Magyar Péter megszólalt az országos rendőrfőkapitány felajánlása kapcsán, és egyértelmű választ adott.A politikus világossá tette, hogy nem tart igényt személyi védelemre, semmilyen formában.Üzenetében nemcsak saját helyzetéről, hanem az ország állapotáról is határozott véleményt fogalmazott meg.Szerinte Magyarországnak olyan hellyé kell válnia, ah
Nagy Ervin után Molnár Áron is élesen bírálta Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, miután kiderült, hogy a színház nem hirdeti meg a következő évadot. Vidnyánszky azzal indokolta a döntést, hogy jelenleg nem áll rendelkezésre hivatalos kormányzati iránymutatás.
Riadót fújtak a dél-koreai Tedzson városában, ahol a helyi állatkertből megszökött egy kétéves hím farkas. A hatóságok több mint 300 embert, köztük rendőröket és katonákat vezényeltek az utcákra, sőt óvintézkedéseket is bevezettek a szökés miatt.
"A választók a jövőre szavaztak, nem a múltra, többet várnak. Szerintem össze kell gyűjteni azt a 8-10 okot, ami a választási vereséghez vezetett, ehhez szükség van még néhány napra. Ki fog kerekedni egy kép" – vázolta Orbán Viktor. Először értékelte az országgyűlési választások eredményét a választáson súlyos vereséget szenvedett Fidesz-KDNP vezet
Úgy érzed, a jelenlegi cipőkollekciód frissítésre szorul az új szezonban? A tavasz legnagyobb cipőtrendjei most új területre emelik a sneakereket, mi pedig alig várjuk, hogy beszerezzünk néhány új kulcsdarabot. Felejtsd el a megszokott formákat, idén a határok elmosódnak a kényelem és a divat között. A GLAMOUR-napokon pedig óriási kedvezményekkel c
"Egyszerűsödik a vezetői struktúra, és integrálásra kerülnek a hírszerkesztőségi feladatok" – áll a televíziós csatorna közleményében. Mi történt? Megszűnik Szalai Vivien hírigazgató posztja a TV2-nél, derült ki a csatorna közleményéből. "A mai nappal Vaszily Miklós vezérigazgató felmenti pozíciójából Szalai Vivient, aki 2016 februárja óta töltötte
Teljesen lefagyott a stúdió, amikor Márton Bence előállt bizarr ötletével: a hátakra tetovált "hét fő bűn" nemcsak művészet, hanem befektetés is lehet – de csak a halál után. Két fiatal nő ugyanis felajánlotta, hogy a bőrükön viselt alkotást egy gyűjtőnek értékesítik. A Felfedezők, köztük Alföldi Róbert, hitetlenkedve hallgatták: mégis mit árul pon
Több hazai milliárdos is kiállt a Tisza által javasolt vagyonadó mellett. Az egymilliárd feletti vagyonokra jöhet évi egy százalékos adó, de a részletekre még várni kell.
Két fogadást is nyert a mandátumokkal kapcsolatban, sőt, Zárug Péter Farkas azt is tudni véli, miért hazudhatott a Fidesz, pedig tudták, hogy nem nyernek.
Különleges együttműködés eredményeként tér vissza a televízióba Friderikusz Sándor: az RTL-en debütáló Friderikusz TalkShow egy mesterséges intelligencia bevonásával készült promófilmmel vezeti fel a klasszikus történetmesélésre épülő új műsort.
Utazzunk vissza egy kicsit az időben, amikor ezek a dalok és történetek még mindennaposak voltak. Ez a retró kvíz nemcsak tudást, hanem emlékeket is előhív, így könnyen lehet, hogy egy-egy kérdésnél mosolyogva idézed fel a régi időket. A Kvízguru kvízei remek lehetőséget adnak arra, hogy játékosan fejleszd a gondolkodásodat. A vegyes témák miatt mi
Az amerikai filmes szaklap, a Deadline is beszámolt a Magyar Péter politikai pályáját és a Tisza Párt megszületését bemutató dokumentumfilmről, amely már több mint 3 milliós nézettséget produkált és rangos fesztiválmeghívást is elért.
A levendula szaporítása tavasszal kifejezetten ajánlott, hiszen a növénynek ilyenkor van az aktív növekedési fázisa. Ebben az időszakban a hajtások még nem fásak, de már elég erősek ahhoz, hogy gyökeret tudjanak ereszteni. Ilyenkor a gyökereztetésre szánt dugványok sokkal nagyobb arányban képesek megeredni. A tavasz elején elvégzett metszéstől nemc
Az izraeli hadsereg lerombolta Libanonban az utolsó olyan hidat is a Litáni folyón, amely a déli területeket kötötte össze az ország többi részével – jelentette csütörtökön az NNA állami hírügynökség.
