Teljesen új szerepkörben próbálhatja ki magát a Quimby énekese és perkása: hivatalosan is nagypapa lett Varga Livius. A rockzenész – aki a színpadi lét mellett pszichológusként és védikus életmódmentorként is dolgozik – az RTL Reggeli stúdiójában mesélt Jakupcsek Gabriellának a családi életük legfrissebb és legmeghatározóbb élményéről.
Az ukrán oktatási minisztérium az oktatási törvény módosításaihoz kapcsolódó végrehajtási rendeleteken dolgozik, a tervezetek elkészítését nyilvános konzultáció követi, amelybe a magyar és más nemzeti kisebbségi szervezeteket is be kívánják vonni – közölte Vszevolod Csentszov ukrán miniszterelnök-helyettes videókapcsolaton keresztül elmondott beszé
Hét kiemelkedő alkotó részesült az egyik legrangosabb hazai kulturális elismerésben. Csütörtökön a Pesti Vigadóban ünnepélyes keretek között adták át a Nemzet Művésze díjakat. Az illusztris névsorban idén olyan meghatározó személyiségek kaptak helyet, mint Fischer Iván, Szvorák Katalin, Gergely Ágnes vagy Rakovszky Zsuzsa.
Amikor a Ferencváros megszerezte a vezetést az AC Milan ellen a San Siróban, talpra ugrott az egész stadion. Legalábbis az embernek ez volt az érzése. Az előzetes híreknek megfelelően ugyanis valóban rengeteg Fradi-szurkoló vett jegyet a hazai szektorokba, akik az olasz szurkolók között ünnepeltek.
Immár öt húzás óta nem volt telitalálat, így 434 millió forintos jackpot volt a tét a Hatoslottó 45. heti első, csütörtöki sorsolásán. Az alábbi számokat kellett beikszelni a hatalmas összeg bezsebeléséhez.
A jakuzzizás elsősorban luxus kikapcsolódásként és kellemes időtöltésként ismert, pedig ennél sokkal többet tehet érted egy prémium hidromasszázst kínáló medence. A testre ható pozitív folyamatait rengeteg kutatás vizsgálja, így ma már pontosan látjuk, hogy milyen előnyökkel jár a rendszeres masszázsmedence használat a szív- és érrendszerre!
Kéthetes Hajtóvadászat után véget ért A visszavágó – Kapj el, ha tudsz!, amelyben Frohner Fecót az utolsó pillanatban kapták el a célállomáson. A végén már Sebestyén Balázs nélkül menekülő Célpont még a megadott határidő előtt elérte a városligeti hőlégballont, ám felszállnia már nem sikerült vele, miután Puskás-Dallos Peti és Ember Márk utánaugrot
Kína kész növelni az Egyesült Államokból származó mezőgazdasági termékek importját, de ehhez a két ország közötti kölcsönös vámcsökkentési megállapodás végrehajtását tartja szükségesnek – közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, tájékoztatott az MTI.
Sok anya pontosan tudja, mire lenne szüksége, mégis egy későbbi, nyugodtabb életre tartogatja a változtatást. Majd ha átalussza az éjszakát. Ha beszokik az óvodába. Ha lezárul ez a munkahelyi időszak. Csakhogy a következő életszakasz rendszerint a saját feladataival érkezik – és ha mi nem követeljük meg magunknak az időt, az bizony gyorsan elszalad
Az a helyzet, hogy a macskák nem csak karomélesítés miatt kapaják a bútorokat - sokkal nyomósabb okuk van arra, hogy a bútorokat karmolják, és ne a kaparófát.
Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchanra, mert úgy látják: az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati
Az osztrák síterepeken a 2026/27-es téli szezonban továbbra is magas árakkal találkozhatunk. Egy felnőtt napijegy átlagosan meghaladja a 70 eurót, a legdrágább síközpontokban pedig 85-86 eurót is elkérhetnek érte. Ugyanakkor a megfelelő időpont kiválasztásával jelentős összegeket takaríthatunk meg. Az Urlaubshamster 113 osztrák síterep árait vizsgá
Még mindig nem tudjuk, ki veszi át Daniel Craigtől a 007-es ügynök szerepét, de most megszólalt a témában az a Pierce Brosnan is, aki négy filmen keresztül alakította a világ leghíresebb titkosügynökét. A veterán színész különösen az egyik jelöltről van jó véleménnyel, akit ráadásul személyesen is ismer.
