Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy 55 tankerület élére új igazgatót kér fel és nevez ki, a többi körzetben pedig új pályázatot írnak ki. Az új vezetők listáját is közzétette a tárcavezető.
Immár sokadik alkalommal merül fel, hogy lezárható lehet az iráni háború – most Teherán nyújtott be javaslatot, de épp akkor, amikor Trump elnök a hatalmát potenciálisan korlátozó félidős amerikai választásokkal van elfoglalva. Az ígéret szerint két napon belül meg lehetne nyitni a Hormuzi-szorost.
Sokkoló jelenettel zárult a Tenerife–Andorra spanyol másodosztályú labdarúgó-mérkőzés. Az utolsó percben a győzelemért támadó hazaiak játékosát brutálisan letarolta a vendégek kapusa. A csatár szíve megállt, újra kellett éleszteni.
A Kaplan UK friss kutatása szerint a HR- és L&D-vezetők túlnyomó többsége pontosan érti a mesterséges intelligencia stratégiák megvalósításához szükséges munkaerő-képességeket. Ugyanakkor több mint egyharmaduk szembesül azzal, hogy a költségvetés, a döntési jogkör vagy mindkettő hiányzik a hatékony cselekvéshez.
Megújuló eredetű üzemanyaggal működő autóbuszt tesztel a BKV, a BKK-val és a MOL-csoporttal együttműködve. A BioCNG-busz a 132E vonalán áll forgalomba november 3. és november 4. között. A tesztjárművet bárki kipróbálhatja, jegy nélkül is fel lehet szállni rá.
Hogyan kell megtervezni az elektromos teherautók töltőhálózatát, hogy a mindennapi fuvarszervezésben is működjön? Erre kereste a választ a németországi Transportation in Charge kutatási projekt, amelynek ajánlásai most váltak nyilvánossá. A dokumentum gyakorlati útmutatást ad a nehéz-tehergépjárművek töltőinfrastruktúrájának további kiépítéséhez. H
A nyílt forráskódú Bitcoin-fizetési szolgáltató, a BTCPay Server november elsején arra kérte az üzemeltetőket, hogy azonnal állítsák le szervereiket. A projekt olyan bejelentéseket kapott, amelyek szerint támadók illetéktelenül pénzeszközöket utaltak el a szervereken működő melegtárcákból. Az üzemeltetőket arra utasították, hogy futtassák a ./btcpa
Tesztüzembe áll Budapesten az első biometánnal működő autóbusz: a jármű a 132E vonalán közlekedik. A Bio-Cng-vel hajtott buszt hétfőn mutatták be a Mol székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
A házasságban kötelező minden alkalommal a másik mellé feküdni az ágyba, vagy a szerelmi életünk nem feltétlenül kell, hogy egyet jelentsen a közös hálószobával? Volt idő, amikor Cameron Diaz is egyetértett azzal, hogy bár a közös szerelmi élet fontos, a külön hálószoba lehetősége is megvan.
Titokzatos, szenvedélyes, kiismerhetetlen… De vajon mi rejtőzik a kemény külső mögött? Van 10 meglepő tulajdonság, amiről kevesen tudnak! A Skorpió csillagjegy szülöttei gyakran misztikus, titokzatos aurával rendelkeznek, ami egyszerre vonzza és riasztja az embereket. Sokan csak a felszínes jellemvonásaikat ismerik, pedig a mélyben sokkal több rejt
A TV2 előnyét hozta az október 26. és november 1. közötti hét televíziós nézettségi versenye, ugyanakkor az RTL több műsorával is előkelő helyet szerzett a Nielsen Közönségmérés TOP50-es listáján. A szórakoztató műsorok között a Sztárban Sztár végzett az élen, miközben a két nagy kereskedelmi csatorna tehetségkutatói között is szoros verseny alakul
A Fővárosi Közgyűlés a 2026. októberi ülésén elfogadott egy átfogó, kilencpontos felterjesztési javaslatcsomagot, amelyben az Országgyűléstől kéri a klímavédelmi jogszabályok sürgős korszerűsítését. A lépést az idei év extrém hősége és a klímaválság felgyorsulása tette szükségessé, célja pedig az, hogy az önkormányzatok nagyobb felhatalmazást kapja
Az áfonya, a málna és az eper átlátszó dobozát a legtöbben gondolkodás nélkül a szelektívbe dobják. Itt a válasz arra, miből készül, mi legyen a betéttel és a címkével, és mire jó még otthon.
