világ aggódik: vajon elszabadult-e a pestis, a rettegett fekete halál? Rusvai Miklós járványszakértő szerint bár a hajdan a fél Európát kiirtó betegség ma gyógyítható, még így is rendkívül veszélyes. Ha valaki nem kapja meg időben a kezelést, a kór akár 24 órán belül végezhet vele. A magyar orvos
A honvédelmi miniszter szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök kiálljon az emberek elé és világosan választ adjon erre a kérdésre. Úgy véli, egy vezetőnek számot kell adnia a döntéseiről, nem pedig magukra hagynia az embereit.
Bő egy hónap múlva, november 12-én érkezik a mozikba az év egyik legjobban várt magyar filmje, a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, Demjén-slágerekre épülő zenés romantikus sikerfilm készítői most nyilvánosságra hozták a hivatalos előzetest is. Az első rész pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe: tö
A 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál különböző távjaira több mint 39 000 jelentkezés érkezett, ezzel a kétnapos rendezvény lesz idén is az ország legnépesebb szabadidősport-eseménye – közölték a szervezők.
Két méreginjekció után már a kórházban sétál Christa Pike, ismeretlen terep, hogy most mi következik. Ügyvédei tovább harcolnak a nő büntetésének enyhítéséért, miközben egyes politikusok már a villamosszéket is visszahoznák a kivégzéséhez.
Amint beköszönt az ősz, vele együtt szinte menetrendszerűen érkezik a sütőtökkrémleves is. Imádjuk, de valljuk be, egy idő után jólesne valami mást is készíteni az ősz egyik legsokoldalúbb alapanyagából. A sütőtök ugyanis jóval többet tud a levesnél és a pumpkin spice latténál, hiszen sós és édes fogásokban egyaránt működik, ráadásul egészen meglep
A Jeffrey Epsteinhez köthető közhivatali visszaélésekkel gyanúsított Andrew Mountbatten-Windsor ingatlanjait szabálytalanul kutatták át a brit hatóságok.
A belbiztonsági minisztérium szerint egy illegálisan az országban tartózkodó, korábban elítélt férfit akartak letartóztatni, Zoran Mamdani polgármester az ICE akcióinak leállítását követeli a városban.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Orbán Viktor a kormányzása végére elvesztette a kapcsolatát a valósággal, és elhitte, hogy sérthetetlen. Úgy véli, ez a korlátlan gőg vezetett a rendszer teljes torzulásához és a közpénzek kiszivattyúzásához.
A Nissan e-POWER rendszere első pillantásra hagyományos hibridnek tűnhet: van benne benzinmotor, villanymotor és akkumulátor is. A működése azonban alapvetően eltér például számos klasszikus full hibridétől. A benzinmotor már nem hajt Az e-POWER esetében a kerekeket kizárólag az elektromos motor hajtja. A benzinmotor és a kerekek között nincs hagyo
A cékla magas nitráttartalma miatt gyakran kerül elő a vérnyomásbarát étrend kapcsán, de korántsem az egyetlen lehetőség. Több hétköznapi élelmiszer is támogathatja a szív- és érrendszer egészségét.
A magyar állam 2024-ben három évre kibérelt egy XIII. kerületi irodaházat, amelybe azonban több mint egy évig nem költözött be senki. Később úgy döntöttek, hogy a MÁV olyan részlegeit költöztetik be, amelyek fogadására az iroda akkor egyáltalán nem volt alkalmas. A Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés gyanújával rendelt el nyomozást.
A déli tagállamok kertészeti ágazata könnyebben jutott munkaerőhöz, ami sokáig lassította a gépesítést. Ez azonban a múlté: a munkaerő jelenlegi elérhetősége és ára alapjaiban kényszeríti átgondolni a kézi munkára épülő termesztési a folyamatokat.
Európának a lehető leggyorsabban függetlenednie kell a fosszilis tüzelőanyag-importtól, mivel a külső sokkhatások – az orosz inváziótól a Perzsa-öböl konfliktusáig – több mint 100 milliárd euró többletköltséget okoztak az EU-nak. Az unió jelentős előrelépéseket tett: tavaly 89 gigawattnyi megújuló kapacitást épített ki, és először termelt több áram
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
A pénzügyi függetlenség nem feltétlenül arról szól, hogy valaki fiatalon felhagy a munkával, hanem arról, hogy legyen elég mozgástere nemet mondani rossz kompromisszumokra, és szabadabban dönthessen a saját életéről. A Lightyear Universe 2026 rendezvény panelbeszélgetésein szó volt többek közt a FIRE-életstratégiáról, a hosszú távú befektetés pszic
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter nyílt üzenetben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz az ukrán aranykonvoj feltartóztatásának ügyében. A tárcavezető hangsúlyozta: a katonai pályafutása során megtanulta, hogy a parancsnoknak nemcsak kiadnia kell a parancsot, hanem a döntések következményeiért is teljes felelősséget kell vállalnia.
Milyen jogi következményei lehetnek a Magyar Péter elleni eljárásnak? Dr. Váczi Péter alkotmányjogász elemzi a parlamenti mandátum és a tisztség sorsát.
Az EP elfogadta a Bizottság készülő korrupcióellenes stratégiájával kapcsolatos prioritásait, és a megelőzés, a szabályok érvényesítése, valamint az integritás erősítését tartja kulcsfontosságúnak. A képviselők szigorúbb szabályokat kérnek az összeférhetetlenségre, a finanszírozásra és a átláthatóságra.
Az OpenAI jelentősen átalakítja a ChatGPT felhasználói felületét. A GPT-6 modell bevezetésével érkező Intelligent UI révén a chatbot válaszai a korábbiaknál jóval több vizuális és interaktív elemet tartalmaznak majd. Az újításnak köszönhetően a felhasználók nemcsak szöveges magyarázatokat kaphatnak, hanem grafikonokkal, diagramokkal, kalkulátorokka
Az idei nyáron a legfőbb témánk az időjárás volt: a hőség miatt szenvedtünk, a kevés esőt megváltásként éltük meg. A laikusok is érzékelték, hogy rekord kevés csapadék volt nyáron. A Hungaromet adatai alapján készült elemzés pedig azt bizonyítja, hogy a 20. században is előfordultak nagyon száraz nyarak, de az idei az elmúlt 126 év legsúlyosabb asz
Kínos, egyben megható pillanatokat hozott Stohl András és lánya, Stohl Luca közös szereplése a Ridikülben. A műsorvezető egy olyan kérdést szegezett az édesapjának, amely láthatóan érzékenyen érintette a színészt. Stohl András először csak annyit felelt: "Szemét vagy!", majd elérzékenyülve vallott a válásairól és arról, hogy a legutóbbi házassága v