Néhány nap egy wellnesshotelben, kirándulásokkal töltött hosszú hétvége vagy egy régóta tervezett külföldi utazás is lehet a következő élmény, amire érdemes lecsapni a Black Friday idején. November 6-án pénteken a…
A szaunázás sokak számára a kikapcsolódás és a feltöltődés egyik kedvelt formája, ám a szervezetre gyakorolt hatásairól még mindig viszonylag keveset tudunk. Egy friss finn kutatás most arra jutott, hogy már egyetlen, mindössze 30 perces szaunázás is mérhető változásokat idézhet elő az immunrendszer működésében. A változás azonban egyelőre csak röv
Az államnak évi 150-200 milliárd forintos bevételt hozhat a vagyonadó, az érintetteknek viszont komoly feladatot jelent a felkészülés. Kállay András szerint sok családnál először készül teljes leltár a vagyonról, miközben előtérbe kerülhet a generációváltás. Az Apelso Trust partnere, a Partner Grémium az Utódlásért Egyesület elnöke arról is beszélt
Árpa Attila sem hagyta szó nélkül a november 4-én nyilvánosságra hozott állambiztonsági ügynökaktákat. A színész-producer az Instagram-oldalán reagált a fejleményekre, méghozzá egy olyan szerkesztett képpel, amelyben saját műsorára, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityre utalt, írja a Blikk.
Érkezik a Hotel Blöff, Az ígéret és az Aranyszív, folytatódik A mi kis falunk és Az Árulók, visszatér a Sztárbox is. Az RTL a Big Picture konferencián mutatta be jövő évi tartalmi kínálatát, amelyben a lineáris televíziózás és a streaming mellett egyre nagyobb szerepet kapnak a képernyőn túl is továbbélő tartalmi univerzumok.
Napokkal Jesús de Miguel halála után a Tenerife vezetője sírva ígérte meg, hogy gondoskodik az elhunyt futballista kislányáról. Közben a vele ütköző kapus, Jesús Owono otthonába zárkózott, és a gyűlölködő üzenetek elől menekül. Gerard Piqué személyesen segíti a játékost, miközben a rendőrség tovább vizsgálja a tragédia körülményeit.
Egy 28 éves autóst üldöztek a rendőrök szerda éjjel az M0-son, miután Dányban nem állt meg az igazoltatásnál. A forgalommal szemben menekült, kocsija kerekére rálőttek, végül szalagkorlátnak ütközött, hárman megsérültek.
Panellakásonként 4, más házakban lakásonként 5 milliós támogatás jön – legalább 60 ezer társasházi otthon energetikai korszerűsítését támogatná a kormány 2030-ig. A lakóközösségek pályázhatnak, lakásonként 200 ezer forint önerővel, kamatmentes hitelre és részben vissza nem térítendő támogatásra.
2027-ben is folytatódik az RTL képernyőjén az utóbbi évek legsikeresebb és legnézettebb tehetségkutató show-ja. Vastag Csaba, Kocsis Tibor, Oláh Gergő, Danics Dóra, Tóth Andi, Opitz Barbi, Ricco&Claudia, a USNK, Ruszó Tibi, Alee, Solyom Berni, Fehér Krisztián és Belano után valakinek ismét esélye lesz arra, hogy győztesként állhasson az X-Faktor sz
A kék cunami hátán kényelmes többségbe kerültek a demokraták a kongresszus mindkét házában. Visszaáll a képviselőház őrkutya szerepe, egy szenátusi bizottság tagjai már levelet küldtek Elon Musknak, és a dízelalkut is átnéznék. Számos törvényt is csőre töltöttek. A külpolitikában azonban nem feltétlen lesz nagy változás.
A Kossuth-díjas színész a magyar irodalom csodájáról, a háború előtti létművészekről és arról az érzésről, amikor egy regény végén az író átnyújtja a cigaretlijét.
A feladatai közé tartozik majd például a környezetvédelem, hulladékgazdálkodás, természetvédelem, állatvédelem, erdészet és vízvédelem, és foglalkozni fog az akkumulátorgyártással és akkumulátorhulladék-kezeléssel is.
Közel egyévnyi közös fejlesztést követően a Textúra étteremben rántotta le a leplet Sárközi Ákos idei egyik nagy projektjéről: a Stühmerrel közösen egy limitált szaloncukor-válogatással készülnek karácsonyra. Elsőre még mi is felhúztuk a szemöldökünket a különleges ízek láttán!
Második alkalommal rendezték meg a Papp Lászlóné emlékversenyt. Az esemény névadója volt a Harruckern Sportegyesület elnöke, az ő emlékére, tiszteletére, hagyományteremtő szándékkal hívták életre ezt a programot 2025-ben. A gasztronómiát ez alkalommal a sporttal, ezen belül is a bowlinggal ötvözték. Az úgynevezett mindenki tortája idén sem maradhat