Az összecsukható okostelefonok piaca hatalmas növekedés előtt áll 2026-ban, az előrejelzések szerint 44 százalékkal emelkedhet a belső kijelzők szállítása. Különösen a szélesebb, könyvszerű modellek törhetnek előre, melyek a Samsung Galaxy Z Fold 8 és az Apple iPhone Duo népszerűségének köszönhetően új lendületet adhatnak a szegmensnek.
Komoly politikai vitát váltott ki az Egyesült Államokban az a sajtóértesülés, amely szerint Donald Trump amerikai elnök Elon Musk mesterségesintelligencia-alapú chatbotjától, a Groktól is véleményt...
November 9-én hivatalosan is elstartol az RTL legújabb stratégiai realityje, a Hotel Blöff, amelyben tíz sztárduó mérkőzik meg a 20 millió forintos főnyereményt rejtő aktatáskáért. A műsor részleteiről és a felkészülésről Visváder Tamás mesélt, aki kiemelte, hogy megtisztelő volt egy olyan produkcióban részt venni, amelynek Gundi a műsorvezetője.
Elkóborolt bárányok jutottak be a kishartyáni temetőbe halottak napja előtt, ahol a sírokon lévő virágokból és koszorúkból lakmároztak. Gazdájuk bocsánatot kért és kártérítést ajánlott, de a polgármester szerint eddig senki nem jelentkezett.
A negyedik adásban végül a Szarvasbogárnak kellett lelepleznie magát az Álarcos énekes nyomozói előtt. Vajon bejöttek a Nyomozók tippjei? A titokzatos hírességnek már csak az volt feladata, hogy a színpad közepére állva megváljon látványos álarcától. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
Közös nyilatkozatban tiltakoznak kulturális szakmai szervezetek a 2027. évi költségvetés tervezete miatt. A Tarr Zoltán miniszternek címzett szövegben azt írják, hogy "a kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak", és szélesebb körű egyeztetést sürgetnek.
Hatalmas hullámokat vetett az Operaház átvilágítása, majd a főigazgató, Ókovács Szilveszter menesztése, amely ma, 2026. november 2-án lett nyilvános. A főigazgató menesztéséről a kormány weboldalán jelent meg először egy rövid közlemény, majd Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár az átvilágítás eredményének részleteit is közölte. Az ügyben Magy
Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség – jelentette a Belga hírügynökség hétfőn. Európa több országában történt hasonló incidens.
A nyáron óriási szenzációnak számított, hogy a Veszprém kézilabdacsapata leigazolta a Barcelonától Emil Nielsent. Sajtóhírek szerint a rutinos kapus kiemelkedő fizetésért írt alá Xavier Pascual csapatához. Ezért írta azt egy átigazolásokkal foglalkozó oldal, hogy a dán válogatott játékos az ekhós adózás megváltoztatása miatt egy év után távozhat a
A papírokon mindig mások neve szerepel, és amikor jön a baj, a maffiafőnök minden további nélkül feláldozza azokat, akik helyette írtak alá, mondta Magyar Péter a parlamentben, ahol két hét szünet után újra heves napirend előtti vita jött össze.
Háromtonnás bombákkal szórták meg a faluközpontot, végül az óvóhelyet is romba döntötték. Zajlik a mentés, de a képek alapján alig maradt valami az épületből.
November 3-án félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, amelyek nemcsak Donald Trump elnökségének következő két évét, hanem a pénzügyi piacok kilátásait is érdemben befolyásolhatják.
Művészek és szakmai szervezetek háborodtak fel azon, hogy a jövő évi kulturális költségvetési javaslatban az ideihez képest több támogatás jutna a fideszes csúcsintézménynek, a Magyar Művészeti Akadémiának, és az alkotók 40 százalékkal kevesebb pénzre pályázhatnának az NKA-nál. A kormány szerint változtatni fognak, a költségvetés kulturális része c
Az elmúlt években Európában folyamatosan emelkedett az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma, de mind az újonnan forgalomba hozott, mind pedig a már forgalomban lévő állományban betöltött számuk és arányuk tekintetében az egyes országok között markáns különbségek mutatkoznak.
Pénzügyi áttörés, régóta várt utazás, mindent megváltoztató szerelem? 3 csillagjegy életében olyan fordulat jöhet, amire már régóta várnak! Készülj fel a csodára! Három csillagjegy életében most valóra válnak a régóta dédelgetett álmok. Fedezd fel, mit tartogat számodra a sors! Az álmok beteljesülése: Három csillagjegy új korszaka Ikrek: Anyagi bős
Továbbra is bizonytalan az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának jövője. A Copa-Cogeca szerint előrelépés történt a szabályozásban, a finanszírozás azonban még mindig kérdéses - írta meg a FruitVeB.