Megkezdődött a Madách Imre út egy szakaszának felújítása Erzsébetvárosban, a terület teljesen autómentes sétálóutcává alakul – írta Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja. A környék jövőbeli felpezsdülése azonban kérdéses: egy friss önkormányzati rendelet ugyanis a helyi lakók jóváhagyásához köti a vendéglátóhelyek teraszainak
A korábban közölteknek megfelelően elhagyja az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester Cityt Bernardo Silva, aki kilenc év után hagyja el a klubot.
A megfelelő festékszín kiválasztása jóval többet jelent egy helyiség felfrissítésénél - meghatározza, hogyan látják mások az otthonodat. Mutatjuk, melyek azok az árnyalatok, amelyek arra is képesek, hogy vonzóbbá tegyék a lakásodat a potenciális vevők számára.
Májustól az Európai Bizottság uniós szintű felmérést vezet be az olajtermékek finomítói kapacitásáról, más alternatív tervek is felmerültek. Mi történt? Az Európai Unióban már terveket készítenek elő a közelgő repülőgép-üzemanyaghiány kezelésére és a finomítói kapacitások maximalizálására, tudta meg a Reuters. Az iráni háború és a Hormuzi-szoros bl
László Attila egy páncélszekrénnyel érkezett A legjobb ajánlat stúdiójába, amely az 1850-es évekből származik és 27 évvel ezelőtt került hozzá. A 170 éves széf kapcsán a Felfedezők nem értettek egyet, hogy fel kellene-e újítani, ennek ellenére többek érdeklődését is felkeltette. Az eladó ráadásul elmesélte, hogy a tárgyért kapott összeget nem magár
Trump több döntését is bírálták katolikusok, de egy sem keltett akkora felzúdulást, mint az őt a gyógyító Jézusként ábrázoló kép, amit gyorsan törölt is közösségi oldaláról. A republikánusok szerint is aggasztó, amit az amerikai elnök művelt a héten.
Magyar Péter a következő két hétben külön-külön találkozik három határon túli szervezet vezetőjével Budapesten. Az elnökök rövid időn belül másodjára jönnek Budapestre, hiszen nemrég még Orbán Viktor kampányában és eredményváróján vettek részt.
Feltűnt a klipjükben Karácsony Gergely, írt nekik dalt Fekete Giorgio – a Girlhood zenekar két tagja, Rausz Tícia és Szabó Boglárka a Telex Afterben a zenekar első két évéről és a Turbina melletti kiállásról is beszélt.
Televíziós képernyőre költözik az OTP Junior Piacralépők: az üzleti reality második évada idén ősszel már a VIASAT3 műsorán is bemutatkozik, miközben a fiatal vállalkozók számára a jelentkezés is megnyílt.
Most egy olyan kvíz következik, ahol tényleg minden válasz számít. A kérdések között több olyan is akad, ami elsőre egyszerűnek tűnik, mégis könnyű bennük hibázni. Ha sikerül legalább 5 pontot elérned, az már azt jelzi, hogy kiemelkedő tudással rendelkezel! A feladatok között találkozhatsz irodalommal, történelemmel és természettudománnyal is. Elők
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó ügyészség Halásztelek fideszes polgármesterét és egyik rokonát egy feltételezett korrupciós ügyben, amelyben több mint 13 millió forint jogtalan kifizetés szerepel.
Magyar Péter Kapitány István és Kármán András társaságában tárgyalást folytatott Hernádi Zsolttal és a MOL felsővezetésével. Csütörtöki napon tárgyaltak a védett üzemanyagárról Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke csütörtökön tárgyalt Hernádi Zsolttal és a MOL felsővezetésével. Magyarország leendő miniszterelnöke később a Facebook-oldalán számolt be a
Petr Macinka cseh külügyminiszter hivatalába kérette Alekszandr Zmejevszkij prágai orosz nagykövetet, hogy adjon magyarázatot, miért fenyegetett meg Moszkva két cseh fegyvergyártó céget – jelentette be Adam Cörgő, a tárca szóvivője csütörtökön Prágában. Megjegyezte, hogy az orosz diplomata várhatóan a jövő hét elején keresi fel a külügyminisztérium
Befejezte a levélben érkezett szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését a Nemzeti Választási Iroda (NVI) – derül ki a www.valasztas.hu csütörtök délutáni adataiból. A levélben szavazásra jogosultak 72 százaléka élt választójogával.
A legutóbbi tornán bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott Montenegróval, Szlovéniával és Izlanddal került össze a decemberi Európa-bajnokság csoportkörének csütörtöki sorsolásán.